Nem csak megszokásból kedves velem

2012. október 24. 08:00 - csajokespasik

„Nem tudom, miért mentünk szét. Van egy gyanúm: ő olyan ember, aki a magányt szereti, amit én meg is adtam neki” – ha a pasi inkább a magányt választja a barátnő helyett, rendben van. De az nincs, ha nem tudja, mit akar, és ezzel bizonytalanságban tartja Levélírónkat. Hiába lécelt le, idegen számról hívogatja, olyasmit kérdez, amire úgyis tudja a választ, és éjjeli sms-ekkel közeledik.

 

Kedves CsP! 23 éves vagyok, a „párom” velem egyidős. Csak 1 éve vagyunk együtt és az elején az ő részéről hamarabb volt szerelem. Most ott tart a dolog, hogy ideiglenesen szétmentünk. Ő akarta így. De még nincs vége, mert sok apró jelből sejtem, hogy megbánta a döntését. Például: én csak a 30-as számát ismerem, miközben 3x keresett valaki egy ismeretlen 20-as számról. Amikor felvettem, ő volt. Azt mondta, hogy ez is az ő száma, és azért nem a régin hívott, mert azt biztos nem venném föl…

Nem tudok rá úgy gondolni, mint lezárt ügyre, és tudom, hogy ő sem tud rám úgy gondolni, mint exre. Mivel sokat fogunk még találkozni, (számlák, bútorok, ilyesmi miatt), ez az állapot még változhat. Mert amikor találkozunk, mindig látom rajta a megbánást, ugyanakkor a büszkeséget is, várja hogy én vessem fel az újrakezdés ötletét. Nem tudom, miért mentünk szét. Van egy gyanúm: ő olyan ember, aki a magányt szereti, amit én meg is adtam neki, nem lógtam örökké a nyakán. Ő ilyen típus, elvonul, olvasgat, szeret egyedül is lenni. Ismerőseim, akiket beavattam, azt mondják, hogy már csak én érzem úgy, hogy ő is az újrakezdést akarja, szerintük ő már csak baráti szinten gondol rám és ezt értem félre. Azt is mondták, hogy csak megszokásból kedves velem. Aha, én a barátaimnak nem szoktam éjjel 03.30-kor sms-t küldeni egy jelzés értékű idézettel, mert ha ki vagyok kapcsolva, akkor ez legyen reggel az első. Olyan dolgokért keres, amikre amúgy tudja a választ, csak beszélni akar, amihez ürügy is kell. Szóval, nem hiszem, hogy az exekkel teljesen elutasítóan kell viselkedni, ha sérülés abban a kapcsolatban nem történt. Nem vagyok álmodozó, de érzem, hogy van itt még tűz. Szerintem neki csak idő kell, de ezzel is úgy vagyok, hogy ha valamihez ilyen makacsul idő kell, ott valami gond van. Vagy ezt nem jól látom? Nem akarom magam félrevezetni. Lehet még esélye az újrakezdésnek? Most is várom, mikor szólal meg a telefon… Ő nincs tisztában az érzéseivel. El kéne engednem talán, mert ő nem az a fajta, aki kimondja a dolgokat, nem fog lépni. Várhatok. Ő igen zárkózott, rossz a stressz tűrő képessége is: a vizsgaidőszakait is alig bírja átvészelni, olyankor szólni nem lehet hozzá. Fontos nekem, de nem tudom, ő mit, és hogyan szeretne, hogy neki is, nekem is jó legyen.

 
Szólj hozzá!
Címkék: sms remény expara

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr124862134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása