„Sajnos én elég előítéletes vagyok: Van egy barátja, akinél néha találkozni szoktunk, és kiderült, hogy börtönviselt, ki nem néztem volna belőle” – A pasinak haza kell költöznie a szüleihez, ám a barátnő nem akar vele tartani, nem szeretne ott lakni, emiatt a szakítás is szóba került. Nem egyszerű csaj, nem egyszerű helyzet.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Meg akarom menteni a kapcsolatom! Január óta megváltozott pár dolog az életünkben. Áprilisban hazaköltözött a szülővárosába, és nekem a fővárosból kéne hozzájuk költöznöm. Abba nem szívesen ment bele, hogy addig megleszünk távkapcsolatban, míg nem rendeződik a helyzete. De nem csak anyagi okai vannak, hogy itt nem tudunk összeköltözni, mert a szüleinek is segítenie kell. Viszont ezért mindent feláldoznék, ami számít, munkahely, barátok, szülők: ritkábban találkoznék velük. Jóban vagyok a szüleivel, kedvelem őket, de nem akarok ott élni. És emiatt szakítani akar.
Egyedül még sosem éltem, vagy a szüleimmel, vagy a párommal, ha ott magamra maradok, akkor az nekem megint egy nehéz helyzet. De megnyugtatott, szerelmet vallott, azt mondta, hogy ilyeneket még senkinek nem mondott, mégis azt éreztem, hogy én sokkal jobban szeretem őt, mint ő engem. Aztán pár hete azt mondta, jobb ha szakítunk. Sajnálja, de nem lát más kiutat. Ő tudna távmunkát végezni, megbízási szerződéssel, de maga az ingázás zavarja. Szeret úgy hazamenni valahova, hogy az az otthona és annyi, nincs rohanás, leteszi a cuccát és ott is marad. Én ezt teljesen megértem.
Most nekem náluk rengeteg szabadidőm lenne, be tudnék segíteni a házimunkába, jutna magamra is idő. Azon már túlvagyunk, hogy a ritkított találkozók újabb, frissebb erővel töltsék fel a kapcsolatot. Ezt ő is mondta. Azt nem akarja, hogy pénteken este eljön hozzánk, vasárnap meg menne haza, mert túl büszke ahhoz, hogy a szüleimnél legyen, pedig kedvelik őt. Mondtam, hogy én szívesen megyek hozzájuk egy-két napra, de ott lakni nem szeretnék. Nem szeretnék új embereket sem megismerni (sajnos én elég előítéletes vagyok: Van egy barátja, akinél néha találkozni szoktunk, és kiderült, hogy börtönviselt, ki nem néztem volna belőle, és azóta nem akarok oda menni).
Mondták a szülei, hogy nyugodtan ottmaradhatok, de én zárkózottabb vagyok, nehezen illeszkedek be új környezetbe, mindig ilyen voltam, nem tudok rajta változtatni. A párom pedig így fogadott el. Azt hittem, idővel majd otthon tudom magam náluk érezni, de ez nem alakult ki …. Szeretek ott lenni, de nem az otthonom, abban a tudatban töltök ott némi időt, hogy tudom a távozásom időpontját. És amiatt is szorongok, hogy elmesélte az anyjának, ...előtte sokkal kedvesebben fogadtak, utána meg csak rám köszöntek. Azt mondja a párom, ő nem így képzelte el a kapcsolatunkat. És ezzel egyet értek, mert én sem. Volt már intenzívebb szakaszban is a kapcsolatunk, tehát helyre lehetne állítani, de én nem tudok ebbe beleáldozni többet. Viszonozni a sok jót, amit adott, igen, de van egy plafon... nem könnyebb, tudom. Én szeretném vele megpróbálni újra, de nem tudom, hogyan lehetne, ha egyre bonyolítunk mindent.
Az utolsó 100 komment: