„Akarnék valamit a lánytól, egyből királynőként kezelem, aminek tudjuk mi a vége” - Posztolónk sokszor kevésnek érzi magát a nőkhöz, legtöbbször az anyagiak terén. Mindig az motoszkál benne, hogy azt a sok külsőséget, amit a mai világban mindenki üldöz, nem tudja teljesíteni. Az egyéjszakás kapcsolat nem az ő műfaja és a diszkóbaleseteket is szépen kihagyta eddig.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok!
25 éves srác vagyok, komoly, másoknak való megfelelési kényszerrel, önértékelési problémával és önbizalomhiánnyal. Szeretnék az olvasóközönségtől tanácsot kérni, hogyan lehet és kell a fejlődés útjára lépni. Eddigi életemet 3 részre bontanám:
1. Általános és középiskolás éveim azzal teltek, hogy "jófiú" legyek; köszönhető ez annak, hogy mindkét helyen dolgozott rokonom. A családtól folyamatosan azt hallgattam, hogy tanuljak jól, viselkedjek rendesen, nehogy szégyent hozzak az ott dolgozó rokonra. Ennek a sok negatív következmény mellett pozitív hatása az lett, hogy végig kitűnő tanuló voltam.
Középiskola elején számos sportot kipróbáltam, majd konditermi edzésnél kötöttem ki, ennek köszönhetően mindig sportos testfelépítésem volt. Kommunikációval sem volt gondom, mindig az aktuális társaság középpontja voltam. Mindezeknek köszönhetően állandóan lányok vettek körül, annak ellenére, hogy sosem volt olyan, hogy konkrétan csajoztam volna. Igazából későn érő típus is vagyok, nem volt bennem a "röptében a legyet is" hozzáállás, éppen ezért úgy kerültem ki a középiskolából, hogy még szűz voltam; szexig sohasem jutottam el, holott jó pár lehetőségem volt. (Az utolsó pillanatban mindig kimagyaráztam magam, persze a háttérben az volt, hogy mi van ha beégek és kiderül).
2. Főiskolán lett pár igazi alfa szaktársam, akikkel egy társaságba keveredtünk. Folyton csak irigykedtem, hogy minden buliban jobbnál-jobb csajokat visznek haza, miközben én rendszeresen egyedül távoztam. Majd a fősuli második évében összejöttem akkori barátnőmmel. Fél évig "udvaroltam" neki. Ő még középiskolás volt, három évvel fiatalabb nálam. Bő két évig voltunk együtt. Annak rendje és módja szerint a világ legnagyobb pincsikutyájává váltam ez idő alatt. Barátok lemorzsolódtak (szerencsére később rendeztük a dolgokat), sportolást abbahagytam, állandóan együtt voltunk. Közben persze ahogy a nagy könyvben meg van írva, egyből érdekes lettem más csajoknak is; azonban én a hős szerelmes észre sem vettem őket. Végül ő szakított. (Jött egy jobb anyagi háttérrel rendelkező, magabiztosabb srác. Persze már korábban jöttek a jelek, ha őszinte akarok lenni és tiszta fejjel végiggondolom kb. 7-8 hónap után véget kellett volna vetnem az egésznek.) Eléggé rosszul viseltem, próbáltam visszakönyörögni magam, semmi tartás nem volt bennem.
3. Jelenleg alkalmazottként dolgozom, havi nettó keresetem 250 ezer forint. Fizetésem jelentős részét saját magam képzésére fordítom (szakmai tanfolyamok, továbbképzések, nyelvtanulás, mesterképzés). Fizetésem másik részével szüleimet segítem (devizahitel...stb., még kb. 1 év mire eljutunk oda, hogy önálló életet tudok kezdeni. Érdekes, hogy míg nem volt fix munkahelyem tanulmányaim alatt, addig megvolt "mindenem" ami kellett, erre most, hogy dolgozom és szintet léphettem volna, most a szüleimet kell segítenem - persze sokat is köszönhetek nekik...). Ebből következik, hogy jelenleg szüleimmel élek, és saját autóm sincs. Az utóbbi időben újra sportolok, visszanyertem régi formám. Öltözködésem átlagos: farmer, ing, hozzá illő cipő. Arcom is teljesen átlagos, mindig törekszem az ápoltságra. Kommunikációval, ismerkedéssel általánosságban nincs semmi gondom (a konkrét csajozáson kívül), társasági ember vagyok. Sajnos számtalanszor észreveszem azonban, hogy nem tudom érvényesíteni az akaratomat, nem állok ki magamért, nem vállalom fel a véleményemet, inkább elfojtom magamban, ahelyett, hogy megbántsam a másikat, konfliktus kerülő ember vagyok és sokszor érzem, hogy "kihasználnak" vagyis engedem, hogy kihasználjanak (mind szakmai, mind a magánéletemben), általában én vagyok aki alkalmazkodik a másik emberhez. Karrier területén is komoly terveim vannak, amit tudom, hogy ilyen mentalitással nem lehet elérni annak ellenére, hogy a megfelelő szakmai tudás birtokában is lennék.
A háttérinformációk után jöjjön a lényeg: a főiskola alatti barátnőmön kívül nem volt komolyabb nő az életemben, és rajta kívül nem is feküdtem le mással! Hétvégente baráti társasággal gyakrabban bárokba, "kocsmákba" megyünk, ritkábban disco-ba. A bárokban még csak meg sem szólítom az idegen, számomra vonzó nőket. Egyből a kifogásokat keresem, hogy kevés vagyok, biztos nálam sokkal jobbak rakásszámra próbálkoznak nála...stb. Disco-s estéken egy bizonyos mennyiségű alkohol hatására (ami nem sok, mivel amúgy nem iszom alkoholt) kinyílik a csipám és akkor az ilyen jellegű ismerkedéssel nincs gond. Azonban ilyenkor is csak csókig jutok, egyéjszakás kalandom sem volt soha, még ilyen állapotban sem jut eszembe, hogy elvigyem a csajt; akkor ott nem feltételezem egyikről sem, hogy első este, holott.... Ezen lányok egy része tiszta fejjel "diszkóbaleset" (Talán ekkor közeledem a valódi, reálisan elérhető szintemhez?), másik részénél frusztráció van bennem, hogy kevés vagyok. Igazából nem is tudom hogyan kell "csajozni". Mára oda jutottam, hogy a beszélgetést alapból barátkozós stílusban folytatom, és ha akarnék valamit a lánytól, egyből királynőként kezelem, aminek tudjuk mi a vége. Internetről 2-3 randim volt, egy részüknek (akik külsőre rendben vannak) én nem kellek, a másik fele pedig engem nem fog meg külsőleg (holott természetre semmi gond velük, kedves lányok). Szóval lehetőségem hébe-hóba lenne, ennek a külsőre vonatkozó elvárásaim szabnak határt.
Említettem, hogy sokszor úgy érzem kevés vagyok. Sokat gondolkoztam már ezen és legtöbbször anyagilag érzem kevésnek magam. Mindig az van bennem, hogy azt a sok külsőséget amit a mai világban mindenki üldöz, azt nem tudom és nem is akarom (most inkább a jövőmet építeném) senki számára sem biztosítani jelenleg. (DE, olyan világkép van bennem, hogy ha nekem egyszer családom lesz, akkor mindent szeretnék nekik megadni az életben és nap mint nap azért kelek fel reggelente, hogy ezt elérjem.)
Összefoglalva: Úgy érzem, hogy a gondolkodásommal, a nőkhöz való hozzáállásommal nagyon nagy problémáim vannak (és ezzel a mentalitással maximum egy újabb nőnek lehetnék a pincsikutyája). Mivel ezen a téren rendkívül önbizalomhiányos vagyok, ezért ezt pénzzel próbálnám kompenzálni, de mivel még nem szakadt a nyakamba az MNB így még ezzel sem tudok nyerő lenni. Szóval a szokásos már nem is béta, hanem omega viselkedésből, hogyan lehet a fejlődés útjára lépni? (És ahogy fentebb említettem, ez a habitus az életem egyéb területeire is rossz hatással van; így örülnék, hogyha az esetleges változás ott is pozitív eredményeket hozna.)
Tisztában vagyok vele, hogy igazi alfa sosem leszek, de a sok helyen látott, olvasott családi életet sem szeretném magamnak a jövőben, hogy valakinek maradék elven majdcsak jó leszek, akkor inkább ne legyen senkim.
Az életem egyébként, nem ennyire negatív amilyennek tűnik az írásom alapján, egyszerűen próbáltam összeszedni a dolgokat, amelyekkel elégedetlen vagyok a sok jó mellett, hátha az itt kapott tanácsok alapján képes leszek fejlődni. (Talán a legnagyobb baj, hogy 25 éves koromra még nem vagyok férfi, valahol a fiú és a férfi között vagyok, mintha keresném még magam...)
Sokszor fekszem le úgy esténként, hogy holnaptól minden más lesz és "tököt növesztek", aztán minden folytatódik ugyanúgy. Hogyan tudnék ebből az állapotból továbblépni?
Előre is köszönöm a hozzászólásokat. Igyekezni fogok reagálni a kommentekre.
Barna
