Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Sejtem, hogy ezzel a problémával nem vagyok egyedül és úgy küldöm ezt most nektek, hogy pár részletet megtartok magamnak. A lényeg, hogy az élettársam a szülés óta rideg és elutasító velem, egy idegen lett. A befordulások, kisebb dühkitörések rendszeresek, mégis türelmes vagyok, mert bízom benne, hogy egyszer ez a korszak véget ér. Együttléteink megszűntek, külön alszom. Mióta megkérdeztem tőle, nem látná-e helyesnek, hogy felkeressünk egy pszichiátert, csak még jobban ellenség lettem. Ez nem egy olyan lelkiállapot, amit ki lehet pihenni.

Ahogy utána olvastam, ezt hívják szeparációs szorongásnak, ami természetes jelenség, viszont hónapok alatt véget ér. A gyerek tervezett volt, akartuk, tehát itt sem látom ennek az egésznek a gyökerét. Sokat kell foglalkozni a gyerekkel, amiből én is kiveszem a részem, tehát nincs magára utalva.

Többet tudnék tenni, ha látnám, mi a baj? Ha tudnám, hogy annyira irritálom, hogy elégedetté tenné az elköltözésem, elköltöznék, mert gyakran érzem, hogy útban vagyok, a terhére vagyok, látni se akar – akkor megtenném. Ha közös programot szerveznék, azt mondja: „minek? Nem kell. Fölösleges”. Áthívok pár közös ismerőst, a duzzogásával elviselhetetlenné tette a hangulatot. Az egyik szomszédunkkal egy ideje már nem beszélünk, mert egyik nap lerohanta egy buta semmiség miatt. Úgy érzem, ha most nem teszünk valamit, ez a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Próbálok vele tudatosan együtt lenni, ha kikel magából, inkább tűrök, akár igaza van, akár nincs. Arról már letettem, hogy azt várjam, ő kezdeményezzen értelmes beszélgetést. Ez nem fog megtörténni.

Most olyan a hangulat nálunk, ha valaki nagy ritkán beállít, hogy eljátsszuk a boldog párt, és anélkül, hogy megbeszéltük volna, ő hirtelen energikussá, normálissá válik, mintha egy kapcsolót fordított volna el magán, ami kicsattanó elégedettséget okoz. Vendégek el, majd minden visszaesik a régibe. Én meg csak nézek, hogy mi volt ez. Egy kicsit nekem ez hátborzongató. Ugyanez a műsor van, ha hétvégén meglátogatjuk a szüleit, vagy az én szüleimet.

Senkivel nem tudok erről beszélni, mert ha egy barátnak elmondom és feljön hozzánk, nem azt az arcát mutatja, előveszi azt a mű-boldogságot, és én leszek a paranoiás. Azt főleg nem akarom, hogy visszajusson hozzá, hogy megoldást keresek. Ez már nem a hormonváltozás miatt van. Mintha tudatosan nem akarná, hogy változzanak a dolgok, vagy észre se veszi, hogy gond van.