„Elővezettem a sokak által legszebbnek ítélt szót: – Szeretlek! Nahát ettől ugye hanyatt kellett volna dobja magát a lány, vagyis az örömtől, ám a dolog fordítva történt, én vágtam majdnem hanyatt magam az ő válaszától” - a szex jó, a virág szép, a randik izgalmasak, de szerelem helyett a testvéri szeretet elég karcsú. Pasi legyen a talpán, aki ezen a nőn el tud igazodni.
Sziasztok! Olvasgattam történeteiteket ezen a blogon és gondoltam egy röpke történettel beszállok én is az írók táborába! Hogy mennyire érdekes, esetleg tanulságos, döntse el ki-ki maga. A történet egy évvel ezelőtt kezdődött, mikor is megismerkedtem egy lánnyal. Nos, ez idáig hétköznapi dolog, hisz, nap mint nap ismerkedünk, ismerünk meg új embereket, ami rendjén is van. Szóval úgy indult a story, hogy először neten beszélgettünk, lévén, hogy külföldön dolgozom, csak ez a megoldás jöhetett szóba, aztán mikor itthon voltam találkozgattunk, elmentünk ide-oda, sétálgattunk, iszogattunk, rendezvényekre jártunk, és egyre jobban megkedveltük egymást. Már- már túl jól éreztük magunkat egymás társaságában.
Múltak a hetek, a hónapok, és a kezdeti ismeretségből barátság lett, de olyan fura barátság, hogy az én megítélésem szerint több volt ez barátságnál, és a lány viselkedéséből is látszott, hogy több ez barátságnál. Aztán eljött egy nevezetes nap, A lány nevének napja! Ugye, ilyenkor egy férfiember mit tesz, hát nyilvánvalóan kedveskedik, igyekszik elbűvölni a hölgyet valami csecsebecsével, én is így tettem, az én csecsebecsém egy csokor virág volt, amit futárral küldettem a lakására, merthogy meglepit szerettem volna okozni vele, ja és persze egy kis üzenet is került a csokorba. No hát, hogy Nagybecsű humoristánk Hofi Géza szavaival éljek, ”elég az hozzá” megkapta a hölgy a csomagot, megjegyzem a virágüzletes hölgynek leesett az álla, mikor előadtam tervemet neki, mondván eddig még csak mozifilmben látott efféle gesztust férfitől. Témánál maradva, jött a lánytól a válasz üzenet sms-ben, „köszi a virágcsokrot, megérkezett, de nem kellett volna!” Aztán folyt tovább a dolog, randik, beszélgetések, közös programok, ami még jobban összehozott minket egymással! A lány áradozott, milyen lovagias, milyen jó humorú, tisztelettudó pasi vagyok, minden nő ilyen pasit szeretne... (mit ne mondjak, ettől hízott a májam) minden klappolt, úgy éreztem, megtaláltam azt, aki tényleg értékel. Találkozgattunk, a kapcsolat elmélyült, odáig voltunk egymásért meg vissza, aztán eljött a pillanat, mikor egy óvatlan pillanatomban elé álltam és színt vallottam, elővezettem a sokak által legszebbnek ítélt szót: – Szeretlek! Nahát ettől ugye hanyatt kellett volna dobja magát a lány, vagyis az örömtől, ám a dolog fordítva történt, én vágtam majdnem hanyatt magam az ő válaszától. Mi volt a válasz? csak ennyi: „Kedves tőled, hogy így érzel, de jobb lett volna, ha nem vallod be, mert én ugyan szeretlek, de csak úgy, mint a bátyámat!” Ettől kezdve megváltoztak a dolgok, a találkozások ritkultak, beszélgetések szintúgy, és a lány is távolságtartóbb lett. Jól lehet, a ritkább találkozások alkalmával és a bensőségesebb beszélgetések során hangoztatta, hogy nem akar elveszíteni, de nem is tudja viszonozni érzelmeimet! Én meg nap mint nap fejemet vakartam és töprengtem, hogy most akkor mi volt, mi lett, és mi lesz velünk, milyen kapcsolat volt ez, ha egyáltalán lehet kapcsolatnak nevezni, tűnődtem, hogy ha egyszer vagyok neki annyira fontos és értékes, hogy nem akar elveszíteni, hogy lehet hogy mégsem érez irántam érzelmet, vagy ha érez, milyen érzelmet? Láthatólag jól érezte magát velem minden randi alkalmával, csillogott a szeme örömében valahányszor ajándékot adtam neki, jóízűen mosolygott ha humoros voltam vele, elbűvölte ahogy igazi nőhöz méltó tisztelettel és viselkedéssel bántam vele. Szóval élvezte a figyelmességemet, ja és persze a sex oldala is rendben volt a dolognak, merthogy az is megesett közöttünk, mégis érzelemnek nyoma sem volt benne irántam, legalábbis ezt mondta mindig. Mai napig sem értem ezt a nőt, kellettem neki, de mégsem, jó voltam neki, de mégsem, szeretett, de mégsem, ezek után már tényleg elhiszem, hogy az életben semmi sem biztos, csak a halál!
