„Sok kérdőjel van jelenleg, ami számomra nem teszi kecsegtetővé a dolgot. Őszintén, nem érzem magam érettnek még rá” - A barátnő már szeretne gyereket, ám a pasi még nem. Gondolatban próbálgatja a dolgot, és elméletben bírná is, de nem tudja, hogy majd a gyakorlat mit hozna elő belőle. Az biztos, hogy próbára lesznek téve az idegek éppúgy, mint a kapcsolat.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
30 éves férfi vagyok, közepesen jó munkával, elfogadható gépkocsival, közepes anyagi lehetőségekkel. 6 éve vagyunk együtt a párommal. Hogy őszinte legyek - és így névtelenül miért is ne? - úgy egy éve részemről volt egy kis félrelépés, de nem derült ki, és azóta meg is bántam. Ha akkor bevallom, biztos, hogy elhagy, ismerem őt annyira. Vagy ha el nem is, elég súlyos törés lett volna neki. Én nagyon szeretem őt, és amikor megcsaltam, az olyan véletlenek együttállása volt, aminek kevés férfi tudott volna ellenállni. De többet nem szándékozom elkövetni hasonlót. És nem is dicsekvésnek írom most le.
Határozott embernek tartom magam, szeretem az átlátható dolgokat, előre tervezni, mindent többször meggondolni. Szeretem a páromat, a tőle való különlétet nem igénylem, az ő társasága nem idegesít, ő azon kevés embertípusba tartozik, akit elviselek.
Az utóbbi időben felvetette a gyerek dolgot... A párom nagyon szeretne gyereket. És lehet, hogy ez lesz az első nagyobb konfliktusunk, mert nálam ez nincs tervben egyelőre. Attól félek, hogy milyen életem - illetve: életünk - lesz egy gyerekkel. Mindketten sokat dolgozunk és változatos időbeosztásban, egy gyerek szerintem most emiatt sem vállalható. Neki sem lenne megfelelő. Persze, ha vállaljuk, akkor én is sok időt fogok tölteni vele, nem fogom hagyni, hogy minden rá háruljon. Pont olyan apa nem akarnék lenni, mint az enyém volt, hogy mindent anyám végzett, ő este fáradtan hazaesett, kaptam egy mosolyt, majd lezuttyant a tévé elé.
Nem akarok olyan életet sem, ahol a gyerek miatt én már kevesebbet számítok majd, aztán az én igényeim jelentéktelenné válnak. Szóval sok kérdőjel van jelenleg, ami számomra nem teszi kecsegtetővé a dolgot. Őszintén, nem érzem magam érettnek még rá. Talán ha adna 2 évet, tudom, ez nagyon aljas kérés, mert ő pont abban a korban van, én meg akármeddig ráérek. A gyerek nem való mindenkinek. Lehet, hogy én ilyen vagyok. De itt van még ő is, akit szeretek. Az első hónapokban 0-24-ben kell majd a gyerekkel foglalkozni, ezt tudom (elméletben bírnám, de nem tudom, a gyakorlat mit hozna elő belőlem) és próbára fogja tenni az idegeinket ugyanúgy, mint a kapcsolatunkat. Ő már beleélte magát. A kérdésem az lenne, hogy a ti párkapcsolatotok miként alakult a gyerek születése után? Hogy fel tudjak készülni, ha mégis beadom a derekam. De az ő idejével sem akarok játszani.
