Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Üdv mindenkinek! Olvastam többször a CsP blogolói által leírt történeteket, és engem is megindított az, hogy kinek, hogy és merre ment, esetleg tönkre, vagy jött össze a kapcsolata a másik féllel. Az én történetem lehet, hogy nem egyedi eset, de nem fog ártani senkinek, ha leírom, hogy velem mi minden történt (vagy inkább nem történt) Szóval, lassan 30 leszek, de eddig egyetlen komolyabb kapcsolatot sem sikerült összeszednem az elmúlt évek alatt, minden egyes esetben csak az elutasítás lesújtó ténye fogadott. Ami azt illeti, sosem voltam valami népszerű a lányok körében, még fiatalabb koromban sem, pedig igazán megérdemeltem volna, ha legalább egy szóba áll velem komolyabb tekintetben.

Se az iskolai évek alatt, sem pedig a későbbiekben nem dúskálhattam az "ajánlatok" között. Addig voltam csak jó, és aranyos és figyelmes, amíg megemlékeztem róluk a jelesebb napokon, mint a Nőnap, születésnap, névnap, egyéb más ünnepek, események stb. Ha pedig netalán szerettem volna valamelyiket meghívni erre-arra, vagy csak egy kávé, mozi, színház stb. akkor csak a lekoptatás, és egyéb más olcsó kifogások szerepeltek a palettán. Utána azt láttam, hogy a másikkal meg szó nélkül elmegy, engem hoppon hagyva, mintha csak heccelni szeretett volna. Volt olyan is, hogyha egy szép lánynak átadtam helyem egy-egy tömegközlekedési eszközön, egy se mosolygott vissza, sőt, még ellenszenvesen is nézett vissza rám, hogy kopjak le, vagy hasonlót olvastam ki tekintetükből. Akadt olyan is, hogy az adott jármű fékezett, és én a vállamon tartott övtáskámmal, épp csak érintőlegesen súroltam egy lányt, ő meg azt reagálta rá, hogy én milyen vagyok, hogy elsodrom őt. Később másvalaki szabályosan elkaszálta a következő fékezésnél, de őfelé meg alig győzte a bocsánatkérő szavak sokaságát küldeni, és egy nagy mosolyt. Nekem pedig a lehordás, elnézést kérés kihagyása jutott (ennyire unszimpatikus azért nem vagyok!).

Próbálkoztam a netes vonalakon is párra lelni, ám annak az lett sokszor a vége, hogy képcsere után vagy semmi válasz, vagy csak odadobva, hogy „bocs, nem vagy az esetem”. Vagy az, „ha a fejcsere aktuálissá válik, akkor esetleg...” - és egyéb, épp hogy megtűrt kifejezések mellé írva. Jó pár alkalommal ennyit vetnek oda: „ahogy kinézel, még levelezni sem kívánok veled...” - meg hasonló, szintén szánalmas kifogások tömkelege, vagy legközelebbre kitörölte magát onnan. Volt még arra is példa, hogy meg volt beszélve végre az áhított randi, de sokszor az utolsó előtti, vagy utolsó utáni pillanatban jött az üzenet, hogy bocs, mégsem érek rá, vagy azóta mással jött össze, vagy teljesen elfeledkezett róla. Mindez elbocsátó szép üzenetekbe foglalva.

Akadt olyan is, hogy amikor megbeszéltük a találkozót, és már csak lépésekre voltunk egymástól, akkor gondolta meg magát hirtelen az adott nőszemély, olyképp, mint amilyen a Micsoda Nő című filmalkotásban az oltárjelenetnél, hogy már csak alig van hátra pár lépés az oltártól, és a főszereplő hirtelen az ellenkező irányban hagyja el a színteret. 

Legtöbb esetben - mert sokszor volt hasonló, eddigi próbálkozásaim során - később egy bocsánatkérő sms-ben, csak egy szimpla elnézést kérésbe ágyazza, hogy bocsánatot kér, de erre, mármint olyanra, mint én, nem számított. Pedig azelőtt napokkal, hetekkel órákat chat-eltünk a közösségin, tehát láthatta mindegyik, hogy milyen is vagyok képileg - és csak az utolsó percben gondolja meg magát, hogy én mégse vagyok az, akire várt? Szavamra mondom, bár nem vagyok egy sármőr, nem is egy playboy, az átlagnál kicsit magasabb, azért akit ismertem, és ismerek, az csupa jót tudott mondani a külső megjelenésemről. Mindig jól megnézem azt, hogy mit veszek fel, mit használok, nehogy melléfogjak. Vagy én voltam ennyire szánalmas és szerencsétlen, hogy ilyen nőket sodort felém az élet? Pedig igazán szeretném tudni, hogy mit ronthattam el? Ami pedig azt illeti, én azon kevesek közé tartozom, akiknek semmi külső támogatásra nem volt szükség az élethez, hiába a nagy ház egy jó helyen, egy nem akármilyen verda, amit bárki megirigyelhet, és elég szép anyagi háttér - már ez sem számít? Az adott lány el lett volna halmozva szeretettel, hűséggel, odaadással, mert ebben nem szenvedtek volna hiányt, azt biztosan állíthatom. Tudtommal ez így egyben eléggé ritka.

Pár alkalommal láttam azokat, akiknek nem kellettem, hogy milyen pasast fogtak ki utánam, divatmajmokat, vagy kigyúrt, kopasz állatokat, persze, tisztelet a kivételnek. Mert én egyik kategóriába sem sorolom magam, inkább a sportosan elegáns vagyok. Arra is volt példa, hogy valaki hozzám menekült, én meg, gondoltam, talán nálam jobb lesz neki, viszont később visszament ahhoz, aki valamikor csúnyán átverte, megcsalta, alázta, megpofozta, és mégis az kell neki, aki kevésbé tisztességes vele szemben. Vagy csak egyszerűen összejött egy harmadik féllel, és megint csak ez a „bocs, ne haragudj” - duma, mert Őneki valahogy nem jöttem be.

Barátaim javasolták, hogy esetleg keressem meg régebbi nőismerőseimet, hátha akad majd valaki, aki eljön velem, akár csak egy helyre beülni, vagy hasonló. A legtöbbjük azzal jött, hogy aranyos vagyok meg ilyesmi, de valahogy egyiknek sem lett volna ideje velem eltölteni akár csak egy percet is, volt olyan, aki azonnal letette, volt, aki fel se vette, de aki volt szíves meghallgatni, annak már akkor párja volt, ha pedig nem, akkor nem én voltam a zsánere.  

A legjobbat ide, a végére hagytam, mert számomra így utólag tanulságos és szórakoztató volt minden tekintetben. Történt, hogy barátok hívtak, alkalmi zenekarukhoz csatlakozzak, mert nem voltak elegen, így köszönöm nekik, mert jó társaságban feledhető minden bú és bánat, ráadásul együtt zenélhetek azokkal, akiket kedvelek. Nos, mint szólógitáros csatlakoztam hozzájuk (hát nem találó?). Valakinek a születésnapján léptünk fel egy frekventált szórakozóhelyen. Az egyik szünetben odatelepedtem a bárpulthoz pihenni egy kicsit, mielőtt újfent a húrok közé csapok. Nem sokkal, miután leültem, és kértem valamit inni, letelepedett mellém az egyik legszebb hölgyvendég, akit a társaságban láthattam. Beszédbe elegyedünk, jót derültünk, dicsérte a zenénket, jól elbeszélgettünk. Kb. 10 perc múlva előkerült a lány addigra már kissé kapatos barátja, aki azonnal kérdőre vont, hogy mit keresek a barátnője mellett, mire én csak annyit mondtam, hogy kicsit beszélgettünk, mire ő lendítette volna a kezét, én egy laza csuklómozdulattal a földre terítettem, így őt kellett felmosni, és nem engem, így én kértem, hogy valaki vigye ki őt innen, mert rontja az ünneplés hangulatát. Így tehát, amíg zenéltünk, Ő a közelből figyelt, és az est végén elérhetőséget cseréltünk. Aztán, taxit intézve számára, azzal váltunk el, hogy amint tudunk, találkozunk, és jobban megismerjük a másikat.

A rákövetkező két hét arról szólt, hogy felhívtam Őt, hogy egyeztessünk, de mindig kitért a válaszadás elől, minden alkalommal kifogást találva, vagy egy későbbi napra tenni a találkozót. Egy ilyen sokadik alkalommal nem nyomta ki a telefont, így fültanúja lehettem, hogy a háttérben valakivel vitatkozik, amit szinte szó szerint idézek;

"- Szóval, már megint az volt, aki ott a buliban majd' lenyomott a földig?

- Igen, képzeld, ő volt az, és nem majdnem, hanem teljesen lenyomott a talapzatig.

- Ó, ha én józan lettem volna, akkor én nyertem volna!

- Az kizárt dolog, mert te józanul sem tudsz megvédeni, különben is, gondolkoztam az elmúlt héten, hogy itt hagylak, és elmegyek hozzá.

- Oké, akkor szedd magad, de hagyd itt a telefont, a tablet-ed, a ruhát, cipőt, notebook-ot, a bömcsi kulcsait, és felejtsd el azt, hogy jövő héten Rio-ba megyünk.” E viharos párbeszéd után kb. 2 perc hatásszünet telt el, és akkor azt mondta a lány;  

- Jaj, ne gondold már, hogy odamegyek ahhoz. Inkább irány Rio....(itt nem a szórakozóhelyre gondoltam).  

Tehát ennyi balszerencsés helyzet, és szituáció után mit tegyek? Mit csináljak, és merre induljak el? Hol vannak ilyenkor a normális lányok? Vagy egyszerűen a rendesebb-féle srácok nem kellenek? Tudom, hogy mindenkire vár valaki, de hogy énrám kivár, az már kérdéses. Nem vagyok bizonytalan ezt illetően, de már kezd ezzel tele lenni a hócipőm, hogy nincs senki lánya, hogy megosszam vele az életem? Én már szeretnék hosszabb távra, nem pedig ideig-órára tervezni (avagy nem egy éjszakákra - mert abból is volt anno bőven, csak mind lelépett reggelre) Talán a hozzászólók megadják a választ.   Steve