„Nem ösztönzi semmi arra, hogy elmenjen dolgozni, mert az anyjától némi pénzt is kap. Tőlem is. Vonakodik elfogadni, de muszáj neki” - a pasi nehezen tartja el magát, és jobban ért az önsajnáltatáshoz, mint a pénzkereséshez. A barátnője szeretne segíteni rajta, de lassan rájön, hogy nem lesz itt változás, mert a férfinak így jó és kényelmes minden, ahogy jelenleg van.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Tisztelt Olvasók,
10 hónapja van az életemben egy férfi, aki sokat jelent számomra, viszont önhibáján kívüli – őszintén megvallva: néha az önhibájából is - körülményekből fakadó berögzült és szokássá vált akadályok miatt folyamatosan leépíti magát. Ő 39 éves, kiváló eszű, nagyon olvasott és művelt, régen rendezvényszervező irodánál dolgozott és sok ismert emberrel ápolt jó viszonyt - akik talán ma is segíthetnék őt, de amikor tanácsolom neki, hogy hívja fel őket, akkor azzal jön, hogy úgyis csak ígérgetnének meg udvariasan leráznák őt, talán nem is emlékeznek már rá, mert a múltkor is összefutott az utcán az egyikkel és keresztül nézett rajta, pedig ő köszönt is, stb..
Sajnálom őt, hogy már nem is próbálkozik. 4 éve nincs munkája, nincs bevétele, néha innen-onnan baráti oldalról bevállal kisebb munkákat, amiből fussa hétvégi sörözésre. Amikor beszélünk róla, helyesel, nagyon egyetért, majd otthon ugyanabba a meddő állapotba alszik vissza és csinálja a semmit, ahogy addig is. Semerre nem tart az élete, egy pocsolyában van, és így, erősen negyvenfelé, egzisztencia nélkül és a valamerre tartás igénye nélkül élni...
- Mit csinálsz egész nap? - kérdezem.
Válasz: „hát, netezek, teszek-veszek, aztán vagy veled vagyok, vagy átmegyek ehhez-ahhoz, vagy ások a kertben egy gödröt”
Egy átlag programja – értsd: amihez ki kell mozdulnia otthonról - így néz ki: egyedül él, de magára főzni, mosni, takarítani képtelen, ezért 3-4 naponta elmegy az anyjához, aki pár megállónyira lakik tőle, majd visszafele hatalmas csomagokkal felszáll a villamosra, benne előre lefőzött kaja + a kimosott ruhái. Havonta 1x az anyja eljön és kigányol nála. Amikor én próbálok nála rendbe szedni, takarítgatni, akkor jön utánam és sutyorog, hogy „jajj, azt a halom ruhát/könyvet/újságot nem lehet onnan elmozdítani, mert annak ott a helye”, csak az elmosogatást engedi.
Nem azért akarom, hogy összeszedje magát, hogy nekem legyen kényelmesebb, hanem elsősorban neki, azért sajnálom, mert feladta, amikor még korai.
Hogyan tudnám ebből kirángatni anélkül, hogy bántásként venné?
Egyetemet végzett, képzett ember. Amikor a pályája kisiklásáról beszél, mindig felteszem neki a kérdést, hogy a héten hány önéletrajzot küldött szét? Pedig e-mailen ingyen van. Persze, sehányat. Nem ösztönzi semmi arra, hogy elmenjen dolgozni, mert az anyjától némi pénzt is kap. Tőlem is. Vonakodik elfogadni, de muszáj neki. És így persze a büszkesége is csorbul.
Tisztában van a helyzetével, hogy ez tarthatatlan, nem vezet sehova, és szégyelli is magát miatta, de ő sem hiszi, hogy a képzettségének megfelelő állást kaphat, mert felvesznek inkább fiatalt, alább meg nem hajlandó adni. Hiába várja a sült galambot. Pláne ha nem tesz érte semmit. A kora, meg a mai világ egy olyan dolog, hogy nincs abban a helyzetben, hogy válogasson. Aztán rajtam csattan az ostor, amiért ezt a szemére vetem.
Azt hiszem, a főnök-beosztott viszonnyal is baja van, mert többször hallottam már tőle, hogy nem biztos, hogy fel tudná venni az alárendelt alkalmazotti „pizsamát” és hogy maradéktalanul meg tudna felelni valakinek érdekből...
Semmit sem veszít, ha elmegy egy állásinterjúra, nem kell rögtön az elsőt elfogadnia, mindenre lehet nemet mondani, de ha nem is próbálkozik? Számontartom, hogy hányszor beszéltünk erről, nem akarok az agyára menni, és ha úgy érzem, sok vagyok, leállok vele. De abban, hogy rendbe szeretném tenni némi motivációval az életét, semmi bántó nincs.
Abból, hogy panaszkodik a helyzete miatt azt veszem le, hogy ő is elégedetlen, belátja, hogy nem jó ez az állapot, végül is nem nyugodott bele és bántja a dolog, de tenni érte nem sokat látom, hogy tenne... beszélni róla kevés.
Szereti a sört, és elmegy némi pénz a barátokkal való iszogatásra, de legalább ezt kordában tudja tartani. Sosem issza le magát. Ettől függetlenül továbbra sem látom helyénvalónak és elfogadhatónak, hogy feladja és beletörődjön. Persze, az a legegyszerűbb.
Köszönöm:
Ági
