Nyilvánvaló, hogy minden kapcsolatnál az eleje a legszebb, amikor még minden izgalmas és felfedezésre vár, az új nő új élményt ígér. Ám Posztolónk ott hagyja abba, ahol mások elkezdenék, és ennek maga sem tudja okát, csak annyit, hogy a fellángolás után rohamosan csökken az érdeklődése a másik iránt.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Úgy gondolom, így név nélkül őszintén leírhatom a problémámat.
28 éves férfi vagyok, öt éve önálló lakással. Nálam az a jellemző, hogy az érzelmeim a fellángolás után megszűnnek, vagy legalábbis nagyon gyorsan csökkennek, nem tartanak ki. Biztos van más szó erre a fellángoláson kívül, most ez jutott eszembe. Nem szeretem a „becserkészés” szót sem, de még mindig jobb, mint az „udvarlás”, bár egyik sem fedi a valóságot részemről teljesen. A lényeg, hogy egy nő csak addig marad nekem izgalmas, amíg ki nem ismerem, majd a fellángolás után viharos gyorsasággal szűnik meg felé az érdeklődésem minden szinten. Utána már nem köt le.
Volt olyan, hogy szakítás után a volt csajom fülébe jutott, hogy utána három nappal már újra találkozom valakivel, és küldött egy sms-t, hogy „Kicsit korai, nem?” - és persze, igaza volt, de az a baj, hogy én már ezt nem is érzékelem.
Nyilvánvaló, hogy az elején minden izgalmas, új embert fedezek fel, ez mindig vonzó, mert új élmény. Csak nálam ez az egész a kelleténél gyorsabb, korábban veszíti el a varázsát. És nem a szexfüggőség miatt, mert az nálam annyira nem lényegi, hanem az egészet, úgy ahogy van, megunom, annyira, hogy lépnem kell rögtön. Az egész varázs egyszerre szűnik meg, mindenestül. Nem tudom mitől menekülök ilyenkor. Hangsúlyozom, nem a testiség része válik unalmassá, nem azt hajszolom (volt, hogy szóba került egyszer, hogy akkor maradjon csak szexkapcsolaton, de azt sem akartam). Ha ilyen egyszerű lenne a magyarázat, megnyugodnék.
Nem tudok benne maradni a kapcsolatban tovább és nem is tudom az érzelmeimet világosan leírni, legfeljebb úgy, hogy a másik mi nem: - a másik nem kevés és nem rossz, és nem ez, meg nem az, nem több kell, hanem azt hiszem, más. Más, amit még nem ismerek, ami új, amit újra felfedezhetek.
Azért némi empátia szorult belém, és az elején ennek egy részét elmondom. Nem akarom, hogy belém szeressenek. Én is minden alkalommal bízom benne, hogy ezúttal más lesz, ezért nem adom fel, persze, még így is úgy hangzik, mintha csak a saját kielégülésem vezérelne és csak az számítana, de nem erről van szó.
