„Ne haragudjak, szakítani nem fog vele. Értsem meg. Legfeljebb majd fokozatosan, mert „nagyon érzékeny az Éva”. És most január közepe óta így élünk” - Valentin napi posztunk félig dráma, félig kabaré: a csávó csúnyán lebukik, és arra se marad ideje, hogy gyorsan kitaláljon egy mesét, ki is az a nő, akinek papírjait véletlenül hazahozta.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
11 éve vagyunk együtt, tehát nem tegnap ismertük meg egymást. Kiderült, hogy három éve tart egy barátnőt. Az buktatta le, hogy véletlenül elhozta a nő biztosítási papírjait, nem tudom, miért volt nála egyáltalán. Én meg megtaláltam az asztalon, ahova kirakta, valószínűleg több másik papírral fogta össze és úgy kerültek oda. Egy idegen női név, biztos kolléga, mire is gondolhatnék ártatlanul? Sokat dolgozik, sokat van úton, változó beosztásban, de kolléganőről nem tudok. Akkor ki ő? Amikor megkérdeztem, a papírt az orra alá tolva, meglepődött, azt az arcot meg kellett volna örökíteni. Nem volt felkészülve, habogott-hebegett.
Nyilván a megszokás buktatta le, mert az eltelt évek alatt megszokta már, hogy otthon én nem tudok semmit, és úgysem derülhet ki. Aztán magyarázkodás helyett elmondta, hogy az a nő a barátnője. Amikor kiderült, ő talán jobban meg volt lepve, hogy ilyen ostobán hibázott. Nem tudott felkészülni 1-2 előre kitalált és hihető magyarázattal számomra.
Most ugye valakinek költöznie kéne. Győzköd, hogy maradjak (takarítani, ellátni őt még kell, gondolom) de ne haragudjak, szakítani nem fog vele. Értsem meg. Legfeljebb majd fokozatosan, mert „nagyon érzékeny az Éva”. És most január közepe óta így élünk. Ő nem emlegeti az elköltözést, mert tudja, hogy neki illene távoznia. Menjen a nőjéhez – miért nem megy hozzá??
Azóta keresztbe teszek neki, ahol csak tudok. A szennyesét összeraktam egy szatyorba, hogy vigye a nőhöz, biztos van mosógépe.
Rosszul teszem ezeket? Akkor mit csináljak? A kapcsolatunk, azt hittem, működik, semmi jele nem mutatkozott, hogy lenne valakije, bár alkalma volt rá. Nem gyanakodtam, amikor péntek este elment az anyjához (mondta ő), mert bárki elmehet péntek este az anyjához. Most már tudom, hova ment. Ha ő nem erőlteti meg magát még most sem, hogy tegyen valamit, én miért tegyek? Mindent megadtam neki, megkapott mindent, nyaralni mentünk közösen, együtt csináltunk sok mindent, ezért ért váratlanul. Rendben volt itthon, ugyanúgy éltük az életünket - csak ő kettős életet. Tényleg nekem kéne elköltöznöm, ezt várja? Kialakítottunk egy életet és most minden oda. És visszagondolva, 3 éve egy másik nővel osztoztam. Ebbe megalázó belegondolni. És hogy nem akar vele szakítani, csak fokozatosan, ez hihetetlen... Én abban reménykedek, hogy gyereket azért nem csinált neki.
