„Azt írta Monogramnak, hogy „olyan a szobád, mint egy botanikus kert. puszi” – nem hiszem, hogy egy haverjának írta, vagy ha igen, akkor nagyobb a gond, mint hittem” - hogyan titkoljuk ügyesen, ha szeretőt tartunk? Mindenki egoista ösztönlény, a nagylelkűséget és a hűséget pedig csak addig játsszuk meg, amíg érdekünk fűződik hozzá. Illik belenézni a gyanúsan viselkedő pasi telefonjába?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Ez a történet külső szemlélőnek talán mosolyognivaló, pedig nem rég elég sokat gyötrődtem miatta. Kicsit még most is. Az lett gyanús, hogy amikor csörgött a telefonja, én meg vittem utána, olyan sebesen ugrott rá, mintha nagyon fontos hívást várna, vagy egyáltalán nem szabadott volna hozzányúlnom. Amikor ilyen alkalmam volt, csak egy pillantást vetettem a kijelzőre: egy semmitmondó monogram. Inkább írta volna át valami pasi-névre, mert így még gyanúsabb szerintem. Egyik alkalommal belenéztem a telójába, hátha találok valami árulkodó sms-t a monogrammal kapcsolatban. Találtam.
A párom küldte neki. A legtöbb sms-re ügyelt, hogy semmitmondó legyen, amúgy megjegyzem: gyanúsan kevés sms volt, mint olyannál, aki napi szinten takarít, nehogy az okvetetlenkedő barátnő véletlenül beleüsse az orrát. Volt 1 sms, amin valahogy átsiklott és otthagyott. Azt írta Monogramnak, hogy „olyan a szobád, mint egy botanikus kert. puszi” – nem hiszem, hogy egy haverjának írta, vagy ha igen, akkor nagyobb a gond, mint hittem. Most lehet engem szemétnek nevezni, hogy belenéztem, de ha nem nézek, megy tovább minden így, ahogy ő akarja – és akkor az jobb lett volna? Nem volt más lehetőségem. Csak egy darabig lehet titkolni, ha szeretőt tart valaki, és ő mindent meg is tett. A lebukás után már minden mindegy alapon megkértem, hogyha kedve és ideje van, árulja el, ki ez? Először ő is azzal jött, hogy minek nézek bele a telefonjába, de ez csak időnyerés volt, hogy ki tudjon találni valami hazugságot, de nem ment könnyen, mert a végén bevallotta, hogy ezzel a csajjal 2 hónapja futott össze, de csak barátok. Ennyi tellett tőle. Ezt vagy elhiszi az ember, vagy nem, mert minek titkolta és minek lett ideges? Én nem hittem el és költöztem. Azért rázott meg, mert engem még sosem csaltak meg, nem voltam rá felkészülve, sosem hittem, hogy egyszer engem is megcsalhatnak. Nem értettem: ha egyszer megcsalt már, miért nem hagyott el simán, miért kell ilyen megalázó játékot játszani? Megmondom, hogy: drágám vége, szia – és annyi! Tiszta és egyszerű megoldás. Próbáltam felülkerekedni az önsajnálaton, mert abból nem sül ki semmi. Gondolom, jól elvannak, hogy eltisztultam a képből, mert azóta nem hallok róla, nem is keres.
Sok ember egy-egy kapcsolatban úgy tekint magára, mint egy minta emberre, aki rendes és odaadó, és nem érti, miért támadják, ha egyszer véletlenül megcsalta párját, és ő képes elmagyarázni magának, hogy ez így volt jó. Hogy neki volt igaza. Mert ő a férfi. A férfi mindig úgy hajlítja az eseményeket, hogy az kényelmes és megmagyarázható legyen, mert amit meg lehet magyarázni, az nem bűn, az rendben van, mert megfogható. Mert akármi van, a másik tehet róla. Mindenki egoista, követelőző és ösztönlény, a nagylelkűséget és a hűséget csak addig játssza meg, amíg érdeke fűződik hozzá – azt hiszem ennyi alapigazságot leszögezhetünk. Ha mindezek tudatában megbocsátok neki és maradok, az a dolog kétesélyes. Mert nekem nehéz feledni. Milyen egy megcsalt ember? utána olvastam: „Kétségbeesett és dühös. Onnantól kezdve megváltozik a személyisége, már egyre kevesebbet tud bízni másban, folyton azon görcsöl, hogy ez a dolog ne ismétlődhessen meg. Nincs ideje és lehetősége arra, hogy önmaga legyen a továbbiakban, egy rettenetes pánik és megfelelési kényszer lesz rajta úrrá. Próbál szebb képet festeni magáról, és ez az erőlködés meg is látszik rajta, anélkül, hogy tudatában lenne”. És igen. Így érzem. És ezzel felszerelve vágjak bele egy új kapcsolatba… Az ilyen típusra mondják, hogy milyen nevetséges, hogy pedálozik. Mert érződik rajta a csalódás, a viselkedésén, a gesztusain. Amit egy ilyen dolog elvesz: a magabiztosság. Persze vannak erős nők és férfiak, akikről lepereg mindez, és mennek a következő hajóval – de kevés ember ilyen. (vagy egyre több?)
Azt is hallottam már, hogy az érzéstől kell megszabadulni és azonnal elfelejteni a másikat, mert azzal csak mi szenvedünk – ha ilyen egyszerű lenne. Ha csak ki lehetne iktatni valahogy, akkor igen. De emberek vagyunk, bonyolult gépezet. Az élmény megváltoztatott, nem tudok már olyan lenni, mint régen és mindent felejtve belemenni egy új kapcsolatba. Még nem. Elvesztettem az önértékelésem, repedés a biztosnak tűnő talajon – és a külvilág hogyan ráz le? „Erre nincs idő, simogassa a lelked a franc, menj dolgozni holnap is, majd elfelejted, ne légy gyerekes.” Azt hittem, egy működő kapcsolatban vagyok – sok poszt kezdődött itt már így. Egy ilyen élmény még egy egészséges lelkű embert is megvisel, hát még azt, aki ebben még kezdő... És akkor halljuk a híradóban, hogy „F. Miklós 20 éves budapesti lakos brutális kegyetlenséggel kivégezte 16 éves barátnőjét” – többnyire férfiak intézik így a csalódásukat. Lehet, hogy nekünk, nőknek is át kéne állnunk erre a típusú konfliktuskezelésre…
