Négyszázezerrel lóg a pasim

2013. március 25. 07:26 - csajokespasik

„Valahogy az az érzésem, hogy le akar koptatni, azt hiszi, ha szakítunk, automatikusan nullázódik a tartozása” - amikor túlságosan szorul a pasi nyaka körül a hurok, inkább elzavarja a barátnőt, abban bízva, lemond a pénzről és törlesztenie sem kell már. Még azt is képes behazudni neki, hogy új nője van.

 

Sziasztok! A pénz nem minden, de ha nincsen, illetve kihasználtak miatta és azért kell nélkülöznöd, akkor sokat jelent. 3 évet együtt voltam egy férfival, ő 32 éves, én 29. A kapcsolatokkal szembeni elvárásaim soha nem voltak többek a klasszikus elvárásoknál: a férfi erős, magabiztos, öntudatos, a nő gondoskodó, támasz, lelki társ. Ezalatt azt értem, hogy nem a nő dolga a férfi anyagi dolgai fölötti idegeskedés. Az pláne nem, ha kihasználják, és még hazudnak is neki. Eleinte 10-20 ezreket kért kölcsön, majd százezreket. Tudtam, hogy nem lóversenyre viszi, hanem a tartozásait rendezi vele, meg a szüleit segíti belőle, akik igen sanyarú körülmények közt élnek.

Sajnálom is, de nem az a módja a segítségnek, hogy a másikat kihasználjuk. És én adtam, azért adtam, mert azt hittem, megbízhatok a páromban, mert ha benne sem bízhatok meg, akkor senkiben sem nagyon. Mindig úgy kérte ezeket a pénzeket, hogy fizetéskor megadja. Egy darabig adogatta is vissza a 10-20 ezreket, de a nagyobb tételekkel már bajban volt. Amit keresett, elment a rezsire, meg a hiteltörlesztésre, erre, arra, amarra. Eladta a kocsiját, de a pénz valahogy nem jutott el hozzánk. Egyből ment a szüleihez. Nem volt sok. Később százezret adott belőle, de még mindig távol voltunk a végétől. Amikor már borultak a dolgok, összeszedtem, mennyivel lóg, illetve könyveltem, hogy mennyit adott meg. Jelenleg durván négyszázezerrel tartozik még nekem… csak az a gáz, hogy azóta nem vagyunk együtt. A dolgot nehezíti, hogy én laktam nála és nekem kellett eljönnöm. Kicsit kétségbeestem, hogy keresztet vethetek a pénzemre, és ezt meg is mondtam neki… Nyugtatott, hogy meg fogja adni. Majd. De valahogy az az érzésem, hogy le akar koptatni, azt hiszi, ha szakítunk, automatikusan nullázódik a tartozása. Azt hiszi, összetörök és úgysem merem majd keresni.... ezt onnan sejtem, hogy nem rég közölte, a neten találkozott egy csajjal. Nem bírom, ha egy pasi ennyire szánalmas. Szerintem nem találkozott ő senkivel -  miből? Annyira aljas és gusztustalan játék így. Hitegetni a másikat, majd beújítani egy csajt, ezt még meg is mondani. Ő szerintem még szeret, de a szememben minden szépet lerombolt, ami kettőnk közt valaha volt… Ő nem hoz áldozatot, már nem hiteget, hanem megpróbál lerázni. Amikor a szemére vetettem, hogy csak kihasznált és most gyerekesen le akar rázni, teljesen meg volt sértve. Hogy ő aztán ilyet soha… De aki ilyeneket mond ezek után, hogy: „Az idő mindent megold…” és „Bánt, hogy nem bízol bennem, de ez a te dolgot…” az valamit el akar kenni. Ilyen ócska dumával akar manipulálni. Egyszerű a dolog, csak ő sem meri kimondani. Többször ígérte, hogy ekkor meg ekkor keres. Keresett? Nem. Az a vicc, hogy nem tudom már őt tisztelni. Nem tudom, hogyan szerezzem vissza a pénzem, de bízom benne, hogy a becsületesség magja ott van még benne valahol. Mert nem kevés pénzről van szó, ha 20-30 ezer lenne, azt hagynám a fenébe. Nem voltam óvatos, mert nem éreztem, hogy kéne. Azt hittem, megbízhatok benne.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr405166781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása