Ez a pasi realista, az érzelemnyilvánítás pedig luxus a számára. A humorérzéke nem szállt le a heréivel együtt, pedig tökös ő, hiszen még vadászni is eljár. Ritkán mutatja ki az érzéseit, leginkább akkor, amikor már baj van, de akkor nagyon. Benne még él az ősi elv, miszerint a nő dolga az érzelgősség, a férfi pedig zord arccal őrzi a barlang bejáratát. Íme egy pasi, aki nem szeret nevetni.
Nem lesz túl izgalmas, de legalább kiírom magamból, és hátha mellékesen feltűnik majd pár hasznos tanács is számomra. A párommal lassan a harmadik évbe értünk és most már természetesen feltűnnek azok a dolgok, amik az elején még nem annyira. Például, hogy ő ritkán mutatja ki az érzéseit, akkor is csak akkor, amikor már baj van, de akkor nagyon. A kapcsolatunk elején idegesítően udvarias volt, és túlzottan realista és akkor még azt hittem, hogy ez csak a figyelmességének a jele.
Pl. én imádom a kutyákat, van is két apróságom. Mondom neki, hogy olyanok ők nekem, mint a családtagok, vagy mint a gyerekek. Válasz: „A kutya csak egy állat, az értelem látszatával, ha a gyerekednek érzed, nagyon fog fájni, amikor majd pár év múlva el kell altatni valamelyiket”. Kösz, mondom, ez nagyon jól esik egy kutyaimádó nőnek. Valahol igaza van, persze, de ha ilyen realistán élnénk az életünket elég vacak lenne… Ja, és még lemaradt: mit jelent az, hogy idegesítően udvarias? Nem az a baj, hogy udvarias, hanem úgy teszi, mint egy robot, és az már nem ugyanaz. Nagyon figyelmes, ha kell valami, hozza, ha szerelni kell valamit, csinálja, de nem látszik rajta, hogy ezt örömmel tenné. Ezt az érzelmileg steril mintát talán otthonról hozta. Ő 27 éves, tehát már nem gyerek, biológiailag kész, és sokan ki is nevetik őt a háta mögött, amikor olyan merev… pl. mondanak egy viccet egy buliban, nagy társaságban, és rajta kívül mindenki nevet, ő meg ott áll fapofával, mint aki nem érti, pedig dehogynem: csak ő egyszerűen nem szeret nevetni. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam őt igazán nevetni. Kerestem a lehetséges okokat: nem befelé forduló, régen sokat sportolt, versenyszerűen is, régebben még vadászni is eljárt, velem is rendes volt, persze most is az… De a fő kérdésem: egy férfi sosem mutatja ki az érzéseit? Mert az gáz, ha igen? Hallottam már fiút nyüszögve sírni egy csajért, de az sem normális. Az a ló másik oldala. Néha kimondja, hogy szeret, de az olyan nem jól áll neki, olyan muszájból mondja. Egyszer amikor ezekről beszéltünk, szó szerint azt mondta, hogyha ilyen igényeim vannak, egy meleg pasival kellett volna összeállnom. Na, azért álljon már meg a menet. Egy alapvető érzelemnyilvánítást azért elvárhatok egy nem meleg pasitól is, három év után. Gondolom, benne még él az ősi felosztás, miszerint a nő tulajdonsága az érzelgősség, a pasié meg a realitás és az otthon védelme, szerzi a pénzt, hozza a kaját. Vagy csak nekem vannak túlzott elvárásaim?
