Végig fogta a csajom kezét

2013. május 24. 07:31 - Panni CsP

„Tudta, hogy féltékeny lettem volna és talán beszólogatok. Nem értem a logikáját” – a csajt zavarta volna, ha párja a féltékenységtől parázslik, éppen ezért nem szólt neki, hogy az a srác, aki végig fogta a kezét a táborban, nem egy régi osztálytárs, hanem az ex pasija. Egy újabb érdekes csajlogika.

 

Hello,

Fura helyzetbe kerültem két hete. Visszagondolva, akkor én éreztem magam hülyének, most meg már világosabban látom a dolgokat és jogosan érzem még hülyébben magamat, annak ellenére, hogy igazam volt. A barátnőm, akivel már másfél éve együtt vagyunk, elvitt egy táborba, ahova rendszeresen jár. Az első nap nagyon megörül egy srácnak, aki leszólítja. Amikor észreveszi magát és engem is bemutat neki végre, még mindig nem tudok róla túl sokat. Annyit magyaráz, hogy régi-régi ismerős…

Korábban együtt jártak ide, de a srác tavaly kimaradt. Ami különösen zavart, az ezután történt. Többet lógott vele, mint velem. Sokat ültek egymás mellett, vagy egymással szemben, halkan beszélgettek, a srác pedig végig fogta a kezét. Éreztem, hogy van/volt/lesz valami. Éjfélig is beszélgettek, én meg lefeküdtem. Ami kicsit eloszlatta a gyanakvásom, hogy az én közelségem egyáltalán nem zavarja őket, ez bizonyos szinten meg is nyugtatott, mert ha valóban lenne titkolni valójuk, nem viselkednének ilyen közvetlenül. Így ment ez a tábor végéig. Amikor hazamentünk, otthon árulta el - hosszas harapófogózás után -, hogy az a srác az exe volt, az előttem lévő pasija… Azért nem szólt, mert tudta, ha ebbe ott avat be, akkor nyugtalan leszek végig. Tudta, hogy féltékeny lettem volna és talán beszólogatok.

Nem értem a logikáját. Most se jobb, hogy elárulta, hiszen utólag érzem magam hülyének és visszagondolva, hogy ezeket kettesben hagytam, még hülyébben érzem magam. Tehát a vallomása után se jobb. A közvetlenségével azt üzeni nekem, hogy nem történt semmi. Na, de azt nem tudja megmondani, hogy nem is fog. Ugyanis azóta leveleznek, sms-eznek… és ezek nagyon nem jó jelek. Nem úgy tűnt, mintha viharos szakítás után köszöntek volna el egymástól… Az összebújós beszélgetés nem erre utal. Nem tudom, mit láttam és hogyan kezeljem, lehet, hogy csak túlreagálom az egészet - szerinte. Ha ennyire semmibe vagyok véve, akkor mire vetemednek legközelebb? Ez nem egy kis dolog volt, hanem egy elég súlyos vallomás.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr115315580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FLAZZ 2013.12.12. 10:33:50

Belõled bohócot csináltak és ehhe te asszisztáltál.
süti beállítások módosítása