Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Én a harmincas korosztályhoz tartozom, így kicsit össze tudom hasonlítani a múltat a jelennel. Azt tapasztalom, hogy ma sokkal könnyebben küldik el a pasikat a nők. Azért régebben nem volt az, hogy odamész valakihez és már ránézésre elküldtek volna. Semmi esélyt nem adnak. Nem vagyok csöves, se szakadt, se vállalhatatlan… egyből elküldenek. Vagy úgy, hogy „van barátom” (anélkül, hogy kérdeztem volna) vagy durván, hogy „nem érünk rá”. Olyan is volt, hogy odamentem hozzá szórakozóhelyen, köszöntem neki, erre ő: „most el kell menned”.

Jót röhöghettek rajtam a barátnőivel. Hát, tényleg vicces, amikor megaláznak egy férfit. Sok mai nő hibás értékítélettel rendelkezik. Rendben van a visszautasítás, de feltétlenül azonnal kell? Minden esélytől megfosztva? Még az sincs, hogy meghívod egy italra, mert addig se jutsz el nála. És nem topmodell nőkről van szó – tudom, meddig mehetek el és hol a határ. Nem nyomulok, mint egy elmebeteg, udvariasnak tartom magam. Ez a régi iskola. Azt is tudom, ki lenne az én súlycsoportom, eleve nem szólítok meg magas kategóriájú nőket – teljesen átlagos nőkről beszélek. A legnagyobb pofont akkor kaptam, amikor egy testesebb csaj meghívatta magát 3 pohár sörre (nem egy olcsó helyen) majd azzal búcsúzott, hogy az épület előtt találkozik a barátjával. Igen, már az elején rá kéne kérdezni, hogy van-e barátod, viszont ha megteszed, akkor egyértelművé válnak a szándékaid. Ez a 22-es csapdája. De azért sokat elárult magáról is, hogy nem tisztázta a helyzetet. Biztos szomjas volt.

Hogy lehet ezt jól csinálni? És azt mondják, hogy ma már a nők kezdeményeznek. Hát én ezt nem tapasztaltam. Régen bármilyen nővel lazán elbeszélgettem, ha elmentem egy helyre, még akkor is, ha nem vártunk egymástól kölcsönösen semmit. Beszélgettünk csak. Mert azt is lehet ám. A nők kedvesek és nyitottak voltak, a férfiak merészebbek. Most mintha megfordulni látszana a dolog. Szerintem a médiának köszönhető, hogy megkavarták a nők agyát, feltolták az ingerküszöböt, az igényeket, néhány nő meg hagyta is magát, és bedőlt neki… a férfit meg olyan nyomás és elvárás alá helyezték, amit nehéz teljesítenie. Egyre több múlik a férfi kinézetén is. A nők pedig könnyebben adják magukat egy általuk elképzelt, és éppen szembe jövő ideálnak, még meg is alázkodnak nekik – persze, kérdés, hogy majd miként járnak vele és hogy jönnek ki belőle, milyen szintre kerülnek mellette. Csakhogy elmondhassák maguknak és a havernőknek: megvan az álompasi… Erről szól az egész. Nem vagyok álompasi, de ronda se. És voltak sikereim is, bár nem ma. Nem akarom a hétfői témát folytatni, de szerintem a mai nők már megtanulták, hogy a férfi kinézete nagy mértékben tükrözi az anyagi helyzetet. Ezek mind hibás minták, és az a baj, hogy minden abba az irányba mutat, hogy ez a nézet később is fennmaradjon és tovább fejlődjön. Megtanulták, hogy soha ne adják magukat ingyen. Minek is, amikor a saját hasznukra fordíthatják mindezt és válogathatnak. Annak a férfinak, aki nem bírja a visszautasítást és kapott is már jó néhányat, akár durvát is, utána egyre csökken az önbizalma. A dolog hatással lesz személyiségére. Mert a nők bármit büntetlenül kimondhatnak, de rájuk nem illik semmit. Bármit kimondhatnak, viszont ha rossz a hangsúly, az félreérthető. Nőben nem szép az arrogáns. Semmi aranyosat nem látok ebben a típusban, lehet, hogy más igen.