„Én vagyok az, akivel a várost járhatja, ha kedve van, és a volt felesége az, akihez „hazamehet” - posztolónk az idősebb pasikra bukik, és hamarosan meg is kapja álmai lovagját. Az úr elvált, két gyerekes, és Levélírónk szerint hazahúzza még a szíve. Minél jobban beleszeret a pasiba, annál féltékenyebb lesz az ex-nejre.
32 éves vagyok és főleg az idősebb férfiakat részesítem előnyben. A jelenlegi barátom egy nagyon fiatalos ötvenes, testben és stílusban is bőven letagadhatna tíz évet. Sokkal jobb szövege van, mint némely mai fiatalnak és a fizikumával is maga mögé utasíthat pár mai fiatalt. Úgy mondom, ő az álmaim pasija és mindig is őt kerestem… de mint ahogy az szokott lenni, nincs megvalósult álom némi akadály nélkül! Előtte sokáig nem volt senkim, aztán lett egy 2 hónapos kapcsolatom, majd annak is vége lett, mert mindketten beláttuk, hogy tévedés volt. Aztán a munkahelyemre egyszer csak besétált Ő…
Amikor megláttam – nem tudom, ki élt már át ilyet – egyszerűen lebénultam, de ügyfél volt és szólnom kellett hozzá, hiszen megszólított. A hangjától… majdnem leestem a padlóra. Rövid, géppel felnyírt őszülő haj, magas, sportos testalkat. Elegáns volt, frissen borotvált. Sokat habogtam-hebegtem, végül sikerült vele értelmesen beszélnem. A harmadik látogatása után randira hívott. Mivel nem vagyok egy félénk csaj, az első flörtölési kísérletére reagáltam, és a célzásokat viszonozva, félreérthetetlenül beszálltam a játékba. Összejöttünk. Boldog voltam. Ő egykor vezető állásban volt, majd leépítés miatt elküldték, utána sokat ivott, azóta is alkalmi munkákból tartja fent magát. Még évekkel ezelőtt elvált és két gyereke van, meg a felesége. Mindig azon izgulok, hogy egyszer visszamegy a volt nejéhez, mert túl sokat beszél róla, és a közös egykori múltjukról (nem érdekel, mi volt a kedvenc édessége, bora és a kedvenc mozija!!! Kicsit se…) Úgy 1 éve vagyunk most együtt, de szellősen, … ám részemről elkomolyodni látszik. Részéről nem tudom. Mondja, hogy szeret, de mást érzek. Kezdek ebbe belefáradni. Nem bízom benne, de könnyedén venni sem tudom már, beleéltem magam, lehet, hogy itt az idő kiábrándulni. Ő nehezen nyílik meg, ha komolyan beszélek vele érzelmekről, kettőnkről, a jövőnkről, elvicceli. Nem tudok vele tervezni, de tudom, nekem ő az igazi, és nem lesz másik. Szerintem nem csak nekem kell tenni valamit a kapcsolatért, kicsit talán neki is. Ha komolyan gondolja. Ahogy döntenie is, illetve választani, hogy mit akar, ki a fontosabb a jövője szempontjából. Tudom, hogy röhejes 1 év után közös jövőről ábrándozni, de ez van, így érzem. De egy elvált nőhöz a helyében én nem mennék vissza, hiszen azért váltak el, mert nem fértek meg. Ez mitől változna? a múló időtől? Akkor mi a fenéért nyaggatja még? Tudom: a gyerekei miatt. Ragaszkodik hozzájuk, és szereti is őket, ami rendben van. Mit csináljak magamból az ő kedvéért? Én vagyok az, akivel a várost járhatja, ha kedve van, és a volt felesége az, akihez „hazamehet”. Talán úgy látja, fölösleges értem erőfeszítéseket tennie, mert már ott vagyok neki, számíthat rám. Egy darabig mehet így, de előbb-utóbb megunnám ezt a szerepet. Lehet, hogy el is várja, hogy én szó nélkül hagyjam, ha a volt feleségével találkozik – hiszen semmi közöm hozzá, nem az én dolgom…
