„Ha egy apa muszájból lesz apa, akkor nem biztos, hogy a gyerekemnek őt akarnám” - a pasi folyamatosan kerüli a gyerekkérdést, mígnem a barátnő távozik. Most minden eszközzel próbálja visszaédesgetni őt, még azt is belógatja, hogy meggondolja a nő óhaját. Csak az a baj, hogy eddig is csak gondolkodott. Mennyire lehet megnyerni egy ilyen csatát nosztalgia kártyákkal?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Tavaly novemberben sajnos szétmentünk a párommal, akivel 3,5 évig együtt éltem. Azért lett vége, mert én akartam volna már gyereket, ő meg nem. Neki jó volt így is a kapcsolat, míg nekem kellett dönteni, mert az én terveimben szerepel a gyerek. Szeretem őt, és tőle akartam volna gyereket, de ha erre még nem érzi késznek magát, akkor sajnálom, mert nekem egyre csak csökken az időm, míg ő később is viszonylag termékeny magokat lesz képes még elvetni. Abba is belefáradtam, hogy folyton ezzel zaklassam, ő meg kikerülje a választ.
Azt vetette a szememre, hogy jó dolgomban, azt se tudom, mit akarok, 28 évesen még nem kéne ilyeneken gondolkodni, és most mindent én szúrok el. Ha rajta múlna 38 éves koromban is lejátszódhatna ugyanez a párbeszéd. Sok időt adtam neki, de keveset lehetett vele beszélni erről, ő csak halogatta, én meg eddig bírtam elviselni. Az történt, hogy másként képzeljük el a jövőt.
Múlt héten küldött egy mélt, hogy találkozunk, beszéljük meg, esetleg adjak még időt neki. De ha bele is megy, akkor így, kikövetelve olyan, mintha zsaroltam volna. Ha egy apa muszájból lesz apa, akkor nem biztos, hogy a gyerekemnek őt akarnám.
Azt írta meg, egyre jobban érzi a hiányomat, ami aranyos, bedobta a nosztalgia kártyát: de mennyi mindenen mentünk keresztül együtt, kétszer költöztünk, takarékoskodtunk egy saját lakásra, megalapoztuk az egzisztenciánkat – tehát egy gyerek nem lett volna nagy érvágás neki (de ezt elfelejtette leírni). Megváltozott az életünk, és megváltoztattuk egymást - de nem egyformán változtunk. Az ő fejlődése során a hibái és gyengeségei domborodtak ki. Az én értékeim elhalványultak a szemében.
Most arra számítok, hogy megpróbálkozik sok mindennel, gyertyafényes vacsorával, közös utazással. De mindez csak színjáték lesz. Azzal hiteget, hogy adjak gondolkodási időt. Adtam korábban. Azt nem szeretném, hogy továbbra is alapfokon folytatódjon a kapcsolat. Ezek a mondatok, hogy: „adj még egy esélyt nekem,” vagy a „szeretlek és nem tudnám elképzelni az életemet nélküled,” „megváltozom, adj időt” – csak egy darabig hatásosak és egyszer használatosak.
Ha abban bízik, hogy visszaédesget és majd úgyis elfelejti a barátnő ezt az egészet, akkor csak teszünk egy nagy kört, és én újra lelépek. Ebből a „Ráérünk még...” - hozzáállásból én csak rosszul jövök ki.
+ Ő elég könnyen befolyásolható: van egy haverja, aki egy este az én jelenlétemben arról tartott előadást, hogy van valami ijesztő a terhes nőben, és utána is olyan marad, mert a hormonális változások kiforgatják önmagából ... stb. - Imádom, amikor egy kívülálló képes ilyen határozottan állást foglalni egy általa csak filmekből ismert témában - és ez sem tett jót a mi ügyünknek.
