„Nem tudom, akarok-e ezek után találkozni vele, mert személyesen csak még jobban elszomorítana ez a „mindent adok és semmit” - hozzáállás” - Ha a csaj a volt barátját ápolgatja, ahelyett, hogy veled találkozna, az a nő messze nem a lelki társad. Vannak egyértelmű válaszok, amiket nem mindenki hajlandó elfogadni.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! 24 éves vagyok, férfi. Biztos kapok hideget is, meleget is, mert nem ismertek, ha ismernétek, tudnátok, hogy miért vagyok ilyen. Ti mire gondolnátok, ha leveleztek egy nővel, sokáig, mindent elárul magáról, te is lassan megnyílsz, de később leírja azt is, hogyan randizott másokkal. És te azt vártad, veled fog, már tervezted, hogy elhívod. Aztán csak ülsz és nézel ki a fejedből. Én naiv, hülye aggyal azt hittem, találtam egy lelki társat.
Leírta, hogy mennyire vágyik egy őszinte kapcsolatra, aztán hogyan szenvedett. Én nagyon megértő voltam. Én is sok mindenbe beavattam. Igen, egy idegent. Hogy másokkal is találkozik, rendben van, nem mondhatom, hogy tilos... de miért írja meg nekem? Nem gondolja, hogy rosszul esik és azért levelezek vele, mert én is szeretnék? És ezek után már nem merem elhívni találkozóra. Aztán azzal nyugtattam magam, hogy oké, hogy találkozott valakivel, de megírta nekem azt is, hogy nem volt elájulva tőle, nem volt nagy szám a srác.
Tehát van még remény, de ez az egész hozzáállás zavar. Lehet, hogy levelezőtársat keres, de én nem azt. Eddig egyszer beszéltünk telefonon, én ragaszkodtam hozzá, mert ez is egy előre haladás, és tudom, hogy valódi emberrel levelezek. És nagyon jól elbeszélgettünk, 40 percig. Azt is elmondta, hogy a volt pasija beteg és ő ott maradt nála éjszakára, de nem volt semmi, csak ápolgatta.... (?) Miért? Nem haldoklott - ez bukott ki belőlem, mire nagy hallgatás, majd azt mondta, hogy ez nem volt túl udvarias részemről, aztán kivágtam magam, hogy csak vicceltem, bocs. Azt mondta, csak vigyázott rá. Itt már nem kérdeztem vissza, nehogy megint sértődés essék. Vigyázni? Mire? Hogy ki ne essen az ágyból? Ennyi van, nem tudom, akarok-e ezek után találkozni vele, mert személyesen csak még jobban elszomorítana ez a „mindent adok és semmit” - hozzáállás. Nem esik jól, mert arra gondolok: én ennyit érek?