Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

A bizalomról és a megértésről szeretnék pár szót.

Az én kapcsolatom nem élte túl az első komolyabb válságot, amikor feltorlódott nálam egy pár dolog (családi gyász, lakhatási helyzet bizonytalansága, anyagiak megcsappanása, munkahelyi gondok) mindez néhány hónap leforgása alatt. Érthetően nem voltam jó passzban. A barátnőm megértőnek mutatkozott egy darabig. Mutatkozott, de valójában nem volt az. Talán azt várta, hogy a viharfelhők elvonuljanak.

Én mindent elkövettem, amíg tudtam, hogy ne látszódjon hangulatomon a helyzetem, de a felgyülemlett feszültséget nem tudtam sokáig leplezni. Kérdezte, mi a baj, én meg elmondtam. De ezzel ő le is tudta a maga reszortját. Nem is vártam többet.

Próbáltam kerülni a veszekedéseket, és azt, hogy bármit is rajta vezessek le - ilyen nem történt. Tény, hogy sötéten láttam a jövőmet. Bíztam benne, hogy ezt a szakaszt átvészeli velem. Kitart mellettem. Együtt túljutunk. Jó, hogy van valaki mellettem. Nem hibáztattam senkit, abban bíztam, talán a kapcsolatunk is kibírja, mi több, erősödik ezáltal, és támogat, én pedig belőle merítek némi erőt. De olyanokkal kellett szembesülnöm, hogy tőlem elvárja, hogy jól tudjak főzni, miközben ő egyáltalán nem tudott. Azt, hogy jól főzni, úgy értem, hogy nem csak egy szimpla tésztát, vagy egy zacskós levest, hanem bonyolultabbakat is, recept után. Elmondta, hogy az előző pasija éttermi színvonalon tudott főzni... Hát, pont ilyen megjegyzésekre van most szükségem.

Neki van saját lakása és autója, félretett pénze, nem függött tőlem. Bár mindenét sokkal inkább a szüleinek köszönheti. Nem kellett küzdenie az életben semmiért. Azokat becsülöm, mert én is az a fajta vagyok, aki megküzd azért, amije van, képzi magát, ha az kell.

Ahogy láthatóan csökkent némileg a jókedvem, a pozitív kisugárzásom, amit megszokott, (nem lettem depressziós, csak már azt érezte, hogy nem a régi vagyok) esélyt sem adva, egyik nap még szeretett és éreztette, hogy minden rendben, másnap pedig már megszűnt létezni a számomra. Tudom, hogy nem kellene előítéletesnek lennem, de itt nem erről van szó.

Ha összegezni kéne a tanulságot, hangozzék akár elcsépelt szentimentalizmusnak, hogy ha két ember tényleg szereti egymást, őszintén és igazán, kitartanak egymás mellett, amikor egyik vagy másik hasonlón megy át, mint én. Ez lenne az alaphelyzet. Azt nem is kértem, hogy együtt oldjuk meg, mert magam akartam, sok nem is rá tartozott. Ilyen tekintetben nem számítottam volna rá. Csak türelmet szerettem volna tőle, ha a megértése, az együttérzése nem is volt valódi. Arról nem beszélve, ha fontos lettem volna neki valóban, akkor nem így szállt volna ki. Azt érzem, jelentéktelenné váltam számára. Sokszor semmiségeken is buknak kapcsolatok, de az én helyzetemet én nem látom semmiségnek, és vannak, akiknek bizonyos kellemetlenségekkel együtt már nem éri meg a kitartás. A többiről nem tehetek.