„Az ebédek kihallgatások. És arra is rájöttem, hogy az anyja elhitette vele, hogy sajnálatból van velem” - hiába működik jól egy kapcsolat, amikor egy intrikus anya folyamatosan keresztbe tesz, és lassan meggyőzi a lányát arról, hogy a pasi, akivel együtt él, nem jó semmire. Egy olyan anyós-jelöltnek, aki csak a kifogásokat keresi, lehetetlen megfelelni.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Nem is tanácsot szeretnék, inkább a véleményetekre lennék kíváncsi az alábbi helyzetről. A párommal 3 éve vagyunk együtt. Én volnék a férfi, 37 éves vagyok, ő 31. A szülei kezdettől fogva utálnak engem, csakhogy semmilyen okot nem adtam rá. Eleinte az apja semleges volt irányomban, de gondolom, az anyuka huzamosabb működései idővel meggyőzték őt is, hogy méltatlan vagyok a lányához, egy pióca és utálni való és mindezt nyugodtan mondja is ki, ha ott vagyok. Szóval, már kétszereplős a kikészítési hadviselés.
Van két mondat, aminek egyetlen nő sem tud ellenállni:
1. Mindig arra vágytam, hogy egy ilyen különleges nőm legyen.
2. Imádom anyukádat, olyan, mint az enyém, jó szívű és házias.
Utóbbi nem hangzott el. Mondtam volna, ha igaz volna. Én csak besétáltam a csapdába. Ott kezdődött, hogy rendszeresen járni kezdtünk a szüleihez. Eleinte csak 2-3 hetente, majd egyre sűrűbben, gondolom, ez is a muter javaslata volt, hogy többet lásson engem és érvényesülni tudjon, elhelyezve az aknákat, meggyorsítva az általa áhított lehetséges véget : ). Már csak a párom miatt megyek (mondhatnám, hogy nem tudok menni, mert sajnos melózom, de már csak azért se mondom) és persze azért se, hogy ne legyenek kettesben, és ne oltsa a hülyeségével úgy, hogy nem vagyok ott. És ha egyedül menne... ugye, az jelentene valamit. Azt, hogy nem is való egy ilyen tróger ebbe a családba. Aki ennyire nem tartja semmire anyukát.
Először úgy voltam vele, hogy megnézem, hol lakik, megismerem az ősöket. Mi rossz sülhet ki belőle? Láttam, hogyan él együtt 60 négyzetméteren két elviselhetetlen ember. Most már késő úgy dönteni, hogy ezt inkább kihagyom, nem fordulhatok vissza a küszöbről, de akkor még nem is volt miért, csak kb. a 4. alkalom után.
Legutóbbi párbeszéd: (ülünk az asztal körül, kaja után vagyunk)
MUTER: (nekem) Hallom, a múlt héten otthon voltál végig...
ÉN: Szabin voltam.
MUTER: talán előreléphetnél, ha látnák a feletteseid, hogy törekszel.
ÉN: Jól vagyok, ahol vagyok. Nem lehet ennél a cégnél csak úgy feljebb jutni. Akik fent vannak, azok sem alulról jöttek, hanem felülről rakták oda őket.
MUTER: Hiszed te!
ÉN: Én dolgozom ott, vagy maga?
MUTER: Jól van, nem kell rögtön gorombának lenni
ÉN: nem vagyok goromba.
Az ilyen passzív-agresszív kötözködés rendszeres. (10 perccel később, hirtelen, minden előzmény nélkül, a semmiből vett téma)
MUTER: (a barátnőmnek): Befejeztétek a felújítást? (egy 30 éves házról beszélünk, ahol élünk, és nagyon jól tudja, hogy nem, többször el lett mondta neki mostanában, de azért csak megkérdezi)
B. NŐM: Lassan megy, mindig előkerül egy újabb javítani való.
MUTER: ...ja, ha rosszak az alapok... elsőre kellett volna jól megcsinálni, akkor most nem lenne ez!
B. NŐM: A Miki (én) is sokat dolgozik... nem tud ott lenni a melósokkal.
MUTER: ja.. Kéne melléd valaki, akire számíthatsz mindig.
Ilyenkor nem értem, miért hívnak el, miért nem mondják, hogy nem bírunk, légy szíves ne gyere, majd a lányunk jön egyedül? Ez így lenne kulturált. Valószínűleg élvezik ezt az egészet, mert unatkoznak. És abban reménykednek, ezek hatására hátha lekopok. Az ebédek kihallgatások. És arra is rájöttem, hogy az anyja elhitette vele, hogy sajnálatból van velem. Néha el is éri befolyása a célját, mert pár otthoni kritika annyira nem az ő szavaival érkezik a párom szájából, hogy csak azt tudom elképzelni, nem is neki van baja ezzel meg ezzel, csak meggyőzte az anyja, hogy ez is bizony 1 baj velem. És onnantól foglalkoznia kell vele, váratlanul hátba szúrni. De ha a páromat arról szeretném leszoktatni, hogy ne tudósítsa anyut a magánéletünkről, se arról, hogy én mikor és mit csinálok, akármilyen behízelgően kérdezi, akkor meg én teremtek egy újabb problémát. Racionálisan nézve, anyu jól felfogott érdekből táplálkozik, s néha egészen abszurd ellentétpárokkal harcolok. Kéne egy tervezhető jövő, de nem olyan, amit ő alakít.
- Elnyomó vagyok, ha egyenesen megmondom a páromnak: ne hagyja magát befolyásoltatni a saját anyjától? Megtehetem én ezt anélkül, hogy magamra haragítsam ? – mert lehet, hogy ezzel pont anyu tervét valósítom meg, és be is sétáltam a csapdába. Akkor aztán mondhatja: „látod, kislányom, megmondtam, csak birtokolni akar és engem eltávolítani a képből!”
Az ilyen típusú szülők nélkül működne, de szerintem semmilyen hím nem lenne megfelelő nekik, a lányukhoz, és azt is szem elől téveszti anyu, hogy rendes (értsd: normális, és a régi értékeket valamilyen szinten a mai világban is képviselő) hapsit milyen nehéz manapság találni.
