„Amíg ő kiment vécére, köszönés nélkül hazamentem. 3 nap őrlődés után ráírtam, hogy bocs, hogy hamar leléptem” - minek biztat egy nő, ha nem akar semmit és miért viselkedik hülyén a férfi fontos helyzetekben? Posztolónk csak gyötrődik, majd kontaktlencsére vált, de látószöget nem. Megérkezett a hónap önmarcangolása.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
(…Nő és Férfi megismeri egymást. Férfi azt hiszi, nem érdekli a Nőt, sokáig semmi sem történik. Találkozás a nővel. Élőben semleges, de chat-en érdeklődő. Egészen más. A Férfi azonban elszúrt mindent és szeretné visszacsinálni az egészet. Még gondolkodik. Még. Találkozás a nővel. Mosolyog rá a Nő. De csak mosolyog…)
Tavaly ismertem meg a Hölgyet, a Nőt, a Végzetem. Munkahelyi rendezvény. Ő valamelyik kolléga valakije. Sokáig és mindenféléről beszélgettünk és éreztem rajta az érdeklődést (vagy csak érezni véltem). Utána csak egyszer találkoztunk, de a semmitmondó beszélgetés csak nem akart mélyülni. Aztán kb. 1 évig semmi. Annyi történt ezalatt, hogy egyszer lájkolta egy bejegyzésem a FB-n. Aznap végig örültem annak az egyetlen lájknak. Később profilképet cserélt, amin egy csávóval láttam együtt.
Hetekre kiürültem, a csalódás nem kifejezés – de min borultam ki, amikor semmi nem volt köztünk? Kis idővel rá a kép eltűnt és visszarakta a régit. Mivel nem akartam értesülni róla, el akartam felejteni őt, mert már nekem volt kínos, úgy állítottam be a FB oldalam, hogy ne lássam a tevékenységét, behúztam a chat ablakot is, hogy az ott lévő kis képét se lássam, mert róla a legkisebb kép is túl nagy számomra.
Születésnapján küldtem neki egy üdvözlő üzenetet. Megköszönte, de beszélgetés nem indult el. Májusban újra összefutottunk egy rendezvényen. Én megláttam őt és direkt nem vettem észre. Átnéztem rajta. Nem tudom, miért. Annyira idióta voltam. Amikor megláttam, ledermedtem, cselekvésképtelen lettem. Nagyon jól nézett ki, szép volt. Végül 4 korsó bátorság után úgy éreztem, hogy valamit tenni kell, mert ezt nem fogja senki más megtenni helyettem. Nem akartam a rossz választást magamra venni, ezért úgy döntöttem, ha tart valamire, majd ő odajön. Megszólít, ha akar valamit. Két asztallal mögötte ültem le, és úgy tettem, mintha elmerengtem volna a semmin, vagy elmerültem volna a gondolataimban. Hamarosan észrevett és odajött. Én meglepődést mímelek. Talán túl is játszottam. Idétlenül éreztem magam. Meg voltam zavarodva. Gyomorgörcs. Beszélgettünk. Sokat kérdezett tőlem, érdeklődött, aztán már főleg csak magáról beszélt. Kicsit azt éreztem, hogy önigazolásra vár valakitől, mindenkitől, és valójában én is csak arra kellek neki, hogy ezt kiváltsa belőlem és amikor megkapta, megy is máshova. Pörgős lány. Mégis, akkor úgy hittem, érdeklődik irántam. De egyszer már éreztem ugyanezt. Ekkor nagy hülyeséget csináltam, mert valami megmagyarázhatatlan okból fölöslegesnek éreztem magam,… még hogy én meg ő??...kevés és kicsi vagyok neki. Amíg ő kiment vécére, köszönés nélkül hazamentem. 3 nap őrlődés után ráírtam, hogy bocs, hogy hamar leléptem, de kaptam egy sürgős hívást. Családi ügy. Bonyolultabb hazugság ilyenkor csak bezavart volna. Mennem kellett. Nem volt mérges, se számon kérő, megértett. Azt mondtam, ha tudom a számát, felhívtam volna előtte. Találkozóra hívott. Csak mi ketten. Találkoztunk. 1 órát beszéltünk, majd amikor kezdtem volna ellazulni, azt mondta, mennie kell. Addig a semmiről beszélgettünk amúgy. A rákövetkező nap fél napon át chat-eltünk. Közvetlen volt és mintha azt éreztem volna, hogy írásban rátermettebb. Olyan volt, amilyennek élőben lennie kellett volna. Gondolkodtam. Úgy éreztem, itt csak barát lehetek és beláttam, hogy a legveszedelmesebb húzás lenne, ha ebbe még jobban belemegyek…. És még jobban beleszeretek. Most érdeklem, vagy nem, vagy mi van? Pár napja vettem egy üveg bort, azt mondtam, ez lesz az Engedd el!-bor, és ahogy megiszom és fogy a palack tartalma, úgy ürül ki belőlem az ő emléke is, törlődik a fejemből. Nem működött. Aznap este úgy aludtam el, hogy elképzeltem, hogy átölelem az ágyban. És ez megint egy kardinális pont ebben a történetben, ugyanis én ritkán gondolok rá hormonálisan, szextárgyként, kiélési lehetőségként, ahogy az egy férfi és nő között törvényszerű. Valahogy az elejétől úgy érzem, mintha egyfajta lelki közösség, testvériség lenne köztünk, és erről akkor kaptam megerősítést, amikor a családjainkról beszéltünk egymásnak. Hasonlóan ment tönkre a szüleink házassága, ijesztően hasonlóan. Vagy ez is csak egy belevetített téveszme, mert azt látom, amit látni akarok. De miért érzek így iránta? Erre nincs magyarázat, hiszen alig ismerem. Vagy ez valami sorsszerű dolog, egy természetfölötti valami, hogy nekünk együtt kell lennünk… ilyen hülyeséget, képtelenség. Miért nem tudom elfelejteni őt, amikor el kéne? Mi legyen? ki legyek? Egy romantikus hülye vagyok, mindig is az voltam, mások szerint kihalóban lévő faj. És az a baj, hogy más nő nem is érdekel, mióta megismertem, senki más. Próbálkoztam másokkal, máshogyan, új célok után fordultam: végig rá gondoltam. Úgy mérgezett meg, hogy nem is tud róla. Változtatok a külsőmön is, szemüveg helyett kontaktlencse, új ruhák, hátha más lehetek…de nem lehetünk mások. Csak aludni és aludni szeretnék és nem róla álmodni. Miért nem tudja egy felnőtt férfi (nevezetesen én, ha használhatom magammal kapcsolatban a férfi-jelzőt) irányítani vagy kikapcsolni az érzéseit? Miért vonzottam be őt és mit kéne ebből megtanulnom? Megint elkezdtem cigizni és emiatt is utálom magam.
(…Nő és Férfi elbeszél egymás mellett és sehol sem találkoznak, főleg belül nem. mert mindketten más arcukat mutatják és még maguknak is hazudnak. Férfi tovább gyötrődik és csak abban bízik, hogy egyszer magától elmúlik ez az egész, ha máshogyan nem, hát vele együtt…)
