Levélírónk úgy érzi, mintha meg lenne átkozva: a nők úgy kerülik, mintha valami nagyon riasztó áradna belőle. A pasi nem egy vidám divatarc, és a nők nem is vonzódnak hozzá. Eddig mindössze két kapcsolata volt, azokat is inkább a közös kényszer inspirálta, mintsem a szerelem. Tanácsokat szeretne, az „Add önmagad!” - kivételével.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
28 éves férfi vagyok és eddig mindössze kettő komolynak nevezhető kapcsolatom volt életemben, egyik sem tartott túl sokáig, inkább egyfajta dac-szövetség volt, mert ők sem voltak kelendőek a piacon... Barátságból indult, de nyögvenyelős és erőltetett kapcsolatféle lett, egyik sem húzta ki a félévet. Ha őszinte akarok lenni, más lányok nem is kerültek a közelembe, semmilyen szinten. Vékony vagyok, nem sugárzik rólam az életvidámság, nem vagyok divatarc – nem, nem vagyok beteg, hanem ilyen a lelkialkatom, erről nem tehetek. Egyszer sem akad olyan szituáció és helyszín, ahol és amikor egy nő figyelmét felkelteném.
Kapok 1 pillantást, de másodikat már nem. Rögtön elvágják minden lehetőség útját. Már fiatalon beláttam, hogy abszolút semmi esélyem arra, hogy valaha is egy számomra megfelelő kapcsolatom legyen. A gimnáziumban én voltam a fura srác, mert szinte mindenkinek volt barátnője, csak nekem nem. Persze, a végén, amikor már nem bírtam a cseszegetést, azt mondtam, van.
Próbálkozásaim kudarccal végződnek. És mivel érzékeny vagyok, hamar fel is adom, mert nehezen viselem. Látom, hogy mások különösebb erőfeszítés nélkül becsajoznak. Ez a képesség belőlem hiányzik. Végül is egy kapcsolat nem létszükséglet, de mégis vágyom rá. Még levelezőtársakat is csak nehezen szereztem, olyan barátokat, akikkel nem lehet találkozni, mert sosem érnek rá...
Az alkatom is korlátoz. Hiába futok és úszom, az izomtömegemen nem sok látszik, nem növekszik, viszont jó a teherbírásom legalább. Nem okoz gondot az sem, hogy márkás ruhákba öltözzek. Ebben a tekintetben nem vagyok lusta, se reménytelen. Nincsenek betegségeim, egészséges vagyok. Amikor nők szóba állnak velem nagy nehezen, világosan érzem, hogy csak szórakoznak rajtam, nem érdeklem őket. Mert mit is tudna adni nekik egy ilyen?
Nem tartom magam se jóképűnek, se helyesnek, se aranyosnak, se semmi olyannak, ami egy nőnek annyira bejönne és rám kattan. Nem mondhatom, hogy fogadjam el a helyzetem, mert én döntöttem így. Nem döntöttem így. Az „add önmagad”, meg az „emeld a szinted” meg a „csak az nem szerez magának nőt, aki nem akar” - szlogenek nálam nem működnek. Mit tudnék csinálni, az ép ész határain, és a saját lehetőségeimen belül ?
