Ha a párod állandóan rossz passzban van, előbb-utóbb téged is le fog húzni magához. Levélírónk azért szakította meg egy korábbi kapcsolatát egy krónikus lehangoltságban szenvedő úrral, mert azt vette észre magán, hogy kezdi átvenni a lelki dolgait, még a cigire is majdnem visszaszokott miatta, de időben megnyomta a pánikgombot.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Egy negyvenes évei elején járó nőnek milyen esélyei vannak a boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatra manapság? Ez a nő volnék én. Nem voltam még házas, de álltam már a közelében. Ahogy keresgélek, illetve hagyom magam megtalálni, mindig beleütközök abba, amikor egyes sorstársaim nagy sóhajtással kijelentik, hogy ők természetesnek veszik, hogy 40 éves korára a legtöbb férfi már házas / már elvált/ ha meg egyedülálló, annak oka van.
De azért sok biztatást is kaptam, melyek szerint egyáltalán nem esélytelen, hogy találjak magamnak olyat, akivel közös jövőt alakíthatok majd ki. Voltak érdekes tapasztalataim, az anyuci pici fiától kezdve (érts ezalatt egy 44 éves nagydarab férfit) az elvált, ugyanakkor végtelenül bizalmatlan, sebeit nyalogató pasiig.
Voltak egyéb „érdeklődők”, nálam 10-15 évvel fiatalabbak, de velük nem tudok semmilyen szinten foglalkozni. Hiszem, hogy egy korombeli nő találhat még sok tekintetben hozzáillő embert, csak mit tudok többet tenni és mire ügyeljek, amit eddig esetleg kihagytam?
Sajnos azt is látom - vagy csak én ütközöm mindig beléjük - hogy nálunk a negyvenes férfiak többnyire lestrapáltak, igen elhagyják magukat, nem foglalkoznak magukkal. A német vagy az osztrák pasikkal miért nincs ilyen gond? Illatosak, borotváltak, jól öltözöttek. Nem modellek után nyüszítek, csak legalább egy alap igényesség legyen, az önbizalmuknak is hasznára válna. De amikor pocakot eresztenek, vagy azt látom, hogy nem barátjuk a fogkefe, ne engem marjanak, hogy válogatós xxyy vagyok.
A lelkileg összetört, esetleg depressziós férfiak mindig rizikósak. Azt hiszed, majd melletted megváltozik, meggyógyul... Aha. Egyszer volt részem benne, úgy lehúzott lelkileg, hogy napokig kellett utána töltődnöm otthon minden alkalom után. Annyira nyomasztó volt mellette, hogy elkezdtem átvenni a szürke, pesszimista világnézetét, majdnem a cigire is visszaszoktam, nem tudtam már örülni az apróbb dolgoknak sem. Azt sem tudta, mióta vagyunk együtt (azt mondta, hogy az évfordulókat csak a szőke szentimentális nők jegyzik meg, és mekkora hülyeség az összes ünnep). Ő állítólag nagyon szeretett, amit nem tudott kimutatni, de a végén azért tudomásomra hozta. Én alapvetően egy boldog ember vagyok, nem használ a párom esetlegesen ilyen vagy ehhez hasonló lelki állapota, hozzáállása..., időt kértem, hogy magamra koncentrálhassak, aztán eltelt pár hónap, és rájöttem, hogy ennek véget kell vetni. A szünetből szakítás lett. Még időben nyomtam meg a pánikgombot a leszálláshoz. Az, hogy az ellentétek vonzzák egymást, csak rövidtávon működik.
Ennyit szerettem volna,
Szép napot!
Éva.