A csaj a Facebook-ra jár gyónni

2013. szeptember 20. 07:18 - csajokespasik

„Amikor egy ilyen netes kirohanás után képes eljönni közénk, úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna” - a csaj kicsit pszicho, ugyanis szereti féltve őrzött magánéletét kiteregetni a közösségi hálón. A baj csak az, hogy tényeket ferdít és hazudozik. Exkibeszélős poszt.

 

Sziasztok,

Úgy 5 éve ismerek egy lányt, akivel májusban össze is jöttem, majd kemény két hétig jártunk, azt hittem minden OK, majd hirtelen pattintott. Értetlenül álltam a dolog előtt, mert nem tudtam, mi a baj. Valamit rosszul csináltam? Viszont az utóbbi időben azt tapasztalom, mintha megőrült volna. Olyan heti kifakadásai vannak a Facebook-on, amiket megint nem értek. Azt írja egyszer, minden előtörténet nélkül, hogy a legtöbb férfi csak szexet akar és ő rendszeresen olyanokba fut bele, akik „kirabolják” őt (ahogy fogalmazott) és nem anyagi értelemben, mert ő úgy érti, hogy csak a saját örömüket keresik az együttlét során, utána meg lelépnek.

Én viszont biztosan tudom, hogy ezeket vagy kitalálja vagy átértelmezi, kifordítja a valóságot, úgy, hogy emészthető legyen számára. Mert hogy ugyanabba a társaságba járunk, és ott ennek a nőnek elég rossz a híre. És nem azért, mert sok férfival lefeküdt ott már, hanem azért, mert hetek múlva minden magyarázat nélkül pattintja őket. Az eddigi leghosszabb kapcsolata ebből a körből azt hiszem 1 hónap volt. Aztán olyanokat panaszkodik neten, hogy a mai pasik milyen bunkók és mindenki őt akarja csak lealázni stb… Olyat is kiposztolt, hogy ő nem is járt azokkal az illetőkkel (név szerint meg is nevezi) én viszont tudom, hogy igen, a megnevezett illetők pedig nem különben. Amikor elszakad a cérna nála, azt mondja, hogy őt mindenki csak bántja, és hagyja békén őt mindenki, mindenki szemétláda és el fog menni ebből a körből, ha nem állunk le. Őszintén szólva én már nagyon várom, hogy legalább az utóbbi fenyegetést valóra váltsa… Nem tudom, ki akarná tartóztatni. Elég vastag a bőr az arcán. És még egy lényeg, ami alátámasztja, hogy neki van baj a fejében: amikor egy ilyen netes kirohanás után képes eljönni közénk, úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna…

Találgatjuk, mi lehet a baja, és arra jöttünk rá, hogy valamilyen korábbi sérülést hordoz és azért hazudik még magának is. De minek írja ki mindezt a fészre, ahol mindenki látja?? Mit akar ezzel? Így olyan, mintha gyónni járna oda, hogy ő nem lotyó, ferdíti a valóságot és azért rakja ki közszemlére, hogy ezzel is megerősítse magában a tények elferdítését, hogy az nem úgy van, ahogy volt... Annak az esélye, hogy a hibáit egyszer - csak egyszer- belássa, nulla. Sok mindent hallottunk már tőle, de azt a szót, hogy ’bocsánat’, soha. Csak ez a folytonos vádaskodás, meg picsogás… és nem egy 19 éves lányról van szó, akinél el lehetne nézni.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr345524565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása