Nem lesz hosszú történet, azt sem szeretném, hogy a párom magára ismerjen, bár nem valószínű, hogy olvas ilyesmit. Kettő éve vagyunk együtt, én meg egyre többet tűnődöm azon, hogy be kéne fejezni. Amikor nem régiben elhatároztam, hogy most már megmondom neki, pont akkor jön elő az eljegyzés-házasság-gyerek témával. Akkor nem tudtam megmukkanni, mert lelkes volt és őszinte.

Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy hogyan mondjam meg neki, hogy nem megyek hozzá, sőt, el akarom hagyni? Tudom, hogy minél hamarabb kéne. Tudom azt is, hogy majd talál egy másik nőt, aki olyan, mint ő és szereti 28 évesen az otthon ülést, meg a közös filmnézést laptopról, összebújva a díványon. Ülünk, tévézünk, megfulladok – röviden így tudnám jellemezni a hangulatom. Majdnem így telt el ez a két év, mert az elején még kimozdultunk, a közepén már csak akkor, ha b*szogattam érte. Egyre többször mondta, hogy „nem lenne baj, ha egyedül kéne menned?” Megváltozni nem fog, nem is kérem, mert az sehova nem vezet, hogy „valamit teszek, ami nem az alapvető tulajdonságom, csakhogy a másik befogja és boldog legyen”. De ez csak megjátszás és színlelés. És igazából eddig is ez volt. Későn jöttem rá, hogy nem passzolunk. Szerintem ő is rájött, csak a másik úton indult el: ha laposodik egy kapcsolat, mert eltűnt belőle valami (vagy mert soha sem volt jelen, csak azt hittük, vagy vártuk) két út van: 1. szakítás, 2. házasság. Nem akarok színlelni se, vagy az önhülyítő hibákba beleesni. Csak ez az egész így most nagyon bután jött ki, világos.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!