„Azt már elfogadtam, hogy ő én-központú és tudom is kezelni. Nem szemétségből teszi, hanem ezt látta otthon” – az elhanyagolt barátnő más férfinál keres vigaszt, igaz, egyelőre csak baráti szinten. Amikor a pasi megtudja, hogy a párja egy másik férfival levelezik, már képtelen megszokott bútordarabnak látni őt: fellobban benne a féltékenység.
Sziasztok! Hat éve vagyunk együtt, én a jövő hónapban leszek harminc éves, a párom pedig harmincnégy. Ennyi idő után már nem jár figyelmesség egy nőnek, mert megszokott alkatrész lett a gépezetben? Az utóbbi 1 évben érezhetően megváltozott a párom viselkedése. Kimondom: nagyon el lettem hanyagolva. Volt olyan, hogy megbeszéltünk egy találkozót este, vacsorázni megyünk, én otthonról, ő a melóhelyről indult el. Állok a buszmegállóban, ahova a találkozót szerveztük. Ő már telefonálva érkezik, de nem is köszön, nem int, nem jelez, semmi, tudomásul veszi, hogy ott vagyok és beszél tovább… fél órán keresztül.
Esküszöm, már éreztem, ahogy a sírás a torkomat kaparja, de visszatartottam. Nem azt vártam, hogy azonnal csapja le és öleljen át, hanem csak annyit, hogy a vállamra tegye a kezét, bólint, hogy türelem, mindjárt végez, de ez egy fontos hívás. Meg tudtam volna érteni. Ha magától nem jön rá ilyesmire, nekem kell szólnom? Ilyen esetet tudnék még párat felsorolni, de nem untatlak benneteket… Vannak otthon olyan napok, amikor egész nap csak 3 mondatot váltunk, azok is általánosak, nem sok tartalmuk van. Azt már elfogadtam, hogy ő én-központú és tudom is kezelni. Nem szemétségből teszi, hanem ezt látta otthon, ezt hozta otthonról… Vagy az is közrejátszhat, hogy korábban visszautasítottam, amikor megkérte a kezemet. Talán ezért ilyen velem, úgy gondolja, nem éri meg komolyabb energiákat belém fektetni. De ezt akkor sem érdemlem meg…
Mostanában történt valami. Elkezdtem levelezni a neten egy sráccal, aki korábban jó ismerősöm volt. A párom ezt megtudta és egy új arcát mutatta meg nekem. Teljesen kifordult magából, a kezdeti nulla érdeklődése villámgyorsan csapott át vad féltékenységbe, pedig én semmit nem akarok attól a sráctól, mégis minden nap előkerül a téma, hogy megcsalom. Pedig nem, szó sincs róla.
Gyakran estig szónokol, hogy nem elég nekem ő, és biztos megcsalom, és miért levelezek vele, ha nem akarok tőle semmit. Ja, egyszer-kétszer találkoztunk is ezzel a sráccal, és utána elmondtam neki, (elmondtam neki, hogy nem csináltunk semmit) hát az volt a tombolása tetőfoka. A semmibe vételem hirtelen átfordult egy feszes kontrollba, ahol faggatva és ellenőrizve vagyok. Ennyit még nem beszélt velem, mint az eset óta. Úgy látszik, ez kellett ahhoz, hogy újra kiérdemeljem a figyelmét, azóta valóban figyelmesebb, de nem szerelemből, hanem gyanakvásból. Egyelőre nem akar leállni, és nem érti meg, hogy nem csaltam meg. Lehet, hogy itt a vége a kettőnk dolgának. Szükségem lenne a figyelemre, legalább minimum szinten, bújós, érzelmes vagyok. Ha felhívom a figyelmét erre, csak sértődés és tagadás van, hogy nem igaz, ő nagyon is figyelmes. Sokan úgy oldják meg a kommunikációs akadályt, hogy maguktól kezdenek beszélni, kérdés nélkül, de ezt a nőtípust nem kedvelik, én szeretem megvárni, hogy érdeklődjön, nem akarok lyukat beszélni a hasába, meg nincs mindenkinek hangulata ehhez. Én nem csak tudni akarom, hogy szeret, de érezni is.