Bosszúból mindenkinek megadta a számom

2013. február 20. 07:30 - csajokespasik

„Kerestem őt, hogy legyen szíves, állítsa le magát, mert ennek, amit csinál, semmi értelme, gyerekes és nem túl gusztusos” – egy pasi most egy 4 éves barátságot rúg fel egy csajjal, ugyanis kedve szottyan elmélyíteni azt a kapcsolatot. Amikor nem jár sikerrel, bosszúhadjárattal enyhíti bánatát a kikosarazott bika.

 

Sziasztok. Nő vagyok, 24 éves, és volt egy négy évig tartó baráti kapcsolatom egy fiúval, ő 26. Sokan mondják, hogy nő és férfi között nem lehet barátság, (ha csak az egyik vagy másik fél nem a saját neméhez vonzódik) és én ezt az axiómát támasztanám alá. Négy évig úgy találkoztunk és beszéltük meg egymás kapcsolatait, mint barátok. Amikor tavaly novemberben szakítottam az akkori párommal, sokat jártunk össze. És itt lehet a baj.

Egyre többet hívott, én meg egyre többet mentem el vele, jó közös programokat talált és szerettem a társaságát, de csak mint barát - miért is kezeltem volna másként, amikor évek óta ez a felállás? Teszem hozzá, hogy neki akkor éppen volt barátnője, és nekem meg sem fordult a fejemben, hogy akarna tőlem valamit. Aztán egyik este felmentem hozzá, volt egy üveg bora, de még arra sem tudom ráfogni, hogy amiatt tett vallomást, ugyanis ketten együtt a feléig se jutottunk el. Megnyílt előttem. Azt mondta, mindig is vonzódott hozzám. Zavarba jöttem. Egy órán át beszélgettünk, pontosabban: ő beszélt, áradt belőle a szó. Aztán amikor meg akart csókolni, mondtam neki, hogy mennem kéne. Na, ez volt a vég. Utána hívogatott, meg írt, le kellett tiltanom több helyről is. Ebben a képletben ő a hunyó, mert én nem érzem, hogy bármit is ígértem volna, hazudtam, vagy becsaptam, félrevezettem volna. És ezzel most nem a felelősséget hárítom, mert felelősség vállalásról itt nincs értelme beszélni, hiszen nem volt köztünk több barátságnál. Amit ő rúgott fel. Neki ráadásul a nője is ott volt, vele sem volt tisztességes, amit csinált, és ez sem túl jó reklám egy másik nőnek, akivel párhuzamosan futna, ha már csajozási szándékai vannak. Azóta mindenfélének nevez a hátam mögött, hazudik, sztorikat talál ki, és hogy én szédítettem, bosszúból megadogatja a számomat másoknak. Most egyre elutasítóbb velem, ugyanis legutóbb én kerestem őt, hogy legyen szíves, állítsa le magát, mert ennek, amit csinál, semmi értelme, gyerekes és nem túl gusztusos. Elvesztettem, mert többet akart. Most próbál bocsánatot kérni, és azt mondta, próbáljuk meg újra kezdeni… Nem tudom, lenne-e értelme mindezek után.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr655093410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása