Azt mondják rólam, hogy kihalóban lévő fajta vagyok. Nem gondolom, hogy konzervatív és régimódi elveket vallok, szeretem úgy hinni, hogy én vagyok normális, és körülöttem a világ adta fel. Azt vallom, ha egy férfi összejön egy nővel, aki mindenben megfelel neki, megvan az összhang és minden, amit keresett, legyen már képes vele huzamosabb ideig együtt lenni és más nőre addig rá se nézni. Már ha barátnőt keres. Kivéve ha szexpartnert keres, az más téma. Most a társkeresésről (és találásról) van szó.

A környezetemben folyamatosan azt tapasztalom, hogy mindenki a nagy Ő-ről álmodozik, de érte semmit nem tesz, akkor se, ha az orra előtt van. Ha megvan, tudomásul veszi, és nem harcol tovább érte, onnantól csak a maga érdekeit képes látni. Mert megvan, minek? Csak ámítják magukat, hogy ők milyen rendesek. Helyzet: egy házibuliban vagyok, a konyhában állunk a házigazdával. Jön a barátnője. Csörög a srác mobilja, felveszi, majd azt mondja, hogy most nem ér rá, mert azzal a lánnyal van éppen, aki az élete értelme és a legfontosabb a világon. Ez szépen hangzik, ügyelt rá, hogy a csaja is hallja. Na, a barátnő hajnalban haza megy, Rómeó pedig a mellettem lévő ágyban már egy másik nőt szórakoztat.

Másik eset: Van egy csaj, aki egy igazi ősbunkóval jár (pontosabban hol jár, hol nem, nem értem ezt a viszonyt), egyszer megmutatta a hapsi egyik szakító sms-ét, ami kb. ez volt: „egy hülye p**a vagy, de ez nem is a te hibád, mert valószínűleg az anyád is ilyesmi és tőle örökölted”. Hát, lehet hogy maradi vagyok, de a helyében én ezek után erősen kihátrálnék… Ezek után egy jó érzésű nő azonnal lemondana erről a lovagról. De nem…, a csaj maga alá gyűrte önbecsülését, és a mai napig teper érte. Én jeleztem, hogy szívesen helyettesítem a tahót, ha egy kis kulturális változatosságra vágyik, de neki az a barom kell, nem én. Vannak emberek, akik tudatosan mennek bele a szenvedésbe, azt választják és rohannak bele előnytelen kapcsolatokba. Miért? Nagyon szeretném egyszer megérteni. Sok ilyen van. Nem tudja elkerülni a saját hibáit, nem ura magának, szenvedni akarnak. Vagy csak panaszkodni akarnak, mert abban érzik magukat kiteljesedve

+ Egyik ismerősöm azt mondta, hogy ha a csaj nem fekszik le neki az első randin, akkor nincs második. És az a szomorú, hogy elég sok tarolása volt ezzel az elvvel. Nem kell félteni a nőket: márciusban találkoztam egy nővel. Fél óra múlva simán megkérdezte, hogy 200-on alul vagy felül keresek. Majd hozzátette, „nem azért kérdezem, mindenkitől megkérdem, mert érdekel a valós átlag”. Mit értünk ’azért’ alatt? Szóval, szomorú vagyok. És nem tudom, hogy nekem kéne-e változni, én látom hibásan az egészet, vagy érdemes még továbbra is kitartani az elveim mellett. Vagy tényleg fel kéne zárkóznom.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!