„Most jött el az a pont, hogy nem érdekel az egész. Annál, hogy kihasználjanak, még az egyedüllét is jobb” – Levélírónknak 4 éve senkije, és lassan kezdi feladni. A nők nem keresik a társaságát, még az ismerősök között sincs sikere, hiába gáláns és jó fej. Most úgy érzi, nem is baj, hogy így alakult, mert mindig ugyanaz van: kiadja magát, segít, majd a hölgy lelécel.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Milyen mélyre lehet egy átlagos pasinak leadni az igényeit, hogy ne nevessék ki és még jól is járjon azzal a kapcsolattal valamilyen szinten? 4 éve keresek valakit. Nem érzem, hogy hátrányom lenne, csak a gyakorlati tapasztalat mutat valamit: a nők nem akarnak engem. 28 éves vagyok, átlag fizu, közepes kinézet. Volt már több kapcsolatom is, de aztán 4 éve, mintha megszakadt volna valami. Nem tör le, mert ez most így alakult, talán erősebb is leszek tőle lelkileg, tanulva belőle. Az, hogy egy férfi tökéletes mindenben, főleg olyanok gondolják magukról, akik önkritikában alul vannak, intelligenciában is talán, de az érzelmi életük sivár, mert önimádaton alapszik.
Mégis az ilyen pasikat kultiválja a nők jelentős többsége. Így senki más nem lesz jó nekik. Aztán meg panaszkodnak, hogy megcsalt, megvert, kritizált mások előtt stb.. Hát, nem ő választotta olyan ügyesen azt a Tökéletest? Mindig tiszteltem a nőket, sosem nyomultam, betartottam az általános udvariassági szabályokat, értettem a szóból. Hiszem, hogy ebből is lehet tanulni. Tudomásul vettem, nem keresik a társaságomat, még az ismerősök között sem. Hiába vagyok gáláns, jófej és együtt érző, ha kell. És a legtöbb kapcsolatban, ami már tart legalább 2-3 éve, azt látom, hogy a nő csak úgy elvan benne, és a pasija nem látja, amit én igen: az erőltetett bájmosolyt és a mű-érdeklődést.
Azt javasolták, ismerkedjek a nálam 10 évvel idősebb korosztállyal, ők hálásabbak, megbecsülnek. Csakhogy azok nem jönnek be, ilyen egyszerű, nem tehetek róla.
Egyszerűen nincs senkim, nem számítok senkinek. Nem érzem, hogy az életem tartana valamerre. Ha ezt közületek más is érezte, és elmondja, hogyan birkózott meg ezzel, hogyan lépett túl ezen, megszívlelem a tanácsot. Nem hiszem, hogy csak a pillanatnyi rossz hangulatom miatt érzékelem sötéten a világot. Nem hibáztatom magam. Jobban járok, ha szimplán leteszek róla? Kezdek belenyugodni, hogy az őszinte szoros kapcsolat már kimarad. Nem is baj, hogy nem kell bevállalni semmi mélyet, mert mindig ugyanaz van: kiadom magam neki, segítek, sokszor mindent beáldozva, és amint úgy gondolja, vidáman elhúz. Ezt már néhányszor átéltem, és most jött el az a pont, hogy nem érdekel az egész. Annál, hogy kihasználjanak, még az egyedüllét is jobb. Nem vagyok rutintalan, és minden csalódást megjegyzek, hogy legközelebb már óvatosabb legyek.
Más: A találkozók előtti idegesség önbizalom hiányt jelent? Nálam alkati jelenség. Valamennyi izgalom alapjáraton kell, csak szabályozni nem tudom. Ha egy randira úgy megyek, hogy úgysem lesz semmi, akkor nagy az esélye, hogy valóban nem lesz semmi.
Z
