Levélírónk arról panaszkodik, hogy a párja még ennyi idő elteltével sem nyílik meg neki, nem avatja be az érzéseibe, gondolataiba, de a barátaival mintha közvetlenebb lenne. A barátnő arra gondol, hogy ez családi örökség nála, és már sosem fog változni.
A kialakult kommenthelyzetről: a problémát a Facebook idézte elő, amikor egyszerűen letiltotta a kommentmotorját nálunk. Levelük szerint sértettünk valamit a policy-jükben. Sajnos előfordul, hogy minden előjel nélkül tiltanak bármit, amit valamiért számukra kedvezőtlennek gondolnak. Jelenleg a Blog.hu-s motort használhatjátok, amíg nem rendeződik a helyzet.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok! Egy rövid kérdés: Mitől lehet az, hogy egy párkapcsolatban, mondjuk akár hosszú évek múltán is, a férfi nem nyílik meg a barátnőjének? Arra gondolok, hogy otthon talán ezt szokta meg, mi is olyan család voltunk, hogyha volt valami probléma, nem beszéltünk róla: pl. meghalt egy rokon és onnantól, ha előtte beszéltünk is róla sokat, mintha elvágták volna, mintha sosem létezett volna. Vannak családok, akik úgy élnek, hogy csak felületesen kommunikálnak, hétköznapi dolgokról, a bizalmasabb, kellemetlen, lelkisebb vagy problémás helyzetekről hallgatnak.
Korábban arra is gondoltam, azért nem mutatja ki az érzéseit, mert azt hiszi, ha kimutatja a sebezhetőbb oldalát, kevésbé látom majd férfinak. Ami úgy ahogy van, hülyeség. És aki ehhez van szokva, nagyon nehezen változtat belül. Sokat töprengtem, miért van ez, hogy még egy intim kapcsolaton belül is képtelen megnyílni. Azt hittem, elmúlik, és csak idő kérdése. Azt hittem, azért nem beszélünk bizalmasabban, mert nem bízik bennem, és ha azt szokta meg, hogy magában rendez le mindent, később sem fog változni. Olyanokról beszélünk, mit főzzek, hova menjünk, de amikor a miről/kiről mit gondol kérdés elhangzik, általában röviden válaszol, és azzal le is zárja: „Nem tudom”, „Ne tőlem kérdezd” stb. Sokáig barátai sem voltak, most már van egy pár, de velük mintha belsőségesebben beszélgetne, mint velem. Ismerem a családját, felszínesebb emberekkel még sosem találkoztam, nem lehetett fényes gyerekkora, noha mindent megadtak neki. Örömteli helyzetekről, vagy bánatosabb dolgokról egyáltalán nem beszélnek. Udvariasak, de ridegek, mint a robotok. Tudja, hogy én mindent megbeszélős vagyok, és nem adom fel, hogy megnyíljon, de mit tehetek ezen kívül? Köszönöm a válaszokat!
