A barátnő addig vágja maga alatta a fát az örökös faggatásaival, míg a pasi dobja őt. Nem túl kényelmes egy olyan kapcsolatban, ahol állandóan a múltaddal szembesítenek és olyasmikkel gyanúsítanak, amiket el sem követtél.
És egy jó hír: napokon belül megújul az Index.hu címlapja. Ezzel egy időben még színesebb, még kényelmesebb felületet kapunk. Az Index2 felületéhez hasonló új blokk nagyobb, hosszabb és szélesebb lesz. Az új Index.hu címlap március 14.-én indul.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik (CsP) egy igen népszerű társkereső oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk a www.csajokespasik.hu oldalon! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A hétfői történethez szeretnék hozzászólni. Legutóbbi barátnőm is hasonló, túlkombináló hölgy volt. Még ma is tartjuk a kapcsolatot, de csak azért, mert belementem abba, vagyis rábeszélt, hogy az örök-harag nem egy felnőttes viselkedés. Amíg együtt voltunk, én próbáltam vele megértő lenni. Persze, ma se ismeri be, hogy mindent ő szúrt el. Ő 27 éves, én 31. Fél évig voltunk együtt, utána elégeltem meg. Már az elején olyanokat mondott, hogy ő az igazit keresi, de szerintem az ilyen nem az elején derül ki.
Folyamatosan a múltamban vájkált és felelősségre vont olyan dolgok miatt, amik még ő előtte zajlottak: hány nőm volt, hova vittem őket, miket csináltunk? satöbbi. Olyanokat is kérdezett – persze gondos, de inkább röhejes felvezetéssel – hogy voltam-e már hármasban, illetve orgián? És amikor kinevettem ezért, ő ezt a bűntudat jeleként értelmezte, hogy biztos sumákolok valamit és kínomban nevetek. Nem, nem voltam hármasban, se orgián, se szexfilmben. Ekkor jött a ’tudom, hogy hazudsz ’– arc, amit megint nehéz volt mosoly nélkül hagyni. Szóval, ha a párodon egy idő után már inkább nevetni tudsz, mint egy kapcsolatban érezni magad és egyszerűen együtt lenni vele, akkor annak hamarost vége. Amikor elegem lett, szépen felhívtam - amikor a szokásos szerda délutáni látogatását tette volna nálam - hogy ezúttal ne jöjjön. Kérdezte, de akkor mikor jöjjön? Azt mondtam, semmikor és hagyjuk abba. Tán személyesen kellett volna mindezt, mert kiabált velem, és ahogy a járműforgalmat hallottam a telefonon át, nyílt utcán. Eltelt 2 hét, amikor írt egy e-mail-t, hogy belátja a hibáit, újra kezdést nem akar, de azért tartsuk a kapcsolatot, mert „érdekli, mi van velem”. Azt írta, elfogadja, hogy elvesztett, mint barátot és mint társat. A baráti részt nem tudom, honnan vette, mert a barátok közt többnyire egyetértés van és nem vallatják egymást. Én meg feltettem a kérdést magamnak, hogy mit akarok tőle? És amit akartam, az nem volt egyensúlyban azzal, amit ő nyújtani tudott.
