Lányok, mennyi szabadságot engedélyeztek?

2019. július 03. 07:52 - csajokespasik

Dani barátnőjének eddig nem volt baja a heti egy kanbulival, de most már van. Egyik haverja szerint sok nőnél ez egy pánikreakció, olyanoknál, akik a teljes kisajátításban hisznek, és ha azt látják, hogy a legkisebb kapu is nyitva marad, rögtön lépnek, mert bármikor kisurranhat rajta a pasi.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

20-30 közötti, párkapcsolatban lévő nők! Mennyi szabadságot engedtek, illetve mennyit néztek el a párotoknak? Azért kérdezem, mert a környezetemben egyre több kapcsolat megy gajra amiatt, hogy egyik vagy másik fél kicsit tovább marad ki, esetleg heti több alkalommal, és nem jutnak közös nevezőre, mert valahogy egyik sem akar engedni. Vagy épp a másikat szeretné otthon hagyni, kvázi nem magával vinni.

Nem a napi rendszerességű kilengéseket propagálom, csak annyit kérdezek, hogy az a szórakozási idő megvan-e (ha igen, mennyi?) amivel egy normál ember, aki kapcsolatban van, megjutalmazza magát a heti hajtás után.

Sokan azt hiszik, hogy a külön idő a menekülés szinonimája... Mi lassan kettő éve vagyunk együtt, és eddig nem volt problémája vele, hogy heti egyszer elmegyek a munkatársakkal, barátokkal este, valamelyik napon, de úgy, hogy 23:00-ra takra pontosan megérkezem haza. Most már baj.

Vele is töltök minőségi időt, és nem úgy, hogy nagy levegőt veszek és na, beszorítlak a napirendbe, hanem örömmel, olyan programokra, amiket mindketten élvezünk! Amikor megismertem, az tetszett nekem benne, hogy nem volt vagány. Nőies és pont az esetem. Hiába mondom neki, hogy eddig nem volt neki baj, jöjjön ő is..., de nem, az úgy nem jó neki.

(Egy barátom azt mondta, hogy ez a teljes kisajátítás hadművelet egyik első jele, a nőknél ez ma már egy pánikszerű népbetegség, mert félnek, hogy ha a legkisebb kapu is nyitva marad, akkor ott bármikor kisurranhat a pasi. Szerinte ez a módszer nem mindig követeléssel, meg fenyegetéssel működik, sokszor dörgölőzéssel és könnyekkel is elérik a célt. ... Ő könnyen beszél, hisz egyedülálló, a kapcsolatok bonyolultabb, mélyebb, kötelezettségekkel járó része nem érinti.)

Én viszont úgy látom, hogy jobb engedni mindkét oldalon egy kicsit, úgy, hogy közben mindenki jól járjon, titkok és sunyiság nélkül, mert a másiknak nem könnyű változni, de ha beszorítva érzi magát, akkor sem biztos, hogy a préselés és a követelőzés a leghatékonyabb módszer. Ti hogyan látjátok ezt?

Én is láttam már, amikor ülünk valahol, és ismerősömnek szól a telója, a csaja hívja, gyorsan kihörpinti a poharát és szalad is haza, ...ezt minden alkalommal. Olyan is van, hogy valaki mindig előre szól, hogy 20:00-ra otthon kell lennie. ...Tehát ez a mozgástér szigorítás csoportos jelenség, nem egyedi probléma. De tényleg muszáj így lennie? Nem létezik egy lazább középút?

Dani

 
521 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr7214923636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanyi vagyok 2019.07.03. 08:19:21

Meg kell adni a másik 2-3 csaj számát, rendezzék le ők, melyik nap mikorra hova menj haza, aztán majd értesítenek.

2019.07.03. 08:44:34

Aztakurva.

"De tényleg muszáj így lennie?"

Egyáltalán nem. Olyan nővel kell leállni tartós kapcsolatban, aki csak egy fokkal jobb attól, mint akiket bármikor össze tudsz szedni. Magyarán ahol optimális a szintkülönbség a javadra. Ha ez a feltétel adott, akkor bármit megtehetsz a csajod mellett bármilyen számottevő következmény nélkül.

A leírtak alapján balfasz vagy az ismerőseiddel együtt, nem vagytok válogatási helyzetben a nők terén, és ezt a "nőitek" nagyon jól tudják. Ezen kell dolgozni, hogy kitörj ebből a béta balfasz szintből azáltal, hogy piacképesebbé, a nők számára vonzóbb válsz.

borzlány 2019.07.03. 08:47:24

"mennyi szabadságot engedtek" - őőő? Felnőtt emberekről beszélünk egymás között, nem szülő-gyerek viszonyról. Értelmezhetetlen a kérdés.

Egyébként ajánlom a kommunikációt. Igazi csodaszer. Haladók elmélyülhetnek az EMK-ban és a Gordon-féle módszerekben is.

2019.07.03. 08:51:44

@borzlány: "Egyébként ajánlom a kommunikációt. "

Na és te miért nem a kommunikációt alkalmaztad a zsarolás helyett? Inkább közös bankszámla használatra, házasságba kényszerítetted a férjed, maximalizálva így a kiszolgáltatottságát, és ebből következően a kihasználását.

borzlány 2019.07.03. 08:54:48

@Captain Admin: fájdalmasan unalmas vagy. Legalább változtatnál valamin. Ha élőben is ilyen ásítoztató vagy, nem csoda, hogy egy nő se bírja melletted hosszú távon.

God Harald 2019.07.03. 08:57:03

Engedélyeztetni hatóságnál szoktunk. Két normális ember esetén mindkét félnek megvan a magánélete, baráti köre. Ha elég időt töltesz a másikkal, senkinek nem lehet egy rossz szava sem. Amíg fiatal vagy, nincs gyerek, kevésbé felelőségteljes a munkád addig kell élni. Egy darabig utána kevesebb időd jut a haverokra. Aztán megint több!
Kanbulira nem viszünk nőt, mint ahogy punciparádéra sem járunk! A csajod gyermeteg lélek.

2019.07.03. 08:57:34

Dani a haverodnak igaza van baszod.. És mivel nem ő jött ide rinyálni, feltételezhetjük, hogy boldogabb, mint te:)

Nyomasztó Fingszag 2019.07.03. 09:00:12

Ezek játszmák, ahol a határokat feszegetik tudatosan/nem tudatosan. Nem szabad bedőlni.
Persze élethelyzettől, gyerekek számától és korától is függ. De röviden annyi szabadidőd van amit kvázi "kiharcolsz" magadnak.
Fel kell vállalni a konfliktust, nem számít mennyit picsog, mivel fenyegetőzik.
El kell mondani hogy miért fontos ez neked. Konszenzusra jutni. Sokan nem fogják fel hogy ezzel nyírják ki a kapcsolatot.
És keressen saját programot a feleséged/barátnőd, ahelyett hogy téged b@sztat. Ha gyerek van, ajánld fel h vigyázol a gyerekre, te is minőségi időnek fogod felfogni. Ha nem hajlandó erre, az már nem a te problémád, viszont cserébe egyre jobban mosolyogni fogsz a helyzeten, sajnos komolyan venni egyre kevésbé tudod majd a másikat.

2019.07.03. 09:13:36

@borzlány: nem. Sajnos nem az fáj neked, hogy unalmas lennék, hanem az, hogy egy képmutató jellemhulladék vagy. Túl azon, hogy egy érzelmi terrorista is, aki egy bántalmazó kapcsolatban a saját gyerekeivel zsarolja az apjukat. Mindeközben a kommunikáció kapcsolaton belüli fontosságáról papolsz. Eléggé hányingerkeltő vagy, bár ebben sem különbözöl semmiben a legtöbb kitartott agyhalottól. :)

God Harald 2019.07.03. 09:30:51

@borzlány: szültél ma már? Ma mennyit zsaroltál ki a férjedből? :)))

2019.07.03. 09:36:44

@Captain Admin: te ki vagy? A Tourette szindrómádat máshol kell kezelni. Nem itt a blogon. Itt nem fogsz meggyógyulni ettől, hogy mocskolódsz. Te szerencsétlen.

borzlány 2019.07.03. 09:38:57

@God Harald: ma még nem, de rajta vagyok a témán :) ha minden jól megy, ma érkezik a fizuja, ujjam türelmetlenül lebeg az ORDER NOW gomb felett a www.luxuryfurcoats.com-on :)

God Harald 2019.07.03. 09:54:24

@borzlány: remélem egyszer havonta odaadod neki a bankkártyáját, hogy a haverjaival megigyon egy Kőbányait?!:)))

borzlány 2019.07.03. 09:57:26

@God Harald: a frászt, nem vagyok hülye! A melóhelyén ingyen van a kóla-fanta, osszák be szépen azt.

whoamiohmy 2019.07.03. 09:59:06

Volt már téma, de kénytelen vagyok magamat ismételni; a betasitasnak 4 lépcsőfoka van:

1. A nő lesz az egyetlen nő az életedben
2. Átformálja az életedet a maga ízlésére
3. Megvonja a drága imádott kis puncikajat
4. Kifoszt, lehúz lelkileg, anyagilag, mindenhogy (válás)

Az a poén, hogy én most értem el arra a szintre, hogy egy párnál testbeszedbol meg tudom mondani, melyik lépcsőfokon állnak. Példa: kb 1 hónapja voltam egy havernál Budapesten. Én csak átutazóban voltam ott, de beugrottam hozzájuk. Tudni kell, hogy a haver 2 szakvizsgas orvos aki Svédországban dolgozik, a felesége svéd, de most vettek egy lakást Budán és hazaköltöztek egy fél évre mert most született gyerekük.
Eleve előre gondolkodtam és vettem egy doboz bonbont asszonykának. Ehhez képest azonnal látszott, hogy mi van. Az asszony szeme konkrétan villamokat szórt folyamatosan. A haverral elmentünk fröccsözni, olyan éjjel 2re érhettünk haza enyhén spiccesen. Asszony másnap reggel megint szórta a villamokat. Le mertem voln fogadni, hogy 3-as és 4-es stáció között vannak.

Na, most a múlt héten lementünk a Balcsira közösen, béreltem egy kicsit nagyobb nyaralót és meghívtam régi barátokat, ők is lejöttek. Egyik este a grillezésnél a haver bevallotta, hogy az asszony már vinni akarja a budapesti lakás minimum felét a válásnál. Vagyis már eléggé előrehaladott 4-es stádium. Szex jó fél éve egyáltalán nincs (pedig ez már a második gyerek és az elsőnél végig tökéletesen működött a dolog).

whoamiohmy 2019.07.03. 10:00:48

@Captain Admin: melyik volt az a poszt ahol először előjött a zsarolás kérdés borzlannyal? Szívesen visszaolvasnám.

God Harald 2019.07.03. 10:05:52

@borzlány: elképesztően gonosz vagy!:)))

moonshadow 2019.07.03. 10:08:35

A nők egoisták és haszonelvűek a kapcsolataikban, számukra csak a folyamatosan emelkedő férfi teljesítmény elfogadható, amivel státuszukat a rivális barátnőikhez környezetükhöz képest nézik, ezért ha a teljesítményed konstanssá válik egy kapcsolatban, egy adott szinten stagnál, mert mondjuk megpihennél és élveznéd az elért eredményeid, azt ők ellaposodásnak hívják, és elkezdenek elégedetlenkedni.
Ilyenkor különböző módszerekkel próbálnak nagyobb teljesítményre ösztökélni, pl. szabadidőd visszametszése, barátaid elüldözése, szex megvonás. Ezek együtt járnak a kisajátítás és a környezettől elszeparálás egyéb formáival, pl. elhizlalnak, hogy más nőknek ne tetszél, és a libidód csökkenjen, hogy kevesebbet kelljen szexelni veled, mivel ha más nőknek nem tetszel akkor neki sem kell teperni. De azért is, hogy szerethetőből áttehessen a közömbös, vagy utálható kategóriába, mert a racionális énje már a következő fickót kutatja, akitől nagyobb kapcsolati hasznot remél.
Akkor bátorodnak fel igazán, ha a sikerül lebabázniuk, mert onnantól nem állhat semmi a női ego útjába, a vagyonodra is igényt tarthatnak, ezért felelősen gondolkodó férfi ma már lépéseket tesz vagyona bebiztosítására családalapítás előtt.
Egyetlen út a nő megtartására, ha kiálsz magadért, és fontos, hogy a női egot csak úgy tudod kordában tartani, ha pasiként továbbra is hozod azt a kinézeti szintkülönbséget amiért téged választott. Pont azért akarnak elcsúfítani, szintkülönbséget leépíteni különböző módszerekkel, hogy ne legyen többé akadályozó tényezője semmilyen szinten a pasas a következő kapcsolatnak.
Ha a másik utat választod és meg akarsz felelni egy nőnek, úgy ugrálsz ahogy akarja, onnantól soha semmi nem lesz neki elég jó akkor sem ha beleszakadsz.

borzlány 2019.07.03. 10:09:30

@whoamiohmy: de minek? Szeretsz szenvedni? :o

@God Harald: köszönöm O:)

whoamiohmy 2019.07.03. 10:14:20

@moonshadow: abszolút egyetértek. Ez alól csak akkor tudod magad kivonni, ha az eroforrasaidat csak egy meghatározott mértékig vagy hajlandó a nő rendelkezésére bocsátani vagyis ha voltaképpen képes vagy megállítani a betasitas folyamatát egy bizonyos, általad megfelelőnek tartott szinten.

Például akárhogy baszakszik, továbbra is vannak más nőid (1-es szint megelőzése). Vagy akármit csinál, nem költözöl össze vele illetve nem adsz neki még betekintést se az anyagi javaidra, nemhogy hozzáférést. Vagy ha hosszú távú kapcsolatban nem hajlandó kefelni, elmész más nőhöz (akár hivatásoshoz) és ezt indirekt módon diszkréten a tudomására is juttatod.

Sajnos a legtöbb ferfi az első 2 stációt tálcán adja a nőknek, emiatt gyakorlatilag 2 héten belül már a punci megvonogatasanal jár a kapcsolat.

whoamiohmy 2019.07.03. 10:17:18

@borzlány: auditur et altera pars. Kíváncsi vagyok.

2019.07.03. 10:20:48

@whoamiohmy: múlt hét előtti héten valamelyik. Esetleg a azelőtti héten, fasz tudja már.

borzlány 2019.07.03. 10:22:48

@whoamiohmy: a lényege, hogy CA szerint maga a házasság önmagában kényszerítés, zsarolás stb a férfi felé (egy férfi soha nem akarhat házasságot, mert abból csak hátránya van), tehát hogy létrejött a helyzet és fenn is áll sok éve, azzal kimerítem az elnyomás összes kritériumát. Én próbáltam tényekkel cáfolni, de azok elől úgy tért ki, mint Neo a golyók elől. Röviden ennyi.

whoamiohmy 2019.07.03. 10:26:27

@borzlány: jelen helyzetben valóban így van, a jelen törvények és társadalmi berendezkedés mellett csak egy idióta kretén házasodik, már ha férfi az illető. A mérleg nyelve annyira a nők irányába billen, hogy teljességgel értelmetlen házasodni férfiként.
A klasszikus felállásban jóval kiegyenlítettebbek voltak az erőviszonyok, de az már a múlté. Persze a jelen társadalom fenntarthatatlan és az összeomlás felé robog, vagyis vagy igy vagy úgy de az eredeti, hagyományos viszonyok helyre fognak állni.

borzlány 2019.07.03. 10:38:16

@whoamiohmy: hát, ha úgy gondolkodsz, hogy úgyis elválsz, akkor felesleges házasodni. Ha nem vagy képes fejest ugrani az ismeretlenbe félelemből, ha nem vagy képes elkötelezni magad a "mindig van másik" miatt, ha a pénz meg a hobbid a legfontosabb számodra az életben, ne házasodj.
Ha viszont van valaki, akit szeretsz, akivel összeillesz, kiegészítitek egymást és jó együtt, akit tisztelsz és ő is téged, és őt akarod egész életedre és ő meg téged - akkor van, hogy leszarod a kockázatokat, hogy sokkal több és nagyobb örömöd legyen, mint azt valaha el tudtad volna képzelni. Persze ehhez felül kell emelkedni egy csomó önző kicsiségen - ez sokaknak nem megy.

2019.07.03. 10:39:41

@whoamiohmy: teljességgel lehetetlen bármiféle hagyományos társadalom létrejötte újra, mert az a nehéz férfi fizikai munkán alapult. Ma már nincsenek férfiak, puhapöcsök vannak, akiket nők neveltek fel és férfi mintát hírből se láttak.
De nem is kellenek, mert a klaviatúra nyomkodáshoz nem kell se erő, se bátorság, amiért régen a nők a férfiakat tisztelték. Utoljára maradt férfi princípiumnak az autó vezetés, de az idióták már arról is lemondanak és ezerrel tervezik az önvezető autókat.

Sanyi vagyok 2019.07.03. 10:40:44

@borzlány: A bungee jumping is jó móka, de ha azt mondják 60-70% eséllyel szakad el a kötél, akkor csak a hülye vállalja önként...

2019.07.03. 10:44:43

@borzlány: "Persze ehhez felül kell emelkedni egy csomó önző kicsiségen - ez sokaknak nem megy."

Ahogyan neked sem megy ez. Pont ezért kényszerítetted bele őt egy házasságba (annak ellenére, hogy ez nélkül is élhetnétek együtt) tudatosan ezer módon kiszolgáltatottá téve így őt, és ezért kényszeríted közös bankszámla használatra is. Egy képmutató senkiházi számító ribanc vagy. Ezek a tények, remélem nem térsz ki előlük, ha már letagadni nem tudod az általad leírtakat.

borzlány 2019.07.03. 10:44:48

@Sanyi vagyok: a házasságodat te működteted, a társat hozzá te választod. Az ugrás meg a kötélen múlik, amire a világon semmi ráhatásod nincs.
Ha elválsz: valamit nagyon elbasztál.

whoamiohmy 2019.07.03. 10:46:05

@Daenerys Targaryen: igen mondjuk ahogy megláttam a profilkepedet, biztos voltam benne, hogy férfigyűlölő vagy. Nem csalódtam.

whoamiohmy 2019.07.03. 10:47:43

@borzlány: én pontosan ugyanígy gondolkodtam úgy 5 évvel ezelőttig. Aztán történt egy s más és felnőttem. Neked valószínűleg soha nem kell majd mert puncid van és a társadalom nem várja el tőled emiatt a felelősségteljes gondolkodást.

Sanyi vagyok 2019.07.03. 10:48:10

@borzlány: mert egy tőled független emberre van ráhatásod, hogy szálljon szembe elemi ösztöneivel

2019.07.03. 10:49:58

@Daenerys Targaryen: te nem a réka vagy véletlenül?:)

2019.07.03. 10:53:12

@whoamiohmy: ne tereld érzelmi síkra. Az a nők trükkje. vitatkozz érvekkel.

borzlány 2019.07.03. 10:56:58

@Sanyi vagyok: hát, ha ösztönembert választottál, akkor így jártál.

@whoamiohmy: nézd, közelgek a 40 felé. Ebben a korosztályban jópár válást láttam már a család és a közelebbi barátok között is. Mindegyikre igaz, hogy fájdalmasan össze nem illő pár házasodott össze nagyon rossz indokok miatt. Nem láttam még olyan válást, ahol igazán meglepett volna a dolgok alakulása. Viszont rengeteg házasság van a környezetemben, ahol köszönik jól vannak a felek évtizedek után is, és nem a játszmázás meg az egymással való kicseszés a fő programjuk.

Elhiszem, hogy nagyon szar pofára esni, és sajnálom ami veled történt. Viszont pont annyira nincs igazad, mint ahogy az elvált "mindenpasiszemét"-ező nőknek.

whoamiohmy 2019.07.03. 10:57:01

@Daenerys Targaryen: megpróbálhatjuk, de az az érzésem, hogy ez az a pont, amikor a további vita értelmetlen, ahhoz pedig túl elfoglalt vagyok, hogy belemenjek egy értelmetlen oltásba mint a Captain. Ha most felsorakoztatom az érveimet, valószínűleg annyi fog történni, hogy bekussolsz, mert érvekkel nem tudsz vitatkozni. Ahogy eddig se tetted.

Egyébként a személyeskedést is te kezdted, mikor deklaráltad, hogy minden férfi puhapöcs. Mivel én is férfi vagyok, ezért ezt egyszersmind rám is rám sütötted. Vagyis ha a te tempódban folytatódna a dolog, akkor a következő hogy lekurvázlak. Erre azonban nem fog sor kerülni, mert egy terméketlen eszmecsere nem ér meg nekem ennyit.

Sanyi vagyok 2019.07.03. 11:04:19

@borzlány: egy férfinak mi extrát ad egy házasság? Ráadásul egy olyan ahol 3 fél van férfi-állam-nő

borzlány 2019.07.03. 11:07:56

@Sanyi vagyok: a személyes véleményem szerint pontosan annyit ad, amennyi értéket az adott férfi tulajdonít neki.

Elementáris 2019.07.03. 11:10:07

@whoamiohmy: Alapesetben a házasság egy újabb lépés a kapcsolatokban- a fejlődés / és nem a visszafejlődésnek kellene lenni/. Ha megállsz egy szinten, akkor már beleülsz egy kapcsolatba, mindig kell lenni továbbnak.

Sanyi vagyok 2019.07.03. 11:10:50

@borzlány: Akkor ezt meg is beszéltük, mert a férfinak nettó veszteség. A puha pöcsök meg úgyis abban a hitben maradnak, hogy végre övék a nő, aztán persze jön a sírás, mikor kiderül az igazság

Elementáris 2019.07.03. 11:12:01

@Sanyi vagyok: "...azt mondják" kik? akik elbuktak?

borzlány 2019.07.03. 11:14:09

@Sanyi vagyok: ha számodra veszteség, akkor neked nem ad, hanem elvesz.
Aki láncnak használja a házasságot, törvényszerűen csalódni fog.
Aki viszont büszkeséget és örömöt érez a ténytől, hogy a mellette levő nő a felesége, ha ezt tartja az élet és a párkapcsolat természetes fejleményének, akkor számára nyereséges lesz a dolog. Ennyire egyszerű.

2019.07.03. 11:17:10

@borzlány: "Viszont rengeteg házasság van a környezetemben, ahol köszönik jól vannak a felek évtizedek után is, és nem a játszmázás meg az egymással való kicseszés a fő programjuk."

Pl ti, ahol a legkülönfélébb módokon tartod sakkban a bezsarolt és kizsigerelt férjedet?

borzlány 2019.07.03. 11:19:03

@Captain Admin: szakadj már le rólam. Ne szólj hozzám (amit már megfogadtál egyszer, csak még ezt is képtelen vagy betartani), én se szólok hozzád és mindenki boldog lesz.

Elementáris 2019.07.03. 11:20:02

@Sanyi vagyok: statisztika, az én életemet nem a statisztika befolyásolja, én is váltam már. Nem volt rám hatással, hogy a környezetemben hányan váltak és miért. Tanultam a hibáimból- remélem- és így ez a házasságom működik.Jól működik, mert mindkettőnknek így jó. Ha, csak együtt élnénk ugyanez lehetne, de tovább akartunk abból az állapotból lépni.

2019.07.03. 11:22:17

@borzlány: nem szólok hozzád. Ahhoz élőben kellene találkoznunk. Azonban ott sem szólnék hozzád, csak leköpnélek. Hányingerem van az ilyen képmutató megélhetési ribancoktól. Ennek megfelelően kedvem szerint reagálok a hazudozásaidra. Remélem nem gond?!

exilis 2019.07.03. 11:22:46

@borzlány: Ha közelegsz 40 felé, akkor jó ha tudod, hogy a házasságok zöme 40-45 között megy gallyra. Sok szerencsét, talán megúszod (A környezetem tele volt tök összeillő párokkal, gyerekkel. Ma már mindegyik elvált, és sokszor olyan csaj dugott félre, akiről azt mondtam, hogy na ő, á, kizárt)

2019.07.03. 11:24:58

@Elementáris: mi lépett tovább abból ebbe az állapotba konkrétan? Minőségibb lett a szex? Vonzóbb lett a nőd külsőre, esetleg fiatalabb? A házasságnak köszönhetően megnövekedett a kereseted/bevételed? Javult az egészségi állapotod? Jobb lett az életminőséged? Javult az életszínvonalad? Fiatalabb lettél? Piacképesebb lettél a szexpiacon?

2019.07.03. 11:28:51

@Captain Admin: miért tartottad kizártnak, hogy azok a nők félrekúrjanak? Nincs pinájuk?

2019.07.03. 11:29:30

@exilis: miért tartottad kizártnak, hogy azok a nők félrekúrjanak? Nincs pinájuk?

2019.07.03. 11:35:19

@borzlány: @Elementáris: Azért vegyétek figyelembe, hogy amihez nektek van érzéketek, és ezért számotokra egyszerű, az másnak lehet bonyolult. Most pl. olyan férfiakkal vitatkoztok, akik egy tök egyszerű nemmeghatározásra sem képesek, ennyire szar emberismerő képességgel meg nem csoda, hogy tartanak, sőt, egyenesen rettegnek a másik nemtől...

Elementáris 2019.07.03. 11:37:29

@Captain Admin: Nem konkrétan ezekre a dolgokra gondoltam, a házasság, mint az összetartozás végső pontja. Lezár egy olyan fejezetet általában, amit az együttélés nem . Nekem konkrétan jó a házasság, amiket felsoroltál nem a kapcsolat milyenségétől függő dolgok/állapotok, hanem a kapcsolat minőségétől.

Heinrich Spitzvogel 2019.07.03. 11:39:30

“Minosegi ido” - ezt is csak nok szajabol lehet hallani. Nekik semmi sem az, ami nem kizarolag roluk szol

2019.07.03. 11:40:26

Gyerekek a poszthoz abszolút nem kapcsolódik , hogy elvált faszok ekézik a házasságbeli nőket és fordítva...

Ismeretlenek vagytok egymásnak , miért is kell , mi többiek a fröcsögő személyeskedéseiket olvassuk?
Elméletileg felnőtt, értelmiségi választópolgárok vagytok:)

borzlány 2019.07.03. 11:44:10

@Captain Admin: a probléma az, hogy te hazudozol rólam megállás nélkül, te találsz ki mindenfélét rólam minden alap nélkül, de túlságosan ostoba/korlátolt/gerinctelen vagy ahhoz, hogy ezt beismerd.
Annyit tényt tudsz rólam: hogy van férjem és közös bankszámlánk és két gyerekünk és jelenleg többet keres mint én, minden mást amit tényként kezelsz, csak te találtál ki. Minden más értelmes ember tudná, hogy ilyen tényekből nagyjából ezerféle kapcsolat állhat össze, de a te degenerált fantáziádban csak egy létezik, ezért biztosan tudni véled, hogy csakis erről lehet szó. Nos: nem erről van szó. Fogalmad sincs az életemről vagy a férjeméről vagy a családunkról. Fogalmad sincs semmiről. Néha amilyen "tényeket" hozzám vágsz, hogy biztos mindenkivel kefélek csak a férjemmel nem, meg egyebek, kurvára távol vannak az igazságtól. Viszont nem fogom a személyes dolgainkat kiteregetni itt csak azért, hogy bizonygassam, hogy mi az igazság. Legyél boldog a meggyőződéseddel, de engem hagyj itt békén.

@exilis: köszi, rámfér a szerencse. Én nem hiszek abban, hogy szuper összeillő párok nagy számban válnak. Bár tény, hogy a saját boldogtalanságáért a másikat hibáztatni elég sok embert láttam már...

2019.07.03. 11:46:56

@whoamiohmy: óóó ne már! a mindenpasipuhapöcs az olyan túlzás, mint az MNK, ez nem személyeskedés. Azt sem tudhatom, hogy ki van a nick mögött. Lehet te nő vagy és én meg férfi.
De persze lehet durcizni is, ha erre van igény.

2019.07.03. 11:59:43

@Elementáris: "Nem konkrétan ezekre a dolgokra gondoltam" hanem konkrétan mikre gondoltál? Pont ez érdekelne, hogy KONKRÉTAN mitől lesz jobb egy párkapcsolat attól a ténytől, hogy házasság formájában történik? Írj konkrétumokat, amelyek miatt jobb így a kapcsolatod rövid, közép és hosszú távon is, és amely jóságoknak feltétele a házasság, tehát egy élettársi viszonyban ezek elérhetetlenek lennének.

2019.07.03. 12:11:27

@borzlány: "hogy te hazudozol rólam megállás nélkül, te találsz ki mindenfélét rólam minden alap nélkül"
vs
"van férjem és közös bankszámlánk és két gyerekünk és jelenleg többet keres mint én"

Pont ennyit állítottam rólad. Ebben semmi hazugság nincs. A férjed be van zsarolva, mivel az általad felsorolt tények CSAK hátrányokat jelentenek a számára. Innentől kezdve szinte semmi nem igaz, amit a kapcsolatotokról sugallni próbáltál eddig, mert az nem egy kölcsönös beleegyezésen alapuló viszony, hanem egy zsarolásokkal kikényszerített alá-fölé rendeltségi viszony, amiben bármilyen meglepő, a te érdekeidnek van alárendelve a szerencsétlen balekod.

"Néha amilyen "tényeket" hozzám vágsz, hogy biztos mindenkivel kefélek csak a férjemmel nem, meg egyebek, kurvára távol vannak az igazságtól"

Sehol nem vágtam a fejedhez ilyen tényeket. Azt állítottam, hogy a pináddal IS zsarolod a balekod. Ha házassággal és közös bankszámlával (így szinte teljes pénzügyi kontrollal) zsarolod, akkor majd pont az erre legalkalmasabb eszközzel nem fogsz élni igaz?

Akkor lenne hihető a hazudozásod, ha te keresnél többet ÉS ENNEK ELLENÉRE közös bankszámlát használnátok ÉS a férjed birtokában lenne egy általad aláírt nyilatkozat, amiben lemondasz a gyerekeidről. Jelenleg ez a helyzet áll fenn, csak fordítva.

"Minden más értelmes ember tudná, hogy ilyen tényekből nagyjából ezerféle kapcsolat állhat össze,"
Mindenki aki kicsit is tájékozott az tudja, hogy ezekből a tényekből csak egyféle kapcsolat állhat össze, egy pont olyan mint a tiétek, ahol egy gátlástalan nő az elérhető maximális mértékben használja ki a férjét, és mindezt a külvilágnak jól működő kapcsolatként hazudja.

Ezek az általad leírt tények amelyeket nem is tagadsz, nem pedig meggyőződések.

nOniCk 2019.07.03. 12:11:51

Azta micsoda "színvonalas" betűcsörte van itt. A poszthoz értelmetlen is hozzászólni már. Hozom a popcornt.

2019.07.03. 12:16:39

@borzlány: "Én nem hiszek abban, hogy szuper összeillő párok nagy számban válnak. "

Így van. Mivel azzal tisztában vagy, hogy ti nem egy szuper összeillő pár vagytok, ezért egy esetleges válás esetére alaposan bebiztosítottad magad a házassággal, amivel maximalizálni tudod majd a váláskor a gyerekeid és a hazai jogrend miatti előnyös helyzeted, a közös bankszámla használattal pedig évekig tudod lopni a férjed, ezzel is megkönnyítve majd a válás utáni életed, és egyúttal a házasság tartama alatt ezzel is garantálva az előnyösebb helyzeted.

Elementáris 2019.07.03. 12:23:57

@Captain Admin: Mivel nem kézzelfogható dolgokra gondoltam- így nehéz kifejteni, érezni kell. Érezned kell azt, hogy több a kapcsolatotok azzal, hogy házasok vagytok. Ha, nem jelent semmit a házasság, akkor felesleges. Ha, csak azért házasodik bárki is, hogy jobban kijöjjenek anyagilag, egy hitellel vagy bármi hasonlóval az érdek. De, ha csak azért mert jó érzés azt mondani, érezni, hogy férj- feleség- az már összetartozást jelent.
Nekünk nincs közös bankszámlánk- de mára már egyformán jól keresünk- kb fillérre- tehát ilyen motiváció sem volt. Gyereket nem akartunk, így tényleg "csak" azért házasodtunk, mert így tetszett :)

borzlány 2019.07.03. 12:31:17

@Captain Admin: te tényleg elmebeteg vagy.
Nem, a házasság ténye nem azt jelenti, hogy csak a nő akarta, hogy kikényszerítette, hogy a férfinak csak hátrányos. Ez csak a te fantáziád.
Innentől kezdve minden szavad hazugság és egy szánalmas szerencsétlen vagy, kár rád több szót vesztegetni.

2019.07.03. 12:33:36

@Elementáris: nos, annyi előnye van a házasságodnak, hogy megfogalmazni sem tudod. Vagyis nincs. Ha lenne, meg tudtad volna fogalmazni.

"Érezned kell azt, hogy több a kapcsolatotok azzal, hogy házasok vagytok."
Nem több. Amit te érzel, az az illúziója egy jobb kapcsolatnak, ami tényszerűen pont ez miatt rosszabb, de csak a számodra. Azért van szükséged erre az illúzióra, mert ezzel nyugtatod meg a racionális éned, ami pontosan tudja, hogy kevés vagy a nődnek, hiszen csak annyit keresel, mint ő. És ez őt zavarja.

2019.07.03. 12:35:09

@borzlány: "Nem, a házasság ténye nem azt jelenti, hogy csak a nő akarta, hogy kikényszerítette, hogy a férfinak csak hátrányos. Ez csak a te fantáziád. "

Akkor sokadszor. Írd le a házasság előnyeit a férjed szempontjából ahhoz képest, ha élettársakként élnétek együtt!

2019.07.03. 12:37:10

@Elementáris: annyit még én is el tudok ismerni, hogy a házasság egy tradicionális egyezség volt a nő és ffi között az akkori társadalmi gazdasági viszonyok talaján. Ma már ennek semmi jelentősége, mert a nő önállóan is megél és a férfi tényleg veszít ha ő keres többet és ő hozza létre az anyagi bázist.
Persze a közös gyerek meg a nő az a válás után menjen az árokpartra az ilyen adminkapitányok szerint. Ezeknek az emberek tényleg ne házasodjanak és ne is szaporodjanak.

whoamiohmy 2019.07.03. 12:39:57

@Daenerys Targaryen: ez nem durcizas, egyszerű energiaminimumra való törekvés. Itt ülök a klinikán és a telefonomról pötyögök két beteg között. Ahhoz hogy átfogó képet adjak a helyzetről, be kéne linkeljek ugy 8-10 statisztikát, forrással. Ez telefonról eleve nehézkes, laptopom otthon van, a benti gépről nem fogok ilyesmit csinálni mert leszól az IT ha nem szakmai IP-ken mozogsz. Új helyen vagyok ezert naponta 2-3 órát intenzíven tanulnom kell a munka után a klinikai könyvtárban. Este 8 mire hazaérek, utána edzés 10-ig.

Na most ebbe a feszített tempóba csak akkor teszek bele egy normális érvelést, ha
1. Azt látom, hogy gondolatokat tudok ébreszteni a másikban amivel az illető profitál
2. Valamelyest biztosítva látom, hogy én kapok valamit amit nem tudtam és amivel a világképem szélesedik.

Mivel nő vagy, ezert a 2-es pont maximum akkor teljesülne, ha szexről beszélgetnénk, mert ott vannak olyan meglátásaid amikre én nem látok rá. Az 1-es a nők 99%-ánál eleve nagyon nehézkes ebben a témában, lévén hogy a nők kibaszottul szolipszistikusak és még akkor is elnyomva éreznék magukat a pasiktól, ha az összes pasi koncentrációs táborokban ülne és a nők lennének a fegyőrök. Azt az 1% esélyt, hogy valami MÉGIS átmegy abból amit ide leírnék, a profilképed megléte kizárja (nincs beszédesebb a kor legnépszerűbb baszós-kardozós sorozatában szereplő szuperpunci bétákat lesajnáló, férfiakat megvető vigyoránál).

borzlány 2019.07.03. 12:46:37

@Captain Admin: hogy mik az előnyei?
Ő akart házasodni alapból. Hagyománytiszteletből. Mert maga az esküvő egy szívmelengető rítus, amin két ember összeköti az életét, és ő mindig hitt abban, hogy az élet összekötése a megfelelő emberek között egy jó dolog és ő ezt akarja.
Mert hülyén hangzott volna a "feleségem" helyett a "barátnőm", ha egyszer a gyerekei anyja vagyok és együtt akarjuk leélni az életünket.
Mert azt gondolta, hogy én vagyok az igazi és az ember az igazit feleségül veszi.
Mert eszébe se jutott a válás mint opció, mert az ember nem úgy házasodik, hogy közben félig a B terveken tartja a szemét.
Mert a házasság a legmélyebben fejezi ki az összetartozást, és ő erre vágyott, amikor nincs enyém meg tiéd, közös az élet és közös a minden, dupla az öröm és fele a bánat.

Nem érted, mi? Gondoltam. Mert rólad szobrászták meg az érzelmi sivárságot. Nincs ezzel baj: csak ne osztanád az észt a kapcsolatokról. Hülye vagy hozzá, mint elefánt a jégtánchoz.

2019.07.03. 12:47:49

@whoamiohmy: a profilképem direkt átverés. Hatvankét éves kényszernyugdíjazott építőipari szakoktató férfi vagyok, belekeseredve az életbe, gyerekeim külföldön, az unokáimat nem is láttam még, mert nincs pénzem a csirkefarháton felül repjegyre. Hát így megy ez.
Megértem az érveidet, skippeljél akkor.

Elementáris 2019.07.03. 12:47:51

@Captain Admin: Az előnye azaz érzés amit ad nekem. Szerintem nem kell más. Minden más benne lehet egy élettársi kapcsolatban is. De, az más érzés. Biztosan lehet mondani, hogy az szabadabb stb., De én nem szabadabb érzést akartam, én azt akartam, hogy papíron is összetartozzunk, egy néven fussunk,házasok legyünk-legyen egy olyan kötelék ami csak a miénk.
A pénz: közös vállalkozást viszünk, pénz ugyanannyi.

2019.07.03. 12:49:21

@borzlány: sajnálom, hogy ennyire akaratgyenge vagy és mégis eteted ezt a trollt. Nem zavar hogy lebüdösribancoz téged? Legyen már tartásod lécci.

whoamiohmy 2019.07.03. 13:01:12

@borzlány: anélkül hogy ítélkeznék akár feletted akár a férjed felett: én azt látom, hogy a gyerekvállalás nagyságrendekkel jobban működik azoknál a pároknál akik NINCSENEK összeházasodva. Egyszerűen ha nincs ott a házasság jelentette jogi biztosíték a nőnek, akkor sokkal jobban törekszik a nő is, hogy működjön a dolog, mert ha tépik a rongyot, akkor azért jóval kisebb az esélye, hogy a csaj mindent vigyen.
Azoknál akik összeházasodtak, csak azokat a kapcsolatokat látom működni, ahol vagy eleve mindneki az érdekei alapján gondolkodik vagy a nő így vagy úgy ki van szolgáltatva a pasinak és nagyon rábaszna ha válásra kerülne a sor. Ezekben a kapcsolatokban voltakeppen megáll a betasitasi történet a 2-es vagy 3-as szintnél, de nem ritka hogy a férjnek bőven pottyan még punci innen vagy onnan. Vagyis 1-es fokozat se garantált.

Én a saját kapcsolataimban mindig automatikusan tálcán kínáltam fel az első 2 fokozatot, vagyis azonnal ő volt az egyetlen és azonnal a közös életben gondolkodtam, figyelembe véve a nő érdekeit. És ebben a konstellációban törvényszerűen rohadt gyorsan rá is basztam. Sajnos ez egy biológiai törvényszerűség a nőknél.

Persze ezek megint szubjektív élmények, vagyis az én érvelésem ebben a formában semmivel nem nyom többet a latban mint a tiéd. De az azért elgondolkodtató, hogy manapság már gyakorlatilag nem házasodnak az emberek. És ez viszont tény. Vagyis valami azért objektívan is el van baszva.

2019.07.03. 13:04:14

@borzlány: a prekoncepcióid helyett tudsz mondani akár egy, azaz egyetlen egy gyakorlati előnyét is rá nézve a házasságnak?

Segítek. Írok pár olyan tényezőt, amit a férjedhez fogható balfaszok is előnyként, minőségibb dologként élnek meg.
- feleségként szűkebb a pinád,
- felségként odaadóbb vagy vele a szexben,
- házasként ugyanazért a munkáért jóval több pénzt kap
- házasként nagyobb társadalmi elismerésben részesül,
- házasként több szabadidővel rendelkezik.

Várom a konkrét, kézzel fogható, leellenőrizhető vagy akár mérhető előnyöket. Ami faszságokat felsoroltál azok csak a már jól begyakorolt közhelyek, amivel a külvilágnak magyarázzátok a balfaszságát, és a te gusztustalan kizsákmányoló érdekérvényesítésed.

2019.07.03. 13:07:28

@Elementáris: tehát van valami, amit te másnak gondolsz mint az valójában, és így azt hiszed, hogy ez jó. Értelek. Válásnál majd megnéznélek amúgy. :D Közös cégnél ez külön vicces szokott lenni. :D

2019.07.03. 13:09:30

@whoamiohmy: tudja ő ezt jól, pont ezért zsarolta bele a házasságba a balekját. Itt meg játssza a mimózát.

God Harald 2019.07.03. 13:10:25

Ennyi sérült még egy paraolimpián sincs!:)))

2019.07.03. 13:11:36

@whoamiohmy: miért akkor nagy truváj a házasság mint papír jelenléte?
A szopás ott kezdődik ha lesz gyerek, mert azt el kell tartani 25 éves koráig.
Ha elválnak, ha nem.
És a férfi erőforrásait ez viszi el, nem a volt feleség eltartása.

2019.07.03. 13:32:43

@Daenerys Targaryen: Légyszíves linkeld már be hol fejtette ki adminkapitány , hogy válás után a nö és a gyerek helye az árokparton van? Kösz!

2019.07.03. 13:37:55

@Béci_ma_ne_lécci: kikövetkeztettem. Formál logika.
De valóban, árokpartot nem írt. Lehet híd alatt is. Hontalan szállón is. Bárhol. Csak nem a férfi által megteremtett lakásban. Ahhoz csak a férfinak van joga. A mocskosszemét nők ebből a vagyonból akarják kiforgatni. Nem szabad ezt hagyni! Ez veszélyes!!!

borzlány 2019.07.03. 13:40:20

@whoamiohmy: én meg azt látom, hogy a házasság megléte vagy nemléte nem igazán tényező a kapcsolat minősége szempontjából.
A válásra, vagyonmegosztásra pénzügyileg mindenki rábaszik, mert az addigi 1 helyett 2 háztartást kell ugyanannyi pénzből fenntartani, egyszerű matek. Plusz ahogy nőnek a gyerekek, egyre többe kerülnek, tehát egyre több pénzt kell kiadni rájuk.
Nagyon furcsa dolgokat írsz. A hozzáállásod valahol érthető, ha csalódás ért, viszont a korábbi éned eséllyel szembeköpne, ha találkoznátok. Megbízni másokban és szeretni sose hiba, még ha rossz vége van, akkor se. Ne már, hogy érdemes úgy élni, hogy folyton a hátad mögé nézegetsz!?

2019.07.03. 13:43:06

@Béci_ma_ne_lécci: Csak mert szeretném végre telibeszarni az ilyen adminok, meg csödörök, meg a többi hímsovén állat szellemiségét, és újra hinni a házasság, mint szívet melengetö élmény intézményében! Sokat segítenél ám!

2019.07.03. 13:52:56

@Daenerys Targaryen: Tehát akkor nincs link.... Valaki másra hivatkozva leírtad a saját véleményed.Akkor ma sem térek meg.

2019.07.03. 13:56:32

@Béci_ma_ne_lécci: Admin a hozzászólásaira kattints és végigolvashatod a munkásságát. Implicite az van benne amit leírtam:
szemét nők elveszik a férfiak életét, pénzét, házát. Ez ellen a pasinak védekeznie kell.
De ironizálhatsz nyugodtan, engem nem zavar.

2019.07.03. 13:58:34

@borzlány: "én meg azt látom, hogy a házasság megléte vagy nemléte nem igazán tényező a kapcsolat minősége szempontjából."

Mégis rávetted valahogy a balekod, hogy elvegyen. :)

"A válásra, vagyonmegosztásra pénzügyileg mindenki rábaszik, mert az addigi 1 helyett 2 háztartást kell ugyanannyi pénzből fenntartani, egyszerű matek. "
Nem nem. A ti esetetekben a férjed többszörösen baszna rá egy váláskor hozzád képest. Egyszerű matek.

"Megbízni másokban és szeretni sose hiba, még ha rossz vége van, akkor se."
Gondolom ezt a faszságot adod be majd a férjednek is, amikor tudatosul benne, hogy mennyire átbasztad.

"Ne már, hogy érdemes úgy élni, hogy folyton a hátad mögé nézegetsz!?"
Nem, nem érdemes. Ezt te is tudod. Pont ezért is hoztad kiszolgáltatott helyzetbe a férjed, hogy ne kelljen tartanod tőle.

Felsőmocsoládi 2019.07.03. 14:00:25

A pina hatalma. Szánalom.

2019.07.03. 14:01:35

@whoamiohmy: Faszán összefoglaltad! Nekem egy nagyon jó barátom így foglalta össze : Nösülni? Te hülye vagy? Ingyenkurvát nem fogok másnak tartani! Nem röhögtem.

2019.07.03. 14:14:52

@Daenerys Targaryen: Ismerem a hozzászólásait pár évre visszamenöleg, gyakorlatilag mindannak tudatában van, ami velem megtörtént 12 évnyi házasságot követöen egy gyerekkel a csomagban.
"a szemét nök elveszik a férfiak életét, pénzét, házát" veled már csinálta ezt nö? Mert csak akkor tudhatod, hogy igaz amit írsz!
Neked elmondom velem már csinálta nö, és ellenállás nélkül megtehette a gyermekünk háta mögé bújva. Nem megoldást keresett, hogy rendbehozzuk a dolgokat, hanem beadta a válókeresetet. Ennyit tudnak a mai erös, emancipált, független, keresö nök! Tényleg csak használni szabad öket, azt is maximális körültekintéssel.

2019.07.03. 14:21:24

A házasság előnye, hogy az a nő is szül neked, aki anélkül hogy elvennéd nem akar.
Ha akkora szerencsétlenség vagy, hogy egy olyan nőt választassz erre, aki utána kifoszt és eltiltja tőled a gyerekeid - az a te hibád.
Ez az egyetlen előnye férfi oldalról, minden más csak kockázat.
Romantikus és hagyományörző és büszke lehetsz, de ettől még a házasság manapság pusztán egy igen rizikós jogi aktus.

whoamiohmy 2019.07.03. 14:27:24

@Béci_ma_ne_lécci:
Én azt szoktam mondani, hogy én egyetlen egy dolgot csináltam jól az életben a nők terén, éspedig azt, hogy korán, 32 évesen váltam el még rezidens koromban. Így bár egy nyugat-európai nettó 20%-at adom le gyerektartaskent, de most, főorvosként 2 állásban már keresek annyit, hogy nem jelent nagy megterhelést ez a lóvé.

Szóval abszolút megértelek. Az a baj, hogy ha gyereket akarsz férfiként, akkor szinte nincs olyan konstelláció amiben ne lenne 80-90% az esélyed rá hogy szopj. És én akartam gyereket, halistennek jól is sikerült.

Modern férfiként vagy lemondasz a gyerekről és élsz mint Marci Hevesen vagy szopsz. Nem nagyon van más lehetőség.

whoamiohmy 2019.07.03. 14:33:56

@Captain Admin: én olyat még nem láttam, hogy egy nő fizetett volna válás után a férfinek. Persze allitolag amerikai celeb házasságokban van ilyen, de szerintem Magyarországon irreális. És ugye ott vannak a hajléktalanok, akik 80%-a férfi, és sokan ennek ellenére napi több ezer forinttal támogatják a gyerekeiket, volt feleségüket, úgy, hogy az asszonyka szépen csücsül a pasi által évtizedek alatt összehozott "közös" (immáron kisajátított) lakásban.

2019.07.03. 14:39:17

@TSEPKE: ????
Ki látja előre hogy ki fogja fosztani a nő?
A nők sem látják hogy alkoholista és bántalmazóvá válik a férjük.
Előre nem látjuk az életünket, mert ha ilyen egyszerű lenne, akkor ki lehetne kerülni a sok szenvedést.
Vagy ironizálsz csak?
@Béci_ma_ne_lécci: akkor megértem a dühödet. Egy tragédiába fulladt pici kis egérlyukból látod a világot és akkor neked persze mindennőszemét.

2019.07.03. 14:42:54

@whoamiohmy: válás után ha egyetlen közös lakása volt a házaspárnak, akkor te hogy döntenél? A nő a gyerekkel ücsörögjön a téren a padon? Egy lakás árából kettő lakást nem lehet venni.
De tényleg érdekel a megoldásod. Ha egy picit ki tudsz lépni a sértett és kifosztott férfi szerepéből.

vanderkaay 2019.07.03. 14:44:36

@whoamiohmy: Nem ismerem a haverodat, de eleve alapvető tévedésnek tűnik egy svéd nőt feleségül venni. Voltaképpen azt csodálom, hogy a skandináv országokban még nem kasztrálták az összes hímnemű versenyzőt. Valószínűleg nem véletlen, hogy valahányszor a magyar lakossági feminizmust toló nőmagazinok valamelyikének oldalára tévedek, ott két percen belül holtbiztosan egy skandináviával példálózó cikkbe fogok belefutni.

2019.07.03. 14:46:06

@Daenerys Targaryen: nem láthatsz előre, ha így lenne valószínűleg ennyi házasság sem lenne :))
Ettől függetlenül rengeteg jele van előre mindennek. Csak nem szokás észrevenni, majd megváltozik, majd mellettem nem, le fog higgadni.. Nem fog.
Gyereket vállalni nem egy cuki hétvégi program, válni velük aztán kifejezetten horror is lehet... Meg lehet oldani kulturáltan is, de ahhoz mindkét fél kell.
Harminc éves válás következményeit látom napi szinten, akkor is meg lehetett oldani normálisan, ez szándék kérdése.

whoamiohmy 2019.07.03. 14:47:33

@Captain Admin:
Egyébként baszki, így végigolvasva a házasság általad felsorolt gyakorlati előnyeit, ezek gyakorlatilag teljesültek a hagyományos "patriarchális" rendszerben.
- Házas pasikent jó eséllyel szűz lányt vettél el, vagyis nem tágította előtted senki és olyanra nevelted a szexben ami neked kellett
- Házassággal jóval jobb csajokhoz jutottál hozzá mint házasságon kívül (ott főleg a hivatásos szolgáltátók és az özvegyek jöttek szóba esetleg a házasságtörők)
- Házas pasikat jobban fizették a munkahelyükön, mondván, el kell tartani a családot
- A házas, családot eltartó munkás férfi volt a társadalmi ideál egészen az 50-es évek végéig vagyis a társadalmi megbecsültség is megvolt
- Ha váltál, tied maradt a gyerek és a vagyon.
- Házasságon kívül gyereket vállalni hatalmas rizikó volt (fattyúk)

Így végiggondolva nem csoda hogy a kutya nem házasodik manapság...

2019.07.03. 14:49:12

@whoamiohmy: teljesen megérdemlik ezek az agyhalottak, hogy végig kell nézniük, hogy azok akikre pályáznának 15 évvel fiatalabb kis picsákat kúrogatnak és költenek rájuk önként és dalolva. :) Borzalom lehet ez nekik.:D Öröm nézni is szórakozó helyeken is, ahogy le sem szarod ezeket, hanem kis picsákat fűzögetsz, közben meg ott bassza őket az ideg. Elcseszték a fél délutánt és az egész estét,h kibasszák magukat csinosba, aztán mind hiába.

exilis 2019.07.03. 14:49:26

@Daenerys Targaryen: "Egy tragédiába fulladt pici kis egérlyukból látod a világot és akkor neked persze mindennőszemét. " Ezt annyira szeretem, amikor nekiálltok általánosítani, ez a mondatod majdnem olyan szintű, mint a biztos kicsi a pöcsöd. Ő egyszerűen tapasztalatból beszél, és hidd el, negyven körül már kb. minden férfi tisztába van azzal amit mond, ki nagyobb, ki kisebb pofára esések után. Nem véletlen, hogy negyven felett fordul óriásit a kapcsolati dinamika, a férfiak kb. addigra jönnek rá a nők mozgatórugóira, működésére.

2019.07.03. 14:51:40

@whoamiohmy:
1. patriarchális rendszerben nem volt válás: a rendszer lényege volt hogy mindkét fél számára egy társadalmi (látszólagos) biztonságot adott. A válást a vallás is tiltotta.
2. a nő hüvelye nem tágul ki (nem marad tág) a szextől - ezt orvosként tudhatnád :-(

whoamiohmy 2019.07.03. 14:55:10

@Daenerys Targaryen: nagyon egyszerű. Gyerek marad, vagyon marad, lakás marad a férfinél, a nő meg mehet amerre lát, főleg, hogy a válások 86%-at a nők adják be.
Ha a gyerek még kicsi (6 év alatti), akkor jobb helye van az anyjánál, mely esetben meggondolandó a tartásdíj kérdése. 6 év fölött viszont minden létező tanulmány szerint NAGYSÁGRENDEKKEL fontosabb az apa mint az anya szerepe a gyerek nevelésében. Tehat leginkább a gyerekkel baszik ki a rendszer amikor apát a vágóhídra küldi, mialatt anya mindent visz. És mint tudjuk pont a gyerekek érdekeire hivatkozva hisztiztek ki a femcsik hogy a válás hatalmas üzlet legyen a nőnek és szopás a férfinak.

Klasszikus felállásban egyik fél se akar majd válni, mert kölcsönösen függenek egymástól. Ha a férfi nem pszichopata, nem fogja a sajat gyermekeinek az anyját az utcára kidobni mert a gyereknek a sírásától megszakad a szíve. Anya nem fog lelépni, mert a megélhetése kerül veszélybe. Inkább eleldegelnek egymas mellett békében amig a gyerekek minimum 15-20 evesek aztán elválnak ha nem passzolnak össze. De most a nők bármikor kiléphetnek a szituból és nekik ez CSAK előnyöket jelent. Visznek mindent amit a férfi addig felhalmozott plusz a nettója 20-50%-át ha gyerek van.

borzlány 2019.07.03. 14:56:40

@whoamiohmy: hát ti aztán tényleg egyszerűek vagytok.
Most hálát adok az égnek azokért a normális, értelmes pasikért, akikkel körül vagyok véve, és akiktől ilyen szintű baromságokat sose hallani.

Elementáris 2019.07.03. 14:58:38

@TSEPKE: A baj akkor kezdődik, ha a kulturált megoldást az jelenti, ha a pasas mindent megtesz a csendes válás érdekében. Fizet, fizet, fizet, hogy láthassa a gyerekeit- ha egyszer sz@rban van és elcsúszik egy kis pénzzel-máris behúzzák a zipzárt. Kevés olyan nő van, aki ne élne vissza azzal, hogy nála van a gyerek, aki szerint nem egy aduász maradt a kezében. Minden elismerésem azoké, akik tudnak jól válni :)

Elementáris 2019.07.03. 15:00:24

@whoamiohmy: az a baj, hogy igazad van sok mindenben- bár ne lenne

2019.07.03. 15:01:43

@whoamiohmy: Azért az a 20% nem kevés pénz, de ha te korreknek érzed, akkor rendben. Remélhetöleg a gyereked kapja a nagy részét. Nálunk csak a volt feleségemnek volt ügyvédje, hozzá jártunk mig meg nem lett a bontóperhez az egyezség. Èn az 1/2 házrészemet a gyerek nevére írattam, az fedezte nagykorúságáig a gyerektartás mindenkori összegét (ezt már az ö ügyvédnöje állapította meg)Valamint, ha a volt nejem kavarni akar az ingatlannal, akkor igencsak komoly felügyeleti rendszeren (gyámság) keresztül tudja megtenni. Ezen felül (mivel az ingatlan értékéböl nem tud havonta ruhát,kaját venni a közös gyermekünknek ) felajánlottam egy havi jelképes összeget ennek az én oldalamról történö fedezetéhez, valamint évente kap pluszpénzt táborozásra stb, de ez eseti, ezt én döntöm el adom -e.(ugyanis ez már nem a gyerekröl szól, hanem arról, hogy megkönnyítem-e ezzel a gesztussal a volt feleségem életét, hogy tudjon melózni, míg a gyerek le van tárolva valahol)De megoldjuk ezeket a dolgokat is (ilyenkor mindíg kapja az ívet a kérdéseimmel, hogy a pénztárcámtól mikor akar már elválni, illetve nem értem a kérdést, mert azt hittem ezzel számolt, mikor beadta a válópert....)De hálisten eddig meg tudunk egyezni minden esetben.
Èn nagyon meg tudom érteni, aki semmiféle komolyabb közösséget nem akar vállalni férfiként a mai nökkel. Èn a mostani nöimnél látom már hogyan kellett volna választanom, és viselkednem.
De ez pl nálam keményen ellentmond az otthonról hozott mintának.
A poszter annyival elörébb van, hogy már lát részeket a nöi természetböl, és figyeli a környezetét is, ami lehet jó a jövöjét tekintve, ami ahogy írtad szopás.

2019.07.03. 15:07:49

@whoamiohmy: esete válogatja. Igen, én is ismerek sok horror sztorit ahol a csaj vitt mindent pedig érdemtelen volt arra. Olyat is ismerek ahol felesben megy a gyerek nevelése és ott nincs tartásdij. Ehhez kell intelligencia, hogy egyetértsenek az elvált felek.
Olyna eset is szép számban van, ahol a feleség menekült a gyerekkel az alkoholista mindent pénzt elkártyázó férj elől. Millió féle eset van.
Az tény, hogy a feminizmus törvényalkotó erővé vált, ami sok káros dolgot hozott. A következő generációnak már több esze lesz: a mostani huszonévesek már egyre nagyobb számban utasítják el a házasságot de még a gyerekvállalást is.

2019.07.03. 15:10:00

@whoamiohmy: nekem alapvetően a házassággal semmi bajom. A gond szerintem azzal van, ahogy az ilyen borzlány féle idióta kurvák elképzelik azt, kezdve az esküvőnek hívott minimum egy évig tartó idegbajtól, plusz abban a megvalósulában a házasságnak, amibe ezek a szopadékok belekényszerítik a balekjaikat.

Férfi oldalról jogilag bebiztosítva pénzügyi téren és a meglévő vagy majd csak megszülető gyerekek vonatkozásában, valamint ignorálva a nő irreális elképzeléseit az esküvőt illetően elfogadható a házasság, ha valakinek ez élményszámba megy, és ha minden feltételnek megfelel a csaj, akiért ezt az áldozatot meg kellene hozni. De a baj az ezzel, hogy ha egy nőért már áldozatot kell hozni, akkor már régen rossz, mert nincs meg a megfelelő 2 szint különbség.

2019.07.03. 15:14:33

@Daenerys Targaryen: Tévedsz én szeretem a nöket, ök is szeretnek engem túlságosan is és szerencsére többen is, mint kellene! Nekem nagyon kényelmesek azok az egérlyukak elhiheted!
Egy piacképes férfi számára, aki csak dugni akar a mai társadalmi berendezkedés egy(punci)kánaán! Nekem elhiheted!

2019.07.03. 15:14:42

@Daenerys Targaryen: Ne a magadfajta lópinájú szerencsétlenek adottságait vedd alapul! Aki dugott már szűz csajt az tudja jól, hogy milyen változások mennek végbe. Akinek szült a nője, az a szüléssel kapcsolatban is megtapasztalja ugyanezt.

Amúgy egy szűz lány valódi értékét nem a pinája érintetlensége adja, hanem a tény, hogy nincs más férfivel szexuális tapasztalata, és így maximalizálni lehet a kötődését, ami számos előnnyel jár egy kapcsolat során a férfi és a nő számára is.

2019.07.03. 15:19:13

@borzlány: azért nem hallasz tőlük ilyet, pl a férjedtől sem, mert megmukkanni sem mer melleted a csicska, mert annyira be van zsarolva és el van lehetetlenítve. Amit te biztosan nagyon élvezel amúgy.

2019.07.03. 15:19:51

@Elementáris: gyereket szülni karrier, egészségügyi és párkapcsolati szempontból is szívás és hátrány egy nőnek a mai világban. Ha válás után pusztán sértett bosszúból "old meg magad, most mutasd meg mit tudsz" az egyetlen választható opció.. Mégis mi legyen a válasz?
Én is közöltem az első ilyen ultimátumra, hogy simán meg tudom oldani, de minden meg fogok tenni, hogy kibasszak vele, és a jog az én oldalamon áll.
Kis csend után seperc alatt meg tudtunk egyezni egy normális, minden félnek megfelelő közös gyerekfelügyeletről.
Anyagi osztozkodás nem volt ez tény, közös ingatlan esetén biztos kemény menet. De elvárni, hogy egy nő menjen albérletbe, vállaljon részmunkaidős állást és még pénzt se kérjen miközben apu kb akkor foglalkozik a gyerekekkel amikor neki kedve van hozzá.. Tudom, hogy ez az álom, de a valóságban ilyet még tényleg nem láttam.

2019.07.03. 15:24:28

@Daenerys Targaryen: Èn válaszolok neked erre (ha megengeded....): akkor jönnie kell valakinek (ez lennék én), akinek van pénze és kifizeti a lakáselhagyó fél jogos jussát, hogy ne kerüljön az idióta, meggondolatlan, és a családot gondolkodás nélkül felrúgó válást benyújtó (nö) miatt az utcára pl.
Mielött megkérdöjeleznéd a sztorim hitelességét, jelzem igencsak elsökézböl van. Ès itt nem volt senki sem alkoholista sem bántalmazó.....

2019.07.03. 15:28:46

@Captain Admin: neszóljhozzámteseggarc.

whoamiohmy 2019.07.03. 15:30:40

@Daenerys Targaryen:
"2. a nő hüvelye nem tágul ki (nem marad tág) a szextől - ezt orvosként tudhatnád :-("

Egyetlen apró kérdés: ha a hüvely nem tágulna hosszú távon attól amit belé dugdosnak, akkor miért van konkrétan huvelytagito terapia a dyspareunia kezelésére?

www.mdedge.com/obgyn/article/64957/menopause/vaginal-dilation-when-its-indicated-and-tips-teaching-it

Persze, ha hosszú ideig nem dugdosol semmit a puncikadba, akkor lehet hogy valamennyot szűkül vissza, bár ezért általában tenni is kell (torna, kegel, stb). De ez ugyebár nagyonis életkor- és életmódfüggő, ahogy az erektilis diszfunkció a férfiaknál. És bizony, a nők reprodukciós egészsége az életkorral sok szempontbol BRUTÁLISAN gyorsabban romlik mint a férfiaké (20 és 40 eves kort összehasonlítva a férfiaknál például a genetikai defektusok esélye kb megduplázódik, nőknél HATSZÁZSZOROSÁRA nő - minden más tényezőt standardizálva).

Szóval ja, ha 20 évesen faszkörhintázol 5 évet, utána 1 évig pihenteted a műszert és mondjuk tornáztatsz is egy kicsit, jó eséllyel szűk puncis kis 26 éves csajszeeka leszel. Ha ugyanezt 36 éves korodban próbálod - hát, good luck.

És nem, a férfiak se úgy nemesednek korral mint a jó bor. Konkrétan 35 fölött a férfiak már a kutyának se kellenek, főleg, ha elváltak. De egy férfi nem kap brutális mennyiségű pénzt a nemi szervei után, mint egy nő. Vagyis oke, senki nem akar velem dugni, akkor majd fizetek érte és megoldottam a kérdést. Nőként ha 35 éves korodra nem hoztad ki az optimumot a puncikad után járó perkekbol akkor bizony hatalmasat fogsz csattanni, még a mai végletesen gynocentrikus világban is.

2019.07.03. 15:31:48

@Béci_ma_ne_lécci: ha nem titok, hány éve váltatok? Az exed hány éves és azóta hogyan állnak a dolgai párkapcsolati téren?

2019.07.03. 15:32:57

@Daenerys Targaryen: miért? Mert betalált a lópinájú? :D Öklözésre még jó vagy, te szerencsétlen. :D

2019.07.03. 15:37:31

@whoamiohmy: torna, ha kevés.. Jesszusom ez a XXI. század.. Pár százezerből olyan puncit veszel egy jó klinikán amilyet akarsz, jobbat mint szülés előtt. Ha kizárólag a testi defekt a gond, bár öt év eszetlen hancúrkázás után nem ez az elsődleges veszteség.

2019.07.03. 15:38:12

@whoamiohmy: hosszú válaszodból azt szűröm le, hogy te szerinted a nők hüvelye a sok szextől kitágul. És úgy is marad. Főleg, ha élemedett - 35 éves korukban csinálják.
Rendben! Ma is jót beszélgettünk :-)

whoamiohmy 2019.07.03. 15:39:39

@borzlány: a szokásos. Érvelni nem tudsz, mert ahogy megpróbálnád, földbe döngölnélek kismillió studyval, forrással, könyvvel. Ergo inkább megszégyenítesz.

Az ezzel a gond, hogy a férfiak kezdenek masszívan immunissá válni erre, lásd kiváló barátunkat, a kapitányt is.

Apropó, kezdem már érteni miért büdöskurváz a kapitány megállás nélkül téged. Folyamatosan próbáltam tisztelettel, harag és előítéletek nélkül beszélgetni veled itt, mert egy normális, barátságos kezdő hangnemet mindenki megérdemel. Természetesen visszaélsz vele és átmész büdös bunkó köcsögbe.

Hát tudod, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten... Én is tudlak ám úgy lekurvázni ahogy a kapitány...

2019.07.03. 15:41:46

@whoamiohmy:
A pina szűkössége elsősorban adottság kérdése, másodsorban játszik szerepet az elhasználódás, vagy a használat/igénybevétel mértéke. Én dugtam már olyan 17 éves lányt, akinek alapjáraton akkora pinája volt mint egy lónak. Azt mondta neki mindig ilyen volt. És dugtam olyan ribancot is (ő tartotta magát annak), akinek 40 fasz után is és folyamatos igénybevétel mellet is olyan puncija volt, hogy az ujjaddal rendesen keresni kellett a hüvelybemenetet, annyira össze volt szorulva. Konkrétan azért baszták meg annyian, mert 10-ből 8 pali pillanatok alatt elélvezett benne. :D

"Konkrétan 35 fölött a férfiak már a kutyának se kellenek, főleg, ha elváltak"
Ezt a söletlenséget nem is értem, honnan szedted. Én 39 vagyok, soha nem volt olyan könnyű dolgom mint most. Konkrét megkereséseket kapok, leszólítanak stb. Párok hármasozni hívnak, fiatal kiscsajok odajönnek szórakozóhelyen bemutatkozni. Egy elvált haverom sincs nő nélkül. Még aki korábban kifejezetten béta volt, válás után jobbat szedett össze mind, mint akitől elvált. Aki egyedül van, azok pedig kötetlenül és nagyon könnyen tudnak dugogatni 14-50-ig. Hatalmas plusz pont a nők szemében az,h pl gyerekem van. És ez korosztálytól független.

borzlány 2019.07.03. 15:42:48

@whoamiohmy: hogy egyszerű vagy, az miért szégyen? Te magad hirdeted itt, hogy a férfi amire vágyik házasságban vagy azon kívül, az kizárólag a szűk pina, meg a saját fizetése feletti korlátlan rendelkezés, meg a gyerekei feletti, ha vannak.
Ha ez nem egyszerűség, akkor nem tudom mi az.

2019.07.03. 15:46:36

@Daenerys Targaryen: gyanítom, hogy több nőt dugtál mint én, de felvilágosítalak, hogy a szextől (pláne a rendszeres szextől) tágul a pina, illetve az marad. Dugtam olyan elvált csajt, aki a válása után 9 hónapig nem dugott senkivel és nem is dugott magába sem semmit. A középső ujjam alig ment be első alkalommal. A következő menetre ami egy órával volt az első után, már átlag pina szűkösségű lett, 2 hónap múlva pedig stabilizálódott kb ugyanezen a szinten. A seggetek is tágul, teljesen más egy rendszeresen megdugott popsi, mint egy olyan, aki szűz maradt még ilyen téren.

2019.07.03. 15:49:20

@whoamiohmy:"Hát tudod, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten... Én is tudlak ám úgy lekurvázni ahogy a kapitány..."

Oké, de at job ha tudod, hogy ez nekik nagyon puncibizsergető ám. :D Próbáld ki élőben egyszer ha nem hiszed! Nem mellékesen, ahol ilyen a viszony, hogy semmibe nem nézed a szopadékot, és ő teljesn tisztában van az igazaddal, mint jelen esetben is, ott nagyon jó szexet lehet összehozni. :)

Rita Vrataski 2019.07.03. 15:50:30

@Captain Admin: azt a rohadt, belenéztem ebbe a szarba, de esküszöm te klinikai eset vagy. már nem is vitatom a nemi hovatartozásod, nem érdekel, de ettől függetlenül azt ugye tudod hogy kb 10 év múlva már nem az lesz a legnagyobb problémád, hogy lópina vagy sem, vagy szűzlány, esetleg segg vagy sem... nem fog működni a ceruzád. akármi lesz előtted :) ennyi negatív indulat, támadás, korlátolt bekattant gondolatok, ez nem fog jóra vezetni. a férfiak egészségét (ide sorollak, nagy jóindulattal) ezek meggyepázzák rendesen. én szóltam.

whoamiohmy 2019.07.03. 15:53:13

@Daenerys Targaryen: ellenérvek, főleg orvosi cikkek által tamogatott ellenérvek hiányában a vitát lezártnak és részemről megnyertnek tekintem.

;)

De egy személyes megjegyzés. Én azon ritka állatfajta körébe tartozom, akinek a legnagyobb élvezet a szexben MINDIG a nő élvezete volt/van/lesz. A béta múltam ezt a részét nem tudom és nem is akarom megváltoztatni.

A személyes tapasztalatom pedig, hogy a nők nagyobb része csikló- mint inkább hüvelyérzékeny. A saját tapasztalataim szerint olyan 65-35 lehet az arány.

Emiatt nekem speciel a tág hüvely sose okozott különösebb gondot, amíg tudtunk úgy hancúrozni hogy jó nagyokat és hangosakat élvezett a másik játékos. Ha valami miatt nem tudtam elmenni a dugástól, megoldottuk máshogy. Ritkán hozott össze a sors annyira bunkó nővel hogy a probléma ne lett volna megoldható némi közös szorgoskodás, kommunikáció és megfelelően motivált játékosok árán.

Vagyis nekem speciel nem probléma ha egy nőnek tág a hüvelye. Ha annyira szűk hogy gázos a közösülés, az már inkább probléma, de ott is sokat ki lehet hozni a dologból (pont emiatt ha egy nővel hosszabb távra tervezek, soha nem rontok első éjjel ajtóstul a házba, max ha véresre kaparja a hátamat a dugásért). Nekem a szex pont akkor jó ha mindkét fél a másik örömét keresi elsősorban (rohadtul ki tud akasztani viszont, ha egy nő egy orgazmus után letudottnak tekinti a dolgot és nem törekszik rá hogy újra felizgasson. Én imádom végkimerülésig orgazmaltatni a partnereimet).

A dolgot igazából reszletkerdeskent említettem meg a kapitany pontjaira reagálva. Különösebb jelentősége nincs, viszont ezektől az orvosinak álcázott gynocentrikus hulyesegektol kiráz a hideg. A múltkor már olyat is volt szerencsém olvasni, hogy nincs is igazából szűzhártya, csak azért vérzik a szűz nő mert túl durván vették el neki. Agyrém.

2019.07.03. 16:00:48

@Rita Vrataski: annak ellenére, hogy magasról leszarom a véleményed, kaphatsz egy sorszámot, hogy a száddal megcáfold a buta állításod azzal, hogy bekapod a farkam. Mert igazából tudom, hogy ezt szeretnéd valahogy kiprovokálni... ;)

whoamiohmy 2019.07.03. 16:01:05

@borzlány: lásd a Daenerysnek adott választ. Nekem PONT NEM a punci szűkössége vagy tágassága adja egy kapcsolat sava-borsat. Ellenben a megbízhatóság, közös célok, közös tenni akarás, közös gyerekek, közös jövő esszenciálisak. És sajnos a nők túlnyomó többsége ma szarik ezekre, egyszerűen kihasználja a kapcsolatait. Vannak kivételek, de azok a nők elkelnek 20 évesen és gyakorlatilag kirobbanthatatlanok a kapcsolataikból.

2019.07.03. 16:04:41

@egy vödör korom: írtam feljebb,h adottság kérdése első sorban. De az ő szűk puncija is jóval szűkebb lenne, ha hónapokig nem dugna bele semmit.

2019.07.03. 16:07:55

@exilis: 43 vagyok, gyakorlatilag teljhatalmam van az irántam érdeklödö nök felett.Ès gyakorlatilag a saját lelkiismeretemnek megfelelöen járhatok el velük, igen ez nagyon nem tetszik nekik, de sajnos a labda most nálam pattog, ez van.
Es még rengeteg hozzám hasonló férfi keseríti meg a szerelemre, családra, meg biztonságra vágyó,de idejükböl kifutott(ezt elfogadni nem akaró) hölgyek reményteljes(nek hitt) életét.
Mindíg jelzem, hogy tölem se akarjon többet, mint az elözö n számú partnerétöl. Ès én is csak annyit akarok, mint az elödeim : kötöttségek nélkül beletüsszenteni a ridiküljébe.
Valamint minden esetben megjegyzem, hogyha a legszebb éveit nem faszgyüjtéssel töltötte volna, hanem megállapodik azzal, akinek a komoly szándékait anno leszarta, akkor most nem lenne ilyen megalázó helyzetben most velem, hanem boldog családanya lehetne valahol a szeretö férje oldalán.
Micsoda felháborodás szokott lenni! Tényleg ennél a nötipusnál gyakorlatilag megállt az idö a 20 -as éveik, a korlátlan lehetöségek idején. Nem hajlandóak elfogadni, hogy elröppent 10-15-20 év, és ezzel együtt rengeteg lehetöségük is elszállt.
Még mindíg új árúként tekintenek magukra, és ez valahol szánni való.

whoamiohmy 2019.07.03. 16:09:43

@Captain Admin: az biztos, hogy mint mindenhol, itt is rengeteget számít a genetika. A munkámból adódóan elég sokat látok embereket, köztük nőket is meztelenül. Valoban, van hogy egy 80 éves nőnek 3 gyerek után olyan a puncija mint egy 20 évesnek, de ez azért ritka.

borzlány 2019.07.03. 16:11:23

@whoamiohmy: oké, akkor egy véleményen vagyunk, én meg a kivétel vagyok, aki tényleg 20 évesen kelt el :) sajnálom, hogy rossz tapasztalataid vannak. Nagyon nem irigylem azokat, akik normális értékrenddel most keresnek párt. Nehéz, na de nem lehetetlen. Egy kedves barátom a pozitív példa, egy aranyásó hercegnőtől vált el, és egy csinos, okos, kedves nőt talált, mindezt jócskán 30 felett. Most boldogabb, mint első házassága bármely pillanatában volt.
Cpt Megalománia meg azért büdöskurváz, mert hazudozik rólam, és így jobban érzi magát ettől. Egészségére, neked nem kell lemenned az ő szintjére.

Rita Vrataski 2019.07.03. 16:12:54

@Captain Admin: megint karcos vagy, nyugodj le kérlek. én hasonlóképpen leszarlak, de bennem megvan egy picike aggódás. ezért intelek nyugalomra, az állításom nem buta. hogy jön ide a ceruzád bekapása? fáradsz rendesen. :) szedd össze magad. ki fog így komolyan venni? admint, a kapitányt? ne járasd le magad.

Rita Vrataski 2019.07.03. 16:14:51

@God Harald: kiét ne? egymagában lóbálja, csak nincs luk...:)

2019.07.03. 16:15:35

@whoamiohmy: "Én azon ritka állatfajta körébe tartozom, akinek a legnagyobb élvezet a szexben MINDIG a nő élvezete volt/van/lesz. A béta múltam ezt a részét nem tudom és nem is akarom megváltoztatni."

Nem ettől béta valaki. Csak a balfaszok hiszik azt, hogy egy alfa úgy dugja a nőt, hogy az csak a faszinak jó. Így pont a balfaszok dugnak. Aki kicsit is ért a nőkhöz (amihez tapasztalat/lehetőségek kellenek), az tudja, hogy nagyságrendi a különbség egy a szexet élvező és csak elviselő nő között. Én is kifejezetten szeretem ha jól érzi magát velem a nő, mert jó látni, hallani, érezni stb.

"A személyes tapasztalatom pedig, hogy a nők nagyobb része csikló- mint inkább hüvelyérzékeny. A saját tapasztalataim szerint olyan 65-35 lehet az arány."

Ez az arány kb tényleg ennyi nagyjából. De azt kevesen tudják, mivel nem tapasztalták meg, hogy akár egész gyorsan, pár dugás alatt is át lehet szoktatni egy nőt a klitorális orgazmusról a hüvelyire. Nekem az exem is azzal kezdte az elején, hogy a kezével akarta basztatni a csiklóját, mert hát ő úgy szokta. Megtiltottam neki, ha kellett lefogtam a kezét, és talán a 3. vagy 4. alkalommal már simán elélvezett hüvelyi úton is, aztán ráállt erre teljesen. De ugyanígy kis odafigyeléssel és gyakorlással és megfelelő partnerrel popsival is el tudnak élvezni.

2019.07.03. 16:24:54

@lelkiismeretes padlóviasz: kizárt, és ezt arra alapozom, hogy anyád eléggé hálás volt érte. Pedig alatta van pina rendesen...
Bár ezt te is tudod, aki még csak az övét látta élőben.

whoamiohmy 2019.07.03. 16:27:01

@borzlány: Nezd, mindenki a saját mentális szűrőjén keresztül szemléli a világot, vagyis azt engedi be a rá zúduló információtengerből, ami a prekoncepcióinak megfelel. Te egy működő kapcsolatban élsz. Az ide írogató pasik nagyobbik része túl van egy vagy több nagy koppon és azóta inkább kurogat (vagy pénzért vagy máshogy ha összejön).

Nincs ezzel semmi gond. Sokkal jobb értelmesen tisztázni, miben nem értünk egyet mint mindenáron megpróbálni egyetérteni (Dennis Prager).

whoamiohmy 2019.07.03. 16:30:02

@Captain Admin: hehehe, a legjobb meglepetés akkor éri az embert, mikor felkészül a szokásos csikló programra és rádöbben hogy itt vagy felvonultatja a nehéztüzérséget vagy mehet a picsaba...

Egyik kedvenc élményem az volt, mikor az egyik hüvely érzékeny csaj szívességből engedte hogy rendszeresen nyaljam, mert tudta, hogy imádom (gyönyörű puncija volt). Egy alkalommal viszont mikor ránéztem nyalás közben láttam, hogy majd megpukkad a röhögéstől, kiderült, hogy csak csiklandoztam. Hatalmasat nevettünk, de olyan veled nevetek, nem rajtad, bensőséges hangulatú dolog volt. Utána minden alkalommal szénné kefeltem. Imádta.

2019.07.03. 16:30:30

@borzlány: "Cpt Megalománia meg azért büdöskurváz, mert hazudozik rólam, és így jobban érzi magát ettől"

Hiába hívod hazugságnak az általad leírtakat, azok attól még a valós tények maradnak. Amúgy mi az akadálya, hogy megcáfold a "hazugságaim"? :D

2019.07.03. 16:32:52

@Captain Admin: 2015.08 lettünk jogerösen elválasztva, a kislányom részletes beszámolójából tudom, hogy volt egy faszi pár hónapig,(aki meg sem tudta dugni rendesen, mert nekem kellett befejeznem a félbehagyott munkáját, ugyanis kedvesen meg lettem invitálva egy lájtos estér abban az idöben) Utána síri csend a mai napig. Ahogy tudom minden hétvégén van programja, de ezek többnyire jóga, ill. ezoterikus, családállításos faszságok, faszival még nem mutatkozott, neten próbál ismerkedni annak minden mocskával együtt, de mivel nagyok az igények, így nehezen potyognak a jól megérdemelt (nálam természetesen jobb) családfenntartók.
Alkalmi dugások lehetnek, de az meg nem az ö vérmérséklete.
43 éves most. Ne mondj semmit.... :)

2019.07.03. 16:39:12

@Béci_ma_ne_lécci: jajja bazdmeg, egyszer összehozott melóban a sors egy olyan kolléganővel, aki ilyen családállító agyhalott volt. Oktatta is vagy nem is tudom minek hívjam ezt. Konkrétan 20 perc alat odáig jutottunk a kommunikációban, hogy nem volt hajlandó egy helyiségben tartózkodni velem. :D Rendesen hisztizett értekezleten. :D Annyi ökörséget mint amiket ő mondott erről a családállításról, hááát, azt sem tudtam,h sírjak, vagy sírva nevessek.

2019.07.03. 16:44:14

@Béci_ma_ne_lécci: ez az általános az elvált nőknél. A max amit ki tudnak hozni még magánéletileg az életükből ekkor már az csak az, hogy vagy leállnak egy bőven szinten aluli bétával, akinek még érték a testük, vagy beérik azzal, hogy alkalmi ingyen kurvái lesznek minőségibb pasiknak. Egy nőt ismerek, aki konkrétan új és jobb életet tudott kezdeni válás után 35 évesen, de őt csak a férje dugta meg korábban, vagyis még jó deal-t jelentet a faszinak is akivel össze jött. A többi vagy egyedül kínlódik, vagy egy nevetségesen béna pasival állt össze. Egyiket sem sajnálom, mert látom, hogy a gyerekeik mit élnek át.

titantoma 2019.07.03. 17:06:28

És mindenki elindult haza a munkából, conversation is over :)

whoamiohmy 2019.07.03. 17:16:03

@titantoma: jaja, holnap reggelig be lehet csukni a boltot.

"Mindenki volt már fönn, csak én vagyok itt magam alatt??"

Antifaces

Rita Vrataski 2019.07.03. 19:16:56

@God Harald: ja, ez nem érdekel, de mi az a holnap a parton? :)

God Harald 2019.07.03. 19:48:38

@Rita Vrataski: meg kell keresnünk az alfát! Ja nem...az omegát:)))

2019.07.03. 20:31:37

@Captain Admin: És milyen sok pénz egy ilyen faszomállítàs vagy mi.... tudom, mert fizettem egy párat az elején!

2019.07.03. 20:41:36

@Captain Admin: Még abban az időben, mikor a volt asszonyomnak kerestem hobbyt, hogy ne úgy legyen otthon, mint a cserepesnövény kitalálta ezt a családállítást... korábban ölelgetett már fát ( azt mondjuk én is, mikor faterral kivágtunk 1-2 veszélyesebb darabot a környéken, csak a rögzítőkötél miatt átöleltem párat) de ez mindennél durvább volt. Elment az első kurzusra(60.000) majd hazajön full depressziósan, kérdem én: na mi történt? Válasz: most nem beszélhetek róla, mert nagyon súlyos dolgok buggyantak felszínre. Itt már tudtam, hogy baj lesz ( van, volt). Komoly dolgok ezek na!

Blindmouse 2019.07.04. 00:06:05

Valahányszor beleolvasok ebbe a blogba, és a kommentekbe, rájövök hogy milyen jó nekem egyedül. minden újabb így eltöltött nappal, csak jobb és jobb lesz ez. :D :D :D

Bobby Newmark 2019.07.04. 06:23:19

@borzlány: Hubazmeg. Szóval egy államilag propagált és fenntartott, nettó jogi szerződés neked valahogy "természetes".

Na ezzel az "érvvel" aztán kibaszottul sok mindenkit meg fogsz győzni!
Na készítem a popcornt, aztán nézem mit kapsz ezért másoktól. Tőlem azt, hogy vagy idióta vagy, vagy minden vád igaz, amit kaptál.

borzlány 2019.07.04. 06:25:46

@Captain Admin: hogy miért nem cáfolom meg a hazugságaidat?
Ennek két oka van. 1. hogy az életem részletei nem tartoznak rád 2. hogy olyan képtelenségeket hazudozol, hogy az már a sírjak vagy nevessek kategória. Mintha azt állítanám itt bárkiről, hogy kismacskákat kefél. Mit lehet ezen cáfolni azonkívül, hogy részeg vagy, menj haza?

Nagy vonalakban viszont most az egyszer leírom a sztorit. Huszonpár évesen házasodtunk, mert egyértelmű volt, hogy együtt akarunk lenni, míg a halál el nem választ stb. (Itt nem kényszerítés történt, bár röhejes hogy ezt a szádba kell rágni. Ő kért meg, de már jó ideje beszéltünk házasságról. Talán először akkor, amikor esküvőn ültünk vendégként, talán 1-2 éve lehettünk együtt, és azon kezdett viccelődni, hogy majd a mi esküvőnkön hogy lesz.) Akkoriban még semmink nem volt, csak a csupasz seggünk, én épp jobban kerestem, ő rosszabbul, fogalmunk nem volt hogy mit hoz a jövő, csak azt hogy együtt megoldjuk. Válás lehetőségére nem is gondoltunk, mert minek? Fiatalok voltunk és szerelmesek. Az összeköltözésünk óta voltunk közös számlán, egyszerűen azért, mert minek fizessünk két számlavezetési díjat, ha úgyis minden közös?
Aztán jöttek a gyerekek, és már az elején megbeszéltük, ami mindkettőnk értékrendjéből következett, hogy amíg kicsik, nem dolgozunk egyszerre ketten teljes munkaidőben, hogy ne az intézményben töltsék az életüket. Egy ideig nekem volt jelentősen jobb fizuval járó állásom, ő volt otthon mint büszke apuka. Ez így mindenkinek jó volt, a pénzt együtt költöttük-gyűjtögettük, ha veszekedtünk, annak soha nem a pénz, zsarolás, elnyomás meg hasonló faszságok volt az oka.
Aztán ő kapott egy nagyon jó lehetőséget, és azzal egy időben kb én tudtam elmenni részmunkaidőben dolgozni, ez volt a totális win-win helyzet. Ő építgette a karrierjét és haladt előre, én meg kora délután felszedtem a gyerekeket és onnantól együtt voltunk. Ez pár éve így megy, ő mostanra a magyar átlagkereset többszörösét keresi, nekem egy közepesnél jobb fizum van, ami részmunkaidőre vetítve nyilván gyenge. Ennél rosszabbul érint, hogy előrelépni így nem lehet, a munkám most már dögunalmas, viszont a gyerekek hiába iskolások már, nagyon igénylik a délutáni itthoni nyugalmat, együttlétet, úgyhogy egyelőre maradok, de agyalgatunk egy másik felálláson, ami mindenkinek jobb lenne.
Értelemszerűen, mióta a férjem keres jobban, a veszekedéseink továbbra se a pénzről és a zsarolásról szólnak. Abban a percben, amikor ő kezdett több pénzt hazahozni, nem változtam át elnyomó pszichopatává, sőt még ő se. Soha nem merült fel a szükség arra, hogy bármire zsarolással vegyem rá, mert nincs szükségem arra, hogy minden pontosan úgy történjen, ahogy én kitalálom, és eddig minden megoldható problémát meg tudtunk oldani. A férjem, hála az égnek, egy értelmes és végtelenül gerinces pasi, aki még akkor se hazudik, amikor tényleg jobban tenné.
Hogy miért mentem hozzá? Mert szerettük és tiszteltük egymást, és az azonos értékrend és célok valószínűsítették, hogy jó életünk lesz együtt. Így is lett. Hogy szeretem-e a mai napig? Igen. Az érzelmeken kívül az érdek is összetart-e? Tizensok évnyi közös élet és a két gyerek mellett ez nem is kérdés, hogy igen. Ez azt jelenti, hogy az érdek miatt vagyunk együtt? Nem.
Röviden ennyi. De tudod mit? Ha végig ő keresett volna többet, mert én mondjuk tanár vagy eü nővér lennék, akkor se lenne jogod vagy alapod kitalálni azokat az aljasságokat, amiket írdogálni szoktál. Mert fogalmad sincs mások kapcsolatáról, hogy mi tartja össze őket, mik a közös örömeik, min veszekednek. Az, hogy az egyik többet keres, messze nem jelenti, hogy bárki bárkit elnyom, zsarol stb. Azt készséggel elhiszem, hogy zsenge, fogékony éveidben nagyon rossz kapcsolatot láttál mintának, és később hiába találkoztál mással is, a bevésődött minta nem engedte, hogy objektíven láss. Ez szomorú és együttérzek veled miatta, de jobb lenne, ha inkább belátnád a hiányosságodat, és nem rombolnád mások életét az ebből fakadó tudatlanságod miatt.

Nem kétlem, hogy tök feleslegesen írtam le ezt az egészet, mert úgyis úgy fogod csavargatni, hogy a beteg előítéleteidet igazolja végül. Csak gondoltam vannak itt nálad értelmesebbek, akiknek még működik a felfogóképességük, hadd lássák, hogy mennyi alapja van a fröcsögéseidnek.

Bobby Newmark 2019.07.04. 06:31:38

@borzlány: Huh, én is ismerek egy ilyen idiótát. Most házasodott meg, mert eleve valláskárosult, és ez bele lett verve. Közben a szülei válnak éppen, ami külön mulatságossá teszi a dolgot. Majdnem minden hétvégén rinyál, hogy már megint hova "kell" mennie, meg hétköznap is ultrarövid pórázon van. Szóval tipikus boldog házasság.

God Harald 2019.07.04. 06:34:42

@borzlány: pszichopatáknak nem meséljük el az életünket! Kb egy paraszthajszál választja el attól hogy harmincas nőket sorozatgyilkoljon.

2019.07.04. 06:45:46

@Bobby Newmark: "Tőlem azt, hogy vagy idióta vagy, vagy minden vád igaz, amit kaptál."

Senki nem vádolta semmivel. Az általa leírt tényeket olvastam rá én is. Semmi mást. Teljes terrorban, bezsarolva tartja a balek férjét, maximálisan kihasználva, élősködve rajta, és itt meg papol minden álszent faszságról. Egy képmutató idióta hazug kurva. Csak a szokásos, már a sokadik itt. :)

borzlány 2019.07.04. 06:46:48

@God Harald: de miért ezek a paták lepték el pont ezt a blogot?

Im just here for the comments 2019.07.04. 06:52:56

"Mennyi szabadságot engedtek, illetve mennyit néztek el a párotoknak?" Mi az, hogy engedtek? Te engedélyt kérsz, mielőtt kiteszed a lábad a lakásból? Akkor te nem párkapcsolatban élsz, hanem egy szülő-gyerek viszonyban, hahó.

2019.07.04. 06:58:04

@borzlány: Minek magyarázod az életed bárkinek? Admin ebben is megtalálja amit akar. Az értelmes többség eddig sem hitte amit írt rólad. A kevésbé értelmesek ezután is azt, amit eddig. Csak annyit értél el, hogy még nagyobb felületet adtál a baszogatásnak. Miért nem lépsz túl azon, hogy milyennek tart? Az életed nem befolyásolja, csak kurvára felbosszant. Bosszantsd te is, csak találd meg a gyenge pontját. Mindenkinek van ;) Bár Admin nagy játékos, nehéz lesz :)

2019.07.04. 06:59:49

@borzlány: nos, akkor fordítsuk le tényszerűen a kis tündérmesécskédet. Korábban, amíg a férjed még tanult és mivel te iskolába járni is lusta voltál, így a minimálbéres fos melóddal is többet kerestél mint ő. De a hülye is tudta, hogy amint végez a balek a tanulmányaival, nagyságrendekkel többet fog keresni majd, mint te valaha is. Így nem volt semmi dolgod, mint bebiztosítani magad, minél hamarabb ELÉRNI nála, hogy el akarjon venni (pinával zsarolás stb stb), majd kivárni azt az időt (a jelent), amikor csak otthon ülve meresztheted a segged egész nap, kitartatva magad vele, házassággal és gyerekekkel pedig már esélyt sem adva neki a kiszállásra.

Eddig sem állítottam sem rólad sem a fos kapcsolatodról semmi mást, mint amit itt felvázoltál. De egyvalamit félreértettél. Én nem ítéllek el ezért. Mint számító geci nő, azt kell mondjam, hogy ügyesen csináltad, et így kell. Ha csupasz seggel nőnek születtem volna, valószínű én is ezt a nagyon gyakori és nagy valószínűséggel eredményt garantáló stratégiát választottam volna, mint teszik ezt nagyon sokan is. De ne papolj itt őszinte meg kölcsönösségen alapuló kapcsolatról bazdmeg, amikor a kapcsolatod egy kft lényegében! Vagyis hazudozhatsz, de azzal mindig szembesíteni fognak mások is.

Nos, már csak arra vagyok kíváncsi, hogy hányszor és hány faszival kúrtál félre az évek alatt amióta működik a kft?

borzlány 2019.07.04. 07:03:31

@Captain Admin: hát ez nagyon gyenge próbálkozás volt. Megint tévedsz. Ugyanis mindketten normál időben szereztünk diplomát, még jóval a házasság előtt.
A zsarolást csak te hallucinálod megint, a többi meg végképp szóra se érdemes.
Ülj le, egyes.

2019.07.04. 07:11:11

@borzlány: Ne legyél már csacsi. Még több információt nyomsz ki neki. Hát nem érted, hogy bármit mondhatsz neki? És ügyesen szed ki belőled még többet. Miért ilyen fontos, hogy mit gondol rólad? Inkább ezen kéne elgondolkodnod.

2019.07.04. 07:12:45

@borzlány: Ez aztán sokat változtat a tényeken. Ugye nem azt szeretnéd sugallni, hogy még véletlenül sem lehetett megtippelni, hogy az ő végzettsége magasabb jövedelmet fog valószínűsíteni a későbbiekben a tiédtől? Mindezt olyan környezetben, ahol alapból többet keresnek a férfiak nagy átlagban? :)

Érdekes volna tudni, hogy mikor házasodtatok? Ugye akkor, amikor te még jelentősen többet kerestél, ő meg csak egy kis porbafingó gyakornok volt? :D És még véletlenül sem akkor, amikor már láttad, hogy csak idő kérdése, és alaposan leköröz fizetésben?

A félrekúrásod felett szó nélkül átsiklottál. Szóval...?

2019.07.04. 07:14:12

@Frau Untermensch4: miért miért. Amiért neked is. :)

2019.07.04. 07:19:04

@Captain Admin: Tudod, hogy az egyik kedvencem vagy :)

borzlány 2019.07.04. 07:21:42

@Captain Admin: csak pufogtatsz a levegőbe, de minden alkalommal látványosan mellémegy és most már ez nagyon unalmas.
Leírtam amit akartam, innentől kezdve nagyon nem érdekel, hogyan tekergeted ki az igazságot, ezzel csak magadat teszed nevetségessé, és csak azt bizonyítod, hogy egy aljas nyomorék vagy.

2019.07.04. 07:26:28

@borzlány: szóval eltaláltam. :D De nincs is ebben, több, csak a szokásos story. Na de mizu félredugásilag, mesélj csak?!

Jajj de izgi, megtippelni sem merem. :D

borzlány 2019.07.04. 07:37:22

@Captain Admin: "látványosan mellémegy" = olyat hallucinálsz, ami nem történt meg.
Mint pl most.
De látom, erre izgulsz, recskázz csak nyugodtan, én nem ítéllek el. Ha ettől áll fel a cerka, hogy elképzeled, hogy amúgy teljesen hétköznapi nők irodai gruppent tolnak, vagy a gázóraleolvasóval kergetőznek az orgonabokrok között, ki vagyok én, hogy szemöldököt ráncoljak efölött?

2019.07.04. 07:45:45

@borzlány: semmi nem ment mellé. Már hetekkel ezelőtt leírtam, hogy egy kitartott senkiházi picsa vagy, aki a férjén élősködik, és akinek ez önmagában nem elég, ezért teljes kiszolgáltatottságban tartod, amibe nem önként ment bele, hanem belekényszerítetted.

Senki nem kíváncsi a nyomi részleteire az életednek, pusztán csak azt kérdeztem, hogy hányszor és hány faszival kúrtál félre az évek alatt amióta működik a kis családi remekműved? Nem kellenek a részletek, csak két szám.

borzlány 2019.07.04. 07:52:16

@Captain Admin: igen, és hetek óta folyamatosan tévedsz/hazudsz/hallucinálsz, ahogy ezt már leírtam sokszor, csak téged a tények nem érdekelnek - ezzel és a személyiségzavaroddal együtt politikusnak kéne menned, nagy jövő várna rád.
A félrekúrásra nincs szükségem, mivel tökéletesen el vagyok látva itthon és a férjem sokkal jobb pasi, mint a korosztályában kb bárki, akit ismerek. A szám tehát, amire kíváncsi vagy, annyi mint a te igaz állításaidnak száma: egy nagy, büdös nulla.

2019.07.04. 08:06:32

@borzlány: aha, szóval nulla. Na és, amit az első kommentjeidben említettél ajtócsapkodások, rosszabb időszakok, akkor ugye még véletlenül sem történt semmi? Na és, így, hogy mostanában egész heteket töltesz úgy, hogy otthon mereszted a segged? :)

Nem értem miért megy ez ilyen nehezen. Mire beismerted a kitartottságod, arra is ráment 2 hét.

borzlány 2019.07.04. 08:09:40

@Captain Admin: szörnyen lapos a fantáziád.
A rosszabb időszakoknak semmi ilyesmihez nem volt közük.
Mostanában meg nem "segget meresztek", hanem valami egész mást csinálok.
Kitartott nem vagyok, nem voltam. Ahogy a férjem se volt akkor, amikor én kerestem a pénzt.
Szóval: még mindig egy nagy nulla az igazságtartalmad.

2019.07.04. 08:17:05

@borzlány: "Kitartott nem vagyok, nem voltam. "
vs
"Ez pár éve így megy, ő mostanra a magyar átlagkereset többszörösét keresi, nekem egy közepesnél jobb fizum van, ami részmunkaidőre vetítve nyilván gyenge. "

Hányszor és hány faszival kúrtál félre?

2019.07.04. 08:28:07

@borzlány: Ha ez igaz, akkor korrekt üzletet kötöttetek. Te nekiadtad a fiatalságod, nulla, vagy alacsony partnerszámod, cserébe megkaptad egy férfi által nyújtható legértékesebbet a kapcsolatot, és az eröforrásait. Gyerekek is lettek, igazából ennek így kellene müködnie.
Most már csak arra kell figyelni, hogy maradjon is így.

Homeoffice 2019.07.04. 08:29:16

Annyi hozzáfűzni valóm van az egészhez pro-és kontra, hogy bárhol kamuzhattok, csak a tükörbe ne hazudjatok magatoknak. A posthoz... Édes fiam. Maradtál volna anyádnál otthon.

2019.07.04. 08:33:28

@Béci_ma_ne_lécci: a férfitől nem megkapta, hanem kikényszerítette tőle azt amit akart. Erre való ma a házasság.

borzlány 2019.07.04. 08:35:35

@Béci_ma_ne_lécci: hát, az erőforrásainál azért vannak dolgok, amik sokkal többet érnek.
De amúgy beszarok ezeken, "alacsony partnerszám" "korrekt üzlet" :D elképzeltem, ahogy az anyakönyvvezető ezeket ráolvassa a párás szemű ifjú párra :D
Egyébként igen, figyelni kell, mindig. Remélem még jó sokáig lesz alkalmunk.

Somogyi József 2019.07.04. 08:41:32

"tíz éves kapcsolatom ment gallyra, mert túl nagy szabadságot hagytam a pasimnak. semmi nem volt gond, übertoleráns voltam, tényleg ha akart heti kétszer bulizott"

Elő a porázt :D

2019.07.04. 08:45:19

@borzlány: "Remélem még jó sokáig lesz alkalmunk."

Ez biztos. Meg is tettél ezért mindent. Házasságba kényszerítéssel, teljes pénzügyi kontrollal, gyerekekkel történő zsarolással stb. :D Ki ne akarna egy ilyen korrekt társat?

2019.07.04. 08:46:51

@borzlány: Felsorolnál párat? jó lenne tudni mik azok, amik fontosabbak egy férfi családfenntartó (anyagiak biztosítása) képességein felül.

2019.07.04. 09:02:37

Nem értem, hogy ennek a társkeresőnek az üzemeltetői miért tartják fent ezt a blogot. Ha én onnan csöppentem volna ide, és úgy olvasnám ezeknek a nyomorult lelki világú hapsiknak a kommentjeit, rögtön törölném magam, és inkább megfontolnám az apácának állást.

2019.07.04. 09:05:49

@brkvics: Te most megtanultad mi van akkor, ha masszivan magad fölé választasz.
Biztos szar érzés lehetett, hogy nem tudtál befolyást szerezni a barátod hétköznapi életében, és nem tudtad a vélt, vagy vágyott igényeidnek, elképzeléseidnek megfeleöen betörni, alakítani öt.
Tagadnod felesleges, a kommentedböl süt ez a tehetetlenséged.
Ami igazán katasztrófa, hogy elment 10 év az életedböl, ami valószínüleg a legszebb, legtermékenyebb idöszakod volt, el sem tudom képzelni mekkora szerencse kell innen fordítani.
Csak egyet kívánhatok, a jóisten mentsen meg a magamfajta gondolkodású emberektöl!

God Harald 2019.07.04. 09:06:54

@Sally and Billy: a mentális betegség egy “fejlett” társadalomban kényes téma!

borzlány 2019.07.04. 09:06:56

@Béci_ma_ne_lécci: hogy megbízunk, megbízhatunk egymásban. Hogy mindig biztonságban érezhettük magunkat egymás mellett. Hogy meghallgat, megért, biztat, támogat, ha kell seggberugdal (képletesen). Hogy nagyon jó apa, hogy a gyerekekkel kapcsolatos minden feladat és felelősség közös volt a kezdetektől. Hogy ismer kívül-belül, hogy elfogad és szeret úgy ahogy vagyok, minden hibámmal, rossz szokásommal, gyengeségemmel együtt.
Látok elég kapcsolatot, férjet, apát ahhoz, hogy ezeket sokkal nagyobbra értékeljem, mint a fizuját.

2019.07.04. 09:07:55

@Sally and Billy: Nosza gyorsan! Mi tart vissza?

2019.07.04. 09:09:13

Néha idetévedek, de mindig ugyanazt látom, hogy a kommentszekciót telehányja ez a totál gusztustalan és ordenáré ostoba Captain Admin nevű kövér pattanásos kisgyerek, úgyhogy mindig lelépek, most is ezt teszem. Ha én lennék itt a bloggazda, kivágnám innen, tönkrevágja a blogot az ócska szövegével.

2019.07.04. 09:13:02

@borzlány: Van egy tökéletes kapcsolatod, más csak álmodhat róla, vagy még azt sem.
Te mégis egy ismeretlennek bizonygatod, hogy nem úgy van, ahogy ő mondja minden nap, lassan minden órában. Valami nem okés.
Te tudod csak, hogy mi.
Tényleg az a lényeg, hogy Ő mit gondol, vagy magadat IS erről igyekszel meggyőzni?

2019.07.04. 09:13:37

@borzlány:"hogy megbízunk, megbízhatunk egymásban"

De egy ritka undorító jellemhulladék nő vagy te bazdmeg. Komolyan mondom, elindult felfelé a reggelim.

Ha te megbíznál a balek férjedben, akkor nem vetetted volna el magad vele feleségül, és nem kényszerítenéd közös bankszámla használatra sem.

VT Man 2019.07.04. 09:16:24

@Eugene Horse:
Na, azért a posztok se sokkal színvonalasabbak ám...

2019.07.04. 09:22:42

@Frau Untermensch4: "Valami nem okés."

Jó reggelt! :)

Van egy teljes mértékben becsicskított balfasz palija, akit természetesen már évek óta nem kíván. Így nem sok értelme van a kapcsolatnak, de mivel egyedül életképtelen lenne (ő írta korábban, hogy egyedül nem tudná megoldani a dolgait ilyen életszínvonalon), ezért muszáj benne maradni. A látszatra ügyelni kell, ezért ha bárki bármit kérdez, megvannak az előre legyártott minden okés, válaszok. De ez nem elég neki.

Ő egyenesen meg akar győzni vadidegeneket is, hogy ők a minta pár bmeg! :D Na mindegy, túl sok idő ment el erre már.

Borzlány! Itt lezárom ezt a dolgot, persze ez nem jelenti azt, hogy az ellentmondásaid szó nélkül hagyom a jövőben. De jutalmul mivel igazoltad a legelső felvetéseim veled kapcsolatban, ezért felajánlom, hogy ha legalább átlagos alakod van, nem lapos a segged, ápolt vagy, szép a bőröd, akkor én bevállallak. ;) Kedvelem az ilyen baszatlan feleségeket, jól fogod érezni magad. :) Privátban elérsz.

2019.07.04. 09:25:45

@Frau Untermensch4: A hosszú kommentjében leírta, hogy jelenleg milyen probléma van az életében. Talán ha nem a kapitány seggének nyalásával lennél elfoglalva, neked is átment volna.

borzlány 2019.07.04. 09:28:59

@Frau Untermensch4: nem nagyon értelek. Nem ennek a lénynek írtam, vele nincs több beszélnivalóm. Egy másik kommentelő érdeklődött, válaszoltam.
Persze hogy nem oké valami, oka van annak, amiért itt vagyok és nem mást csinálok, pl. Nem hiszem, hogy sokan cserélnének velem, bár problémáim többsége sorscsapás jellegű, nem a házasságomból adódik, az pont a vigaszt nyújtja az említett csapásokban.

2019.07.04. 09:37:01

Húbazdmeg kategória, amit összehoztatok:)
Kialakult két klikk, egyik oldalon értelmes, logikus érvekkel operálók, akik nem akarják meggyőzni másik félt saját igazukról, másik oldalon a magyarázkodós, személyeskedősek, akik mindenféle jelzőkkel minősítik azokat, akik nem úgy gondolkodnak , mint ők.
Kérdés: melyik a férfi és melyik a női oldal?
Kérdés: mi az értelme ennek az egésznek?:)

2019.07.04. 09:37:08

@Sally and Billy: Kismókus, olvasom.
És ennek alapján írom le a véleményemet.
Admint, ha lehámoznátok a külsőséget és kivennétek a szórakozását -amit szerintem jól csinál-, és nem lennétek totálisan elfogultak, hogy amit ő mond szar, akkor látnátok, hogy jó néhány dologban igaza van. Sajnos csak a nőket "látja", mert férfi oldalon is számtalan probléma van, ha arról írnak a nők, azt ignorálja, de hát senki sem lehet tökéletes, még ő sem ;)
Egyébként miért magyarázza az életét, amikor látja, hogy egyre többet ad és így egyre jobban belekeveredik?

whoamiohmy 2019.07.04. 09:38:36

@borzlány: ha tetszik, ha nem, évtizedekre szóló kapcsolatokban ilyen gondolatmenetekben KELL gondolkodni. A bepárásodott szemű, gyors, érzelmi döntések jók, ha egy hétvégi maraton kefelesrol van szó, de ha élethosszig tartó viszonyban gondolkodunk, akkor bizony kőkeményen a racionalitás talaján kell maradni.

Az az érdekes ebben, hogy a nők SOKKAL racionálisabban és szolipszisztikusabban gondolkodnak a férfiaknál, de ugyanakkor sokkal inkább ragaszkodnak az emocionális köntöshöz. Alapvetően innen is látszik, hogy a női reproduktív stratégia alapja és lényege az átbaszás. De hát ez már evolúciós pszichológia és a rejtett ovulaciobol azonnal következik.

2019.07.04. 09:41:12

@borzlány: De vele beszélsz, neki magyarázol és aztán "baszod be az ajtót" sértődötten, mint egy kicsilány. Nem bántásból írtam neked. Talán valahogy jelezni feléd, nem jó így. Ideges leszel, csapkodsz. Saját tapasztalatomból írom :) Magamat látom... Szerintem ne így csináld.

whoamiohmy 2019.07.04. 09:42:36

@Eugene Horse: elárulom neked, hogy ha a kapitány nem lenne, a kutya se olvasná ezt a szart. És ezt nem csak azért mondom, mert nekem imponál a stílusa, de nézd meg azt is, hogy gyakorlatilag tankönyvi példája a szövege a tökéletesen vegrehajtott cocky and funny stilusnak. Pár kivételtől eltekintve egyetlen egy nő se bír leszakadni róla, bezzeg ha valaki (például én) megpróbál normális stílusban beszélgetni ezekkel a nőkkel, akkor 2 pillanat alatt olyan bunkó kurvakka válnak, hogy öröm nézni.

Fájdalom, de a Captain nagyon is érti a nők lelki működését. Nem szép ez a működés, de érthető. Illetve nem észszerű de logikus.

whoamiohmy 2019.07.04. 09:43:36

@Captain Admin: kezdem már érteni miért jársz te ide!

:DDDDDD

whoamiohmy 2019.07.04. 09:45:01

@Frau Untermensch4: na, te legalább részben le tudtál szakadni a kapitányról. Ez jelentős önuralomra vall, női agyból kiindulva.

2019.07.04. 09:48:59

@whoamiohmy: hát, amilyen nőknek ez bejön, azokat vigye csak, szépen ellesznek együtt a szintjükön :))))))))

2019.07.04. 09:50:52

@whoamiohmy: jajbazmeg, közben ránéztem a szakkifejezésedre, ez ilyen pua dolog, ultraszánalmas :)))) De gondolom vidéki diszkókban meg 80 iq alatt tök működik.

whoamiohmy 2019.07.04. 09:56:12

@Frau Untermensch4: ha engem kérdezel, akkor félrekúr, ez az a bizonyos "sorscsapás" amiben a házassága jelenti a menekülőutat. A nők az ilyen elkezdtem kefelni valakivel a hazassagom mellett szitukat mindig ilyen dumákkal magyarázzák ki maguknak.

Nemrég randiztam egy csajjal, ott az volt a szitu, hogy 2 éven át csalta a férjét egy pasival, a férje végig tudta (egyszer követte őket a pasi lakásáig és meglátták egymást a nővel), majd miután 2 év megaláztatás és frusztráció után a pasi EGYSZER megmártotta valaki másban, a csaj vitte a felhalmozott lóvé nagy részét és beadta a valopert.

Én úgy jöttem a képbe, hogy kellett volna valaki akinek van pénze a kefelogep szeretője mellé. Aztán amikor meg akartam csókolni, elbogte magát és közölte hogy ő mennyire szerencsétlen, mert úgy volt hogy Mr. Baszogep vasarnap megkettyinti, de végül lemondta a legyottot. Úgyhogy én inkább csak vigasztalgassam.

Gondolkodtam rajta, hogy belebasszam-e a Dunaba de végül csak simán kiröhögtem és ott hagytam.

Somogyi József 2019.07.04. 09:58:27

@whoamiohmy: "Pár kivételtől eltekintve egyetlen egy nő se bír leszakadni róla, bezzeg ha valaki (például én) megpróbál normális stílusban beszélgetni ezekkel a nőkkel, akkor 2 pillanat alatt olyan bunkó kurvakka válnak, hogy öröm nézni."

És már meg is kaptad a lótól :D

2019.07.04. 09:59:29

@whoamiohmy: Ó, én nem Adminnal "viaskodtam" :)

Amikor benne van az ember, baromira nehéz kibújni, szinte szaros és gyáva feladásnak tűnik, tudom.
De egy kivülálló, "kivülálló" fejjel van amikor segíthet, túllendíthet. Kell ez. Szerintem.
Én kedvelem Admint. Valóban.
Jól lát sokmindent, letagadhatjuk, de belegondolva, őszintén, azért van benne valami.
A stílusa az bicskanyitogató tud lenni, és van amikor nem találja el, hogy hol érdemes abbahagyni, mert az is győzelem, ha az őzikét hagyja a vadász elmenni, miután célkeresztbe vette és lőhetne ugyan, de mégsem...

2019.07.04. 10:00:34

@whoamiohmy: én is leszakadtam róla!! éniskérek buksisimit! sokaaaat!!! MOST!

2019.07.04. 10:01:19

@whoamiohmy: 2019.07.04. 09:42:36 -ebben a kommentben nagyon szépen leírtad a helyzetet, ha lehetne pontozni, már kettőt is nyomtam volna rá :)

2019.07.04. 10:01:47

@Frau Untermensch4: Aha. Szóval van egy kommentelő, akinek az az egyetlen öröme az életben, hogy megpróbál mindenkit lehúzni a saját nyomorult szintjére. Benne meg kell találni a jót.

Meg van egy másik, aki végre bemutatja a másik oldalt is, hogy milyen egy jól működő kapcsolat. Neked meg pont ez szúrja a szemed. Fura egy szerzet vagy te.

whoamiohmy 2019.07.04. 10:03:35

Na majd jövök még és reagálok de indul az ambulancia, jönnek a betegek. Csókpuszi mindenkinek a buksijára meg ahova kéri ;)

De semmi buzulás!!!

2019.07.04. 10:04:06

@Sally and Billy: Szerintem mindig elbeszéltünk egymás mellett, ahogy most is. Nem vitatkozom veled, itt érdemes abbahagyni :)

2019.07.04. 10:07:33

@Frau Untermensch4: erről mindig eszembe jut egy régi haverom locsolkodós verse, amit ezer éve költött.

Zöld erdőben őzike
azt nézi, hogy nézik-e.
Nem félj tőlünk őzike
csak azért jöttünk,h szétkúrjuk a segged!

nOniCk 2019.07.04. 10:11:47

Elfogyott a popcornom de szépen kitettetek magatokért. Jól látszik, hogy az érvek ellen nagyon karcsú megoldás érzelmi patronokat puffogtatni. Attól lesz ez ilyen alpári, hogy ítélkezik mindenki, ahelyett hogy csak leszarná más dolgait. Nagyon fura, hogy néhány betű alapján magyarázkodás igényét érzik páran egy tök idegen számára, ez már önmagában gyanús.

2019.07.04. 10:13:10

@whoamiohmy: semmiféle sorscsapás nincs. Amit borzlány csinál, az egy gyakori script a hazug és a hazugságon kapott nők esetében. Olvashattad, felvázolt egy képet, amiben azt hitte, majd kényelmesen kommentelget meg kioszthatja a pasikat itt. Lehullt a lepel, kiderült a valódi éne. Ez szégyen. De a nőkben nincs szégyenérzet, az életben ilyenkor úgy csinálnak, mint ha meg sem történtek volna a dolgok. De itt erre nincs lehetőség.

Mi marad hát megoldásnak, hogy teret nyerjen? Az áldozat szerep. Ha rákérdezel, hogy mi az a sorscsapás, ha már így szóba hozta, akkor az lesz a válasz mindig, hogy áááá, hagyjuk, nagyon rossz nekem erről beszélni is, stb stb bla bla. Csak a szokásos.

whoamiohmy 2019.07.04. 10:14:54

@Eugene Horse: csodálkoznál, ha látnád, hogy ez mennyire működik a való életben is. Tény, hogy fel kell baszni a nők agyát egy kicsit, attól beindulnak. A nők számára a behatolással járó szex valamelyest az erőszak élményéhez kötődik, emiatt egy agresszív, bunkó stílusra sokkal inkább ránedvesednek, mint egy asszertív, de alapvetően kompromisszumkepes stílusra.

Nem minden nő ilyen, de a túlnyomó többségük. Kicsit kötődik a betasitas programjahoz is: a cél hogy a badboy kefelogep alfából jól idomított, éjjel-nappal gazdasági eroforrasokat termelő béta legyen akinek egyetlen molekulanyi punciszag elegendő motiváció hogy melózzon. Egy agresszív alfa pasi beindítja ezeket az ösztönöket és ez jó alap a továbbiakhoz.

Nem CSAK így lehet csajozni de így is lehet. És működik.

whoamiohmy 2019.07.04. 10:16:48

@Captain Admin: jaja, erre hoztam a duna-parti csajos történetét. Gyakorlatilag úgy akarta beállítani a sztorit, hogy ő az áldozat, miután 2 éven át felszarvazta majd kifosztotta a férjét. Én meg ugye finanszírozzam az utazgatasos életmódját mialatt más kefeli. És még akkor is ő lett volna az áldozat természetesen.

2019.07.04. 10:18:33

@nOniCk: ez így van! Egy troll poénkodására elkezdik bizonygatni a csodás életüket. Miért is tesznek ilyet?
Meg ugye azt írta itt valamikor, hogy nem kommentel csak, ha épp NEM dolgozik. De örökkön örökké ideírogat bármely napszakban.

2019.07.04. 10:19:46

@borzlány: Rendben. Akkor készpénznek vehetem a ti esetetekben azt is, ha a férjed elveszítené a munkáját, neadj isten beteg és keresöképtelen lenne hosszú ideig, vagy bármi számára (és ezzel együtt a családja számára is) elönytelen, kellemetlen, megoldhatatlan, a mindennapjaitokat alapjaiban megrengetö negatív eseménysorozat bekövetkezne (ami remélhetöleg nem fog), akkor te abban az esetben is akár erödön felül vinnéd a családot a hátadon tovább, annak minden anyagi, fizikális, mentális megterhelésével együtt.
Komoly választ várok. kösz.

2019.07.04. 10:20:23

@Frau Untermensch4: "ajnos csak a nőket "látja", mert férfi oldalon is számtalan probléma van, ha arról írnak a nők, azt ignorálja, de hát senki sem lehet tökéletes, még ő sem ;)"

Alapvetően rossz a felvetésed is, hiszen miért kellene nekem férfiként a nők által vélelmezett problémákkal foglalkozni? Amíg ez engem kell,h érdekeljen, az csak az a szint, amíg felmérem a piacképességem a többi rivális férfihoz (ez kb 17-18 évesen megtörténik először) képest, majd folyamatosan ezt monitorozom az idő múlásával.

Ha megállapítottam, hogy a szintem x, akkor egyáltalán nem kell foglalkoznom a szintem alatt lévő faszikkal kezdő nők problémáival. Semmi értelme nem lenne.

De ha ettől elvonatkoztatunk is, miért a faszi a hibás azért, mert a nője hagyja, hogy verje éveken keresztül? Alkohol, balfaszság, elhízás, bunkóság, erőszak stb mind ugyanígy behelyettesíthető ide.

A nők férfiakkal kapcsolatos problémáik 95%-a a saját önámításukból ered. Pl ráérek még akármikor találok nekem való pasit, elvetetem magam és majd megváltozik, szülök neki és majd megváltozik stb stb. Ezekhez nekünk férfiaknak semmi közünk. Ezek a problémák a balfaszokra és a nőkre maradnak.

2019.07.04. 10:23:55

@Béci_ma_ne_lécci: természetesen. Ha kell, 0-24/7-ben dolgozna. Meg sem fordulna a fejében, hogy egy jobb eltartó képességű faszi farkába üljön bele heti 3x inkább. :) Nem is láttam még ilyet.

2019.07.04. 10:26:16

@whoamiohmy: a legjobb dugásaim olyan nőkkel voltak, akikkel nem bírtuk elviselni sem egymást. Legalább is ők ezt mutatták, de csak a szexen kívül. :D

2019.07.04. 10:31:25

@similar: Az érés, változás a nők esetében teljesen irreleváns fogalmak. Egy nő (a szexuálisan aktív életkor betöltése után) nem érik, nem javul, hanem változik, de a változás egyértelműen és csak és kizárólag negatív, vagyis romlik.

Egy nő sem jobb 30 évesen a 17 éves megfelelőjéhez képest. Mindig sokkal több férfi választaná bármire a 17 évest ugyanabból a csajból, mint a 25 vagy 30 évest. A fonnyadtabbakról kár is beszélni.

2019.07.04. 10:32:21

@whoamiohmy: Persze, a normális stílusod miatt kezelnek a nők leprásként, és véletlenül sem azért mert önként vállaltad egy hímsoviniszta idióta felszopójának a szerepét...

2019.07.04. 10:42:41

@whoamiohmy: Doki! Te nagyon balfaszul nézhetsz ki, ha ezt meg merték veled lépni! De ugye nem....?

2019.07.04. 10:47:39

@Csodor aki meghagja a vilagot: tök mindegy kik ezek. Mind ugyanazt fújja csak, vélemény és érvek nélkül.

2019.07.04. 10:52:40

@Captain Admin: szélsőséges stílusod miatt eltűntek a normális pinák innen, nincs akinek udvaroljak művészi énemmel :(

2019.07.04. 10:55:01

@similar: Igen, de bocs ne nekem kelljen már a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni.
Pl. csaj pörgött a faszkörhintán, majd mikor elégge elfáradt kitalálta, hogy jöhetek (nék) komolyra mostmár.
Hogyne minden vágyam egy lelakott növel családot alapítani.
2.3. szeretönek viszont kiváló anyag volt.
Lehet, hogy érik a nö, csak közben a választási lehetöségei a visszájára fordulnak.
Jól írtad választanák, mert már választani nem tudják.

2019.07.04. 10:57:09

@Csodor aki meghagja a vilagot: egyáltalán nem szélsőséges a stílusom. Hiába cukrozzuk a szart, attól az még az marad.

whoamiohmy 2019.07.04. 11:04:00

@Sally and Billy: nézd, ezt a menetet már lejátszottam itt pár emberrel és többnyire az lett a vége, hogy fülüket-farkukat behúzva menekültek vissza anyucihoz sírdogálni a szoknyája szélén. Szóval ha ekézni akarsz, tőlem mehet, de aztán ne csodálkozz, ha te húzod a rövidebbet miután előjött a jótermészetem.

Ellenben én egyrészt szeretem megadni a tiszteletet alapból mindenkinek, és ezen a talajon megmaradni, ameddig lehetséges. Ennek főleg az az oka, hogy utálok energiát pazarolni valamire ami kontraproduktív. Viszont ha simán fluffernek titulálsz és nem tudsz normálisabb hangnemet megütni, nagyon gyorsan el tudlak ám küldeni melegebb éghajlatra. Egyáltalán nem probléma.

A kapitanyhoz: fenntartom, hogy csak miatta érdemes a blogot olvasni. A való életben valószínűleg kerülném a társaságát, de így a blogoszferaban rendkívül szórakoztató. Emellett jók a meglátásai és helyén kezeli/látja a dolgokat. Ha ennek kimondása felszopas akkor visszatérhetünk a jó édes anyukádba való elmenetel témaköréhez.

Csokoltatlak.

whoamiohmy 2019.07.04. 11:06:15

@Béci_ma_ne_lécci: nézd, mi tagadás, nem vagyok egy matyóhìmzés, de nagyon ronda se. Kinézetre egy 5.5/10-re taksalnam magam a korcsoportomon (35-40) belül.

Tény hogy a hipergamia miatt ez arra elég, hogy egzisztenciaval csajozzak. Ez nagyjából megy is (vannak sztorijaim), de tény, hogy teljesen más mint ha alfa lennék.

exilis 2019.07.04. 11:30:41

Az orvos nem egyenlő az alfával? Most komolyan, szerintem minden nő nedvesedik az orvosokra, olyan ratyi orvos ismerősöm fut sokkal fiatalabb helyes nőkkel, hogy járni alig, dugni meg szerintem egyáltalán nem tud. És néhány éve a 10 évvel fiatalabbat lecserélte egy 20 évvel fiatalabbra.

Somogyi József 2019.07.04. 11:35:11

"dugni meg szerintem egyáltalán nem tud."

Ez a lényeg mert csak a lóvé kell neki :D
Kapitány meg megdugja :D

Sanyi vagyok 2019.07.04. 11:35:12

@exilis: sugar daddy aka beta bucks

God Harald 2019.07.04. 11:36:02

@exilis: szerelem kolera idején:)))

2019.07.04. 11:36:35

@whoamiohmy: Nem szeretsz energiát pazarolni? Akkor ezt a kommentet minek írtad? A röhejes fenyegetőzésed meg rizsád leírása helyett talán megpróbálhattad volna értelmezi a kommentem.

De sebaj, segítek: ha te hímsoviniszta eszmékkel szimpatizálsz, akkor hiába nem vagy vulgáris, normális nő nem fog veled érdemben leállni még vitatkozni sem, nemhogy többre.

De így legalább továbbra is sajnálhatod magad és mantrázhatod az MNK-t...

whoamiohmy 2019.07.04. 11:39:53

@exilis: na, erre a kérdéskörre en a következő példával szoktam élni:
Hugh Hefner alfa volt?

Gondolj bele: a csávó 86 évesen 3 huszonéves csajszeekaval gruppenezett minden áldott éjjel meg még emellett ami belefért Viagra elvtárs segítségével. Nyílvánvaló hogy a férfiak 99,9%-a cserélt volna vele és irigyelte. A maradék 0.1% meleg.

De! Hugh Hefner nem volt egy vonzó pasi, legalabbis az utobbi 40 évben nem. Ha ment volna az utcán, a nőknek nem az jutott róla az eszébe, hogy hú, de magamba húznám azt a pasit ott.

Akkor mitől volt sikeres? Nos, a csávónak volt valami 100 millió dollár körüli vagyona, és ő alapította azt a magazint amibe bekerülni minden huszonéves nő nedves álma volt 60 éven át.

Tehát H.H. azért volt májer mert tudott fizetni a punciert. Nemcsak pénzzel, hanem hírnévvel, kapcsolatokkal, szociális hálóval, a jóég tudja mivel. Márpedig ez egy béta definíciója: fizet a szexért.

H. H. tehát nem alfa volt, hanem HIPERbéta. Különösen kiemelkedő teljesítményű béta.

Na, az orvos ugyanez. Lehet orvosi egzisztenciával csajozni? Természetesen. Velem volt, hogy megkérdezték, mivel foglalkozom, aztán hogy mennyi a fizetesem és 20 perccel később már a csaj bugyijában kotorásztam a taxiban a csaj lakására menet.

De ez nem alfa státusz. Alfa az, akire ránéz egy nő és egy pillanat alatt tudja, hogy na, tőle teherbe esnék. Elég jók a génjei és a kiállása ahhoz, hogy a nők továbbörökítésre alkalmasnak iteljek, azonnal. Ez az alfa.

whoamiohmy 2019.07.04. 11:42:22

@Sally and Billy: rendben, meggyőztél. Valóban nem érdemes rád több energiát pazarolni. Mehetsz is vissza a nyomorult kis 40-es életedbe, ahol senki nem akar már megdugni se, a jó férjnek való pasikat meg evtizedekkel ezelott kirúgtad a picsaba.

Minden jót és élvezd a macskákat meg a műfaszt!

2019.07.04. 11:44:27

@Sally and Billy: felhívnám a figyelmedet, hogy a "hímsoviniszta" jelző ragasztgatása egyre kevésbé trendi. Az újbalos marxisták szeretik kirekeszteni a kultúrából mindazokat akikkel nem szimpatizálnak, vagy a nézetrendszerük irritálja őket. A megértés és tolerancia helyett.

2019.07.04. 11:45:27

@whoamiohmy: Akkor jó! Arra lennék még kíváncsi, hogy mit érzel, mikor egy ilyen anyagiakra izguló növel kezdesz?
Hogyan futtatod magadban a programot?
Tervezed az elejétöl a végéig, az érzelmeid fékentartásával, a nöt kizárólag ürítésre használva, kizárólag a saját mentális és fizikális egészséged érdekében, vagy esetleg meg meg botlasz?
Illetve okoz -e valamilyen frusztrációt egy egy ilyen kaland, ha okoz azt hogy dolgozod fel?
Valamint hogy tervezed a magánéleted az elkövetkezendö 5-10 évben? Szerepel benne valami rezidens fasztarisznya, vagy stabil egyedüllétre rendezkedsz be, alkalmi kapcsolatok mellett?

napalm 2019.07.04. 11:45:57

@whoamiohmy: No, a storykat karakterekbe foglalhatnád. :D

a_siraso 2019.07.04. 11:46:26

@Eugene Horse:

nagyon sok ilyen van. Nagy kedvencem Maxwall Bircaman vagy ki a tököm. Bármi alatt tudja osztani az észt :D

2019.07.04. 11:47:38

@Eugene Horse: jajbazmeg, közben ránéztem a szakkifejezésedre, ez ilyen pua dolog, ultraszánalmas :)))) De gondolom vidéki diszkókban meg 80 iq alatt tök működik.

Erről a tagadásról jut eszembe. Ma már a női psziché és párválasztási stratégia A-Z-ig fennt van az interneten, bárki elolvashatja, alkalmazhatja a valós életre. Ennek ellenére még ma is óriási a "rózsaszín köd" a férfiak fejében, egyszerűen azt nevelik belénk, hogy a nő a megtestesült érzelem, aki mindig csak egy kis törődésre, szeretetre vágyik és el kell nyerni a kegyeit kedvességgel, odafigyeléssel...szóval a totális recept a béta-férfiság felé. Ezt sulykolja felénk a média, az irodalom, filmek, politika, minden.

A női párválasztási stratégia eleve erre az átbszásra épül. Nem is szeretik, ha tárgyilagosan, a férfiak "nyelvén" van ez összefoglalva (pl. PUA), mert az a kép ellenkezik a saját önképükkel, vagyis azzal, amit ma a média, a külvilág feléjük kommunikál ( némelyik maga is elhiszi a sok sületlenséget, ebből aztán elég vicces "magam sem értem miért így tettem" megállapításaik lesznek). Tévedés ne essék, én nem azt mondom, hogy a nők ösztönei "gonoszak", egyszerűen csak ilyenek, ez biztosítja legjobban evolúciós értelemben a fajfenntartást, ezért olyan amilyen, de ebben nincs (és nem is lehet) semmilyen erkölcsi értékítélet, mivel szó szerint ez a természetes...ahogy a férfiak is pl. a pina bűvöletében élnek.

Mondjuk milyen jól hangzik, hogy a házasság a legerősebb kapocs két fél között, ez fejezi ki legjobban az egymás felé irányuló bizalmat és tiszteletet...Na ez az, amit tipikus női semmitmondásnak szoktam hívni, mert csak megideologizálja azt, amit a természet szimplán az erőforrások birtoklásának tekint. Erőforrás alatt a jó génkészletet és az eltartó képességet értem. Az, hogy kit fog választani a nő, abban a döntő szerep mindig is az erőforrásoké lesz, mivel ösztönszinten ezt diktálja a természete, ez így volt 10 ezer éve, 1 millió éve és így van most is, legfeljebb szép körmondatokkal lehet reszelgetni, hogy ne tűnjön annyira állatias ösztönnek. El lehet mondani, hogy nem azért házasodtam, mert őt találtam tudatalatt a legalkalmasabb erőforrásnak, hanem mert megbízható, kedves, megértő,vicces. Csak hát valójában az a bizonyos kereső nem ezen tulajdonságokat tekinti a legfontosabbnak, hanem az erőforrásokat. Ezek csak azután következnek (már ha következnek, mert néha felülír mindent a másik).

Egyébként én azoknak a férfiaknak, akik még hisznek a mainstream "nőképnek" mindig azt mondom, nézzék meg, hogy egy anyós milyen szempontok szerint "felügyeli" a fia feleségét és akkor megtudhatja valójában hogyan gondolkodnak a nők saját magukról.
Éppen úgy tekint rá, mint egy PUA férfi vagy mondjuk Captain Admin, de semmiképpen sem úgy, ahogy azt a hivatalos női kép elvárná, ahogy pl. a béta férfiak tekintenek a nőkre, bizony nem.
Vajon miért? Miért van az, hogy általában egy számító dögnek xD képzelik az anyósok a fiúk új kedvesét? Sőt legtöbbször úgy általában is ezt gondolják egymásról a nők. Hogyan oldaná fel egy mangina ezt az ellentmondást?

whoamiohmy 2019.07.04. 11:49:33

@Daenerys Targaryen: jaja. Egy dologban vitatkoznék: nem kell egyetérteni vagy megérteni, mert sok szempontból az ellentétek kibékíthetetlenek, vagyis hosszú tavon3vagy az egyik oldalnak lesz igaza vagy a másiknak, és az ellenoldal meghasonlik (máshogy nem lehet). De egyet nem érteni kell mert a világ a nem konvencionális gondolatoktól halad előre. És normálisan kommunikalni is kell, mert ha nincs normális párbeszéd, akkor a tarsadalom destabilizalodik (ez történik most egyébként).

Megint csak Pagert tudom idézni: sokkal fontosabb, hogy pontosítsuk, miben nem értünk egyet mint hogy mindenáron egyetértésre törekedjünk. Ez a férfi-női kapcsolatokban pontosan ugyanígy van mint más társadalmi kérdésekben.

Janed0e 2019.07.04. 11:53:56

A tegnapi kommentekre reagálva: azoknak a nőknek fontos a házasság, akik gyereket akarnak szülni. Nem nehéz felfogni, h amíg az anya otthon van a babával, addig nem tud bejárni dolgozni, ezért szüksége van a férfire, aki ebben az időszakban eltartja őt is és a babát is. Ezt a legtöbb (értsd: nem itt kommentelő) férfi tudja is, és saját akaratukból kérik meg a nő kezét, h együtt családot alapítsanak. Szvsz a házasság mindkét nem részéről egy biztosíték, amiben a nő véleményem szerint sokkal nagyobb rizikót vállal: (ne felejtsük el, h a szülésbe - esetleges komplikációk miatt- ritkán, de még manapság is bele lehet halni), a nő éli át a szüléssel járó, férfiak számára elképzelhetetlen fájdalmat, a hormonális változások miatti pszichés hullámvasutat, a nőnek tönkre megy a teste, vállalja, h min 2 évre teljesen feladja a szabadságát és éjjel nappal a baba rendelkezésére áll, cserébe a férfi vállalja, h biztosítja az anyagi hátteret annak a nőnek, aki megszülte neki a fiát, lányát, vért a véréből és nem fogja otthagyni a feleségét, gyermekei anyját a szarban, mert már nem olyan feszes a punci. Bár én nem vagyok házasságpárti,teljesen megértem azokat a nőket, akik a fentiek miatt csak úgy érzik biztonságban magukat, csak úgy mernek családot alapítani, ha megházasodnak. Ha egy férfi gyereket akar, akkor ezt fel kell vállalnia. Kérdezem az itt kommentelő férfiaktól, h ebben a paktumban, amit mindkét fél saját akaratából köt meg, mi a kivetnivaló?

2019.07.04. 11:56:18

@a_siraso: ó, ő a legalja :) Konkrétan klinikai eset.

borzlány 2019.07.04. 11:58:26

@Béci_ma_ne_lécci: hogy a fenébe ne? Ez benne van a pakliban bármelyik családnál és gondolni is kell rá, plusz nekem nagy parám, hogy meghalok én vagy ő és a gyerekek félárvák lesznek. Vészesetre van vészterv, remélem soha nem lesz rá szükség.

Somogyi József 2019.07.04. 11:58:40

@Janed0e: Teljesen rendben ezért kell házassági szerződés így nincs félre értés.

whoamiohmy 2019.07.04. 11:58:43

@Béci_ma_ne_lécci: nézd, én igy a válás után a nők tekintetében abszolút opportunista lettem. Ha van olyan nő, aki elég jó nekem és engedi magát megdugni, akkor megdugom. Hogy ezt ő hogy zongorázza le saját magában, az legyen az ő dolga. Ha több eroforrasomba (idő, pénz, energia) kerül a dolog mint amit erre szánnék, akkor ejtem a dolgot. Ha nincs senki, akkor fizetős. Kb. ennyi.

Rezidensek... ezzel a témakörrel kapcsolatban vigyázni kell. A rezidens csajok manapság rohadtul tudjak, mennyit érnek. Ide is tudnék sztorizgatni párat, de a lényeg, hogy az egészségügyben megtörtént a női hatalomátvétel, legalábbis azokon a helyeken, ahol nyugis a meló és jó a pénz.

Én azt vettem észre, hogy orvos csajok között 2 kategóriát lehet eredményesen felszedni, illetve ez a 2 kategória viselkedik egyáltalán normálisan és nem számító dög illetve energia- és idővámpír succubus módon

1. Aki még nagyon új és nem ismeri a saját értékét a piacon (mostani állásomban például a hatodévesek)
2. Aki már kicsit benne van a korban (35-40), de valami miatt akar férjet (kevés ilyen vqn, a többség megátalkodott szingli) és emiatt aktívan keres.

A 25-30 közötti rezidens csajok alapvetően nagyvilági csajszeekak, akik alfakkal kefelnek, ennek megfelelően jóképű beteghordo vagy mutosseged vagy mentoapolo pasijuk van (persze szigorúan helllyesssspasseee kategóriából). Ne felejtsük el, hogy ma fiatal nőként főleg nyugaton nagyságrendekkel jobbak az eselyeid egy jol fizető diplomás állami állásra mint fiatal férfiként.

2019.07.04. 12:07:16

@Dolus directus: megtisztelő, hogy ilyen hosszan válaszoltál, de a felénél már majdnem elaludtam :)))) Mindenesetre érteni vélem a lényeget. Van ugye az alfa férfi, aki lealázza a csajokat és mindenkit megb*sz, lehetőleg hetente kettesével mást, meg van a béta, aki egy hatalmas nyomi és a csaja megcsalja, de minimum röhög rajta, ha kimegy a szobából. Ami közös bennük, hogy normális párkapcsolatuk egyaránt nincs. Szóval ez a kis elméletrendszer arra épül, hogy mindenki fosarc, és sose lesz senkinek normális kapcsolata. Szórakoztató :)))))

2019.07.04. 12:07:27

@Janed0e: semmi kivetnivaló nincs.
Aki akar házasodni , házasodik, aki nem akar, nem. Mi is a kérdés?:)

Janed0e 2019.07.04. 12:07:33

@Somogyi József: te mit írnál bele a házassági szerződésbe?

Somogyi József 2019.07.04. 12:09:00

@Janed0e: Ezt az ügyvédemtöl kérdezd :)

Janed0e 2019.07.04. 12:09:48

@Csodor aki meghagja a vilagot: ahogy írtam, a tegnapi mocskolodasra utaltam, amikor a házasság letjogosultsagat kerdojeleztek meg egyesek.

borzlány 2019.07.04. 12:10:34

@Frau Untermensch4: szerintem drámaibbnak fogod fel a helyzetet, mint amilyen.

Somogyi József 2019.07.04. 12:11:58

"Ezt a legtöbb (értsd: nem itt kommentelő) férfi tudja is"

ajjaj én is tudom most akkor mi lesz? :D

2019.07.04. 12:15:50

@Daenerys Targaryen: Szóval azt mondod a hímsoviniszta jelző már nem trendi, most a minden pasi puhapöcs a menő?

Foxi bácsi, áruld már el, hogy ennek a szerepjátéknak, amit csinálsz mi értelme van. Ha már úgyis van egy csomó nicked, akiket tegnap szépen fel is sorakoztattál, akkor miért nem következetesen használod őket? Az egyik oldalt az egyikkel, a másik oldalt egy másikkal képviselve? Ennek, hogy ugyanazzal a nickel csinálsz 180 fokos fordulatokat, mi értelme van? Így teszteled a népet, hogy meddig mehetsz el, amíg lesz még olyan hülye, aki komolyan vesz téged?

És tudom, tudom, gyökér vagyok, hogy megint lebácsiztalak...

2019.07.04. 12:16:59

@Janed0e: azok kérdőjelezték meg, akik saját bőrükön tapasztalták meg negatív oldalát. Az elvált balfaszok, akik kivetítik frusztrációjukat.
Másik oldal is megéri a pénzét, a házasságot propagálja, mint az egyetlen követendő utat.
Prolik vitáznak, ennyi, nincs több látnivaló:)

borzlány 2019.07.04. 12:19:31

@Daenerys Targaryen: hát, tőled azért többet vártam. Ha érdekel vmi, kérdezz.
Egyébként valóban akkor kommentelek, ha nem dolgozok. Nyár van. Lehetek szabin, táppénzen. Találd ki, melyikről van szó.

2019.07.04. 12:27:16

@Janed0e: kihagytál egy fontos momentumot. Ugyan a férfiak ezen gondoltmeneten végigvonulva alapítanak családot, de ha beüt a villám, hirtelen kiderül, hogy nem is akarták ők azt a gyereket /nem annyit /nem akkor. Ez különösen akkor vicces, amikor fűnek fának dicsekedett előtte, hogy seperc alatt összejöttek, hiába a jó génjei,na...
Ezzel meg is lett magyarázva, hogy a döntés nem közös volt, minden kockázatot önként vállalt a nő a saját gyönyörűségére, ezáltal az otthon töltött évek nem áldozat a család oltárán, csak szimpla munkakerülés.
Ezt így, csak sokkal tárgyilagosabban hallgattam végig.
A kérdésre, hogy volna e pofája ezt a gyerekek szemébe is elmondani - lásd mennyire süllyed le, készülhetek e két lelkisérült gyerekre - nem kaptam választ.

netface 2019.07.04. 12:28:10

@borzlány: Épp kitartott állapotban vagy, bármit megtehetsz.

2019.07.04. 12:28:46

@Janed0e: Ebben semmi kivetnivaló nincs.
Abban van a kivetnivaló, ha ezt az egyik oldal felrúgja tekintet nélkül a gyerekre, mindenre.
Függetlenül a házasságkötéskor tett eskütöl, mindentöl. Nincs gond a nöi hipergámiával sem, az egyszerüen van.
Azzal van a baj, ha a nö ezt nem szabályozza le a jómaga, és családja érdekében a házasságon belül hanem kitalálja, hogy neki ennél több és jobb jár még ennél is.
Öt még várják az émények, a régen megélt vad éjszakák, végtelen bókok tömkelege, az individualizmus maga.
Unalmas lett a házasélet, mert régebben mennyire jobb volt. ÈS itt jön be a sokpartneres faktor, ami alkalmatlanná teszi ezeket a nöket bármiféle kötödésre.
Nyilván vannak ilyen férfiak is akik lelépnek a családjuktól, de azok egyszerü jellemhulladékok.
Igazi férfi egy másik pináért soha nem hagyja ott a családját. Ott inkább a verbális bántalmazás lehet egy kiváltó ok, vagy a nö kitudódott félrelépése (de van, ahol ennek ellenére egyben maradt a család, a nöre szabott kökemény feltételrendszer mellett)
Szóval mindíg van megoldás, csak kell bátorság meghozni a döntést.

2019.07.04. 12:30:54

@whoamiohmy: Egyszer még az az áldott jó szívem fog sírba vinni, de nem bírom ki, akkor is adok neked egy utolsó jó tanácsot :)

Addig vagy biztonságban, amíg egy nyugati országban élsz. Amint vissza fogsz költözni Mo-ra, rögtön rád fog találni egy angyal, aki szépen beszáll az MNK-zásba, és aki persze emiatt sokkal különb lesz a szemedben, mint a többi nő. Néhány évig elvisel, majd ugyanúgy kiforgat a vagyonodból, mint az első nejed :)

Szóval maradj nyugaton. Vagy ne :)

2019.07.04. 12:31:00

@borzlány: Rendben, ezt megjegyzem.

Somogyi József 2019.07.04. 12:35:45

@Béci_ma_ne_lécci:
Na ja ebből élethelyzetből készült is egy sorozat igaz történet alapján.

Escape At Dannemora

God Harald 2019.07.04. 12:42:38

@Sally and Billy: nono, egyes nyugati országokban váláskor a nő még a volt férj nyugdíját is viszi! És akkor a munkamorálról nem is beszéltem

2019.07.04. 12:44:24

@TSEPKE: Beüt a villám, ezt kifejtenéd?
Kíváncsi vagyok mi visz rá egy apát, hogy elhagyja a családját.

netface 2019.07.04. 12:48:01

@Béci_ma_ne_lécci: Az élősködő felesége? Az igényeit leszaró "társa"? A férfi áldozza fel magát és maradjon egy számára rossz kapcsolatban, csak azért mert a nője sikeresen kisakkozta a gyereket?

Somogyi József 2019.07.04. 12:50:25

@netface: Természetesen igen, különben visz mindent mint a kamion :)

2019.07.04. 12:51:19

@God Harald: Persze, de én csak arra utaltam, hogy jóléti társadalmakban az MNK-zás kevésbé elfogadott, ezért azt férjfogásra max a white trash kategória használja. Azokat meg a jó egzisztenciával rendelkező hapsik ritkán veszik feleségül.

exilis 2019.07.04. 12:54:25

@TSEPKE: A nők erre itt azt szokták mondani, hogy nyomi és szánalmas vagy, hogy azért mert valaki összetörte a kis lelked, most a kis barlangodból azt feltételezed minden pasi ilyen.

2019.07.04. 12:56:51

@borzlány: ez természetesen lehet.
Én csak olvasó vagyok és egy a sok közül, látásom így egyéni.
Bizonygatsz és nagyon nagy vehemenciával, soha semmit sem kihagyva, mindig reagálsz.
Mivel az írásnak olvasója vagyok csupán, az "igazság"-ból mindössze az én "szememmel" ennyit látok, és "ennyire" drámainak :)

whoamiohmy 2019.07.04. 12:58:33

@Sally and Billy: na látod, tudsz te ha akarsz! Ez egy egészen normalis hangvételű komment volt, ráadásul még a tartalmával is egyetértek. Egy kis kiegészítés: ha Magyarországra mennék, akkor ez most úgy működne, hogy nyomnám a jelenlegi vállalkozásomat havi 15-20 napban, a maradék időben meg otthon dekkolnek. Értelemszerűen ezekben az időszakokban dugnám a csajokat otthon halomra. Ha van ingyen, akkor úgy, ha nincs akkor fizetősben. Persze mindig meghülyülhet az ember, de nem tartom túl valószínűnek, hogy belemennék egy olyan szituba, ahol megint beleadnám az egzisztenciám fölötti kontrollt a kapcsolatba. De soha ne mondd, hogy soha.

Annyit még azért megjegyeznék, hogy voltaképpen ezzel elismerted, hogy a nők, azon belül is a magyar nők számító kis anyagias ribancok, akik kihasználják a férfiak jóindulatát és kifosztják őket. Megjegyzem tökéletesen igazad is van. Még talán annyit: kicsit veszít a társalgás az élvezeti értékéből azon a ponton, hogy azután kezdtél normálisan kommunikálni tudni, miután elkezdtem veled pökhendin beszélni. Valahogy visszatérő jelenség ez a nőknél és megint a kapitány stílusához vezet vissza.

2019.07.04. 13:00:29

@netface: Biztos vagyok benne, hogy köztünk nem nagyon lesz vita, de szeretnék egy érintett nö tollából, az ö szemszögéböl látni (olvasni) egy ilyen élethelyzetet.

netface 2019.07.04. 13:02:35

@Béci_ma_ne_lécci: Na az lesz soká meg Karácsony, hogy egy nő bevallja (és belássa), hogy üldözte el a férfit maga mellől. Persze a panelek repkednének, hogy "Én minden megtettem, királyként kezeltem és mégis elhagyott az a paraszt..."

2019.07.04. 13:08:11

@exilis: @Béci_ma_ne_lécci: nem hagyta el a családját. A válást én adtam be, miután rosszul időzített egy ilyen remek shit tesztet, amit oly lelkesen ecsetelgettek..

Somogyi József 2019.07.04. 13:11:25

szóval a magyar nők a shit tesztek miatt válnak ma ezt is megtudtuk :)

2019.07.04. 13:14:20

@whoamiohmy: Már megint csak a lényeg felett siklottál át. Nem a magyar nők gázak, hanem a nőket szidó nők. Márpedig látszik, hogy a te kis megsebzett lelked pont egy ilyenre vágyik.

Azért remélem, a betegekre jobban figyelsz...

2019.07.04. 13:15:04

@Somogyi József: vicces vagy.
Lehet szeretőt tartani, de ezt egy elvetélt terhesség másnapján benyögni elég rossz időzítés.
Ha innen nézem, igen, felrúgtam a családot egy hülye teszt miatt.
Szerencsére ez nem a te problémád, nem is neked kell megoldani.

2019.07.04. 13:18:43

@exilis: mint ahogy a többség ilyen helyzetben, majd elmúlik.

Elementáris 2019.07.04. 13:19:37

@Béci_ma_ne_lécci: Ugye ezt nem kérdezed komolyan? A normális férfi/apa nem a családját hagyja el, hanem kilép a számára szar kapcsolatból, a nőt már nem szereti, nem jó neki stb.. a gyerek azért még az övé marad, nem hagyja el- csak képletesen.

Somogyi József 2019.07.04. 13:20:02

@TSEPKE: nah látod csak nem shit teszt :)
most már megtudod különböztetni :)

exilis 2019.07.04. 13:21:28

@TSEPKE: Nem hiszem, hogy a férjed félrement miközben veled a gyereken ügyködött, magyarul "okosban" teherbe estél, meg se kérdezve őt, ahogy a nők nagy százaléka teszi. Vagy nem így volt?

whoamiohmy 2019.07.04. 13:23:03

@Sally and Billy:
1. Én a megsebzett kis lelkemmel leginkább egy nedves csinos kis puncira vágyom amit meg lehet dugni. Ha ingyen megkapom ezt valakitől, az felbecsülhetetlen. Minden másra ott a MasterCard.

2. Ennek némileg folyomanyakeppen magas ívből leszarom hogy a nők hogy szidják vagy nem szidják a nőket. Ez legyen az ő dolguk. Számomra egy nő semmivel nem ér többet vagy kevesebbet, ha szidja a többi nőt. A realista elvárásokkal és életképpel rendelkező nő valóban vonzó jelenség, de ilyen illúzióim, hogy ilyen hosszú távú kapcsolatot találok, már rég nincsenek.

3. Az MNK a te rögeszméd. Én messze nem állítom, hogy minden nő qrva lenne, sőt, vannak rendes, normális, értelmes nők, de azokat 20 éves korában elveszi valaki (általában vagy az első vagy az első három szexuális kapcsolatukból valamelyik férfi, 3 szexuális partnernél több esetén extrém ritka hogy egy nő kötődni tudjon utána), és az a valaki nem én leszek, az tuti (ehhez egyszerűen nem elég jó a pontszámom a szexuális húspiacon). De még ha én is lehetnék, akkor is beleverem a faszomat a dologba igy a 40 felé közelítve.

4. Ahol szerintem a véleménykülönbség van köztünk, az az, hogy szerintem manapság brutálisan a nőknek lejt a pálya minden szinten. De ez hosszú téma, most inkább ne menjünk bele. Feltételezem, hogy te ezt nem igy látod.

Elementáris 2019.07.04. 13:24:28

@netface: Bárhonnan nézzük, mindig kettőn áll a vásár, a kezdet és a vég is.

2019.07.04. 13:27:36

@exilis: csakis így történhetett. Egy év ismeretség utáni esküvő és azonnali gyerekcsinálás.. Észre se vette, orvul tőrbe csaltam.
Én is elcsesztem - semmiképp sem egy olyannal kellett volna családot alapítani, akinek szénakazal exe volt eddig.

borzlány 2019.07.04. 13:28:08

@TSEPKE: te jó ég, mekkora egy féreg. Szörnyű lehetett.

Elementáris 2019.07.04. 13:31:05

@whoamiohmy: Úristen, hozzátok képest milyen nyugis az én kis "vihar a biliben" típusú hisztis életem :)
Tudjátok, a nőknek / akiben szorult némi intelligencia is/ nem az alfaság az elsődleges. Az én pasim Alfa-nekem, bár nem kockás a hasa, és nem hord trendi felnyírt frizkót.. de, okos, tájékozott, figyelmes, jó pasi.Mindketten értelmiségiek vagyunk, együtt dolgozunk egy saját vállalkozásban- ó, és 40 fölött ismerkedtünk meg, és házasodtunk össze.

borzlány 2019.07.04. 13:32:07

@whoamiohmy: pedig ha párt keresel, nagy piros lámpa, ha az illető szidja kollektíve a férfiakat, nőket, tetszőleges társadalmi csoportot (kivéve a kormányt).

2019.07.04. 13:35:13

@borzlány: nem féreg. Gyűlölöm, ez tény, simán elásnám ha nem lennének gyerekeink, megérné azt a pár évet .
Mindig így bánt a nőkkel, ezért nem tudom hibáztatni se. Azért igen, hogy minek vett el, erre a feladatra talált volna tőlem sokkal szebbet /jobbat /alkalmazkodóbbat /kiszolgáltatottabbat/franc tudja még milyenebbet..
Viszont jó apa. Még...

borzlány 2019.07.04. 13:36:32

@exilis: hogy lehet okosan teherbe esni, meg se kérdezve a pasit?
A pasi magától nem tudja, hogy ha kefél, abból gyerek lehet?
Pedig ez általános iskolai tananyag.

exilis 2019.07.04. 13:38:35

@borzlány: Az új kolléganőm egy nyelviskolában dolgozott, csupa diplomás nővel, és mesélte, hogy a teherbeesések hogy mentek. A kilyukasztott óvszer pl. teljesen bevett módszer a mai emancipunciknál.

whoamiohmy 2019.07.04. 13:39:24

@Elementáris: oke, hagyjuk, látom nem jött át a mondanivalóm. Nem neked való ez a fajta okoskodás. Van ez így.

whoamiohmy 2019.07.04. 13:40:30

@borzlány: ha párt keresel akkor valóban. Ha csak egy dugnivaló lyukat akkor tökmindegy.

2019.07.04. 13:40:32

@TSEPKE: Rendben. Kösz, hogy válaszoltál. Remélem nem szültél az ilyennek egyetlen gyermeket sem, mert pusztán egóból válni, és emiatt a gyerek(ek) lelkét, lelkifejlödését elbaszni, a család, mint kötelék biztonságát felrúgni,szerintem mindennél nagyobb bün, az a kisstílüség kicsinyesség netovábbja, függetlenül bármilyen élethelyzettöl, lelki pillanattól.
Leülni, és átbeszélni a dolgokat, a további közös életet pedig kemény feltételekhez kötni, ebböl még akár jól is kijöhettél volna.
Mit gondolsz?
Nekem az egyik barátom így oldotta meg a felesége félrekúrását, pont a gyerekek védelme miatt, nagyon szépen kiforrott a dolog, a csaj igaz elbukta a gyerekek szülésével szerzett dominanciáját, de legalább helyreállt a rend.
A nö még igyekszik is, hogy jobbá tegye magát, elkezdett sportolni stb... nagyon becsülöm érte a barátom, hogy ezt megtette igaz a döntés is nála volt.

Elementáris 2019.07.04. 13:42:31

@whoamiohmy: Nem okoskodásnak szántam, a lehetőségek tárháza nyitva mindenki előtt- az enyém ez volt. A tied, a saját döntésed alapján más.

borzlány 2019.07.04. 13:43:01

@TSEPKE: hát ajánlom, hogy ezek után szuper apa legyen.
Remélem, te meg tudsz békélni előbb-utóbb.

2019.07.04. 13:43:02

@whoamiohmy: Azért most kíváncsi lettem, hogy a nejedet anno miért vetted el. Csak azért mert másoknál is ezt láttad, hogy ez az élet rendje, vagy volt benne vmi, ami miatt különbnek gondoltad mint a többi nőt?

Amúgy igen, most, hogy belegondoltam, hogy miket olvastam eddig tőled, az utolsó bekezdésben fején találtad a szöget. Teljesen más valóságban élünk.

2019.07.04. 13:44:16

@exilis: házasságban óvszer?! Ne már...
Egyébként tényleg simán meg lehet csinálni. Senkinek sem zöld a füle, ha nem szedi be három napig a gyógyszert.. Bár nem tudom mi a főnyeremény azon, hogy önként lesz egyedülálló anya.

borzlány 2019.07.04. 13:49:21

@exilis: nehéz elképzelni, hogy ez tömegsport lenne. Kurvanagy szívás a gyerekvállalás, két agysejttel belátható, hogy a partner 100%-os elkötelezettsége alatt ezt bevállalni eléggé oroszrulett.

exilis 2019.07.04. 13:50:12

Ha egyszer kitalálják a valóban működő férfi fogamzásgátlást, akkor a gyerekszám kapásból csökken vagy 20-30 százalékot.

borzlány 2019.07.04. 13:52:22

@TSEPKE: ja, mondjuk a tablettával kapcs igazad van, én nagyon ellene vagyok, de sokan szedik, aztán kihagy párat és ott figyel a peteérés. Inkább az óvszer, az csak macerás meg büdös, de legalább nem teszi tönkre az ember szervezetét.

2019.07.04. 13:52:32

@TSEPKE: Ù bazzeg ...mindent értek. Minek vett el? Mi vagy te valami árú? Ahhoz a nö beleegyezése is kell!! Ez mindennél gyönyörübb komment volt.
Csak a gyerekeiteket sajnálom.

2019.07.04. 13:52:53

@Béci_ma_ne_lécci: két gyerekünk van, fájdalmasan hamar rajöttem, hogy valójában gőzöm sincs kihez mentem hozzá, jó volt a demó korszak - én pedig egy liba voltam.
Jelenleg semmiképp sem akarok békülni. Nagyon kulturáltan elváltunk, a gyerekeket imádja és napi szinten van velük, velem pedig a válás óta - fogjuk rá - normális.
Azon kívül, hogy néha beírok ide pár sort, kb emiatt olvasgatok itt.. Legalább már értem mit csesztem el, mi alapján cselekedett és miért nem szívja a vérem mióta elváltunk.

2019.07.04. 13:54:21

@Béci_ma_ne_lécci: gyerekeket akart egy olyan nőtől, aki nem tudja átbaszni. Nyert.. Gondolom neki megérte.

borzlány 2019.07.04. 14:03:16

@TSEPKE: itt olvasgatni annyiban jó ötlet, hogy az itteni pszichopaták megmagyarázzák az ottani tetteit, de...
...szerintem ha fontos az ép eszed, és szeretnél még valaha férfiban bízni, akkor ne olvasd őket. Egy sincs köztük, aki fel tudna mutatni egy épkézláb kapcsolatot, és mégis osztják az észt itt a témáról, elképesztő elfogultsággal és ez nagyon lehúzó lehet. Az életben ennél sokkal épeszűbb pasik szaladgálnak.

2019.07.04. 14:08:39

@borzlány: jelenleg ez olymindegy, örülök, ha egyenesbe hozom az életünket, nem tervezek amúgy sem kisgyerekek mellett belemászni semmilyen kapcsolatba. Viszont ahhoz lezárjam és megértsem, tudnom kell mit miért.. És a környezetből ez egy patkány /menj el kineziológushoz /mi a horoszkópja /biztos nem akarsz vele maradni amíg a gyerekek nagyobbak nem lesznek válaszokon kívül nincs más visszajelzés. Ez mondjuk.. Halottnak a csók :))

2019.07.04. 14:09:30

@Sally and Billy: a 180 fokos fordulat az gyakorlatilag semmi, minden megy előre tovább. A 360 fokos fordulat az amikor megfordul és szembemegy magával. A 90 fokos a legnagyobb eltérés egy adott vektor irányból.

A többi szövegedet meg egyáltalán nem tudom értelmezni, hogy kiről beszélsz és miért.

2019.07.04. 14:15:31

@TSEPKE: Pedig muszáj lesz elöbb utóbb valamit kitalálnod, mert most még dolgozik benned a büszkeség, ezzel elleszel egy darabig, de késöbb igényed lesz egy társra, mint a nök majd mindegyikének és akkor rájössz, hogy gyakorlatilag a legértékesebb ennek a jelenleg gané férfinak leszel, mert a gyerekeket, akiket mindketten szerettek te szülted neki.
Minden más férfinek te csak egy gyors problémamentes menet leszel, annak minden a lelkedet megnyomorító mellékhatásával együtt. (Ezt azért tudom, mert használok (használtam) ilyen nöket, mint te (gyerekes anyukák)és nem felejtem el soha megjegyezni hogy mi is az ittlétem célja. Ne akarj ilyen helyzetbe kerülni.
Vagy jön a kompromisszum, egy jelentösen komoly visszaesés és vele egy olyan férfi, aki gyerekekkel múlttaddal együtt elfogad, és szeret.
Itt viszont bejön Captain Admin, hogy lesz-e benned annyi lelkierö, hogy lenyeld egy ilyen fazonnak pl.
Gyerekek miatt mindenképp átgondolnám akár késöbb is, hogy mit lehetne tenni. Csak az idö ketyeg, ha a volt férjednek lesz új nöje, akkor már csak a fentebb általam leítrak maradnak véleményem szerint.

borzlány 2019.07.04. 14:16:34

@TSEPKE: igen, ezt megértem. Gondolom még elég friss a dolog.
Néha azért az "ez egy patkány" jól leírja a szitut :)

2019.07.04. 14:21:53

@TSEPKE: Az egót kellene elöször félretenni.
De tudom az nem megy.

2019.07.04. 14:24:09

@Béci_ma_ne_lécci: ez nem opció. Neki mindig volt más nője is, lesz is. Azt gondolom, nem csak büszkeség, hogy nem akarok örökké második lenni.
Tisztában vagyok vele, hogy innentől esélyem sincs semmilyen kapcsolatra - péntek délutáni numera nem akarok lenni - ezzel számoltam a váláskor.
Egyébként mi a nagyobb kompromisszum? Megkockáztatni, hogy nem lesz akár soha kapcsolatom, vagy benne maradni abban ahol kb a mosogatógép is előrébb van a prioritási listán?
Soha ne mond hogy soha - de itt és most nem látom, hogy működne. Főleg, hogy ő aztán nem fog változtatni, küzdeni pláne.

2019.07.04. 14:25:34

@borzlány: mégis csak érdekelnek benneteket az itteni lehúzó elmebeteg pasik. Fenntartjátok az érdeklődést a 300 komment során. napokon át. Szabadság alatt minden óra, minden percében.
Izgalmas magánéletetek lehet a valóságban... oh wait :-)

2019.07.04. 14:28:59

@Daenerys Targaryen: Köszi a választ, érteni vélem.

borzlány 2019.07.04. 14:30:21

@Daenerys Targaryen: én megmondtam pár hete: mostanában ráérek. Nem igazán önszántamból, de sok szabadidőm van napközben, erősen korlátozott lehetőségekkel. Ha minden jól megy, ez nem sokáig lesz így, szóval ha nem látsz többet, az jót jelent :)

God Harald 2019.07.04. 14:34:35

@borzlány: a bankkártyát ki ne add a kezedből! :)))

2019.07.04. 14:38:35

@borzlány: engem személy szerint irritál admin mocskolódása, de ezt úgy oldom meg hogy nem beszélek vele. Te meg belemész vele a terméketlen vitába, ami téged húz le. Nem értem, miért teszed?
Vagy mégis neki van igaza és a nőknek ez a rossz bánásmód tetszik? Te adsz erre élő példát. csakennyitakarokméghozzáfüzni

borzlány 2019.07.04. 14:39:11

@God Harald: dehogy adom! Rajta fekszem. De egyébként a szívemre vettem amit mondtál a múltkor, és rendeltem a pasimnak egy üveg Kőbányait. Erre azt mondta, 20 éve tudom, hogy utálja a sört.
Én kiteszem a lelkem, erre ez a hála?! Egy férfi igya már meg a sört, a kirelejzomát.

Elementáris 2019.07.04. 14:39:20

@TSEPKE: Bocs, hogy közbeszólok :), saját tapasztalatot írok, ha érdekel:
2 gyerekkel váltam,- nem volt gáz, csak kinőttük a kapcsolatot és egyikünk sem tett semmit azért, hogy jól működjön. Működött-unalmasan, egyhangúan. Rendszeresen elvitte a gyerekeket- bármikor. Egyszer a nagyobbik elkotyogta, hogy apának van egy csaja ( ez nem baj) akinek férje van 3 gyereke, és a szomszédban lakik. Kis kérdezősködés után kiderült, hogy a házasságunk alatt is megvolt a csaj.De, ekkor már a mindegy kategória volt. Én nem akartam a gyerekeim életébe változó pasikat bevinni, így csak alkalmi kapcsolataim voltak- 10 évig kb. Már felnőttek, amikor megismertem a jelenlegi férjemet, akivel 1 év ismeretség után házasodtunk- és kisebb "vihar a biliben"-eken kívül nincs probléma. Megbízom benne. Lehet, hogy amíg kicsik a gyerekek nem lesz tartós kapcsolatod, de semmi nincs veszve-nem minden férfi tetű.

borzlány 2019.07.04. 14:42:36

@Daenerys Targaryen: sajnos rossz szokásom, hogy ha hozzámszólnak, hajlamos vagyok válaszolni. Belementem, aztán ignoráltam de folyton hozzámszólt, tettem egy utolsó kísérletet a megnyugtatásomra, majd berekesztettem a társalgást. Többet nem követem el ezt a hibát :)

exilis 2019.07.04. 14:47:53

"Neki mindig volt más nője is, lesz is. Azt gondolom, nem csak büszkeség, hogy nem akarok örökké második lenni."

Már ne haragudj, de akkor mi a problémád a férjeddel? Ezek szerint eddig ez nem zavart téged, tudtad, hogy szeretői vannak, de szültél neki, és most jössz azzal, hogy micsoda szemét, mert megcsalt? Nem hagyott el, nem akarta szétcseszni a családot, de amit te nem adtál meg neki megszerezte mástól. Win-win. Örülj neki, nem neked kellett dugni vele, hiszen biztosan nem élvezted, ha élvezted volna ő is élvezte volna és nem ment volna félre.

2019.07.04. 14:48:44

@Elementáris: kösz a biztatást.
Tudom és látom, hogy nem ez az átlag. Főleg, hogy az előző kapcsolatom még nyomokban sem tartalmazott ilyesmit..
Majd lesz valahogy, mindesetre jó lecke volt.

God Harald 2019.07.04. 14:52:53

@borzlány: ennyi év után?! Próbáld meg Pilsnerrel, Lobkowitz-cal vagy vmi belga apátságival. Lehet hogy csak a Kőbányait nem szereti. Bár nem biztos hogy ilyen őrült költekezést megérdemel!:)

2019.07.04. 14:53:12

@exilis: agyhalott vagy. Nem tudtam, hogy vannak mások is.. Rákérdeztem, mert hallottam valamit és a nyakamba zúdította az egészet, közölve hogy ez eddig is így volt, ezután is így lesz.
A személyeskedésed nem igazán értem, nem emlékszem, hogy gyertyát tartottál voln, de lelked rajta, igazad van.

2019.07.04. 14:55:13

@TSEPKE: Nyilván ehhez idö kell, és be kell látni, hogy a család egybentartása elsödlegesen a nö feladata, egyszerüen ez így müködik pl. anyáméknál is már 54 éve.
Ezen fel lehet háborodni, meg kikérheti minden nö magának, hogy ez közös feladat, de nem az.
Esetleg csak a feministáéknál.

borzlány 2019.07.04. 14:55:46

@God Harald: á, dehogy! Talán jövő hónapban főzök neki egy pitypangteát.

borzlány 2019.07.04. 15:02:37

@God Harald: szereted? Nem bánom, kaphatsz belőle, de hozz saját bögrét, nem mosogatok én bárki után!

God Harald 2019.07.04. 15:08:58

@borzlány: köszi, inkább maradok az általam felsoroltaknál! Ha már a kártyáim birtokában vagyok:)))

2019.07.04. 15:29:56

@TSEPKE: Jól értem, hogy volt egy férjed, akitől van(nak) gyerek(eid), és aki mindenben megfelel neked (hiszen vetélésről írsz, vagyis újabb gyereket akartál tőle), majd amikor a kérdésedre ŐSZINTÉN reagált, te elváltál?

Ha így volt, elárulod, hogy ennek mégis mi a lófasz értelme volt? Kibasztál magaddal és a gyerekeiddel is, mindezt úgy, hogy SEMMIT nem nyertél és nem is nyerhetsz az ügyön.

Volt egy piacképes (tehát jó) pasid, akit szerettél (mivel újabb gyereket vállaltál tőle), akiben még meg is bízhattál, hiszen az első kérdésre őszintén felet egy igen kényes témában. Pont ezért nem szabad még csak megpróbálni sem megfelelni egy nőnek sem, mert nektek soha, semmi nem elég.

exilis 2019.07.04. 15:32:50

@TSEPKE: Ezt írtad:

"Neki mindig volt más nője is, lesz is. Azt gondolom, nem csak büszkeség, hogy nem akarok örökké második lenni.""

Ez alapján nem most tudtad meg, hogy megcsalt. Ha meg így megmondta neked a férjed, hogy "ez volt, és ezután is ez lesz" akkor valamit annyira nem adtál meg neki, hogy úgy érezte egy szavad se lehet, ha ez az állapot lesz a normális.

2019.07.04. 15:35:09

@borzlány: "Az életben ennél sokkal épeszűbb pasik szaladgálnak."

Akiket kivétel nélkül mind le is szopnátok igaz? Akár minden nap?

exilis 2019.07.04. 15:36:29

Komolyan nem értem néha a nőket, ismerős csaj is kiborult, hogy a szemét pasija lelépett egy másik nővel, aztán amikor már olyan állapotban volt, hogy ömlött belőle a sztori kiderült, hogy egy éve nem szexeltek. Mégis mit várt?? És persze nem értette miért hagyták ott, hiszen csodásan főzött, és a pasi gyerekével is remekül megvolt.

2019.07.04. 15:42:32

@Captain Admin: huhh.. A múltkor megkérdeztem hogy működik egy korrekt kapcsolatban a szerető tartása. Te leírtad, hogy hazamész és közlöd a tényt, majd utána el lehet dönteni mi legyen (mármint a nőnek, te már értelemszerűen döntöttél).
Ha ez esküvő és gyerekvállalás után történik az szintén korrekt? Valamint ha addig megoldotta úgy, hogy nem tudtam, nyilván sejthető volt, hogy ebből bukta lesz, ha már rákérdeztem.. Az őszinteség azért kicsit karcos így.
Nem állítom, hogy jó ötlet volt válni, nem nyertem vele semmit a te értelmezésedben.
Felesleges ezen kiakadnod, a te életedet aztán pláne semmilyen szempontból nem befolyásolja ez.

2019.07.04. 15:42:54

@exilis: na de a legszebb az az egészben, hogy mindig azzal kezdik, hogy "Pedig tőlem mindent megkapott...". :D

Ami persze viccnek is rossz, csak ezek annyira fogalmatlanok a szexben is, hogy azt hiszik, hogy amit ők nyújtottak az valami.

2019.07.04. 15:45:27

@exilis: ez alapján nem most tudtad meg..
Ez van akinek jobban megy itt, kicsit tanuld még a három sorba atomháború belemagyarázását.

2019.07.04. 15:51:47

@TSEPKE: "közlöd a tényt, majd utána el lehet dönteni mi legyen (mármint a nőnek, te már értelemszerűen döntöttél)."

Már elnézést, de az első döntést, mindig a nő hozza meg akkor, amikor kapcsolara lép egy piacképes pasival. Amikor ezt a döntést meghozod, akkro azt válallod, hogy igen, kel neked egy ilyen kategóriájú pali (nyilván kell), és elfogadod, hogy nem te leszel neki az egyetlen. Te is ezt tetted. ennek fényében pedig akárhogy nézzük teljesen értelmetlen amit csináltál. Konkrétan önpusztítás, és kibasztál a gyerekeiddel is.

Abban az esetben, ha te a valóságtól teljesen elszakadva, a tündérmesékre alapozva abban az illúzióban éltél, hogy egy piacképes jó pasinak te vagy az egyetlen, mindezt úgy, hogy valószínűleg soha rá sem kérdeztél, ebben az esetben ki a hibás?

2019.07.04. 16:16:38

@Captain Admin: nyitott kapukat döngetsz.. Erre már én is rájöttem.

whoamiohmy 2019.07.04. 16:18:46

@Captain Admin: történelmi ponthoz érkeztünk! Egy 40-es, elvált nő NEM vitatkozik veled, mert egyszerűen elfogadja, hogy igazad van...

Ez új itt. Kicsit szomorú, mert az ilyen esetekben szoktak azok az oda- visszapofázások kialakulni, amiken rendszerint könnyesre röhögöm magam.

2019.07.04. 16:24:35

@whoamiohmy: ne már.. Semmi büdös hazug ribancozás? Semmi érdekből hazudozó?
Csalódott vagyok... Ennek így tényleg nincs értelme:))

2019.07.04. 16:25:26

@whoamiohmy: nyugi, majd érkezik mindjárt valami agysebész...

borzlány 2019.07.04. 16:26:17

@TSEPKE: arra, hogy ha nem Quasimodoval jössz össze, akkor garantáltan félre fog kefélni?
Szerintem még gondolkozz. :)

whoamiohmy 2019.07.04. 16:29:14

@TSEPKE: ugye? Mondtam én!

Legalább egy KICSIT ellenállhattál volna... tudod, akkor legalább meglett volna az érzet... mint mikor végre kötélnek áll a csaj így a rengeteg belé fektetett energia mellett elhiszed, hogy tényleg őszintén sikít ;)

2019.07.04. 16:29:29

@TSEPKE: komolyan kérdezem, hogy függetlenül attól, hogy elváltatok, miért nem folytatod az exeddel? Magasan a leginkább működőképes felállás lenne, nem mellesleg a gyerekeidnek is teljesen pozitív megoldást jelentene.

borzlány 2019.07.04. 16:31:09

@TSEPKE: vicceltem mami :)
Tartsd meg a gerinced, jól jön az.

2019.07.04. 16:33:53

@whoamiohmy: miután feljebb már beismertem hogy egy liba voltam, furcsa lett volna most pávatollakkal parádézni hirtelen.. Na majd legközelebb, van még mit tanulnom :P

whoamiohmy 2019.07.04. 16:36:33

@TSEPKE: tudod, a szexben sem az orgazmus a legnagyobb élmény, hanem a műsor amíg mindkét fél eljut odáig ;)

Egyébként riszpekt és tisztelet amiért ezt így beismered. Viccen kívül, extrém ritka az ilyen ember, aki szembenéz a saját hibájával és ki tudja mondani, hogy "elbasztam". Nekem úgy 3 év kellett a válás után mire szembe tudtam nézni magammal a tükörben és megfogalmaztam, mit és hol qrtam el.

2019.07.04. 16:37:10

@Captain Admin: komolyan kérdezem, te a helyében folytatnád? Van létjogosultsága a kérdésnek, vagy csak szokás szerint élvezed hogy beszólhatsz utána?

2019.07.04. 16:40:24

@whoamiohmy: pff.. Szemernyivel sem könnyebb ettől a helyzet, sőt.
Bárhogy vergődnek ezoterikus ismerősök, nem látom, hogy jobban szenvednének nálam.. Sőt, jó kis bulikákat tartanak hétvégente.

whoamiohmy 2019.07.04. 16:43:10

@TSEPKE: most attól hogy elbasztal valamit, még élvezheted az életet nem?

Egyébként én ilyen ezoterikus műsorokra eljárok néha. Röhögni. Ahogy idősödöm, úgy alakul ki egyre inkább az a perverzióm hogy imádom végignézni ahogy emberek totál hülyét csinálnak magukból. Mondjuk a dühöngős szituk a kedvenceim, de az ezo se rossz.

2019.07.04. 16:45:49

@TSEPKE: Miért ne? Átbasztad, hazudtál neki? Nem. Jól érzete magát veled együtt élve? Igen. Tudtok családként együtt működni? Igen.

Persze új alapokra kell fektetni a viszonyt, de alaposan átbeszélni,h hogyan működhetne ez hosszabb távon, aztán ahhoz tartani magad. Mindezt a realitás talaján maradva. Pl azt eleve nem várhatod el, hogy ne kúrjon félre, de azt elvárhatod,h ne akárkivel, és tudj arról ha szeretője van. Ugyanez fordítva. Egyfajta félig nyitott vagy nyitott kapcsolatban. Egy csomó jó lehetőség van ebben a dologban, amik jóval jobb alternatívák, mint amelyekkel jelenleg egyedül rendelkezel. Swinger bulik, hármas kalandok stb. Ez neki is bőven izgalmas.

2019.07.04. 16:46:27

@TSEPKE: Anno tartottam egy nagyon jó barátom feleségének (3 közös gyerek) egy gyorstalpalót ezügyben, hogy mi vár rá szinte biztosen, ha most felrúgja a szarosvödröt otthon (az ügy azonos a tiéddel, csak ott a szeretö felhívta a barátom feleségét, hogy tud-e róla hogy pár éve kurogatja a férje) a szeretö (büdös ribanc) próbált kvázi bosszút állni, mert a fickó kijelentette, hogy pár baszásért a családját nem fogja otthagyni.
A barátom felesége azzal zárta az ügyet, hogy ebben nem tud neki segíteni, ne nála reklamáljon.
Persze berágott a maga módján, elköltözött a gyerekeivel albérletbe stbstb....de válásban nem gondolkodott.
Èn felvázoltam a nönek, hogy ez a helyzet így is fog maradni, mert a férjednek, akárkit kúr meg a legértékesebb nö mindíg a közös gyerekeitek anyja marad, azaz te.
Viszont ha te akarsz valakivel új életet kezdeni a gyerekek miatt, csak az ürítöedény szerep lesz neked kiosztva abban a ligában, ahol a férjed játszik.
Közben rájött, hogy az albit sem tudja fenntartani abból a kevés lóvéból, amit keresett, így gyorsan gyorsan visszaállt a régi idill.
Csak kicsit le kell ülni és gondolkozni....higgadtan.

2019.07.04. 16:48:20

@TSEPKE: dugunk?
+ egoboostnak sem lenne rossz számodra, ha velem parádézhatnál exférjed előtt:)

whoamiohmy 2019.07.04. 16:57:52

@Csodor aki meghagja a vilagot:

Hehehehehe, kezdem tényleg kapiskálni ki miért jár ide...

Mondjuk ja, a ToT facebook csoportban is feltűnő volt, mikor a kommentekben lassan de biztosan kiderült, hogy a fél csoportnak megvolt már valaki a kommentelők közül.

Még egy hátránya a külföldi életnek.

2019.07.04. 16:58:55

@Csodor aki meghagja a vilagot: egoboost negyvenes elvált nő meg tudja magát húzatni egy random palival.. Jó ötlet, ez különleges sztori lenne! :D

2019.07.04. 17:01:32

@Captain Admin: ....ugyanez fordítva......
Na jó, indulok hazafelé, jó utat mindenkinek!

whoamiohmy 2019.07.04. 17:01:37

@Béci_ma_ne_lécci:
Az a durva, hogy az egyetlen általam a mai napig működőképesnek tartott házasság a környezetemben pontosan így működik. Talán annyi kivétellel, hogy ott a feleség azért ügyel a részletekre és a külcsínre, magyarán ha talál egy sms-t valamelyik aktuális szeretőtől a férjecske telefonján, akkor azért van balhé rendesen. Egy alkalommal nekem is jutott a falloutbol és nekem kellett megvédenem a férj nem létező erényeit. Hálistennek nem ismertem a csajt akit kurogatott.

És ami kemény, hogy ennek ellenére még a szex is működik náluk 30 év után, sőt, az asszonyka olyan szinten rendben van 50+ évesen, hogy simán puskavegre tűzném pedig 15 évvel idősebb nálam.

2019.07.04. 17:02:57

@Béci_ma_ne_lécci: ugye mindennek az alapja a félelem. A nő attól fél ilyen esetben, hogy valaki elszereti a férjét, és így ő elveszíti azokat a dolgokat, amelyekkel a férj eddig hozzájárult az ő és a gyerekek életéhez is. Ha a faszi ilyenkor biztosítja a nőt, hogy ettől egyáltalán nem kell tartani, akkor a nő hamar lenyugszik. Magasról leszarják ezek,h kivel kúrsz. :)

2019.07.04. 17:06:50

@whoamiohmy: én csak azért , mert itt villoghatok a verseimmel:D na jó, nem, mindenki szerint szar:)

@TSEPKE: nem lesz ingyen, ne örülj:D
Szerintem itt a sok hímsoviniszta, tahó geci férfiak többet segítettek neked, mint az ezo barátnőid, hogy továbbléphess , feldolgozd magadban a miérteket...

2019.07.04. 17:07:15

@whoamiohmy: "És ami kemény, hogy ennek ellenére még a szex is működik náluk 30 év után,"

A szex pont ezért működik náluik még ennyi év után is.

whoamiohmy 2019.07.04. 17:08:57

@Captain Admin: én inkább azt látom itt, hogy a betasitassal mindenképpen bepróbálkozik a nő, csak éppen ha nem sikerül, akkor egy idő után leesik a húsz fillér és rájön, hogy ennel jobb nem lesz, tehát el kell fogadni a helyzetet ahogy van. Ebből lesznek aztán adott esetben a haremek, mikor az összes csaj a háremben elfogadja hogy még mindig jobb egy klasszis pasi idejének és spermajanak a 15-20%-a mint egy Béta Béla kapacitásának 100%-a feletti kontroll...

Kb mintha választhatnál aközött, hogy masik 4 emberrel osztozol egy Ferrarin vagy veszel magadnak egy Trabantot. Nem igazán kérdés a választás.

És a nők egyébiránt nagyon racionálisan tudnak ilyen helyzetekben gondolkodni, az emocionális hattyú halálát csak azért játsszák el, mert irányítani akarják a pasit vele.

whoamiohmy 2019.07.04. 17:09:56

@Csodor aki meghagja a vilagot: nyomjad neki, ne sajnálj, en elsősorban röhögni járok ide ;)

whoamiohmy 2019.07.04. 18:07:21

@Captain Admin: Egyébként pont ezért rohadt veszélyes a Szex és New York, Eat love and pray és egyéb baromságok. Mert az édes kis csajszibarackocskak elhiszik, hogy nekik több és jobb is jár, emiatt kilépnek az egyébként teljesen működő és voltaképpen optimális kapcsolatból.

borzlány 2019.07.04. 18:14:12

@whoamiohmy: teljesen félreérted a nőket, már ami az érzelem vs értelem dolgot illeti.
A nők nem eljátsszák, hanem átélik. A nők imádják a nagy érzelmeket, olyankor érzik igazán, hogy élnek.
De persze a legtöbb nő evolúciós okok miatt elég óvatos, így ha rossz irányba mutatnak az érzelmek, akkor készséggel szenvednek, kivéve azok, akik ezt nem érik fel ésszel, vagy nincs önkontrolljuk.

2019.07.04. 18:30:00

@Captain Admin: @Béci_ma_ne_lécci: @whoamiohmy: gratulálok fiúk!

4 óra alatt sikerült elérnetek egy magától elvált 2 gyerekes nőnél, aki du 1-kor még ezt írta:
"Lehet szeretőt tartani, de ezt egy elvetélt terhesség másnapján benyögni elég rossz időzítés."
"semmiképp sem egy olyannal kellett volna családot alapítani, akinek szénakazal exe volt eddig."
"Gyűlölöm, ez tény, simán elásnám ha nem lennének gyerekeink, megérné azt a pár évet. Mindig így bánt a nőkkel..."

délután 5-re már ezt:
"Nem állítom, hogy jó ötlet volt válni, nem nyertem vele semmit a te értelmezésedben."
"miután feljebb már beismertem hogy egy liba voltam"
"komolyan kérdezem, te a helyében folytatnád? Van létjogosultsága a kérdésnek"

És úgy ment el, hogy azon gondolkodik, vissza kéne csalni a félredugó "mindig ezt csinálta a nőkkel" exférjet.
Mindössze az ex örökös félrelépéseit kell tolerálni, aki immár "engedéllyel" fogja ezt tenni, még be is fogja jelenteni, mikor kivel. Asszony meg addig süt neki pitét.

borzlány 2019.07.04. 18:33:24

@Frau Untermensch4: dehogy, szerintem csak simán nem akart vitatkozni a takonygerinc szekcióval.
Legalábbis remélem.

2019.07.04. 18:37:28

@Frau Untermensch4: Gyerekek miatt mindenképp megérne egy próbát, emiatt kitartok a véleményem mellett. Ahogy kiveszem a kommentedből neked igencsak fájna, ha újra együtt lehetne a családja, neadj isten még működne is az újrakezdés....

whoamiohmy 2019.07.04. 18:42:41

@Frau Untermensch4:
Ne viccelj már! A CSALÁDÉRT???!!! A GYEREKEKÉRT???!!! Ez a MINIMUM!!!!

Örülök, hogy segítettem és jól esik, hogy elismered. Hiába na, csak hagy maga után nyomot az ember.

Megyek is, felveszem a pörköltszaftos nőverő atlétámat, iszom 4-5 sört, aztán ráhúzok az aktuális kis ribancomra párat a kancsukával. #BDSRSTNT

2019.07.04. 18:44:25

@borzlány: remélem én is, bár úgy érzem, hogy ez a gondolat most befészkelte magát. Csak ő tudja, hogy képes lenne-e így élni azért, mert úgy gondolja most, és azt mondják, nem lesz jobb. Lutri, persze, de úgy élni is az, hogy félrejár a férj és találhat olyat, aki mellett marad is, vagy úgy, hogy tudni, most dugja a másikat, és közben megpróbálni nem foglalkozni ezzel, aztán este hozzá bújni...

borzlány 2019.07.04. 18:45:29

@Béci_ma_ne_lécci: a gyerekeknek egy boldog anyára van a legnagyobb szükségük, ha szemenköpve magát visszakúszna a félrekúrógéphez, nem boldog lenne, hanem egy megalázott lábtörlő, ami garantáltan elcseszné a gyerekek lelkivilágát, női szerepekkel kapcsolatos mintáját stb.

2019.07.04. 18:49:42

@Frau Untermensch4: te vagy a sokadik akitől megkérdezem ezt, és te leszel a sokadik aki semmi értelmeset nem tud válaszolni erre, de elárulnád nekem, hogy miért jobb az, ha a hátad mögött, nap mint nap az arcodba hazudva dug félre az élettársad, atóól, mint amikor tudod, hogy ki a szeretője/szeretője van?

borzlány 2019.07.04. 18:50:18

@whoamiohmy: kancsuka? Te egy fiúhalat tartasz erre a célra? Nem túl sikamlós?

2019.07.04. 18:51:23

@borzlány: Ostobaságod határtalan. Évekig élt úgy az exével kapcsolatban, hogy teljesen jól érzete magát. Hiába, hogy félrekúrt a palija.

2019.07.04. 18:54:46

@Béci_ma_ne_lécci: miért fájna? Nem ismerem. Ha ennyi nem győz meg erről, akkor többet nem kapsz, mert nem fogom neked bizonygatni, hogy nekem tök mindegy. Én nőként azt mondom, hogy ez nem fér bele.
A félredugás nem egyszer, nem kétszer, és ezt hagyni, tudni róla.
Ez az ember kegyetlenül akkor mondta meg, hogy nőzik, amikor elvetélt.
Ez egy kurva nagy szemétség. Aki ilyet simán csinál, az csinál mást is.

Sajnos folyton visszatérő probléma ezen a néhány blogon az, hogy csak a tizenéves lánykák értékesek. A többi szart sem ér. Ez egy darabig jópofa és vicces, de itt egy "élő" nőről van szó, nekem ez azért ettől komolyabb.
Egyébként úgyis ő fog dönteni, és aztán azzal a döntéssel együtt élni. De nekem itt, ebben a mai "változásban" kigyulladt a piros lámpa.

borzlány 2019.07.04. 18:57:18

@Captain Admin: ja, csak a fasziban nem volt annyi gerinc, hogy szólt volna róla, ezért a nő abban a tudatban élt, hogy nincs más. Miután kidobta a palit az igazság pillanatában, nyilvánvaló, hogy neki ez nem fér bele. Nem fért bele a titokban szeretőtartás, és nem férne bele a nyílt se. Amit megértek, nem mindenki megalkuvó. Innentől kezdve csak te vizionálod a nagy boldog családi swingerezéseket.

2019.07.04. 18:59:29

@Frau Untermensch4: "Ez az ember kegyetlenül akkor mondta meg, hogy nőzik, amikor elvetélt."

Ez tényszerűen nem igaz. Akkor mondta meg a férje,h félrekúrt, amikor megkérdezte erről a felesége. Rosszkor kérdezett.

"Sajnos folyton visszatérő probléma ezen a néhány blogon az, hogy csak a tizenéves lánykák értékesek. A többi szart sem ér."

Nem a blogon érnek ennyit a nők, hanem az életben. Ezek tények. Vagy elfogadjátok, vagy nem. Magatok csapjátok be csak ha nem fogadjátok el és illúzióba ringatjátok magatokat, mivel a pasik mind tudják az értéketek.

borzlány 2019.07.04. 18:59:50

@Frau Untermensch4: volt ismeretségi körben olyan is, hogy babaszületés után pár nappal bukott le a friss apuka, az kb ez a kategória.

God Harald 2019.07.04. 18:59:50

@borzlány: nono, ezzel pont ugyanazért nem illik viccelődni, amiért a paraolimpiával sem!

2019.07.04. 19:07:11

@Captain Admin: Érzéseket egy egészen más érzésekkel élő embernek megmagyarázni nem lehet. Nem is próbálom meg, mert biztos vagyok abban, hogy te nem tudod elfogadni.
Én elfogadom a te magyarázataidat, és baszogatásaidat, mert engem szórakoztat, és mivel nagyon távol áll tőlem, nem kerül bele általában érzelmem. Nem vagy a célcsoportom és én sem vagyok a te célcsoportod, talán ezért is könnyű.
Viszont azt még sosem tapasztaltam, hogy te bárkinek, aki máshogy gondolkodik megérted, ahogy ő.
Így most sem próbálom meg, így én leszek a sokadik, aki nem fog tudni neked értelmesen válaszolni, mert ez nem értelmesség kérdése, hanem érzelmi kérdés nekem. Érzelemről szól, az enyémről, mert tudom, hogy most egy másik nőt dug meg, ami talán nem is dugás, hanem szerelmeskedés, ahogy velem (a kettő között nagy a különbség), és én közben nyugodtan teszem a dolgom. Ha így lenne, akkor nem szeretném, nem nyúlhatna hozzám, nem csókolhatna meg, nem bújhatna hozzám éjszaka. És ha így lenne, akkor nem élnénk együtt. Mert ez egy érzelmi döntés.
Amit én neked nem tudok elmagyarázni.

2019.07.04. 19:09:56

@Captain Admin: tudod csak akkor tudom humorosan felfogni amit írsz, amikor nem engem győzködsz olyanról, amivel én nem értek egyet.
Ha én vagyok benne, akkor úgy érzem, hogy nem akarok veled erről beszélni, mert nem ismersz, nem akarom, hogy jobban ismerj, és nem akarom, hogy rólam beszélj, és nem akarom, hogy kioktass, hogyan éljek és kioktass, milyenek a férfiak, akiket én ismerek. És nem akarok semmit sem mondani magamról, mert visszaélsz vele, de ezt már mondtam neked a másikon is.
Maradjunk úgy egymással, ahogy eddig Admin.
Lehetne?

2019.07.04. 19:10:01

@borzlány: ezeknek az időpontoknak semmi jelentősége. Én az exem mellett az első szeretőmmel a tejfakasztón ismerkedtem meg. 3 évvel később vagy korábban miben lett volna másabb? Semmiben.

2019.07.04. 19:17:59

@Frau Untermensch4: szóval azt mondod, hogy te nem tudnál úgy együtt élni valakivel, hogy ő mással is dug időnként. Pedig ha kapcsolatban élsz, sajnos jóval nagyobb az esélye annak, hogy este melóból még a pasid farkán van a kolléganője/szeretője puncinedvének a maradványa, amit te időnként jóízűen lenyalsz. Mégis együtt tudsz élni vele minden gond nélkül. Nők milliói is. Szóval ez tényszerűen nem igaz.

Az ilyen szexuális birtoklási igény mindig önbizalomhiányból ered. De ez semmilyen befolyással nincs a tényekre. Arra sem, hogy megcsalnak e vagy sem. Ez teljesen máshol dől el. És nem mellesleg szemernyivel sem lesz több vagy kevesebb az önbizalmad attól, hogy megcsalnak vagy épp nem.

2019.07.04. 19:20:02

@Frau Untermensch4: egy szóval nem kértem, hogy bármit is mondj magadról. Az volt a kérdésem, hogy miért jobb az ha átbasznak, mint ha őszinték veled?

2019.07.04. 19:25:02

@borzlány: de legalább megpróbálná, sikertelenség esetén szinte biztos meg tudná tenni a következő lépést egy lelkileg jobb állapot felé, ami a jelenlegi zavarodottságánál mindenképp jobb lenne. Azért azt megnézném hogy reagálnátok le, ha tsepke boldogan számolna be egy jól sikerült közös vasárnapi ebéd sikeréről, ahol teljes volt a család és jó hangulatban telt az egész voltférjestől gyerekestőt tsepkéstől....

borzlány 2019.07.04. 19:28:27

@Béci_ma_ne_lécci: ja hogy azt szeretnéd, hogy sárga irigységi eperohamban fuldokoljunk? Világért se rontanám el a szórakozásodat.
Sztem a lelkileg jobb állapot a lezárás és elengedés, nem a lábtörlővé változás és a garantáltan romboló állapotba való visszafarolás, de ezen nem fogunk összeveszni.

2019.07.04. 19:33:08

@Béci_ma_ne_lécci: "Azért azt megnézném hogy reagálnátok le, ha tsepke boldogan számolna be egy jól sikerült közös vasárnapi ebéd sikeréről, ahol teljes volt a család és jó hangulatban telt az egész voltférjestől gyerekestőt tsepkéstől...."

Pont ezt az érzést/állapotot irigylik a nők ilyenkor a nőtársuktól aki ilyen helyzetbe kerül, és pont ezért hajszolják bele a magányba. Ha már nekik szar, másnak se legyen jobb. Igazi vérbeli gecik ezek.

VOGAben 2019.07.04. 19:36:43

A téma rendesen ki lett végezve! Le is szaladhatna a reluxa, de! Az is megér egy misét, amikor a korábban foglalt vagy házas pajtikkal kalandozó nőci adja elő a féltékeny nagyjelenetet. Rég, túl rég, ismertük egymást. (Szerencsémre) A röhögőgörcs garantált. Utálta, hogy mindenre emlékszem. -Nem kellett volna mindenről beszámolni. -Hagyd a múltat, ezek meg sem történtek. -Na persze, ó az más! Valahol kibaszott balkáni nívó, hogy a sok tucatnyi, 2-3 szinttel jobb pasikával sem sikerül hozni a TV-ből ellesett usa-béli milliárdos tempót.

2019.07.04. 19:37:11

@borzlány: Bocs , igazad van tartsuk meg a jelenlegi bizonytalanságàban, azt bólogassunk, hogy dejónekiígy! Részemről lezárnám ezt a parttalan diskurzust veled.

VOGAben 2019.07.04. 19:38:22

@Captain Admin: A ribi-barátnő gyűjtés az utolsó előtti stáció.

borzlány 2019.07.04. 19:39:28

@Béci_ma_ne_lécci: nem jó neki, de jobb lesz idővel. Úgy meg garantáltan csak sokkal szarabb lenne.
Lehet, hogy furcsa számodra, de némelyek szeretik, ha a tükörképük nem köpi őket szembe. Nem tudom, hogy ő ilyen-e, döntenie neki kell.

2019.07.04. 19:42:42

@borzlány: sokan nem ismerik a tükörképüket, nem találkoznak vele, így szembeköpni sem tudják :)

2019.07.04. 19:48:09

@borzlány: "nem jó neki, de jobb lesz idővel. Úgy meg garantáltan csak sokkal szarabb lenne. "

Na és te ezt ugyan honnan tudod bazdmeg, ha már fiatal korodtól ugyanazzal a nyomoronc balfasszal élsz és még soha sem szakítottál vagy kezdtél újra kapcsolatot? Fogalmad nincs erről sem, mint amúgy az élet egyéb területeiről sem, mert sík hülye vagy, de azért annyi geciség van benned, hogy vadidegen nőket bátorítasz az életük végleges elcseszésére. Te ostoba gecikurva.

Neked nem elég, hogy a férjedet évtizedek óta zsarolod meg terrorizálod te jellemhulladék, neked másokkal is ki kell basznod ha már nem tudtál olyan balekot összeszedni, aki el is tud tartani és rendesen meg is tud baszni. TE VAGY A MAI NŐ MINTAPÉLDÁNYA, AKIRE MINDEN FÉRFINEK TUDATOSAN KÉSZÜLNIE KELL.

borzlány 2019.07.04. 19:51:34

@Béci_ma_ne_lécci: persze, a kamasz gyereke semmiképpen nem az apjára fog haragudni, amiért az félrekefélt az egész házassága alatt. Hanem az anyjára, aki ezt nem tűrte. Oké :D

@Captain Admin: vegyed már be a nyugtatódat, ecsém. Nem áll jól a habzó száj, elhomályosítja a szép szemedet.

2019.07.04. 19:55:10

@borzlány: minden kommenteddel egyre hülyébb leszel. Még a lányokra is úgy hat az apjuk félrekúrása, hogy ők is ezt veszik majd általánosnak/normálisnak. Fiúk esetében pedig kivétel nélkül ezt fogadják el KÖVETENDŐ példának.

Pont úgy mint ahogyan te az ostoba senkiházi anyádtól ellested azokat a trükköket, amivel kizsigereled a férjed.

2019.07.04. 20:00:42

@Captain Admin: amit bemásoltam minap pinavirág rinyálásait , a többszáz komment mind a borzlány féléktől jött, hagyd ott a férget, legyen önbizalmad, jön az igazi... most, hogy sírt újra, hogy hol vannak a férfiak, akiket megígértek neki, a boldogság a mi jár neki, most kussban van mindenki... sok mindenben szélsőséges vagy meg faszságokat beszélsz, de ebben most tényleg jól látod az álszent , egybites picsák jellemét

2019.07.04. 20:10:15

@Csodor aki meghagja a vilagot: amiket vitatsz, azokat is jól látom, csak neked még nem voltak olyan tapasztalásaid, hogy ezeket belásd. Ez abból ered, hogy nem alakítasz ki komoly kapcsolatot, így a nők megismerése sem érdekel komolyabban. Sok mindent amúgy csak olyan helyzetben lehet megérteni, amikor tétje van a dolgoknak. Felületes viszonyokban viszont nem nagyon vannak ilyen helyzetek.

Élőben ismerek ilyen szopadékot, egyszer fűtötte az exem, hogy jobbat érdemel, hagyjon el stb stb a szokásos. Egyszer az iskolában amikor vártuk a gyerekeket mondtam meg neki, hogy ha az utcán bármikor szembe találkozunk a pináján keresztül fogom felrúgni a méhét a mellkasába. Azóta valamiért látványosan elkerül. Szerencsére olyan palit szedett össze miután elvált a kretén kurva, hogy már a második hónapban amikor a faszihoz költözött, már monoklival ment dolgozni. :D

A legbetegebb férfi pszichopaták módszerei is eltörpülnek az átlagos nő geciségeihez képest. Az ilyen borzlány féle zsigeri geciket meg el kellene zárni. Gondold el, mit kaphat otthon a nyomorult férje?! Természetesen megérdemli a balek amúgy. :D

szanalmas 2019.07.04. 21:09:03

@Captain Admin:

Utálod az összes nőt, mindig más kurvát hajtasz fel, szűz lányokat akarsz idomítani, kibaszott az exed, és talált jobbat, amibe beleőrültél:

Kicsi a farkad, pajti, és ronda vagy, mint a kutya segge, ez teljesen nyilvánvaló! :D

2019.07.04. 21:14:15

@szanalmas: ha a szűz lány idomításon kívül a felsoroltak közül egyet is bizonyítani tudsz, akkor örömmel fogadok veled.

2019.07.04. 21:24:14

@borzlány: " a gyerekeknek egy boldog anyára van a legnagyobb szükségük"
MEg egy boldog apára és egy boldog családra.
A válással nem lesz automatikusan boldog egy anya. Itt nagyon sokan elhasalnak.
Barátnőmet most próbálom lebeszélni a válásról, mert a kislányukat mindketten (a férjével együtt) imádják. Ha elválik, akkor haza kellene költöznie külföldről. És ez az elszakitottság tragédia lenne mindegyiküknek.
Óriási hazugság ez a boldogság ácsingózás, ez a mai reklámipar átverése. Borzalmasan kicsi az esély rá.

szanalmas 2019.07.04. 21:36:12

@Captain Admin:

Napi húsz órát kompenzálsz a neten, láttam a képed, nem küldtél el rögtön a kurva anyámba, a pici farkincádra meg senki nem kíváncsi. Úriember biztosra nem fogad! :D

2019.07.04. 21:44:04

@szanalmas: a feltételek tiszták és világosak. Ha továbbra is tartod magad az állításodhoz, akkor fogadjunk! Elég egyet bizonyítanod és megnyerted a fogadást, de a bizonyítási kényszer rajtad van.

Te vagy kb az 5. ilyen balfasz, aki segget csinált így a szájából. Gyáva fos. :D

2019.07.04. 21:44:09

@szanalmas: intimitás és szex probléma.

Felsőmocsoládi 2019.07.04. 21:54:21

@szanalmas: :D ez a végbéllény a rendszer anomáliája.
Ráadásul osztódik, mint Agent Smith a Matrixban.

whoamiohmy 2019.07.04. 23:48:54

@szanalmas: szerintem te az én képemet láttad, csak akkor még másik nickkel nyomultál. És már akkor se volt annyi realitásérzéked se, hogy belásd, nem én vagyok a kapitány. Arról nem beszélve, hogy egy takonygerincű kis féreg is vagy, mert nyilvánvalóan bocsánatot kellett volna kérned tőlem, helyette itt kérkedtél, hogy mekkora király vagy mert leleplezted admint.

Amennyiben tévednék és nem neked küldtem a képet a zürichi újsággal, akkor természetesen vissza az egész és elnézést a gyanúsítgatásért.

szanalmas 2019.07.05. 01:01:45

@whoamiohmy: Mondhatnám most, hogy egy idióta agyhalott barom vagy, mert még életemben nem kértem képet senkitől, pláne nem érdektelen lúzerektől, de mivel elnézést kértél, visszafogom magam! :DDD Próbálj elvonatkoztatni az infantilis világocskádtól, és kevesebbet fogsz tévedni!

szanalmas 2019.07.05. 01:20:21

@Daenerys Targaryen: Nem szeretnék ünneprontó lenni, de ebbe a helyzetbe én nem látom kódolva az átalad elképzelt boldog anya, apa, és család modellt. Pláne hogy aztán az egész boldogságot reklámipari hazugságnak minősíted. :D
Persze ettől dönthetsz úgy, hogy befolyásolod az ő életét, döntését, legfeljebb ha megszívja, azt mondod, hogy sorry!

szanalmas 2019.07.05. 01:46:42

@Captain Admin: Nem tudom, honnan a faszból szeded, hogy bármit is bizonyítanom kéne neked, egy komoly férfi, mint én is, kijelent, leszögez, és biztosan állít, mert tudja amit beszél! Csak a hozzád hasonló nudlipöcsök hisztiznek mindenért nap mint nap, ez a tesztoszteronhiány, és a bizonytalan nemiség jele. Ne pánikolj, hogy a csajok szerint nagy a csiklód, vegyél fel bugyit, válassz csajos nicknevet, és mindenki természetesebbnek veszi a hisztis picsogásaidat az interneten is! :D

2019.07.05. 05:03:01

@szanalmas: bármelyik férfi aki biztos az igazában, az örömmel fogad. Nos, te egy beszari csicska vagy. Egy fosember. Egy balfasz szerencsétlen, akinek a szavainak nincs semmiféle tartalma, mert semmilyen formában sem tudod megvédeni vagy igazolni azokat. :D

Ráadásul annyira egyedi szarember vagy, hogy te voltál it az 5. aki összeszarta magát. Természetesen az is lehet, hogy csak simán hazudtál velem kapcsolatban. Ez van, te is csak egy jelentéktelen kis hulladék vagy itt, mint azt a neved is mutatja. Gondolom anyád találta azt is ki neked helyetted. :)

whoamiohmy 2019.07.05. 08:22:17

@szanalmas: okés, ha nem te voltál, akkor részemről tényleg bocs a gyanúsítgatásért.

2019.07.05. 08:41:37

@szanalmas: Bizony! A barátok véleményezik és befolyásolják egymás életét. Nagyon jól meg tudom ítélni, hogy a csajnak mennyi esélye van a kisbabával meg a millió testi, lelki problémájával arra az álomképre /álompasira/ amit dédelget magában. Semmi.
Te a partvonal mellől beugatva nulla információval csak egy sima troll vagy mint admin.

2019.07.05. 09:13:20

@Frau Untermensch4: őszintén köszi, hogy aggódsz.
De eddig két nő kivételével mindenki azt mondta, válás a kizárólagos megoldás, utána minden happy lesz..
A férfiak fele türelemre intett, a másik fele véletlenül hirtelen megjelent körülöttem a válás után és biztosított róla, hogy szívesen megvígasztalna.
Ebből azért elég sokat le lehet szűrni.
Valamint tudom, hogy a nagy átlag nem ilyen és hurrá.. Csakhogy én ehhez a férfihez mentem hozzá, neki szültem, tőle váltam, és az elkövetkező hosszú években vele kell napi szinten kommunikálnom. Nem teljesen őrült ötlet kideríteni, hogy vajon egy ilyen típusú férfi mit gondol erről, mi a véleménye.
Már csak azért is, mert az exemhez nyilván kötnek érzelmek, emlékek(mindegy milyen, ettől még befolyásol) , belátni, hogy ebben a helyzetben amikor még azt se tudom én mit akarok, azt elvárni, hogy reálisan kódoljam amit ő mond főleg nonszensz..
Az is jó, hogy mindenki tudja én a következetességgel csak nyerhetek, könnyen le lehet kezelni egy ilyen típusú férfit.
Ehhez képest ti napi szinten bizonygatjátok az igazatokat Adminnak, mindig és újra felháborodtok, mert csupa olyat ír, ami eszetekbe se jutna, hetekig képtelenek vagytok elengedni a koncot.
Na most dőljetek hátra, ezt szorozzátok meg néhány évvel, gyerekekkel és az előéletéből adódó előnyökkel, a tudattal hogy BÁRMIT ÉS MINDENT tud rólatok, aztán várom az ötleteket, hogy a büdösqrvanyjátnekije lapon kívül mit lehet osztani neki, mert azon már túl vagyok. Nem működött...

2019.07.05. 09:41:00

@TSEPKE: Jól értem, amit írsz? Te egy admin-típusú hapsihoz mentél hozzá és szültél neki gyerekeket? Ugye nem??? :0

2019.07.05. 09:47:40

@Sally and Billy: Nem.
Azt írta, hogy egy narcisztikus manipulátornak ti is bedőltök itt a posztok alatt és nem tudtok függetlenedni tőle. Holott csak kommentelgettek, nincs semmi érzelmi, valós kapcsolatotok vele. Mégis rácuppantok minden poszt alatt.

2019.07.05. 09:49:43

@TSEPKE: "Ehhez képest ti napi szinten bizonygatjátok az igazatokat Adminnak, mindig és újra felháborodtok, mert csupa olyat ír, ami eszetekbe se jutna, hetekig képtelenek vagytok elengedni a koncot."

Én nem szoktam vele napi szinten bizonygatni semmit.
Sőt azt írtam már itt is tegnap is, hogy ha lehámozzák a stílust, és marad pőrén, amit ír, abban sok az igazság.
Csak azt is írtam, ha nekem bizonygatja, hogy minden férfi megcsalja a párját és ez egészen természetes és ezt úgymond hagyni kell, mert ha nem akkor csak tuti rosszabb jön, mert már nem vagyok 17 éves és gyerekem is van, csacskaság elhinnem és nem is fogom, mert más az életem bizonyítéka.
Aki ezt elhiszi, az az ő dolga.

Admin a saját szemszögéből és abban a "körben", amiben ő mozog és akar még mozogni így van, valószínű. Ezt tapasztalja, illetve ezt adja a "kapcsolatába". Én voltam az, aki egy másik blogon azt írta, hogy egy kapcsolat elején tisztázva vannak a viszonyok, akkor az bármi is legyen, jól kell, hogy működjön, hiszen megbeszélték. Ha ez arról szól, hogy a nő egy punci, a pasi meg az alfa hím és azt csinál, amit akar, akkor az úgy jó, és ha a nő felrúgja a megállapodást, és már nem csak punci akar lenni, akkor jogos Admin "felháborodása" és a nő kirúgása.

Én nem ilyen kapcsolatban élek, és rajtam kívül úgy tapasztalom, számtalan más pár sem. Nekem tudom, hogy mi fér bele és mi nem. Szeretném, ha ez elfogadható lenne, bár nem is szeretném, inkább elvárom, vagy egyáltalán nem vagyok hajlandó megbeszélni itt, hogy hahaha, ilyen nincs, amikor tudom, hogy van.
Igaz, egyikünk sem alfa. És nem is szeretném, mert úgy látom az alfák élete nem nekem való (nem tudom hogy hívják a női alfát manapság, így elneveztem a nőt is alfának)

Kedvelem Admint, sőt a stílusát is általában, nyers és szókimondó. Viszont semmit sem beszélnék meg vele, ami az én életem. Mert távolról kedvelem, nem tudnánk egymásnak olyat mondani, amire ne lenne más a reakció.

A te életed a te életed. 1-kor még írtál, amit írtál, 5-kor már mást.
Ezt tartottam furcsának. Vagy 1-kor sem volt igazi, csak olyan dacos szöveg és akkor nem furcsa az 5-kori és a válás óta ezen gondolkodsz, butaság volt kirúgni, és csacskaság volt azt hinni, hogy neked így jobb lesz.

Hátradőltem. Én sem a gyerekem apjával élek.
Furcsa az utolsó bekezdésed. Azokat, amiket írtál, tudtad róla akkor is, amikor elváltál. Az elválás, ha jól tudom nem egyik napról a másikra történik. Amíg ez nem történt meg, nem gondolkodtál ezen és gondoltad meg magad közben és vontad vissza a válást? Vagy esetleg ő is benne volt a válásban már???
Min vagy túl? Mi nem működött?

"előéletéből adódó előnyökkel"
Na, ha én Admin lennék, akkor itt bedobnám azt, amit csinál Borzlánnyal.
De nem vagyok Admin, így csak kíváncsi vagyok, veled is fogja-e ezt csinálni, vagy veled nem, mert büszke arra, hogy 4 óra alatt rábeszélt, fogadd vissza a félrelépegető férjedet, és viseld utána is ezt, csak azért, mert már a "húspiacon nem érsz semmit" - szerinte.

2019.07.05. 09:53:48

@Daenerys Targaryen: Bocs, de a trollkodásodra nem vagyok kíváncsi.

2019.07.05. 10:04:56

@Daenerys Targaryen: úgy könnyű nem bedőlni neki, hogy nem cuppant rá bizonygatási kényszerével Admin.
Azért amikor belekezd a kötözködésbe (ami egyszerű szavak meglovagolásával indul)nehéz nem "bedőlni".
Klassz, hogy nők esnek egymásnak arról, hogy a nők milyenek, a férfiak meg hátradőlve vigyorognak, lám-lám milyen picsák ezek...

2019.07.05. 10:09:36

@Frau Untermensch4: sok a hasonlóság, ezt én látom így.
Nem óhajtok ennél többet írni, mert irreleváns hogy miben, de könnyebb megértenem hogy működik az exem, mint az alapján, amit eddig pl 30-szingli, vagy 40-es világéletében langyos házasságban feleségektől hallottam.
Ha döbbenet, hogy válás előtt /után /közben mindkét fél össze van zavarodva és esetleg félnaponta mást mondanak /gondolnak ugyanarról, akkor roppant szerencsés vagy, hogy nem voltál még ilyen helyzetben, vagy sziklaszilárd nyugalommal tudtad kezelni.
Az meg nem újdonság, hogy mindent felhoz és kiforgat Admin, eddig is így volt. Bár megjegyzem, én még nem nárcisztikus geciztem le, tőle sem jött ostoba, számító kurva becenév felém. Látok némi összefüggést, de lehet tévedek. Kérdeztem már többször, mert kíváncsi voltam, válaszolt. Pont.

2019.07.05. 10:15:03

@Frau Untermensch4: pontosan erre irányul admin manipulációja. De már beszélni róla, ez is energiarablás és eteti a nárcizmusát.

2019.07.05. 10:19:58

@TSEPKE: "én még nem nárcisztikus geciztem le"
Én sem tettem ezt sosem vele, sőt még hasonlót sem.
Nekem nem nárcisztikus és nem geci. Vagy ha igen, akkor sokan mások is azok a virtuális tálcán és akkor miért bélyegzik meg ezzel csak őt.
Ettől még nincs biztosítva az, hogy nem küld el a picsába. Kiszámíthatatlan.
És az is, hogy én arra hogyan reagálnék, így azt mondom: soha nem mondom, hogy soha :)

Azt pedig, hogy a jövőtök az exeddel milyen lehet, gondolom már többször átbeszéltétek, vagy ha nem, akkor majd fogjátok és megtaláljátok a megoldást, az együtt vagy inkább külön életet. A lényeg, hogy magad dönts és ne más, mert aztán azzal kell együtt élned, és másnak "könnyű a más faszával verni a csalánt" -talán ismered.
Szerintem a legfontosabb, hogy tudd, hogy tudsz-e együtt élni úgy, hogy nem te vagy csak az "ágyban". Persze ezt is valószínű, csak akkor lehet tudni, ha kipróbálod, mint annyi más döntésnél az életben.

2019.07.05. 10:26:22

@Sally and Billy: mit nem lehet érteni azon, hogy nem egy szemüveges, szende, vidám mackó az exférjem?
Elcseszte a maga részét, én is az enyémet és elváltunk.
Nem ritka sztori manapság. Le se szarnám ha átlagos pasi lenne aki trükközik a tartásdíjjal, háborúzik a gyerekeket felhasználva, és sehol sem felejt el mártírt csinálni magából mert az asszony tönkretette.
De nem ilyen.. Innentől lehet szörnyűlködni, hogy nektek mennyivel jobb választásotok volt, én viszont igyekszem megérteni a motivációját, mert ha elmúlik az első év, és lehiggadnak a kedélyek hosszú évekig szívni fogok bárhogy döntök, ha most IS elszúrom, nem szeretném tudni, mi lesz akkor, amikor már nem fogja kezét - lábát törni azért, hogy segítsen megoldani a hétköznapokat, kialakítani egy normális rutint.

2019.07.05. 10:37:09

"Klassz, hogy nők esnek egymásnak arról, hogy a nők milyenek, a férfiak meg hátradőlve vigyorognak, lám-lám milyen picsák ezek..."

Kiegészíteném azzal, hogy ha manipulátornak meg nárcisztikusnak stb. nevez valakit folyamatosan, azzal nem akarja manipulálni ,hogy mit gondoljon a másik?:)

2019.07.05. 11:01:54

@TSEPKE: én úgy látom, hogy a gondolkozást, (stratégiai) tervezést a párkapcsolatok vonatkozásában az emberek egy amőba állatka szintjén művelik. Van az 1.0-ás gondolkozás, ami annyit tesz, hogy nekem ilyen férfi/nő kell oszt kész. Mert nekem ilyen jár, ezért és ezért. Van a 2.0-ás gondolkozás, ami már visz egy furfangos csavart a történetbe, amihez legalább 8-assal kell kezdődjön az intelligencia hányadosa az egyénnek, és ez pedig az, hogy felmérjük, hogy a tapasztalatok alapján mi kiknek jöhetünk számításba, milyen ellenkező neműeknek lehetünk célcsoport, és a környezetünkben a hozzánk hasonlók milyen egyénekkel alakítottak ki sikeresen kapcsolatot. Ezután jön a 3.0-ás és már nyugodtan hívható többszintű gondolkozásnak, amire egy párkapcsolati blogon is max 5% képes, és ahol feltesszük magunknak a kérdést, hogy a már reálisan meghatározott célcsoportunk egyedeinek mik a valós igényei, és ezeknek mi magunk milyen mértékben felelünk meg, vagy milyen mértékben tudunk megfelelni, ha akarunk.

Te ezzel, hogy egyáltalán megfordul a fejedben, hogy az exednek milyen valós motivációi lehetnek a családdal, párkapcsolattal, már alapból, szellemileg a nők felső 5%-ába soroltad magad. Jó néha azért ilyen tapasztalást szerezni, hogy nem minden nő ostoba. Írhatnám azt is, hogy így válás után már jóval tisztábban látod a szexpiaci helyzeted, mint a válásod előtti időszakban, de ez a tényeken semmit nem változtat, mert a nők nagy része több évtizedes kudarc sorozat után sem tudja megugorni a 2.0-ás szintet sem.

Csides Kata egyik műsorában mesélt egy történetet. Volt egy befutott pali (akit ő csak rohadékként említett), akinek volt két szép gyereke, egy nagyon normális, ritkaságszámba menő rendes, csinos felesége, aki egész életében csak a faszival volt együtt. A pasi jól keresett meg minden ami ehhez tartozik. A nő is dolgozott természetesen, de a jó körülményeket nyilván a pasi teremtette meg. A feleség sokat foglalkozott a gyerekekkel, vezette a háztartást stb.

Egyszercsak kiderült, hogy a faszinak x éve szeretője van (egy fiatal, nagyon csinos, szép kiscsaj). A nő kicsit összeroppant, de nem csinált semmi cirkuszt, otthon ügyelt rá, hogy a gyerekek ne lássanak ebből semmit, továbbra is sokat foglalkozott velük, rendben tartotta a házat, de azért egy kicsit jobban kezdett el magára is figyelni, próbált csinosabb lenni otthon is stb, és szóba sem hozta a témát. Eltelt pár hónap, és a faszi bejelentette, hogy összeköltözik a csajjal és elválik. Erre a felesége úgy reagált, hogy elfogadja, hiszen úgysem tud mit csinálni, csak annyit kér tőle, hogy a gyerekeivel foglalkozzon a jövőben. A fasziban ekkor tudatosult, hogy milyen nőt készül elhagyni egy másik nő miatt, és mielőtt bepakolta volna a kocsijába a cuccait, visszafordult.

Ez az ami működik, ez az ami nálam is és mindenkinél működne akinek bármennyire is fontosak a saját gyerekei és a család. Ezek pedig minden férfinek fontosak. Ami miatt minimális a száma az újrakezdő pároknak/családoknak, annak az az egyetlen és kizárólagos oka, hogy a frissen vált nők egyenesen, csupasz seggel, besíkosítózott testnyílásokkal ugranak a fasztengerbe, és ezzel az exük értékrendjében ugyanoda süllyednek, ahol az összes többi nő is van.

Szóval én azt mondom, ha nem dugott meg a fél város amióta elváltál, ÉS az exed eleve olyan volt, hogy foglalkozott a gyerekekkel, ÉS te sem zárkózol el egy folytatás elől, akkor ezt nem megpróbálni megbeszélni a legnagyobb hülyeség lenne. Akik agyhalottak büszkeségről papolnak, azok csak ezen a héten legalább egyszer lenyalták más pinanedvét a faszijuk farkáról. Minden pali félrekúr, aki picit is piacképes. Akik nem azok, azok pedig kurváknak fizetnek, ha másért nem, szopásért. Azt fogadd el, hogy a te értéked a férjed szemében elsődlegesen az, hogy a gyerekei anyja vagy, ti voltatok/lehetnétek egy család, téged ismer, összeköt a múlt stb, és nem mellesleg jó veled neki közösen együtt élni. Neked ez az árud, ez az értéked amit neki adhatsz, és amit egy másik nő sem fog megadni neki.

Te ne akarj a legjobb seggű nő lenni akit ő megdug, mert nem leszel. Sem a legszűkebb pinájú, sem a legjobb testű, sem a legperverzebb, sem a legribancosabb, sem a legjobban szopó nyelő baszó. Azokra vannak jobbak, akik erre jóval alkalmasabbak. Ha neked ez fontos lennél, te is ilyen lennél, nem pedig anya. Le kell fektetni normális kereteket, mert ezek nélkül nem kapcsolat a kapcsolat, legyen szeretője neki is, de foglalkozzon veled is, legyen sok közös idő stb, ha meg úgy van, néha te is beújítasz 1-1 fiatalabb puncivadászt önbizalom növelésnek. Ha meg nincs erre igényed, akkor nem. Sokan élnek így, valóban boldog kapcsolatban. A faszi megoldja a puncizást meg a kalandjait munkaidőben, otthon meg családosat játszanak. Ma ez a normális.

2019.07.05. 11:06:49

@Csodor aki meghagja a vilagot: "azzal nem akarja manipulálni ,hogy mit gondoljon a másik?"

De igen. A saját "hitét" ismételgetve igyekszik meggyőzni mindenkit erről, ez az "ereje", a hangereje a mondandónak.
De ha ez az ereje, akkor elsikkad mellette az akár jó, értelmes, megfontolandó gondolat is.
Csak ott villog az egészben ez a néhány "ronda" szó, s marad ez az emberek fejében.
Pedig lehet, hogy kár érte :)
Kevés hozzászóló van, akinek az írását már el sem olvasom, mert értelmetlen kis fröccs az egész, a többség jó, csak ki kell hámozni belőle, le kell bontani a köré épített személyeskedést.

2019.07.05. 11:12:50

@Captain Admin: "Erre a felesége úgy reagált, hogy elfogadja, hiszen úgysem tud mit csinálni, csak annyit kér tőle, hogy a gyerekeivel foglalkozzon a jövőben. A fasziban ekkor tudatosult, hogy milyen nőt készül elhagyni egy másik nő miatt, és mielőtt bepakolta volna a kocsijába a cuccait, visszafordult."

Ez azért nem minden eseten így történik, ugye tudod.
A többség baromira örül, hogy ilyen egyszerűen ki tudott osonni az "otthonból".
Viszont ez egy nagyon jó pont az asszonynak.
És biztos, hogyha nem olyan csudijó az új nővel, akkor sokkal gyorsabban és könnyebben fog újra hazamenni a férj és nem pedig másik nőt keresni.
Szerintem van olyan helyzet, amikor nem rossz, ha a pasi kilép kicsit, aztán rájön, más "pina" sem jobb, és nincs mi ott tartsa, az ideiglenesen máshol állomásozás egy jobb újrakezdést segíthet.

2019.07.05. 11:18:53

@Frau Untermensch4: "csacskaság elhinnem és nem is fogom, mert más az életem bizonyítéka."

Amíg nem ellenőrzöd 100%-os hatékonysággal azt, hogy a pasid félrekúr-e, addig ez csak egy illúzió, nem pedig tapasztalat. Minél később nézel szembe a valódi tényekkel, annál nagyobb lesz a pofon valószínűsége és mértéke.

"Admin a saját szemszögéből és abban a "körben", amiben ő mozog és akar még mozogni így van, valószínű. Ezt tapasztalja, illetve ezt adja a "kapcsolatába"."

Nincsenek körök. Nincs olyan, hogy a te meg az én meg az ő körei. Vannak azok, akik már birtokában vannak a tudásnak, akik már (a tapasztalásaik alapján) látják a valóságot, és vannak azok , akik a félelmük miatt inkább nem is mernek a dolgok mögé nézni, és inkább maradnak a kényelmes kis illúzió világukban. De mivel ez is az élet része, a pofon jönni fog. Mindig jön. Neked is jött már. Ez az élet minden területére igaz, nem csak a párkapcsolatokra.

"Kedvelem Admint, sőt a stílusát is általában, nyers és szókimondó. Viszont semmit sem beszélnék meg vele, ami az én életem."
Mert kapnál olyan releváns kérdéseket, amelyekre nincsenek válaszaid, amik pedig mégis megfordulnak a fejedben mint válasz lehetőségek, azok nem illeszkednek a kis illúzió világodba. Így jobb elkerülni ezt a kényelmetlen helyzetet, mert nincs annál borzasztóbb és nehezebb, mint egy felismerés után elfogadni, hogy idáig (talán az egész életünkben) vakon voltunk és mindent rosszul csináltunk. Pl azt hittem, hogy az én férjem nem dug félre, mert...

2019.07.05. 11:21:44

@Frau Untermensch4: aki a házassága közben akar rájönni arra, hogy milyen a másfajta punci, az megérdemli a sorsát. Kétlem, hogy tsepke exe ilyen balfasz lenne.

2019.07.05. 11:22:40

@Captain Admin: "Mert kapnál olyan releváns kérdéseket, amelyekre nincsenek válaszaid, amik pedig mégis megfordulnak a fejedben mint válasz lehetőségek, azok nem illeszkednek a kis illúzió világodba."

Édes Admin, semmi nincs, amit veled beszélnék meg az életemről.
A felnövő fiamat viszont odaadnám egy fél napra, hogy amit azalatt tudsz mondani neki, mondd. Mivel más a világ már, mint amiben én "élek" és nem tudok sok mindent a mostaniról és ami vár még rá. Komolyan!

Nem dug félre :)

2019.07.05. 11:25:02

@Captain Admin: "aki a házassága közben akar rájönni arra, hogy milyen a másfajta punci, az megérdemli a sorsát."

Lehet, hogy félre értettem?
Elvetélés közben mondta neki, hogy mással volt. És ez azt jelenti, hogy a házasságában jött rá, hogy milyen a más punci.
Bár lehet, hogy te arra gondolsz, hogy a házassága előtt is rá kellett jönni?
Mindegy, egyébként.
Csepke életéről én, amit úgy éreztem elmondtam, nem tudok mást vagy többet mondani róla :)

2019.07.05. 11:30:27

@Frau Untermensch4: lehet túl személyes kérdés, de pedagógus vagy?

2019.07.05. 11:32:41

@Frau Untermensch4: figyelj, az is egy megoldás (kudarc kerülő stratégia), hogy olyan faszit választottál magadnak, akinek te vagy akkora érték, hogy ne dugjon félre. A kérdésem az, hogy ugye majd amikor 70 évesen visszatekintesz (sokkal előbb vissza fogsz) az életedre, vajon nem fogod megbánni, hogy egy ilyen palival szexeltél x éven/évtizeden át? Már ha azt egyáltalán szexként éled meg. :)

"Mivel más a világ már, mint amiben én "élek" és nem tudok sok mindent a mostaniról és ami vár még rá. "
Vagyis tudod jól, hogy illúzióvilágban élsz. :) Ez aranyos, és persze lehet így is. Én értelmét nem sokat látom, de mások vagyunk.

Pár napja találkoztam egy haverommal, régebben nagy puncivadász volt, benne volt az éjszakában. Összeszedett egy kibaszott szép csajt, lett két gyerekük. Két olyan szép kislány, hogy már most azért alkoholizál, mert tudja, hogy mi vár rá pár év múlva. :D Na ő mondja azt, hogy inkább ne is tudjon majd semmit a lányok dolgairól, csak az anyjukkal beszéljenek meg mindent. :D

Ezt én ilyen megfutamodásnak gondolom. Én sokkal inkább szembe mennék a valósággal inkább, és egyenes valami brutál kis rafinált ribancot nevelnék a lányomból. Úgy mi baja lehet? :D

Egy havernőmnek van 3 vér és 4 féltestvére. Mind lány. A sokadik válásánál a tárgyaláson megkérdezte a bírónő az apját, hogy mégis hogyan sikerült 8 lányt összehozni, mindezt több országban, több nővel? Erre azt mondta a faszi: Bírónő! Mivel világlátott ember vagyok, és látom menyi borzalom történik a világban, úgy gondoltam, hogy egy háború esetén inkább kurvák legyenek a gyerekeim mint hadifoglyok. :D Na, ez kb ugyanez a megoldás. :D

2019.07.05. 11:36:26

@Frau Untermensch4: tsepkééknek vannak gyerekei, vagy gyereke. Egy újabb gyerek vetélésekor kérdezett rá a nőügyekre (nagyon "okosan" ugye). Folyamatosan voltak nőügyei, csak ekkor kérdezett rá. Ez, hogy ezeket x év után beszélik csak meg, ez elsődlegesen az ő hibája volt. Én az exemmel ezt az első randin megbeszéltem. Amit megígérek az úgy is lesz, betartom, de azt nem ígértem, hogy ha mi összejövünk, már soha senki mással nem fogok dugni. Mert ez hazugság lett volna.

szanalmas 2019.07.05. 11:49:41

@Captain Admin: Attól, hogy sikítva toporzékolsz mikor feldől a babaházban a Barbid, méginkább kislányosabb vagy, cicalány! Menj a plázába, vegyél valami cuki rucit, hátha megnyugszol! :D

2019.07.05. 11:54:03

@szanalmas vagy

ennél jobb szóvicc ma nem lesz:)

2019.07.05. 11:58:24

@Captain Admin: "Egy újabb gyerek vetélésekor kérdezett rá a nőügyekre (nagyon "okosan" ugye). Folyamatosan voltak nőügyei, csak ekkor kérdezett rá. Ez, hogy ezeket x év után beszélik csak meg, ez elsődlegesen az ő hibája volt."

Ahogy már írtam, a te kapcsolataid -tisztázod az elején- más, mert ott az elején elmondod, aztán a nő eldönti, kellesz-e így, vagy nem.
És ha belemegy, aztán meg sipákol, akkor jogos a lépésed, mert te betartod, amit ígértél.
Náluk erről szó sem volt.
Hogy miért?
Nem jutott eszükbe, nem volt még gondolatban sem, hogy majd közben félredugások lesznek, nem merték ezt felhozni, stb.

A pasi lépett félre egyébként nem egyszer, így úgy gondolom -most elfogult nőként-, hogy neki kellett volna erre felhívni a figyelmet, anyjuk én aztán félre fogok dugni. Vagy ha útközben derül ki, hogy kedve szottyan, akkor jelezni, már nem ketten vannak. Nem tette. Mikor tette? Egy eléggé szar helyzetben. Miért ott és akkor? Na ezt nem tudjuk, mi robbantotta ezt ki. Ha tudjuk is, csak az egyik oldal verzióját tudjuk és csak ennyit - akkor mondta meg, mikor elvetélt. Jó lenne a másikat is, akkor lehetne azért igazán egyértelműen beleszólni ebbe :)

Tehát, ha már a te fejeddel gondolunk a kapcsolatukra, akkor ez az egész megelőzhető lett volna, ha megbeszélik az elején, félrejár a pasi. Ez vele jár, és más is, aztán Csepke dönt, akarja vagy nem akarja. És ha igen, akkor eleve nem kerülhet szóba a válás - ezért.
És ha így lett volna, semmi olyat nem lehetne a férfi fejére olvasni, amiről nem volt szó.
De ez nem így derült ki.
Egyébként lehet bármi más is ott, amik még tetézték ezt az egészet, nem tudjuk és talán nem is akarja, hogy itt legyen kivesézve. Kevés az információ így.

És az ember hajlamos kicsit a saját feléről látni dolgokat és onnan bizonyítva látni, a másik a hibás (én mindent megtettem, erre ő...) Közben a másik tudna mit mondani, ami nem ezt igazolja.

Továbbra is úgy gondolom, hogy azt kell eldöntenie, tud-e úgy élni, hogy más is van "velük". Ha igen, ne is gondolkozzon, szeresse vissza. És az, hogy valóban nem fogja zavarni ez, lakva fog kiderülni.

2019.07.05. 12:02:50

@szanalmas: ennek szerintem sem sok értelme van, de ha neked ez olyan jó, hogy energiát feccölsz a pusztán személyeskedéses mondatokba, én ígérem, kivételt teszek veled és elolvasom mindig amit írsz Adminnak.
Hajrá!

szanalmas 2019.07.05. 12:20:06

@Daenerys Targaryen: Te akarsz beletrollkodni a barátnőd életébe, nem én. Koelhói féligazságokat mantrázva dönteni akarsz helyette, mert gondolkodás és döntésképtelennek ítéled, és valami varázsgömb alapján oddsokat számolgatsz neki. Tőlem hiheted magad tévedhetetlen jótündérnek, vagy angyalhírnöknek, de simán csak manipulálni akarod, ami akárhogy is elsülhet, ez nem vitás. De hogy ennyire életképtelennek találod, az már számomra is megaglázó picit. Mondanám, hogy várjuk a történet folytatását, de gyanítom, hogy nem lettem a szíved csücske!

szanalmas 2019.07.05. 12:29:56

@Csodor aki meghagja a vilagot:

Az azért mindenképpen kurva vicces, hogy pont te poénkodsz a nicknevemmel! :DDDDDDD

szanalmas 2019.07.05. 12:38:52

@Frau Untermensch4: Sosem hittem volna, hogy _pont_ a Csajok és pasik blogon fogja valaki rajtam számonkérni az értelmet. :D

2019.07.05. 12:40:59

@szanalmas: igen, én is szeretlek téged :-)
csak egy újabb féligazságokból tenyérjósló admin klón vagy, kinevetlek.

@Csodor aki meghagja a vilagot: én vagyok a pedagógus Réka, lánykori nevén Romana. puszi nagyvitéz!

2019.07.05. 12:44:45

@Frau Untermensch4: nem is nő lennél ha nem hárítanád azonnal a felelősséget a férfi nyakába. Aki nő piacképes (vonzó, kelendő, jópasi stb) férfival kezd, az vállalja/elfogadja/nem vesz róla tudomást, hogy az a férfi más nőket is dugni fog miközben ők együtt vannak. Ezt a nőnek kell eldönteni, hogy ez belefér-e nekik. Az, hogy a nők ilyenbe bele sem gondolnak inkább, hanem mindenféle irreális kimenetelekkel számolnak (őt nem fogják megcsalni mert nem oszt kész, meg akkor kibaszomapicsába), az az ő hibájuk

Egy férfi hülye lenne kockáztatni egy vagy több dugást azzal, hogy promózza a hűtlenségét. Sokkal egyszerűbb szóba sem hozni, ezzel látszólag megfelelve az adott nő elvárásának.

2019.07.05. 12:46:03

@szanalmas: miért ne tenném?
Bárhol lehetnek értelmes emberek és értelmes gondolatok.
Lásd, te is itt vagy.
Egyébként amit @Daenerys Targaryen-nek írtál nincs értelme szerinted?
Azért mert itt írtad, vagy egyébként sem?
Vagy eleve úgy írtad, hogy értelme nincs?

2019.07.05. 12:50:55

@Captain Admin: "Sokkal egyszerűbb szóba sem hozni, ezzel látszólag megfelelve az adott nő elvárásának."

Tehát a nőnek nem kell elmondania a férfinek, hogy félredug, ez evidens és alap. A nő elvárása nem lehet így az, hogy nem dug félre.
Sőt, tovább megyek, eleve úgy indul a "kapcsolatba", hogy a férfi kimondatlanul is félredug, ez olyan, mint az, hogy ő is (a nő) kap egy "farkat", nem kell ezt mondania külön a pasinak.
Most kaptál egy mosolygós puszit a homlokodra :)

whoamiohmy 2019.07.05. 13:23:35

@Captain Admin: mindig is ez volt a normális. Egészen addig, amíg a femcsik ki nem talaltak, hogy ez az elnyomó patriarchális házasság.

Bár kicsit jobban belegondolva ez talán nem 100%-ig a femcsikhez kötődő történet, mert ez a fenenagy holtomiglan-holtodiglan hülyeség már a romantika korában megjelent úgy a 19 szazad dereka körül. V.ö. Balassi Bálint, a környék összes parasztlanyat szénné kefelo kisnemes vs. Petőfi Sándor, a férfi imitátor proto-femcsibe halálosan szerelmes alföldi idióta.

Én egyébként évek óta mondom, hogy a romantika és a nacionalizmus ugyanaz volt a 19 században mint a kommunizmus meg a naculas a 20-ban. Kártékony, a társadalmat felforgató, százmilliók halálát okozó eszme.

2019.07.05. 13:30:50

@whoamiohmy: persze hogy az volt! De mégis az emberi lélek rezonált rájuk. Ezért is tudtak baromian elterjedni.
De mehetünk előrébb is az időben. A népmesék, archetipusok világa ugyanez az agymosó kilúgozott romantikus hülyeség, amiben a jó elnyeri jutalmát, a királylány kezéért meg kell küzdeni, de a győztes mindörökkön örökké.

whoamiohmy 2019.07.05. 13:42:30

@Daenerys Targaryen:
Nem egészen. A népmesék szimbolikus sztorik, amikben voltakeppen tipikus sorskonyvek jelennek meg, csak átvitt értelemben. Mondok egy példát.

Úgy 5 éve elkezdtem fiatal orvosokat és orvostanhallgatokat mentoralni. Van egy srác, most elsőéves rezidens. Legidősebb gyerek a családban, van egy húga meg egy öccse. Összejött egy közgazdász hallgató kiscsajjal, ő is legidősebb gyerek.

Na most, ez a népmesei szimbolikában a legidősebb királylány a legidősebb, legfiatalabb királylány a legfiatalabb királyfival házasodik sztori. Miért? Mert az első gyereket mindenki a csalad vérvonalának a fenntartására csinálja. A második, de főleg a harmadik gyerek viszont már mehet a saját feje után, emiatt élheti az életét úgy, ahogy neki tetszik.

Pont emiatt a népmesékben MINDIG a legfiatalabb testvér az aki elmegy világot látni, kénytelen alkalmazkodni emiatt mindenhol másokhoz ("szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál..."), így rengeteg elettapasztalata lesz és megoldja a nehéz problémákat (legyőzi a sárkányt, elhordja a hegyet, stb stb). És természetesen a vége az hogy övé lesz a legfiatalabb királylány vagyis az a csaj, aki szintén úgy éli az életét, ahogy akarja. Mivel mindenki erre az életre vágyik, ezért ez a pár a legszexibb sztori a mesében.

Na most ezek NEM légből kapott ideák hanem a valóság megfigyelése, voltaképpen pszichológiai csaladhistoria. Persze szimbolikusan, de ezek hatalmas tanítások, ha megérted, miről szólnak. A legkisebb kiralyfi élete az emberi értelemben teljes élet: maga hozza a döntéseit, megismeri a világot, megoldja a nagy problémákat és elnyeri a legbelevalobb puncikat is.

A nacionalizmus es marxizmus ugyanakkor NEM megfigyelésen alapuló ideák, hanem légből kapott, természetellenes marhaságok. Ennek megfelelően a világot is egy borzalmas irányba vitték el (és nagyobb ma a hatásuk, mint gondolnánk, de ez megint hosszú téma és nem ide való).

whoamiohmy 2019.07.05. 13:45:11

@Daenerys Targaryen: az meg, hogy az emberek rezonálnak ezekre a helyességekre, nem véletlen, hanem tudatos manipuláció eredménye: a nacionalizmusnal a hiúságot és felsőbbrendűségi tudatot keltették fel (a mo törzsünk a legfaszabb), a marxizmusnal meg a mohóságot (jogod van a másik ember tulajdonára, ha neki több van mint neked, mert csak).

whoamiohmy 2019.07.05. 13:48:51

@Daenerys Targaryen: egy kis demonstráció, hogy mi is a dilemma (ZSENIÁLIS ez a fazon):

youtu.be/FRX_MYLt4iw

2019.07.05. 14:04:25

@whoamiohmy: Ezekben is van igazság bizony!
Nekem az tűnik agymosásnak: "hogy éltek boldogan míg meg nem haltak"

whoamiohmy 2019.07.05. 14:06:46

@Daenerys Targaryen: az már romantizalas es egyébként nagyrészt a 19 szazadi romantika hatása. A mesék eredetijei eleve jóval földhözragadtabbak voltak, Piroskát például kegyetlenul megdugja a farkas az eredeti német népmesében. De a "tejben-vajban füröszti" kifejezés is érdekes praktikákra utal eredetileg (bukkake).

2019.07.05. 14:20:00

@Daenerys Targaryen: "éltek boldogan míg meg nem haltak"

Lehet, hogy korán haltak.
Egyébként mi a boldogság?
És kinek mi?
És mennyiségileg mit nevezhetünk már boldogságnak (milyen hosszú ideig tartónak)?
Csak a boldogság miatt érdemes együtt élni? Más nincs?
Az én boldogságom meg tudja érteni más, akinek más a boldogság?
Van joga bárkinek kétségbe vonnia azt, hogy másnak más a boldogság és boldog?
Van joga bárkinek lebeszélni valakit a saját boldogságáról, mert szerinte az nem boldogság?
Van joga valakinek mondani olyan mondatokat, amitől a másik kétségbe vonja az addigi boldogságát, főleg úgy, hogy ezzel tisztában is van, hogy ezt éri el vele?
Ha már beleszart valaki a másik boldogságába azzal, hogy bebizonyítja neki, az nem boldogság, akkor van valami felelőssége, vagy dolga végzetten ott hagyja az illetőt?
Vagy a boldogságát hagyni kell a magát boldognak érző embernek, hogy megélje azt addig, amíg a boldogság boldoggá tudja tenni őt?

Ha csak az itteni hozzászólások gazdáit veszem is más és más lehet a boldogságuk, ha egyáltalán van mindenkinek olyanja.

szanalmas 2019.07.05. 14:21:31

@Frau Untermensch4:

"Egyébként amit @Daenerys Targaryen-nek írtál nincs értelme szerinted?"

Tulajdonképpen nincs értelme.
Mindenki világában van valahány (több-kevesebb) összetevős "ezektől lennék boldog" lista (álom), amiben még a fontossági sorrend sem egyezik. A sorozatgyilkostól a rallyversenyzőn át a mikrobiológustól az angol királynőig. A nagyszámú variációból a saját elképzelésem szerinti legfontosabb dolgot feladni, és a lista utolsó helyére rakni számomra elképzelhetetlen, miközben ez láthatóan másoknak teljesen evidens. Az értékrendek között néha akkora különbség van, mint a K2, és még az sem lehet kijelenteni, hogy egyik jobb, mint a másik, mert értelmezhetetlen a különbség. Itt vannak például az itteni blogposztok, amiknek az abszurditását néha feldolgozni is nehéz, nem hogy értelmet keresni bennük!

2019.07.05. 14:25:58

@Frau Untermensch4:
-igen, tényleg korán haltak.
-elégedett állapot.
-mindenkinek ez.
-örökké
-csak.
-meg.
-van.
-nincs.
-van.
-igen. az élet nem pszichoterápia. belaszarunk és odébbállunk.
-igen.

2019.07.05. 14:49:01

@Daenerys Targaryen: "elégedett állapot"
Na de ez mindenkinek más :)
így jön a többi kérdés már rögtön, kell-e, lehet-e másnak a boldogságába beleszólni, beleszarni, bele avatkozni, ha egyszer más teszi boldoggá, mint engem?

"örökké"
Bár így lenne...
én hiszek a mesékben, de azért ennyire nem :)

"Van joga bárkinek kétségbe vonnia azt, hogy másnak más a boldogság és boldog? van"
Miért? A kétségbe vonással megkérdőjelezed, hogy van annyi esze, hogy tudja mi neki a boldogság. Egy homelessnek egy slukk cigi is lehet akár. Azt mondod neki ez nem boldogság?

"Van joga valakinek mondani olyan mondatokat, amitől a másik kétségbe vonja az addigi boldogságát, főleg úgy, hogy ezzel tisztában is van, hogy ezt éri el vele? van"
Ez kegyetlenség. Addig boldog volt, aztán már nem lesz az, mert volt oly balga, hogy meghallgatott :D

Az utolsó "igen"-ed viszont akkor kire vonatkozik? Kinek hagyod, hogy úgy érezze boldog és kinek nem, hiszen fentebb azt írod, van jogod olyat mondani, amitől a boldogsága összetörik.

Bár... aki boldog és más le tudja erről beszélni, vajon igazán boldog "volt"-e?

2019.07.05. 14:52:56

@szanalmas: "Itt vannak például az itteni blogposztok, amiknek az abszurditását néha feldolgozni is nehéz, nem hogy értelmet keresni bennük!"

nem vagyok biztos abban, hogy az itteni posztokat, vagy egy részét valaki nem direkt azért írja, mert tudja mire ugrik a nép, sőt azt is hogy ki és hogyan.
Ehhez nem kell nagy ész sem, csak igen, némi abszurditás :)
Gondoltam már rá, írok én is valami hülyeséget, aztán jól "kibeszélem" itt a többiekkel, de lusta vagyok, van itt nélkülem is elég marhaság a posztokban.

2019.07.05. 14:59:41

@buttercup13: "Egyszerűen nem ajnarozod a nőket, kimondod az igazságot"

Pár idézet a szeretett mesteredtől csak az itteni hozzászólásaiból:
"Ostobaságod határtalan"
"férjedet évtizedek óta zsarolod meg terrorizálod te jellemhulladék"
"Egy képmutató senkiházi számító ribanc vagy"
"az ilyen borzlány féle idióta kurvák"
---
Kimondhatom én is az igazságot? Ha neked ez tetszik, akkor te is egy romlott lelkű, agyhalott, faszkalap vagy. Nem ajnároztalak, egyszerűen kimondtam az igazságot cicafiú. Na pusszcsi.

2019.07.05. 15:02:36

@buttercup13: egy ilyenre sikerült elcipelnie a barátnőmnek.
Soha többé. De még ő sem.
Kipécéz embereket a sorok közül, a normálisabbja (kit nevezünk annak, én magamat azok közé) lehúzódik és próbál mindenfelé nézni, nehogy rámutasson.
Aztán választ. Ha van jelentkező, akkor talán azt, bár már van annyira "okos", hogy jobbnak tartja valami "ártatlan" nézőt kiszedni és nem egy rá felkészültet.
Kihívja és el kezdi alázni, finoman, figyeli a reakciót, hogy mennyire és hogyan telepedjen rá. Nálunk egy nagy szájú fiatal libát hívott ki, nagyon integetett, úgy ment ki, na majd most megmutatja. Addig izélgette, míg minden problémáját az apjával való viszonyára tudta vetíteni, ami azért már nem mai "vívmány". A liba nem tudott erre felkészülni, Csernus azért ravasz róka.
De nagyon szánalmas volt, mert azért a lány nem hagyta magát és be-be szólt. A vége szerintem 1:1 lett. Jött egy pasi, csendes, kedves. Itt sem győzött, mert a férfi nyugodt stílusa "lealázta" a nagy pofáját. Volt még ez-az, jelentéktelen.
Nem hiszem, hogy máshol nagyon máshogy megy, az emberek mások, érdekesebb lehet, ha érdekesebb embereket szed ki.
Ez egy kalap szar volt.
A barátnőm még egyszer elment hozzá személyesen, már nem tudom mi volt a tarifa,de nem kevés. A háromnegyed részénél azt mondta, nem tud vele mit kezdeni :D
Azóta nem hallom a barátnőmtől hogy a Csernus...
Kiábrándult.
Viszont voltunk Almagyaron, ahol ő is benne volt a teremtő hármasban és nagyon kedvesen és csendesen főzicskézte a kávét. NA, ott kifejezetten szimpatikus volt.

2019.07.05. 15:14:27

@Frau Untermensch4: csernus a drogosok rehabilitációjában volt jó, mert tapasztalatból beszélt, ő is drogos volt. Azokkal tényleg igy kellett beszélni, ezzel a nyers mocskos szájjal, hogy áttörje a vastag falaikat.

Sajnos annyira faék egyszerű volt a doki, hogy mindenkire ezt a stilust alkalmazta miután elment médiagecinek és rájött hogy ezzel baromi jól lehet kaszálni. Miután szarrá kereste magát a megalázósdi haknikkal meg a sznob nők lehúzásával akik kifizették az privát praxis óradíját, most kitalálta ezt a kedves visszafogott ember pózát amivel beszállt a borászatba lóvéval.

Nekem gyomorforgató az egész lénye.

szanalmas 2019.07.05. 15:19:11

@Frau Untermensch4:

A kommentek közti történetek, a híroldalak cikkei, és az általam ismert jónéhány példa alapján ezek bizony teljesen mindennapi esetek is lehetnek simán.

Ez pl. mai hír, hogy hogyan kell visszahódítani valakit:

"Az ütés a sértettet a fején érte, aki ennek ellenére nem veszítette el az eszméletét, hanem felült az ágyban, mire a férje elővett egy jókora konyhakést, azt a mellkasának szegezte, és megkérdezte tőle, hogy

Na, szeretsz-e már?"

index.hu/belfold/2019/07/04/baltaval_tamadt_alvo_felesegere_a_gyerekek_elott/

Van kérdésed? :D

2019.07.05. 15:22:49

@Daenerys Targaryen: "csernus a drogosok rehabilitációjában volt jó"

Igen, ezt írtam én is régebben Wolfnál VT-nek. Saját tapasztalatát tudta használni.
Láttam jó néhány részt a celebes tv-s show-jából. Akkor még egyáltalán nem ismertem Csernust, és folyton az járt a fejemben, mennyi volt az az összeg, amit kaptak ezek a "celebek", hogy ezt eltűrjék, nem is négyszemközt, hanem kicsit több szem közt. És vajon állt-e fel valaki úgy, hogy nem kell a pénz, de ezt most itt hagyja abba és áll fel. Vajon volt-e ilyen, vagy volt az a pénz hogy ilyen nem történt.
Szóval nekem nem csak ő volt gyomorforgató.

2019.07.05. 15:27:28

@szanalmas: "Van kérdésed? :D"

Nincs, csak remélem, hogy ilyen életszerű történeteket nem fognak velünk megosztani, bár biztos lenne ilyenhez is hozzászólás. Vajon milyenek...

2019.07.05. 15:29:35

@Daenerys Targaryen: tehát nem azzal van problémád, hogy borzlány hogyan terrorizálja, használja, zsarolja és végső soron teszi tönkre, bassza el a férje egész életét, hanem azzal van a problémád, amikor azt, aki ezt teszi, valaki a nevén nevezi. :) Ééééééédesemmmmm...

2019.07.05. 16:55:51

@Captain Admin: melyik bétabalfasz világegyetemben kell a férfiakat megvédeni a gonosz "terrorizáló" feleségükkel szemben, akinek az a bűne, hogy feleségül ment hozzá? Nem emlékszem, hogy mesélt volna a hogy milyen válogatott kinzásokkal öli meg a férjét naponta. Idéznéd?
Te amúgy ilyen férfiakat világmegmentő küldetést választottál? Jól fizet?

2019.07.05. 17:59:05

@Captain Admin:
Látom szereztél egy újabb ostoba barátnőt magadnak ezen a baszadék blog.hun :D
Egyik sötétebb mint a másik

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.07.05. 18:08:29

@Frau Untermensch4: Szerencsétlen fiúból bétát csinálnál? :DDD

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.07.05. 18:23:31

@TSEPKE: Pedig jól beszél, mert nem random, max. te akarod annak látni.(amúgy is én húztam az egyes sorszámot:DDD). Az a random pali, aki majd felszed úgy, hogy a nevét sem tudod, de elég jól fog kinézni ahhoz, hogy a gyászidőszak után kitombold magad.

2019.07.05. 18:49:26

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): természetesen tiéd az egyes sorszám, fairplay lesz, egyenlő esélyekkel indultok... Bocs :P

2019.07.05. 19:36:05

@Csodor aki meghagja a vilagot: elvileg neked fizetek érte, akkor mit hisztizel? :D

2019.07.05. 19:37:23

@borzlány:
Oppá persze és neked mi a legfontosabb a nyomorult házasságodban a férjed bankszámlája?
Ja igen ha neked egy ilyen hazárd játék ez a házasság téma hogy vagy sikerül vagy nem, de azért bele vágok majd kiderül akkor tökéletesen bele választott veled az a szerencsétlen is...

VOGAben 2019.07.06. 11:29:53

Csernust hagyjuk. Durván tíz éve amikor az egyik volt csaja úgy lépett le, hogy elvitte az étkezőasztalt és a búcsúlevélkét letette a helyére... Erre kellett hazaérjen. Függőségek terén az egyik leghitelesebb szakembör, ez nem kérdés. De ez a divat borászkodás... annak minimum születni kell. "Szőlőbányát" vásárolni politikus tempó. Sicc!

2019.07.06. 11:48:26

@VOGAben: az egyikük borász.
És egyébként egyedülállónak lehet nevezni amit összehoztak.
Szőlő, hegy, kaja, szállás, számtalan program, mindez egy gyönyörű helyen és közel Egerhez.
Menj el, nézd meg. Aludj ott egy szép kis érdekes faházban, éjszaka és hajnalban hagyd nyitva az ajtót és élvezd a természetet, a hangját és az illatát.
A vonzást Csernus is adta ebbe, hiszen a másik kettőt nem ismerte senki. Azt hiszem építész a harmadik.
Szóval ebben ellentmondok neked. Kellemes hely és jól állt Csernusnak, egészen más arcát mutatta, természeteset, nem azt a másikat.

2019.07.06. 18:45:25

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): nem szartalak le, de a citrom@ tényleg savanyú és semmilyen választ nem lehetett belepasszírozni ...
Az esélyed ettől persze semmit sem változott, de nem szartalak le.. '-)

2019.07.06. 18:59:36

@Frau Untermensch4: voltam párszor a csendülőben, nagyon jól kitalálták és szépen megcsinálták, az sem mellékes, hogy csernus is felszolgál, és ami azt illeti csernushoz képest egész szép csaj a nője is.

2019.07.06. 19:16:46

@Captain Admin: ott még nem voltunk. De hallottam róla valamikor, aztán elcsendesült bennem. De most, hogy mondod, betervezzük :)

Csernusnak van egy kellemes kisugárzása is, amikor nem akar "téríteni" és okoskodni. Ha "hétköznapi" ember - természetesen annyi és olyan, amit enged magából, amit "megmutat" abban a helyzetben. Én legalábbis így éreztem vele kapcsolatban Almagyaron.
Az "előadásán" előadta magát, híven a híréhez. Katasztrófa volt.

2019.07.06. 20:53:59

@Captain Admin: nyilván lelkibeteg a csaj és a csernusra mint istenre tekint...

God Harald 2019.07.07. 00:20:23

Csernus ide is jöhetne, mert van itt dzsentri drogos is, meg mezei pszichopata is:)))

God Harald 2019.07.07. 00:28:02

@God Harald: ....meg a kettő faszán csüngő agyhalott picsa is:)))

2019.07.07. 09:25:19

@God Harald:
meg minősített skizofrén is...
te most magadnak válaszolgatsz te igen barom homár kosár?
korral te is csak hülyébb és ocsmányabb leszel baszkikám, okosabb nem

2019.07.07. 09:32:48

@Frau Untermensch4:
egy baj van azzal a román geci csernussal, hogy egy alapvetően tehetségtelen kuruzsló kókler fasz aki kizárólag a szennymédiában ármánykodó zsidó kártevők sztároltak és toltak túl a köztudatba, mivel tudták hogy ez a korcs fasz nép tele van beteg öntudat zavaros nyomorékokkal, és egy ilyen csak ront az állapotukon miközben nézik azt a masszív szart amit a műsorának neveztek.
pár hét után már a többség beképzelt magának más addig nem jelentkezett tünetet is, hipochonder lett, aztán szaladt a fizetős agyturkászhoz diagnózisért, mint pár hibbant picsa az ismeretségi körömből.

A csernus se tett egyebet mint szénné alázta a sok seggfejet óránként 50 ezer forintért, szétszedte őket lelkileg aztán elzavarta a faszba hogy élj a nyomoroddal tovább mindenféle segítség nélkül, egy dilettáns drogos sarlatán a faszikám semmi más.

Persze ilyen óradíjból rohadt könnyen lehet kamu borászatot meg "kézműves" kajáldát nyitni, hogy továbbra se kelljen dolgozni, majd jön a sok büdös fasz pesti sznob és elbassza a lóvéját nála és vígan megél abból is.
Mert egy dologra ez a gyerek is rájött, hogy ebben a ostoba gyökerek országában egyedül a hülyékből lehet megélni, kész szerencse hogy abból van itt a legtöbb!

God Harald 2019.07.07. 09:56:58

@Kritikus Intrikus: ja igen, a náci baszadékról el is felejtkeztem:)))

2019.07.07. 11:39:43

@Kritikus Intrikus: bizony! és rájött hogy a neve vonzza a pesti sznobokat, a bortermelés úgyis trendy dolog, miértisne. Tőke befektetés.

Azért azt tudjátok, hogy a nagy neves borászok, de még Gere, Tiffán is, a névtelen józsibácsik meg pistabácsiktól VESZI a kész szőlőt a szüretkor?
Hogy azoknak a névtelen kisembereknek a szaktudása van a kapálásban, szőlőművelésben, permetezésben.

szanalmas 2019.07.07. 12:58:53

@Kritikus Intrikus:

Én nem vitatom az itt jelenlévő képzett pszichiáterek szakmai sikerességét ami nyilván publikált, csak titkos, tehát sosem tudjuk meg az eredményeiket, meg nem is érdekel Dr. Csernus maga sem, a rá valamiért irigyek véleményével együtt pláne.
Egy picit csak az zavar, hogy te, mint önmagad számára nyilván egy etalon tudós elme, nagy biztonsággal legecirománozol egy vajdasági magyart. Nyilván az, hogy az összes önhibáján kívül az elbaszott trianoni határhuzigálás után a magyar határ túloldalán ragadt több mint 3 millió magyart és azok leszármazottait legeciNEMmagyarozod, az kb. annyi történelmi tudást tételez fel rólad, amennyi a földrajzi, és a pszichiátriai tárgyi tudás a kommentedben, azaz közel nullát.
Szóval nem probléma, ha valaki a dühös kis véleményét belebassza a nagyvilágba, csak akkor próbáljon minden tényszerű ostobaságot kiszűrni a kisstílű saját ostobaságaiból, mert teljesen idiótának tűnik majd! :D

2019.07.07. 14:05:13

@Kritikus Intrikus: bocs, ha nem lesznek az írásomban a tiédben hasonló jelzők és csak idézni fogom a tiéidet.

"A csernus se tett egyebet mint szénné alázta a sok seggfejet óránként 50 ezer forintért, szétszedte őket lelkileg aztán elzavarta a faszba hogy élj a nyomoroddal tovább mindenféle segítség nélkül, egy dilettáns drogos sarlatán a faszikám semmi más."
Ehhez azért nem csak Csernus kellett, hanem másik fél is, akik ha láttad a sorozatot, kishazánk "híres" személyei voltak, és bár szarrá -bocs, kakivá- lettek alázva, benne voltak, nem kis pénzt zsebre téve ezzel.
Gondolom lettek volna többen is, de véges volt a műsoridő.
Talán te is - de ezt csak te tudod.

"román geci" - nos, szerintem mindegy, hogy a föld melyik részéről származik a geci, van itt is meg ott is. Ezt kihangsúlyozni ebben a kontextusban SEM nem tartom relevánsnak.

"ez a korcs fasz nép tele van beteg öntudat zavaros nyomorékokkal, és egy ilyen csak ront az állapotukon miközben nézik azt a masszív szart amit a műsorának neveztek."
Hát bizony te is ebbe a körbe tartozol, ha már ilyen biztosan tudod kik szerepeltek és mi történt benne. Ha azt mondod, ááááá, dehogy, csak mástól hallottam, akkor most tőlem meg azt hallod, érdekes volt és tanulságos, minden szempontból, hinni fogod? Vagy az én véleményem smafu?
Ha nem láttad, akkor miért ismétled mások véleményét? Nincs saját?
Ha láttad, akkor ebben az esetben ehhez a csoporthoz tartozol, így magad is "beteg öntudat zavaros nyomorék vagy", sőt "már állapotodban is romlás állt be egy ilyen "masszív szar nézése közben".

"kamu borászatot meg "kézműves" kajáldát nyitni, hogy továbbra se kelljen dolgozni"
Csináld utána, vagy máshogy, vagy ha már pályád csúcsán vagy és minden tökéletes, miért fáj, ha más is csinál valamit?

"ebben a ostoba gyökerek országában egyedül a hülyékből lehet megélni, kész szerencse hogy abból van itt a legtöbb!"
Melyik országban élsz?
Már nem tudom követni, ki él külföldön és ki itt, így ha ebben élsz, belőled is élnek mások, ebből nem tudod kihúzni magad, még ha úgy hiszed, akkor sem. Nézz körül az életedben, hányan élnek meg belőled, és az esetleges hülyeségeidből.
Ha másikban, akkor köszi, onnan beszélsz, ide, ahonnan elmentél. Szerintem nem sok jogod van erre, elhagytad a hazádat!

Csak mielőtt szó éri a ház elejét, nem védem, nem kedveltem, a mostani "énjével" viszont semmi bajom. Átlagos, magát jól érző emberként ismertem meg Almagyaron.

2019.07.07. 15:08:46

@Frau Untermensch4:
még mindig csak a erőlködés szagú impotens fröcsögést eregeted a többiek orra alá mindenféle alátámasztott kontextus nélkül mucikám.
De többet nem is vártam sose tőled, meg gyanítom lassan senki más se itt. Nyilván nem először hagy cserbe az a fene nagy "emberismereted" mikor egy ilyen hibbant sarlatánt átlagos embernek ismerted meg, jól érezni ebben a ocsmány nagy jólétben amit a semmittevéssel kapart össze gondolom másokra is hasonló hatással lenne.

Na de nem is az agytröszt csajok találkahelye ez a blog, elférsz te is a marhaságaiddal a többi közt ;)

2019.07.07. 15:42:35

@Kritikus Intrikus: ez egy nagyon frappáns és bölcsességedet hirdető válasz volt, csak úgy, mint a többi írásod, amikben mindig több az obszcén szó, mint ami nem az. Ez valóban egészen nagy-nagy értelemre vall, elképzelni nem tudom, miért gondolod, hogy te vagy az, akire a népnek szüksége van, hogy megvilágosodjon és rájöjjön, mit csinál rosszul.

Én azzal kezdtem volna a helyedben, ha értelmes vagy és "komolyan veszed" magad, amit írtál és a választ, sőt értelmezed is amit írtam, és megtisztelsz a "tisztességes", értelmes és érdemes (!) válasszal, hogy:
Drága Frau, félreértetted a második bekezdését az írásomnak, ott nem a műsorról írtam, hanem arról, ahol személyesen mentek el emberek 50.000 Ft-ért, te a kettőd összemostad. Figyelmetlen vagy baszod!

És itt már élét is veszthette volna akár a többi.
De nem, te csak azt láttad, ellent mondok neked, és estél újra abba a hibába, hogy semmi értelmet nem csillogtatsz meg, csak a szar potyog ki a szádból, fingod nincs mit írtam.

Hát, hülye vagy és az is maradtál.
Én meg finom és rövid voltam hozzád és még magamat is hoztam ilyen helyzetbe, csak hogy beleverjem az orrodat a popsidba, láttatva, mekkora sötét seggfej vagy.

God Harald 2019.07.07. 17:39:32

@szanalmas: az a helyzet, hogy a még rendszerváltás környékén meglévő renoménk mára már sehol nincs. A világ civilizált felén mára már magyarnak lenni nehéz küldetés. Talán nincs is még egy nép, aki annyira utálja a saját fajtáját mint a magyar. Annak idején ezzel nehéz volt szembesülni.

2019.07.08. 01:24:38

@Frau Untermensch4:
És ki az eres faszú rabbi kért tőled hegyibeszédet te letejelt vén kripli? :D
Zipzározhatod a bagólesődet azt farolhatsz tovább másnak osztani az észt ha menstruációs zavarokat okoz majd hogy valaki nem vevő az esztelen üres okoskodásodra. Részemről ennyi, húzhatod a rolót

2019.07.08. 01:33:40

@szanalmas:
Te ne durrogtasd itt nekem a trikoloros öntudatot faszikám, magyar az aki határon belül született és itt is maradt. Pláne aki ide adózik.
Persze a te zavarodott felfogásodban mindenki az aki a narancs komcsik megbízásából Romániából szavaz magyar belügybe mert ő elnyomott kisebbségi magyarnak gondolja magát, vagy véletlen magyarul is beszél.

Emeletes tévedés faszikám , attól te se leszel magyar mert egy nyelvet beszélsz velünk közben lengeted a kokárdát mikor nem látja a helyi hatóság.

2019.07.08. 01:36:54

@God Harald:
Azért ugye kint voltál mutogatni az alagutasra tágított picsád a judapesti buziparádén? ;)
most még köcsög narancs komcsik alatt nem jár érte pofán verés, de majd megkapod kamatostul később

2019.07.08. 01:45:44

@Daenerys Targaryen:
Ezzel tökéletesen tisztában vagyok hogy egy ilyen büdös média patkány kamu-tudós annyi napot dolgozott a szőlőben ahányat azok a szarjankók akik alá nyúltak annak idején.
Valószínűleg fotó nem tudná megkülönböztetni a borszőlőt a fekete ribizlitől :D

A legvisszataszítóbb amikor az ilyeneknek véletlen bele találsz az érzékeny pontjába és ahogy itt is sokszor látod előveszik a modorosblogról felszedett stílust, aztán azzal próbálnak beégetni a többi hasonló lumpenproli előtt egy 5 perces novellának is beillő prédikációval.

szanalmas 2019.07.08. 21:54:22

@Kritikus Intrikus:

Bírom, mikor kurva okosakat akar mondani egy iyen gyépés, de végre felfoghatnád, hogy a te kis alulművelt világodban is Szerbia nem Romániában van! :D Pláne, hogy Csernus Magyarországban adózott egész eddigi életében, szóval ideje lenne belépned a Fideszbe, mert pont eléggé tanulatlan idióta vagy a NER színvonalához!

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.07.12. 21:01:19

@TSEPKE: A nulla százalék körüli esély minden értelemben leszarásnak minősül:)

Kató a faluból 2019.07.17. 14:45:09

Azt a büdös mindenit, ez aztán nem semmi volt. Le a kapalappal a közreműködőknek. :)
süti beállítások módosítása