„Ha én is elhagyom, mert egy nap úgy gondolom, minek szívassam magam tovább, neki nagy törés lesz, amikor rájön, hogy az álmokért tennie kéne neki is ugyanúgy” - a csajnak nagy tervei vannak, melyek megvalósulását másoktól várja.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Mivel annyi értelmes embert látok itt, hozzájuk intézném a kérdést: ugye, azt mondják a gyereknek, fiúknak, lányoknak, hogy élj rendesen, gondolkozz normálisan, légy normális és normális életed lesz. Igen, de mi az a normális? Pl. megszületik valaki, általános iskola, gimnázium, ...fesztiválozás, bulik, jogsi, ...egyetem, szerelem, egyszer csak család, és boldogan élnek míg...? ez egy normális életvonal? A pasi sokat keres, a gyerekei imádják, a hűséges feleség forró levessel várja mindennap, hétvégén a nyaralóba mennek, lelkileg kiegyensúlyozott mindenki, már mosolyogva ébred a család és együtt eszik a Nutellás kenyeret a tágas amerikai konyhában.
Mindenre van elég pénz, senki sem neurotikus, senki nem beteg. Mindenből részesülni, amit az élet csak kínál... és olyan nincs, hogy valakit kirúgnak és nem talál új melót, vagy teszem azt, lelkileg rottyon van valamiért, vagy csak úgy. Ez lenne a normális? Kérdezem: ki ismer ilyen embereket és családot? Akiknek 100%-osan bejött az élet? Én reklámokban látok hasonlót, de mint tudjuk, a reklámok nem valós képek ábrázolására hivatottak.
Ezeket csak azért soroltam fel, mert a barátnőm, akivel együtt vagyok egy ideje, ilyenekről álmodozik. Csak egy lépést nem hajlandó tenni érte, inkább saját magát is akadályozza. Elvárja, hogy vele mindenki rendes, elfogadó legyen és mosolyogjon, még ha ő nem is viszonozza. Engem a legkisebb dologért elővesz és napokig rugózik olyan triviális hülyeségeken, amiket le sem írok. Anyámmal utálják egymást, többször vesztek össze az én telefonomon. Na, már lehelyezte a harmónia alapjait, ugye. Aztán meg előttem szidja, nekem, a saját anyámat.
Az előző pasija nem sokáig bírta a kiképzést, pedig háromszor akkora volt, mint én - gondolom, ahhoz a testtömeghez legalább háromszor akkora idegzet is jár - pedig ott még pár pofon is elcsattant, mindkét fél részéről. Hát, istenem, vidéki csaj, vidéki temperamentum. Ha én is elhagyom, mert egy nap úgy gondolom, minek szívassam magam tovább, neki nagy törés lesz, amikor rájön, hogy az álmokért tennie kéne neki is ugyanúgy.... semmi sem teremtődik meg magától. Nem fogja megérteni, mi van, és hogy az önsajnáltatás meg a bőgés mennyire nem segít a mástól várt idill létrejöttében.
Gyakori szófordulata, amivel leráz dolgokat, amikor például azt kérdezem, hogy miért csak most szólt? - „Ja, nem kérdezted...” Én inkább egyenrangú társra tartanék igényt, nem pedig egy Führerre, aki csak követel, és akinek nagy utópiái vannak, de az ellenkezőjét teszi: építés helyett rombol. De ha a sok nő által kedvelt „all you can eat”- párkapcsolati modellt követi, akkor erről illene szólni, még ha azzal le is lövi a játékot.
És akkor mi tart össze minket? Talán az ő válsághelyzetben előforduló hízelgése, és az én vajszívem és megbocsátásom (sok új esélyt adtam már) – mondjuk ki tehát: egyikünk sem normális. Tehát ideális pár vagyunk? Még nem értem el a tűrőképességem határáig, de közelítek.
Egyelőre csak annyi érdekelne – főleg nőktől - , hogyha ilyen harmonikus vágyaitok vannak, miért dolgoztok saját magatok ellen? Mást mondani, mégis mást tenni. Azt várjátok, hogy az az ember mellettetek egy álomvalóraváltó automata legyen és minden az ő dolga? Ez hol van megírva?
