Levélírónk még nem érzi magában az apai ösztönöket, de megérti a barátnője igényeit. Azt már most tudja, hogy gyökeres változtatások elé kéne néznie, kezdve a lakással és a baráti körrel. A kialakult helyzet egy kapcsolati fordulópont, és szereti annyira a párját, hogy ne hazudjon neki.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Üdv,
röviden és tömören: a barátnőmmel harmadik éve alkotunk egy párt, és ő most gyereket szeretne. De én még nem érzem rá alkalmasnak magam. Ő 25, én 31. Korábban erről még nem beszéltünk, mert úgy gondoltam, neki is, nekem is korai. És azt a kérdést, hogy vajon milyen apa lennék, még nem tettem fel magamnak. Bele tudnék-e szokni az apaszerepbe? És ha belevágnánk, akkor gyökeresen át kell alakítani az életem, nagyobb lakás, autó, stb.. Pedig lennének még utazási és vállalkozási terveim. Akkor ez mind kuka? Ki volt, vagy van, hasonló helyzetben és hogyan oldotta meg, vagy szeretné megoldani?
Nekem fontosak a barátaim, és azt hallottam – illetve tapasztaltam is -, hogy aki lecsaládozik, akkor ott vége a szokásos találkozóknak, mert teljesen kiszakad abból a körből, abból a formációból, rugalmatlan lesz, teljes idejét lefoglalja az új küldetés, és van, hogy már el se lehet érni őt, illetve ha igen, akkor is lemondja. Miért van ez így? Én nem tudom ezt elképzelni, hogy erre az életvitelre simán átálljak, talán éretlen vagyok, ez is lehet. Az is igaz, hogy szeretem a viszonylag előre látható és kiszámítható helyzeteket.
Megértem az ő igényét, hazudni nem akarok neki. Az biztos, hogy én ezt nem szeretném még. Viszont ha ő igen, ez a kapcsolatoknál fordulópont mindig. Szeretem őt, nem akarnám elveszteni, de áltatni sem fogom.
Átlagos vagyok, lehet rám számítani, megfelelő végzettséggel, megfelelő háttérrel, tehát olyan nagy gond nem lenne – mondom ezt így, az eseménytől csak távol. A másik meg az, hogy ismerőseim közül két emberről is tudok, akik a gyerek születése után szakítottak, vagy pszichésen szétestek. Nekem ez egy nagyon új terep lenne, ami eddig kívül esett az érdeklődési körömön, ezért is írtam.
P.S.: ahol dolgozom, az egyik kolléganőnek óvodás korú gyereke van, és sokat kimaradozik, félnapokat, napokat, vagy elszalad napközben, mert vagy az ovival van valami, vagy lebetegszik a gyerek.
