A szétköltözés után újra elindultak a pasiban az érzelmek, és talán némi remény is, hogy még minden olyan lehet, mint régen, ugyanis azóta folyton találkozni akar, pedig az egy fedél alatt töltött életből mindkettejüknek elég volt. Akárhogy is alakul, a barátnő részéről a visszaköltözés felejtős.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Újra az internetes ismerkedés lehetőségeit használva rájöttem, hogy van, ami sosem változik. Amikor az elvárásaimat már rögtön személyes sértésnek és kritikának vélik a férfiak, mikor még semmi sem történt. Azzal én nem támadok senkit, és nem is nézek le senkit, csak megengedem magamnak azt a jogot, hogy kiszűrjem azt, akivel csak az időnket fecsérelnénk. Ez mindkettőnk érdekét szolgálja. Nem követelem, hogy mindenkinek pontosan meg kell felelnie az én választási paramétereimnek, csak egy irányvonalat adok, (magamnak is). Azt az elképzelést sem tartom reálisnak, hogy nekem minden érdeklődőnek ugyanolyan lelkesen kell írni, mint az előtte lévő 20nak. Közben csökken a lendület, és a fáradtság is fellép.
Vannak bizonyos személyiségvonások, tulajdonságok és jellemzők, amik nekem nem tetszenek. Vannak a kizáró okok ( alkoholista, drogos, a már levélben agresszív, anyu kedvence, a rasszisták és még sorolhatnám. Nem hiszem, hogy emiatt túl válogatós és kirekesztő lennék). Persze vannak tulajdonságok, amik közben derülnek ki (egoista, hazudozó, önsajnáló, félrelépésre bármikor kész, stb.).
Akit én elfogadok, ne legyen szélsőséges semmiben, ehhez ragaszkodom. Volt már olyan, hogy rám írtak, mert „tetszem neki”, de később azt éreztem, hogy igazából nem is érdeklem, ő mindenkinek ezt írja, és majd csak lesz valami. Ha én megtisztelem az őszinteséggel, akkor ezt cserébe is elvárom. Akiknek eleve nehezen megy a társkeresés, azok azt gondolják, hogy ez ezért van, mert sokan válogatnak. Én se adok mindenkinek esélyt, de nem gondolom magam válogatósnak. Csak tudom, hogy mi kell és mi nem.
Az előző barátommal hét hónapig jártunk, és az összeköltözéskor derült ki róla sok minden, többek közt, hogy nem passzolunk. Érdekes módon, addig szinte tökéletes volt minden. Talán túl korai volt az összeköltözés. Nagyon szeretné, ha barátok maradhatnánk – ezen még gondolkodom – és hozzátette: azért, hogy „nekem könnyebb legyen” - amivel tudtam volna vitatkozni. Most, hogy szétköltöztünk, újra elindultak benne az érzelmek, hogy minden működhet még úgy, mint régen, a költözés előtt... mert azóta folyton találkozni akar.
Mindenről tudunk beszélni, jó is vele, elmondja, hogy mennyire szeret és fontos vagyok neki (még most is), amikre én nem tudok mit felelni, de a visszaköltözés felejtős részemről. A gond azzal van, hogy neki még mindig fáj, azt mondja, sokat gondol rám és bűntudata van. Nekem nehéz őt így látni, meg az ígérgetéseire reagálni valami biztatót (amit nem tudok)... Lépésről lépésre talán belenyugszik majd, de számomra egyoldalú ez, nem fog fordulni a kocka. Azért gondolkodom másban, mert ha újra kezdenénk, egy fedél alatt... már egyszer láttam a végét.
