„Ne féltékenykedjünk ok nélkül” - és nem ok nélkül ér? Posztolónk ex-nejének tavaly volt egy kis afférja, amikor is egy régi barátja hazajött külföldről és hetekig találkozgattak. Talán izgalmas kis történetekkel bűvölte el a nőt, bemutatott neki egy másik világot, hogy így is lehet élni. És az ágy sem lehetett messze. Ma megtudhatod, mitől működik egy kapcsolat és mitől nem.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A keddi posztra szeretnék válaszolni, remélem, kimerítően és nem kiábrándítóan.
Nem tudsz nem elválni, ha – saját példámból okulva – a társad, feleséged, akit ezelőtt szerettél és tiszteltél, pár hónap alatt, minden ok nélkül, teljesen becsavarodik és elhidegül tőled. Türelemről lehet beszélni, hogy majd csendben kivárod, mi lesz, majd csak elmúlik: kipróbáltam, eredmény nélkül. Semmi nem lesz azontúl, hogy csak jobban összehúzod magad. Ő meg ugyanúgy működik tovább, míg én találgatok. Én 41 vagyok, ő 37. Hat év házasság. Minden jól működött. Aztán hirtelen zárkózott lett. Szexuálisan akkor már abszolút nem éreztem felé vonzódást, miután ezt ő szavak nélkül is tudtomra adta. Egy idő után meg is szűnt köztünk minden intim kapcsolat. Szó szerint alig értünk egymáshoz.
A hullámzó kedélyállapot: egyik pillanatban önfeledten telefonbeszélgetésen nevetgél, vagy a gép előtt, a következőben meg magában szitkozódik, úgy, amitől még egy építőmunkás kezéből is kiesett volna a vakolókanál. Kérdezem: Mi a baj? – Semmi - válaszolja. És így nem tudok mit tenni, le is zárta a beszélgetést.
Volt egy kis félrelépés is, de erről később. Szóval a válasz a kérdésedre röviden: aki házas, független akar lenni, aki független, házas akar lenni. Téves a felfogás, nincs rá jó recept. A kapcsolat közben a másik bármikor, bárhogyan megváltozhat, talán mert – és ez egy saját vélemény, amivel biztos kiborítom a nagyŐvadász forever-love-hívőket - az ember csak elméletben társas lény, valójában a magány és a nyugalom a természete, mindenben azt keresi – és ha még nem őrült bele teljesen a mai beteg világba, ezt minden ember érzi valahol a lelke mélyén. Csak a divat ma nem erről szól, mert 2 ember az 2 fogyasztó + egymásra is költenek, nem is keveset, kell ház, hitel, jó meló, tehát össze kell hozni a párocskákat, hogy a kereskedelmi spirál fel ne boruljon. Ha valakivel, bárkivel, egy házba vagy bezárva, akkor előbb utóbb borítékolható a nézeteltérés és a viszály. Ez kikerülhetetlen.
És most „A boldog kapcsolat titka”-féle, idióta, semmire se jó közhelyeket rombolnám le, mindenki okulására, amik a sírba visznek, ha hallom / olvasom őket:
„Olyan párt válasszunk, akivel passzolunk egymáshoz, ne csak a vonzalom legyen meg” - csak a másik személyisége nem lesz ugyanolyan 5-6 év múlva. Ez a baj. Ma passzolunk, holnap már nem. Eszembe nem jutott volna a kapcsolatunk elején, hogy ő így meg fog változni.
„Adj meg neki mindent, hogy megtartsd, éreztesd vele az anyagi biztonságot, a törődést, kényeztesd apró ajándékokkal, hétköznap is, ok nélkül” – kényeztette ő saját magát. Értelmetlen dolgokat kezdett vásárolni. Ha rákérdeztem, azt mondta, nem most vette. De a számlát csak a konyhai szemetesig vitte. Ha megjegyzést tettem, akkor azt is megkaptam, hogy „miért baj, hiszen van pénzünk?” - De nem arra van, hogy hülyeségekre szórjuk. Szóval, a fenti megállapítás a remélt haszonról szól kizárólag.
„Ne akarjuk a másikat megváltoztatni, de kompromisszumok legyenek, hagyjunk a másiknak szabad teret” - Így is volt. Nem kellett, mert nem úgy mentünk bele, nem úgy tűnt, hogy meg kéne változtatni a másikat. Rendben működött. Egy darabig.
„Ne féltékenykedjünk ok nélkül” - és nem ok nélkül ér? Tavaly volt egy kis afférja – talán innen datálható az egész rumli kezdete, meg nálam a bizalmatlanság – ugyanis egy régi barátja hazajött külföldről és hetekig találkozgattak. Gondolom elbűvölte jó kis történetekkel, miegymás, bemutatott neki egy másik világot, hogy így is lehet élni. Az ágy sem lehetett messze. A hülye férjed úgysem tudja meg. Miért ne? Asszonyka meg rábólintott. Persze ezt a lebukás után nem így tálalta. Nem nyomoztam utána, az ő figyelmetlensége miatt bukott le, ha nem így van, talán még ma is tartana köztünk.
„Alapvető dolgokban egyezzen a véleményünk, vagy legalább drasztikusan ne különbözzön (közéleti kérdések, vallás, gyerektéma, pénzkezelés, közös célok, hasonló szexuális étvágy, munkamegosztás)” - ez a része szépen működött az elején, de ez is mindennel együtt borult, ugyanis mindezek részletek lesznek, amik lényegtelenné ködösülnek a nagy viharban.
„Tiszteljük a kérését, döntését” - tiszteltem. Annyit értem el vele, hogy jobban a fejemre sz*rt.
„Minőségi együtt töltött idő és ne legyenek nagy anyagi gondok. Tisztelet, szeretet, testi vonzalom + nyílt, őszinte kommunikáció...” - Egy idő után természetesnek vesszük a másik jelenlétét, és/vagy gondoskodó gesztusait. Példa: csináltam neki meglepi reggelit, a konyhában hagytam, miután elmentem, virággal, kedves üzenettel - ő otthagyta az egészet, hozzá se nyúlt. Ott állt estig, míg el nem takarítottam. Nem azért, mert nem vette észre, az élete felét ott tölti és a cuccait is mellé rakta az asztalra, tehát nagyon vaknak kellett volna lennie. Ez valami nőcis jelzés volt, amit fejtsen meg a franc. Talán azért, mert ez már a lebukása után volt nem sokkal, tehát én megbocsátásra hajlandó lettem volna, mégis ő érezte magát megbántva, ő volt a sértett fél, a szegény nő, hogy mi az úristenért, nem tudom... ez is a női lélek egy fura kitekeredése.
És hogy ne savanyúan zárjam a levelem: immár új kapcsolatban vagyok. Működik. Sokat okultam a korábbiakból. A titok: nem élünk együtt. Ha látni akarjuk egymást, vagy én megyek, vagy ő jön, és elég szépen elvagyunk egy ideje. Ezt a kapcsolatformát mindenkinek csak ajánlani tudom.
G
