Mielőtt lefektették volna a szabályokat, addig minden klappolt, de miután megbeszélték, hogy ez a játék innentől komoly, lassan elkezdett lecsengeni a kapcsolat. Amíg nem jelentek meg a szabályok, addig minden ment magától, ha mosni kellett mostak, ha vásárolni, vásároltak, ők voltak a nagy betűs páros, most pedig már egyre ritkábban beszélnek.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Mindig azt mondják, hogy minden kapcsolatban a kompromisszum meg a kommunikáció oldja meg a dolgokat. Nálunk meg pont ez vetett véget. Minden jól ment, szabadon jártunk-keltünk, amíg le nem ültünk és el nem mondtuk egymásnak, mik az igényeink (kitalálni, mik lehetnek a másik vélt vagy valós igényei és arra is alapozni) szabadság és kötelezettségek tekintetében, így magunk is szembesültünk pár dologgal. Addig nem voltak szabályok, kitaláltunk néhányat, és talán a másik is csak kitalált valamit, hogy ne maradjon alul. Mert előtte minden szabadabb volt, nem jutott el a tudatunkig, hogy együtt élünk és egy párt alkotunk immár.
Amint megjelent köztünk a politika, megszűnt az intimitás, a szabadság, a rejtély, a titok, mindketten feszültebbek lettünk. Több lett a hallgatás, hosszabbak a csendek. Nem veszekedtünk, nem vitáztunk, lehet, kellett volna. Hirtelen egyedül éreztem magam, addig két barát voltunk, társak, aztán meg tudatosodott bennünk, hogy ez komoly játék. Nagyon figyeltem, mit is beszéltünk meg, és nehogy szabályt sértsek, hibázzak, ő valószínűleg ugyanígy tett. Elszámolni, megfontolni, előre tervezni: ezek váltották fel a meghitt közös pillanatokat, összemosolygásokat. Kinek mi a feladata. Megállapodás született. Tudtam, hogy a vége felé közelítünk, és ő is így volt ezzel, de már nem volt visszaút. Irányítanak, és nekem is irányítani kell, meg alkalmazkodni minden nap újhoz, minden helyzetben.
Előtte, ha szennyes volt, mostunk, ha vásárolni kellett, vásároltunk – ment minden magától. Most szabályok jelentek meg és órarend. Ő olyan, mint én, és megpróbáltuk valamilyenné faragni a másikat, de egyikünk sem tudott beleszokni. Előtte mi voltunk a nagy betűs páros. Mivel ez egy viszonylag friss szakítás, most arra gondolok, hogy talán soha senki nem fog így szeretni és elfogadni, mint ő. És lehet, hogy én sem találok még egy olyat, akit ennyire tisztelni és szeretni tudok, és itt nem az állandó lángolásra gondolok, hanem a mély érzelmekre. Mellettem állt a legnehezebb pillanatokban, és mindig számíthattam rá. Talán a legfontosabb ember volt az életemben eddig, és vele el tudtam volna képzelni azután is, hogy a szexualitás esetleg kialszik vagy hullámvölgyeket kell megélni, ami még nem jelent elhidegülést. Szóval, vége lett és nem értjük, miért. Egyre ritkábban is beszélünk már.
