Szex nincs, csak kórházlátogatás

2013. május 27. 07:58 - Panni CsP

„Ha úgy áll a helyzet, hogy mégse jövök be neki, vagy a férjét akarná vissza, akkor miért csókolt meg?” – teszi fel a kérdést mai Posztolónk, aki a neten bukkant rá egy karakán teremtésre. A hölggyel eddig csak a kórházi ágyig jutott, és a csókokon túl egyéb nem történt.

 

Kedves blog,

38 éves férfi vagyok és az Internet segítségével megismerkedtem egy hölggyel. Ő negyvenkét éves. Ami igazából összehozott minket az a közös érdeklődés, ugyanis ő is ugyanott végzett, ahol én és közel azonos pályára is léptünk utána. Amikor először találkoztunk, minden rendben lévőnek tűnt, hajlandóságot is láttam, a közös szimpátia is meg volt, legalábbis érezni véltem. Ezt később alátámasztotta egy elég intim levelezés.

Innen már tudtam, hogy nem veszett ügy. Van egy férje, akitől hivatalosan nem vált el, csak a férje azóta kiment külföldre. Külön élnek. Ez a hölgy elég karakán teremtés, életvidám és tüzes. Első látásra. Ugyanis lassan már három hónapja nem történik semmi. Ami eddig történt az az volt, hogy feljött hozzám, ekkor rástartoltam és elég szenvedélyes csókban forrtunk össze… de tovább nem jutottunk, le lettem állítva. Nem mondott elfogadható és konkrét okot, mi a baj, csak annyit, hogy „neki ez gyors…” Ami köztünk viszont rendszeres dolog és működik: ő a beteg édesanyját rendszeresen látogatja és ekkor mellette vagyok. Két hete így megy. Úgy jutott a tudomásomra, hogy az első alkalommal ezért mondott le egy találkozót, én pedig mondtam, hogy ne aggódjon, szívesen elkísérem a kórházba. És ma ott tartunk, hogy többet járunk oda, mint máshova és még mindig nem léptünk tovább. nem azt mondom, hogy teher, tényleg szívesen kísérem. Nem erről van szó. Csak hülye helyzet. Vajon nem mer vállalni többet a férje miatt? Akivel amúgy nincs is együtt?? Elmesélte, hogy amikor még együtt voltak, a hölgy egyszer már félrelépett és a mai napig nem derült ki. És lehet, emiatt érez lelkifurdalást. De ha úgy áll a helyzet, hogy mégse jövök be neki, vagy a férjét akarná vissza, akkor miért csókolt meg? Nem érzem, hogy én lennék a türelmetlen, csak tisztán szeretnék látni. 

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr965319709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása