„A szívem titokban még most is összeszorul, ha esküvői meghívót kapok vagy gyermekáldásról értesülök” - Posztolónkat elég sok csalódás érte az utóbbi években, és a férfiakkal való kapcsolataira visszatekintve elmondható, hogy érdeklődők mindig akadtak, ennek ellenére többnyire rövid távon befuccsolt a dolog, vagy épp fel sem vállalták őt. Most megosztotta velünk az elmúlt 15 év tapasztalatait.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok!
Ezerszer végiggondoltam már, de még nem tudom a helyes választ: szeretném megtudni, mit kellene tennem ahhoz, hogy én is boldog párkapcsolatban élhessek és megtaláljam azt, akivel kölcsönösen szeretjük, megbecsüljük és támogatjuk egymást? 34 éves, egyedülálló nő vagyok, gyermekem nincs. A korommal és a lehetőségek csökkenésével tisztában vagyok – mint ahogy az életem is más most, mint huszonévesen volt.
Külsőre ápolt, mosolygós, átlagos testalkatú, nőies vagyok, sokak szerint jó pár évet letagadhatnék. Úgy érzem, az emberek kedvelnek és sokszor segítőkészek velem. Sok minden érdekel, kíváncsi típus vagyok, szeretek társaságba járni, jönni-menni. Jól keresek (pénzügyi területen dolgozom).
Egyedül élek. Családommal jó kapcsolatot ápolok, testvéreim már házasok és gyermekeik is vannak.
Mostanra belefáradtam a csalódásokba, már nehezebb megnyílnom és újra próbálkoznom. Azonban nem adom fel.
A szívem titokban még most is összeszorul, ha esküvői meghívót kapok vagy gyermekáldásról értesülök.
A férfiakkal való kapcsolataimra visszatekintve elmondható, hogy érdeklődők mindig akadtak, ennek ellenére többnyire rövid távon (max. 1 év) befuccsolt a dolog vagy fel sem vállaltak velem egy kapcsolatot. Nem csaltam meg senkit és ha problémám volt, jeleztem, illetve én is próbáltam alkalmazkodni a párom kéréseihez.
A próbálkozások során főleg ilyen típusokkal találkoztam az elmúlt 15 évben:
- akik nem tudták, mit akarnak (on & off)
- akik komoly kapcsolattal hitegettek, majd eltűntek egy másik nővel
- csak szexet akartak
- nagy szerelem, rózsaszín köd, majd keserves csalódás és ébredés
- pszichoterapeutának használtak és mint nő, nem vonzottam őket eléggé (ennek szélsőséges megnyilvánulása volt, amikor szexre sem vágytak - megfelelt nekik egy dekoratív lelkitárs)
- elköteleződéstől ódzkodó férfiak (szállnak virágról virágra, szórakoznak és/vagy karriert építenek, és gyerek szóba sem jöhet; vagy csalódtak, elváltak és már vannak gyerekeik, lefutott ez a téma)
- válás/szakítás után voltak, és inkább kényelmes kapcsolatot kerestek maguk sajnáltatására, mint az újabb „nagy Őt”
- nem kerestek komoly kapcsolatot vagy engem nem tekintettek potenciális barátnőjelöltnek
- bonyolult személyiségű/sérült férfiak.
Tudom, sok időt elvesztegettem velük (és a „gyászolásukkal” is), mert sokszor hittem azt, hogy szeretnek és majd egy szép napon élünk együtt boldogan. Részükről ez többnyire nem szerelem volt, hanem legfeljebb ragaszkodás vagy fellángolás. Inkább opció voltam, mint prioritás. Későn nyílt fel a szemem, mert bízni akartam mindenkiben. Hatással voltam rájuk, de komoly lépések szóba sem kerültek (pl. eljegyzés, együttélés, baba), ilyenekben nem gondoltak rám. Bár én sem erőltettem ezeket, az idő rövidségét és a szándék hiányát látva. Mostanra viszont már tudom: ezek vízválasztó kérdések.
Talán az is túl unalmas volt, hogy én tényleg azt mondtam, amit érzek és azt tettem, amit mondtam. Ami tetszett, az tényleg tetszett; ami nem tetszett, az tényleg nem. Meglepetéseket inkább örömszerzés céljából okoztam és nem játszmázás miatt. Drámakirálynő sem vagyok, és csak akkor borítottam mindent, mikor végképp elfogyott a türelmem; illetve sosem mentem azok után balhézni, akik hülyítettek, majd egy olcsó kifogással eltűntek, mint szürke szamár a ködben. Hagytam mindent kifutni a maga tempójában.
Objektíven nézve, ezek a férfiak többnyire hozzám hasonló korú és anyagi hátterű emberek voltak.
Annyit mindegyik esetből tanultam, hogy milyen jelekre kell figyelnem és kereket oldanom azonnal. Nem nekem kell mindenkit megmenteni, sőt most már leginkább magamat kell. Nekem és nem másnak. Olyan nő szeretnék lenni, akiről azt látják, hogy megéri őt társnak választani.
A múltat megváltoztatni már nem tudom, de a jelent és a jövőt mindenképp szeretném!
Ti mit tennétek a helyemben?
