A pasinak sportfogadásra meg lottóra futja csak, a nőnap számára nem ér többet pár bonbonnál, fontosabbnak érzi a kollégáival átvészelni ezt a dátumot egy munkahelyi buliban. Posztolónk szereti a párját, de a jövőt nem látja fényesen egy olyan ember oldalán, aki felszínesen és lazán kezeli a kapcsolatot.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
amiért írok az sokaknál hétköznapi probléma talán, és tényleg lehet, hogy mindezt csak én fújom fel, döntsétek el ti. Kezdeném azzal, hogy vajon mennyire normális dolog, hogy a párom nőnapon inkább egy munkahelyi buliba megy el, minthogy velem legyen. Azért kaptam tőle 3 szem marcipán bonbont másnap reggel, amit talán este valaki a kezébe nyomott. Ez is valami. Én sem tartom sokra a nőnapot, de ez azért valahogy fájt. Le volt tudva és kész. Nem értettem, miért fontosabb, a kollégáit minden nap láthatja. Nem volt kötelező, lemondhatta volna, ha kötelező lett volna, azt megértem.
Külön kasszán vagyunk, sosem kértem tőle, hogy pénzt adjon haza, nem volt szükség rá. Nekem is van félretett pénzem, neki is. De azért nekem is fáj, amikor heti 4-5 ezret költ lottóra meg sportfogadásra, ami így már több egy kis hobbinál. A megélhetésünket nem veszélyezteti, de mégis pénzkidobás. Érdemben nem tudok hozzászólni, biztos valahol kielégülés ez neki, de szerintem az nyer az ilyen szerencsejátékon, aki nem űzi.
Tervezni szeretnék, de nem tudom komolyan tenni. Vannak napok, amikor gyakran érzem, hogy ez talán az utolsó lehetőség, hogy beszélgessünk, és az elején megszoktam, hogy őszinte lehetek vele, a másik dolog, hogy nem tudok rá haragudni, mert alapvetően jó szándékú ember.
Az elvárásoknak való megfelelés beteggé teszi az embert. Ez igaz, de az elvárásoktól való menekülés meg magányossá. Olyan a világ, amilyen, és senki sem róhatja fel, ha ezek elöl emberi kapcsolatokba menekülünk, kárpótolva magunkat és egymást.
Ha valaki ilyen kapcsolatban van, vagy volt, hogyan birkózott meg ezzel? Nekem kevés annyi tanács, hogy „kitartás”.
Minden naivitása ellenére szeretem, de megbízhatatlan és nem érez súlyosnak olyan dolgokat, amiket én igen. Nincs egy rálátása a kapcsolatra, ez hiányzik belőle.
A férfiak általában a nőket hibáztatják, ha nekik nem sikerül valami. Szerintük minden hibát vissza lehet vezetni ránk. És ami általában egy kapcsolatot, házasságot összetart, az a gyerek születése - de ugyanez szét is választhatja. Ezt azért mondom, mert közösen tervezünk és a gyerek sincs ellenére, de átfutott az agyamon, hogyha esetleg beleesek a szülés utáni depresszióba, mi lesz, ha nem tolerálja, és úgy oldja meg, hogy elhagy?
Nem megfontolt ember és ha megelégeli a szülői szerepet, akkor elmegy a kollégákkal valahova, engem meg otthon hagy? És ez lesz az életünk.
Amit mostanában csinál, ezt vetíti nekem előre. De kötelezően ne legyen senki gyerekvállaló, csak mert a párjának ez lenne a megfelelő. Az ugyanolyan felelőtlenség, mint bármi mást ráerőltetni valakire, akit szeretünk.
