Megmentettem a férjétől

2013. május 09. 07:26 - Panni CsP

„Hozzám költözött, egy olyan emberhez, aki megbecsüli, szereti és nem akarja elnyomni” - Levélírónk nem bírta már nézni, ahogy egy nő elszárad a férje mellett, hát a tettek mezejére lépett. Azt ő is bevallja, hogy öncélú volt, de arról nem tehet, ha beleszeret valakibe.

 

Küldök egy happy end-es történetet. Úgy két éve ismertem meg életem párját, aki akkor még más felesége volt. Ő akkor egy nagyon rossz házasságban tengődött, ötödik éve. Ő eleinte nagyon nem akart velem találkozni a munkahelyünkön kívül, mert tudta, hogy a férje a legkisebb jelre is azonnal felfigyel. Mondjuk sose emelt rá kezet, nem ebben volt a fenyítés, de amikor kiosztotta az asszonyt, az hetekig éreztette a hatását.

Rendszeresen megkapta tőle, hogy csúnya, önállótlan, és ha egyedül kéne élnie, nem jönne ki abból a pénzből, amit keres. Ezt rendszeresen a fejére is olvasta, ami eléggé magába zárkózóvá tette. Most már világosan látom, hogy a férj ezt akkor pont féltékenységből csinálta vele, hogy az asszonynak elvegye minden önbizalmát és maximális kontrollra tehessen szert felette. azt hitte, ez a megelőzés eszköze... Otthon nem mert interneten beszélgetni velem, nehogy valahogy lebukjon. Gyakran tudtam, hogy azért mond le találkozókat, mert bár ráérne, mégse mer eljönni (- Miért nem találkozunk? – Hát mert figyelve vagyok – Nem unod a kalitkát? – Mit tudok csinálni?) én nem bírtam a belenyugvását a rosszba. Tudtam, hogy nem okos dolog férjes nővel kezdeni, mert főleg őt sodrom veszélybe, én meg bármikor kihátrálhatok. Amikor kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, nagyon lassan nyílott meg, innen tudom a férje viseltes dolgait. Úgy döntöttem, muszáj vállalni valakinek a kockázatot, mert ez így nem igazságos, ha így megy tovább. Erőt öntöttem az asszonyba, ne hagyja el magát, és ki tud állni magáért, ne féljen tőle. Elindult egy folyamat, aminek az lett a vége, hogy elhagyta a férjét, aki nem tudta, hogy egy másik férfi miatt. Hozzám költözött, egy olyan emberhez, aki megbecsüli, szereti és nem akarja elnyomni. Nem csináltam mást, mint megmentettem a férjétől, persze nem gondoltam úgy magamra, mint egy irgalmas jótevőre, hiszen öncél is vezérelt: az, hogy beleszerettem. És boldognak akartam őt látni - ha ez a cél rossz, akkor tényleg hibáztam. Egy boldogtalan életből egy boldog életbe hoztam. És két éve együtt vagyunk, boldogságban.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr975290673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása