Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Elvált szülőnek lenni nehéz, mindkét oldalon. De apaként néha elviselhetetlen - a meghasonlás önmagaddal, a volt családdal, a jelenlegi életeddel. Főleg, ha segítséget nem nyújt a volt feleség, hanem sokkal inkább keresztbe tesz. Nem nézve azokat a sérüléseket, amelyeket a gyerekeknek okoz. Most még talán nem is látja, erősebb a megbántottság, az elégedetlenség, mint az ész.

A gyerek mit lát? Apa boldog egy másik kapcsolatban – anya is az, de neki ez jár, ellentétben apával, akinek kutya kötelessége lenne a válás után is kivenni a részét a család, a ház körüli teendőkből. Főleg akkor érezhető ez, mint a mi esetünkben, ahol én évekig ezt megtettem.

Már látom, hiba volt, de akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak. Áltattam magam, hogy a gyerekeknek jobb, ha azt hiszik, apa csak vidéken dolgozik és hétvégeken hazajön. Amikor „hazamentem” bűntudatból, kötelességtudatból- ki tudja már?-, mindent elvégeztem a fűnyírástól, anya autójának a lemosásáig, a bugyik kiteregetésétől a bevásárlásig. Ez a rendszer alakult ki az akkori párommal, akinek szintén kényelmes volt ez a felállás, a feleségemről ne is szóljak, aki élvezte ezt a helyzetet, hiszen kapott egy háztartási alkalmazottat, akit bármikor ugráltathatott. Közben elkezdte élni a saját életét ő is. Pont került a házasságunk végére, de a rendszer megmaradt. Többször töltöttük együtt a hétvégéket, sőt úgy is, hogy az új pasi is jelen volt, aztán jött az életembe az új szerelem. Aki nem nézte jó szemmel a külön töltött hétvégéket, aki nem viselte el, hogy az exem hívogasson akár késő este is, aki nem értette, miért kell nekem szerelőt keresnem a volt feleségem autójához és sorolhatnám. Idő kellett, hogy belássam, igaza van. Ezzel egyidőben a volt feleségem is érezte a távolodást és szorosabbra húzta a gyeplőt, elkezdte a gyerekeket a kedvesem ellen hangolni. Aki pedig leste minden kívánságukat, egyetlen hangos vagy utasító szót sose mondott nekik. Azaz csak a fiamnak, mert a lányom nem vesz részt a családunk életében, kizárólag amikor az érdekei megkívánják. Nyaralást, programokat szervezett, vásárolt, szülinapi meglepetéseket tervezett, kedves volt- igen: volt, mert a lendület elveszett, hiszen visszacsatolás nincs. Tiszteletet, még egy kedves gesztust sem kap. Minden, amit adott, és adtunk természetessé vált, és még több és még több kellett. Aztán egyszer csak azt mondta: elég. Közben mi összeházasodtunk, egy csodás, egyenrangú, szerelmes, érzelmes, elfogadó kapcsolatban élünk. Egyedül a volt feleségem zavar a képbe, és az, hogy a szerelmemnek nem tudom elmondani, hogy mit miért teszek, néha az ő megbántásával, aki ezt nem érdemli. De, úgy érzem, ha nem teszek eleget a volt feleségem kívánalmainak, amit általában a fiammal vezettet elő, akkor elveszítem a Fiamat. Aki most már átlátja ezt, és visszaél a helyzettel. A mindennapos természetes dolgokon túlmutatókat akar. Részt akarok venni az életében, feladataim vannak és kötelességeim, mint apának, de tudomásul kell venni mindenkinek, hogy már nem az ő anyukájával kapcsolatos dolgok érdekelnek. Megértem a gyereket is, hiszen éveken keresztül engem hívott, ha anyának kellett valami, most anya rá terheli ezeket a feladatokat. Erősítve benne azt, hogy helyettem kell csinálnia a fűnyírást, a főzést, a begyújtást. Ezért a fiam haragszik rám, a feleségemre, mindenkire. Leginkább a feleségemre, hiszen azt látja, hogy ő gátol a nekik való segítésben. Ezért már zsarol, 13 évesen feltételeket szab. Én meg gyenge vagyok. A szerelmem egyelőre elviseli, de meddig? Meddig kell vezekelnem egy rossz döntés miatt? Sajnos nem vagyok egy kommunikatív ember, így a problémákat magamban próbálom jól- rosszul megoldani, tudom azt is, hogy a volt nejemmel (is) kellene megbeszélnem ezeket, de egyszerűbb a konfliktus mentesség. Főleg amíg a feleségem tolerálja mindezt. Áltatom magam? Félek, egyszer színt kell vallanom, és nem jól döntök. Nem akarok mindent elveszíteni, de nem látom, hogy lenne középút.