Mikor csökkenti egy nő az igényeit?

2014. augusztus 11. 07:23 - csajokespasik

„A szaporodás meg az evolúció nagyon jól működik a házasság intézménye nélkül is” – Posztolónk megkérdezett egy nőt, miért fontos neki, hogy a pasija gazdag legyen? Azt a választ kapta, hogy nem magának, hanem az eljövendő gyerekének akarja azt a jólétet, ugyanis anyagi biztonságban szeretné tudni porontyát. Hihető magyarázat?

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Üdv! A szerdai bejegyzéshez szeretnék hozzászólni. Volt egyszer egy barátnőm, aki egy évig csinált bolondot belőlem. Az elején kedves, majd amikor látta, hogy már betört, egy követelőző rideg hárpia lett, aki átrendezte az életemet, én meg hagytam. Nálunk is volt olyan az elején, hogy kifogásolta, hogy nem viszem el helyekre, amikor meg mondtam, hogy nem fussa rá, akkor szemelkerekedés, buta arc, majd azt mondja: „de hiszen örököltél”. Ugyanis akkor halt meg egy rokon és onnan kaptam valami keveset.

Kaptam egy halom könyvet is, nem hiszem, hogy ő arra gondolt : ) Kérdezte, miért nem tanultam tovább, jobban keresnék (mondta ezt ő egy estin szerzett érettségivel!!) De akkor ezen nem akadtam ki, mert el voltam varázsolva tőle (ismerős?). Még akkor sem, amikor mindenért én voltam a hibás, direkt belekergetett helyzetekbe. Dünnyögött valamit az orra alatt, nem is értettem, ő meg később amiatt duzzogott, hogy nem figyelek rá, ahelyett, hogy megmondta volna érthetően. Nem teljesítek. Bűnbakot csinált belőlem, mert az kell. Kell egy igazolás, hogy nem ő a hibás, csak a férfi lehet az. Ha elfelejtettem valami apróságot, na akkor volt patália. Utólag azzal vigasztalom magam, hogy ez a játék ilyen és világos, hogy egyből nem húzhatod be a tökéletest, sokat ki kell próbálnod, sokat tanulni a koppanásokból, míg lesz valami, de ha a nő tudatosan átver, akkor ott vagy, ahol a part szakad. Arról nem tehetsz. Ha átvernek, arról nem tehetsz. Végül magától ment el, mert látta, hogy ide nem akarja befészkelni magát. Én hülye, még bántam is, pedig szerencse ért. Annyi megjegyzésem még lenne, hogy a szerdai posztban szereplő nőket ne hölgyezzük, még a modorosság paródiájából sem. Ezek nem hölgyek. Rájuk egy egész más szót kéne használni.

Egyszer leveleztem egy ilyen nővel a neten, nem lett belőle fizikai találkozás, mindjárt megértitek, miért: amikor már felhagytam az udvariassággal, mert annyira kiborított a flegmasága meg az egózása, hogy láttam, ebből már nem lesz semmi, világosan megkérdeztem tőle, miért gondolkodik így? miért hiszi, hogy neki jár a gazdag pasas? Azt mondta, ez a férfiaknál egy általános tévhit… mert amikor a nő havi fél millás fizetést meg kocsit szeretne, azt valójában nem magának, hanem az eljövendő gyerekének akarja, mert anyagi biztonságban szeretné tudni. Ez egy ösztön…Micsoda önzetlenség. Megáll az eszem… Önhülyítés! Szép lenne, ha tényleg csak ennyiről lenne szó. CSAKHOGY! Azoknak az eszményi pasiknak, akikről ők álmodoznak, nem ilyen haszonleső nők kellenek. Ezek nem hölgyek, hanem piócák.

A legveszedelmesebb, amikor házasság köttetik egy ilyen nővel. (A mai világban, aki nagyon akar házasságot, kizárólag házassági szerződéssel). Nem szabad hinni bizonyos nőknek, minden csak a kihasználásról, átverésről és hazudozásról szól. Régen egész mást jelentett a házasság, az esküvő, meg ezek a dolgok, mint ma. Ma csak üzlet, átverés és semmi más. Ha valamit, akkor elég az élettársi kapcsolat, de úgy tudom, ott is van egy bizonyos idő, ami után már közös vagyonnak számít sok minden, ehhez nem értek.

Amelyik nőnek fontos a házasság és sietteti, annak más céljai vannak. A szaporodás meg az evolúció nagyon jól működik a házasság intézménye nélkül is, nem arra használjuk, amire hivatott. Becsülöm azokat, akik tisztában vannak a házasság valódi értékével, jelentőségével és éretten mennek bele. De nem a buta, önző nőnek való, aki csak rablásra használja. Ez egy újfajta ösztön náluk. Nem egy ismerősöm járt pórul velük. Én nem voltam házas soha, de a barátaim fele már elvált és volt, ahol nagyon nem békés módon, hanem durván és anyázva. Még azt is el tudom hinni, hogy a nő ezt nem rohadékságból, hanem egzisztenciális pánikból teszi. Mert mi lesz, ha… és sok ilyen mondatot lehetne így kezdeni. De ha így is van, ha menekülne a helyzete elől, legalább húzná meg magát követelés helyett, és örüljön annak, amit kap, legyen az akár autó, vagy egy fűnyíró. Az életet lehetne élvezni is, nem pedig csak megúszni, menekülni egyik helyről a másikra, és önös érdekből átgázolni mindenkin. Sajnáltatják magukat, mert „azok a szemét pasik tehetnek mindenről”. Igen, amikor nincs elég pénzük egy váláshoz és valamiért nem kedvelik a szeszélyes nőket – játszmák nélkül és egy kis őszinteséggel könnyebb lenne, „hölgyeim”. Nem körülöttük forog a világ, néha meg kell alkudni. Vajon kb. hány évesen jönnek rá arra, hogy lejjebb kéne adni azokat a magas igényeket?

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr756594085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása