„Folyton azzal jön, hogy a pasija nagyon rossz idegzetű, és mennyire megbántaná, ha megtudná, hogy más miatt hagyta őt faképnél” - Posztolónk odavan egy lányért, aki egyelőre foglalt. Mégis sűrűn találkoznak, és bár a nő nem boldog, mégse hagyná el a párját, aki tudja, mikor kell jófiút játszania. De ez nem szerelem, csak ragaszkodás. Tanulság: kiszámítható nő nem létezik.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! A történet nagyjából annyi, hogy lennék én (26 éves, férfi) és egy velem egyidős lány, akivel heti rendszerességgel ütközünk, ám neki van egy pár éves kapcsolata. Még nem történt köztünk semmi, de mindkettőnk részéről sok utal arra, hogy egy hajszál választ el minket a tettektől. Gyakran azzal jön, hogy már csak pár napig bírja ki a párja mellett, majd később azt mondja...”- Az utóbbi időben annyira rendes” - magyarán, mindig tudja, mikor játssza el a jófiút. „Többször próbáltam otthagyni, de pár hétnél tovább nem bírta nélkülem” - a végleges szakítás nem erről szól.
Nem tudom megállni, hogy ne találkozzak vele. A pasija azt hiszi, alanyi jogon jár neki a nő szolgáltatása, és ha veszélyben érzi magát, eljátssza a hűséges figyelmest. A nő meg bedől. Mert rendes, mert jó lelkű. Engem ez nyugtalanít, minden jó tulajdonsága ellenére (vagy naiv tulajdonságok ellenére). Akkor is találkozom vele, ha fáradt vagyok. Az sem hátráltat, ha megbeszélünk valamit, amit ő nem sokkal előtte lemond.
Folyton azzal jön, hogy a pasija nagyon rossz idegzetű, és mennyire megbántaná, ha megtudná, hogy más miatt hagyta őt faképnél. Szerintem meg erről nem kell beszámolni neki, az okok maradjanak titokban, mindenkinek jobb így.
Az érdekes az, hogy amikor mi még baráti minőségben kezdtünk összejárni, nem csinált ebből problémát, csak ő érezze jól magát, volt, hogy későig kimaradtunk... csak mostanában kezdett el a pasijára hivatkozva a nyakába varrni minden felelősséget, illetve oldani a lelkifurdalását. Ő lett az oka mindennek. Ez összeegyeztethetetlen nekem. Vannak bizonyos nők, akik simán a barátjukkal tudnak maradni, mellette meg bárkivel elvannak, lesz, ami lesz. Burkoltan érzékelhető, hogy már nem szerelmes belé, mégis vele van. Van egy olyan beütése, hogy amikor meghívom magamhoz, rögtön fényévekkel fontosabb vagyok számára a krapekjánál.
Vannak nők, akik akkor se lépnek ki a kapcsolatból, ha a párja megalázza őket, vagy lelkileg leépíti, vagy súlyosabb esetekben fizikailag bántalmazza. Talán azért, mert számukra egy megalázó kapcsolat még mindig jobb, mint egyedül. De ebben az esetben hajóból hajóba szállna, hisz itt vagyok én. Pont ez a gondolkodás az egyik oka a számos családon belüli erőszaknak, mert a nők képtelenek lépni. Úgy érzik, egyedül lenni rosszabb, mint egy rossz kapcsolatban. Ez nem szerelem. Ez csak ragaszkodás. Nem boldog. Mégis maradna, próbálja javítgatni azt a kapcsolatot. Nem lehet mindenkit szánva, konfliktusmentesen élni, és a saját érdekünket háttérbe szorítani.
Továbbra is táplálja és erősíti azt a kötődést, ál érveket alakít ki, leépítve önbizalmát, és magát nyomva el... Ez később odáig fajulhat, hogy mindenért magát fogja hibáztatni... Kívülről nézve mindez logikátlan, de ő mégis meg tudja magyarázni magának. Szóval, ezt nem értem, és soha nem is fogom. Lényegében mindent megbeszéltünk, tudná a helyes döntést, helyesel, amikor őszintén elmondom neki a gondolataimat, normálisan. Mégse tesz semmit. Vagy csak idő kérdése? De mennyi az az idő??
