„Már rájöttem, hogy a nőknek egy szomorú férfi arcot látni lelombozó, és ha rossz kedvem is volt, mindent megtettem, hogy ez ne látszódjon rajtam” - a csaj mégis emigrált. Posztolónk azt kérdezi, vajon mit kockáztat azzal, ha elmondja a tőle messze elhelyezkedő nőnek, hogy szereti és tüstént jöjjön haza?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Viszonylag új CsP-olvasóként küldöm nektek, hátha megihletem a közönséget pár válasz erejéig:
Sosem tudtam olyan könnyen olvasni a nőkben. A kapcsolatból kapcsolatba való átszállást sem űztem profi szinten, mint sok ember. Mindig nyomasztott az ominózus kérdés, hogy a hölgy miért távolságtartó még a tizenegyedik találkozón is. És az első csók + reakciók. Ha korán kezdek bele, az a baj, ha későn, az a baj. 41 éves férfi vagyok és megismertem egy nagyon vonzó, harmincas évei végén járó nőt.
Nem vagyok az, aki viszonylag hamar megtalálja a közös hangot a nőkkel, de nála nem éreztem azt, hogy vesződnöm, tepernem és izomból kéne nyomulnom, ha nem akarom, hogy az érdeklődése megszűnjön irányomban.
A siker talán abban állt, hogy szinte mindenben ő volt a kezdeményező. Nálam jobban szeret utazni és emberek közt mozogni, mégis csodás hónapokat töltöttünk együtt. Mindketten állatbarátok vagyunk, ami megint egy közös pontot jelentett.
Aztán ő elment külföldre. Úgy adagolta, hogy csak pár hét lesz, de már ott tálalta, hogy valószínűleg hosszabb időről lesz szó. Ezt nyilván előre tudta. Nem szakítottunk, de ez nekem felért egy akár ki is mondott szakítással. Mert nem látom, hogy ott kivel van és mit csinál, ő viszont talán elvárja, hogy várjak rá. Erről nem beszéltünk.
Az én viselkedésemmel nem lehetett gond, nem menekült, sosem panaszkodtam, már rájöttem, hogy a nőknek egy szomorú férfi arcot látni lelombozó, és ha rossz kedvem is volt, mindent megtettem, hogy ez ne látszódjon rajtam, ha velem van. És most, amikor a neten beszélünk és webkamerát használunk, ezt a jelenleg tanácstalan és valóban szomorú arcot vidámmá kell tennem a beszélgetésünk alatt. És ez nem könnyű. Nem akarom, hogy azt érezze, hogy ezt a szomorúságot ő okozta a kiutazásával, pedig tény. Végül is elhagyott, nevezzük akárhogy. Szerintetek mit kockáztatok, ha elmondom neki, hogy szeretem és jöjjön haza? Vagy hogyan engedjem el, ha még szeretem?
