„Szerinte az első, nehézkes pillanatok jeleire le kell lépni, mert már akkor sem lesz ugyanolyan, ha mindkét fél sok mindent megtesz” - lecserélte a telefonját, mert szűknek bizonyult a telefontok, amit kapott... talán nem is kell többet hozzáfűzni az ex-csaj érdekes életfilozófiai megközelítéseihez.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Azon gondolkodtam nem rég, hogy én, így alaposan túl a 30-on, helyesen éltem-e eddig az életem, és mit számít az, ha nem sokat tudok felmutatni. Van pénzem, de pont annyi, amennyi a személyes szükségleteimre elég. Van hol laknom, nem is rossz környék. Párom jelenleg nincsen. Volt már féléves, 1 éves, 3 éves kapcsolatom is, tehát ezen a téren sem szűkölködöm. A legutóbbi párom, már a távozása előtt, olyan divatfilozófiákat nyomott, hogy „senkinek nem kéne egyetlen ember mellett lekötnie magát”. Azt a bizonyos holtodiglan-műveletet ő elképzelni se tudja. Nem tudom, ki hülyítette be, vagy mit olvasott össze.
Szerinte az első, nehézkes pillanatok jeleire le kell lépni, mert már akkor sem lesz ugyanolyan, ha mindkét fél sok mindent megtesz. És nem lehet az életet egyetlen ember mellett leélni. Míg régebben ő hozta fel a házasság intézményének nagyszerűségét, azt kezdte el hirdetni, hogy mindent csak addig csináljunk, amíg örömet okoz, amíg feltölt... Szépen nézne ki a világ, ha mindenki tényleg ezt követné, azt hiszem, ezt nem kell fejtegetnem. Sok fura dolgot vett fel mellettem – de nem miattam – hogy csak egyet emeljek ki, ami talán az összes többit is sejteti: lecserélte a telefonját, mert szűknek bizonyult a telefontok, amit kapott. …
Elköteleződés és felelősségvállalás? Á, hülyeség. Már ő is elmúlt 30, és ahogy az ember idősödik, más dolgoknak kéne fontossá válniuk, és azokkal a jelszavakkal, amikkel kapálózik, hogy kompromisszumok nélkül kell élni, és a fellángolás után már nincs semmi, ebben a korban már éretlenség, illúzió kergetés.
Erről ennyit.
Szerintetek a két alábbi férfitípus közül melyik teljesített az életben sikeresen?
Vegyünk két negyven felé haladó férfit:
Az egyik megnősült, gyerek is van, nagy ház, több kocsi. A házasságát a nő szakítja meg, mert „még élni akar”, válás, érzelmi kiégés, vagyonfelezés, stb., az ilyenkor szokásos finomságok. Újra próbálkozik, de már semmi sem a régi, mert mindez őt is megváltoztatta, nem múlt el benne nyomtalanul, de azt hiszi, túl lehet élni. Akár a pénzemberek, vagy a bitcoin-mágnások közé is tartozhat, de lehet ingatlanspekuláns is (napjaink látszólagos győztesei).
A másik fickó egyedül él, se nem gazdag, se nem szegény. Nem azért alakult úgy az élete, mert nem tett meg mindent, vagy nem akarta, vagy mert lusta és életképtelen, hanem mert egyszerűen így történt meg vele. Annyi sérülés nem érte, mint a fenti kollégát, de magányos, ellenben kiegyensúlyozott és reményteli. Férfias, de nem az a zsánertípus, mint napjaink ideálja, a kopasz, kigyúrt, erőszakos senki.
- Beszélhetünk-e hibákról, személyes felelősségről akár mindkét esetben? Vagy csak az események váratlan kialakulása, sodrása ragadta el mindkettőt és vitte más irányba a filmet?
Mindig kinyílik a bicska a zsebemben, amikor azokkal a bizonyos jól csengő, de üres, komcsi életbölcseletekkel traktálnak, mint „lehetetlen nincs, csak tehetetlen” és hogy szerencse meg sors nem létezik, az ember tudatosan irányítja életét, a maga szerencséjének kovácsa... stb. A szerencse létezik és túl erős, képes egy embert irányítani és átformálni: sokan gitároznak, mégis kevesen lesznek milliárdosok belőle, és olyan is előfordult már párszor a történelemben, hogy prostituáltból meg ágyasból császárnő lett (pl. Theodóra ). Úgyhogy szerencse - vagy nevezzük bárhogy - létezik, magyarán: nem minden esetben tehetünk a saját életünk alakulásáról, sikereiről vagy kudarcairól.
