Levélírónk elérhetetlennek gondol egy férfit, mégis abban bízik, hogy az ellentétek minden körülmények közt vonzzák egymást. Bár amikor a lovag bemutatta őt a csúcsértelmiségi családjának, nem ült mellé, nem fogta meg a kezét, semmi mélyebb gesztust nem tett, ami azt üzenné a felmenőknek, hogy a barátságon túl más is van köztük. Mennyire segíthet a kulturális szakadékok áthidalásában a kínai gyógyászat?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
Tavaly megismertem egy fiút. Ő 27 éves, én 23. A kapcsolatunk még csak baráti, de kaptam pár biztató jelet. Sokat találkozunk. Viszont egész más családokból származunk, egész más rétegből és különböző kvalitásokkal rendelkezünk. Az ő családja művelt, több nyelven beszélő, világjáró értelmiségiek. Az enyém meg, ha lehet így mondani, ezek ellentéte. Félre ne értsen senki, nem nézem le őket, szeretem őket, büszke is vagyok rájuk, hiszen nekik köszönhetek mindent, ami ma vagyok, bár nem reklámozom a barátaim előtt, akiknek a szülei ilyen tisztviselők meg olyan középvezetők.
A gimnáziumi érettségimen kívül nincs másom. Neki meg annyi papírja van és olyan széles az érdeklődése, hogy képes vagyok belefeledkezni és csak hallgatni őt. Rajongok érte, de nagyon zavar ez a szociális és kulturális eltérés. Sokszor gondolom azt, hogy nem vagyok méltó egy ilyen pasihoz, és ha össze is jövünk, ezek a különbségek előbb-utóbb kibuknak, talál egy hozzá passzolót és akkor engem ejteni fog. Számomra ő tökéletes (lenne). Nagyon olvasott, zongorázik és jógázik, sokoldalú, nem is tudom felsorolni teljesen az erényeit. Csak mindez az én ellentétem. A múltkor a kínai gyógyászatról beszélgettünk – pontosabban ő beszélt nekem. Én meg azt mondtam, hókuszpókusz minden ilyen és sarlatánság. És akkor elkezdte magyarázni, hogy miért nem az. És újra butának éreztem magam, maradi, mindenben szkeptikus vénasszonynak. Ha meglátom őt, elgyengülök, nem vagyok önmagam, és azon kapom magam, hogy ok nélkül mosolygok rá, valószínűleg tök hülyének tart, de nem mondja, nem is érezteti velem. De a szakadékot viszont én érzem.
Bemutatott a családjának, ám az feltűnt, hogy nem ült mellém, semmi mélyebb gesztust nem tett, ami azt üzenné nekik, hogy a barátságon túl más is lenne köztünk. A szülei együtt vannak, az egész család mosolyog, és olyan pozitívizmust árasztanak, amit hazánkban nem sűrűn látni. De távolságtartóak.
A komolyzenét szereti, a hatására én is elkezdtem hallgatni ezeket, és nekem is tetszenek, de még mindig az AC/DC-nél maradok.
Nem tudom, mit lát bennem. Vagy az ellentétek vonzzák egymást?
Szóval, szeretek vele lenni és hallgatni, amit mond, de ha belekérdezne, hogy miért és mi a véleményem, akkor elvéreznék, mint egy vizsgán, amire nem készültem, hiába figyeltem órán.
Természetesen hosszú távra terveznék vele, de még mindig a baráti szinten tartunk, bár volt pár szenvedélyes csók, tehát a jelek kedvezőek. Megbeszéltük, hogy nyár elején együtt megyünk Prágába. Ezt is, hogy szerepelek a nyári terveiben, úgy veszem, hogy türelmes velem, szeret és élvezi a társaságom.
Köszönettel: A.
