„Ő azt mondja, szüksége van rám, és maradjak itthon. Jó. Hátha pont akkor kell segíteni, bármi. De nem. Erre ott ülök, és semmit nem csináltam” - a barátok letiltva, mozgástér korlátozva: mi más kell még egy stabil kapcsolathoz? Posztolónk a barátnőjénél lakik, aki kijelentette, hogy az ő lakása, az ő szabályai, és maximum csak az anyjáig engedi párját, ahol lenyírhatja a füvet.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Hogy az elején kezdjem, hogy érthető legyen, miért is gondolom így a dolgokat, ahogy: azt látom, hogy a férfiak és a nők a nemükön belül is két csoportra szakadtak:
1. évek óta nincs párkapcsolata, lehet, hogy nem is akar, minden téren leírta magát, a szex sem érdekli túlságosan a legtöbbjét.
2. élete középpontjában a szex áll, úgy váltogatja a partnereket, ahogy az alsóneműit. Mindegy milyen kvalitásai vannak és hogy néz ki, nem kesereg azon, hogy ő senkinek sem kell, és talán ez a sikerének titka.
És van egy harmadik kategória, ahova nevezetesen a páromat sorolom újabban. Ez a „Ha találok egy pasit, azt magamhoz betonozom, hogy mozdulni se tudjon.”
És én hova sorolom magam? - az egyik kategóriába se tartozó, nem elnyomó, egymásnak szabadságot adók közé. Aki tiszteli a kapcsolatát. Magyarán, az egészséges kapcsolatot keresők közé. Most úgy érzem, mégsem abban vagyok...
Példa: én élek a barátnőmnél. Az ő lakása, az ő szabályai – mondja. És most már rendszeresen kialakult az, hogy sehova nem enged, a munka van meg a lakása. Közte már semmit nem engedélyez. Heti-kétheti 1x mentem barátokkal találkozni. Ez adott napon 5-6 óra távolmaradás volt, késő esti érkezéssel, tehát nem hajnali kimaradással, hanem csak pár órát kulturáltan inni és beszélgetni.
Ő azt mondja, szüksége van rám, és maradjak itthon. Jó. Hátha pont akkor kell segíteni, bármi. De nem. Erre ott ülök, és semmit nem csináltam. Kérdeztem, hogy van-e valami elintéznivaló, amihez nélkülözhetetlen vagyok? Nincs. Üljek le és foglaljam el magam..., főzzek vagy nézzek tévét. Ha segíteni akartam bármit, azt mondta, ne. Ott maradtam, hogy nézzem, ahogy duzzog (nem én: ő duzzogott). Ha a telefonomon nézek valamit, ő egyből kérdi: kinek írsz?
Sosem látott tőlem negatív példát, nem szolgáltattam okot, hogy ez a viselkedése indokolt legyen. Mit akar ezzel elérni? Nem részegen jövök haza tényleg, csak a barátaimmal találkozom szimplán. Ez többször előfordult. Le akar szedni róluk. Pedig normálisak, közel mind értelmiségi. Nem akarok odáig süllyedni, hogy túlórát hazudjak emiatt, de fogok velük találkozni. Ezt nem lehet velem sokáig eljátszani...
Ha kell, én elviszem kocsival mindenhova, mindent megteszek egyedül is, de ő pár órára nem tud nélkülözni, oktalanul. Mert nem a hiányomról van szó, hiszen, amikor az anyjáéknál vagyok fél napokat segíteni, nyáron pl. gazolni, füvet gondozni, az rendben van, azt szabad. Az nem kimaradás. Komolyan, olyan mintha nem a barátnőm, hanem az anyám lenne most már.
Egy ütőkártyám van: tudja, hogy van hova mennem tőle. És amikor ezt elmondom, akkor szinte a könnyekig esküdözik, hogy próbál megváltozni, de nagyon szeret és féltékeny stb. hát ha a bizalom nem működik, és ilyen szintre jutottunk, érdemes tovább?
