„Nekem egyelőre nem okoz gondot, hogy havi 30-40-et adok neki, addig, amíg apránként visszacsöpögteti. Amíg ez a rendszer működik, addig a kapcsolatunk is” – a csávó próbál érzelmekkel zsarolni, noha nem a legprofibb benne. Mindig felhozza, hogy mennyi mindent tett meg ezért a kapcsolatért, mennyi áldozatot hozott, csak ez épp fordítva igaz...
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Hogy legyen egy ilyen is...
Unokatestvéremen keresztül ismerkedtem meg vele. Ő 39 éves, én 26. Nem élünk együtt, ő folyamatosan igényli, de én egyre inkább ellenzem az ötletet. Nem panaszkodásnak írom le, mert nekem egyelőre nem esik nehezemre ez így, de látom, ha beengedném abba a kis élettérbe, ahol vagyok, sokkal többe kerülne ez a kapcsolat. Hét hónapja vagyunk együtt. Ő albérletben él. Néha vannak apróbb, alkalmi munkái – statisztáskodás, pénzért tapsolás, ilyesmi - amikből összeszed valamennyit. Én sem keresek fényesen, de volt, hogy kölcsön kért, én adtam és vissza is adta a felét, majd később a másikat is.
Volt olyan, hogy pénzhiány miatt mondott le találkozót – bár amikor feljön hozzám, az ingyen van. Felhívom este azzal kapcsolatban, hogy hétvégén mi legyen. Kocsmazaj a háttérben. Hát a haverokkal iszik. Vagy összespórolt arra, vagy meghívatta magát. Nincs pénze, de nem is titkolja. Említettem neki, hogy jó lenne elmenni nyaralni valahova. Azt mondta ne, hülyeség, sokba kerül. És talán azt várta, hogy meghívom, mert mondta még, hogy bár Portugália milyen szép és olcsó... Pár hete ismerősék lehívtak egy hétvégére Balatonra. Mondom neki, hogy hova megyek és kikkel és meddig. Hívom őt is, de nem akar jönni. Nem ismeri őket, mondja (mintha az ilyesmi bármikor is gondot jelentett volna).
Talán arra várt, hogy majd rimánkodni fogok neki, hogy ugyan jöjjön már. De elsőre elfogadtam a nemet. Elindulok reggel és ő már délben azzal hívott fel, hogy milyen érzés nélküle,...? biztosan jó,... és mennyi mindent megtett értem – ez talán inkább fordítva igaz. Ezt másnap is megismételte. Amikor egy férfi ilyen aljasul rinyál, az inkább vicces, mint megható. Vagy szánalmas. Hogy ezt miért így és ekkor csinálta, az az isteni és sérthetetlen (mert ugye mindig igaza van) férfiegóban lapul. Szóval látom, hogy próbál irányítani, csak fel nem fogom, miért ilyen ostobán.
Nekem egyelőre nem okoz gondot, hogy havi 30-40-et adok neki, addig, amíg apránként visszacsöpögteti. Amíg ez a rendszer működik, addig a kapcsolatunk is. Csak azt nem értem, miért nem keres valami tartósabb munkát. Kíváncsi vagyok, Ti hogy látjátok ezt? És én mivel tudnám ösztönözni?
