Nyaralás a barátnővel egy négy éves kapcsolatban

2019. július 22. 07:52 - csajokespasik

„Nagy nehezen kiválaszt egy kajáldát, beülünk, minden megfelel hálisten, ötször lefotózza, amit kihoznak elé, magát is legalább ennyiszer. Feltolja fészre. Rám szól, hogy lájkoljam. Nem lájkolom. Ne őrüljünk meg teljesen” – humoros beszámoló egy nyaralásról egy igen összetett csajjal.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Indulás. Nem kellett volna ennyi és ekkora csomag. „De igen, mert bármikor kellhet három cipő, meg x kiló ruha”. Taxival menjünk, mert kényelmesebb, ne ezen spóroljunk már. „A 200-as busz is egyenesen a reptérre visz”. Bezártad az ajtót? „Azt hittem te zártad be, bemegyek még egyszer körülnézni, mindent kihúztunk-e, és ha már bent vagyok, kicsomagolom az egyik bőröndöt, hogy nem-e hagytam ki belőle valamit.” Ez hosszabb idő, bár előző nap is végigművelhette volna a szertartást. És persze fel kell hívni még anyut, megint, hátha az azóta eltelt 2 óra alatt történt valami rendkívüli. És ez nem ér rá később.

Megérkezés. „Nem is olyan ez a szoba, mint ahogy a neten láttuk” De igen, pont olyan, és még csak a küszöbön állsz, meg se nézted az egészet. „A vécé silány. Nincs légkondi sem”. Nem a szobáért jöttünk... Megfelelő.

Városnézés, asszimilálódás. Nem kell több bóvlit venni az otthoniaknak, de ha annyira akarod, az utolsó nap pont erre való. „Mindent kihúztunk otthon?” Most már mindegy. „De nem, mert megkérhetjük a szomszédot, hogy nézzen át". De nem hagytunk neki kulcsot...

„Ez a kaja/koktél/fagyi olyan fura. Lehet, hogy romlott” Nem romlott, hanem más az íze, mint otthon, ...vagy nem tudom. Mér én tudjam? „Ez az étterem nem jó, nem tetszik” A többi hat sem tetszett, lehet, hogy éhen fogunk halni idegenben?

Ne igyál annyit, még dél sincs...

Az én poénjaimon nem nevet, vagy alig, a kigyúrt srácén, aki odacsapódott hozzánk, a legkisebb balfék hülyeségén is harsányan kacag. A tengerparton leül a törölközőjére törökülésben és unott arccal nézi a vizet, néha szenvedés fut át rajta, néha kifejezéstelen az arc. Kijelenti, hogy nem fog belemenni, mert nagyok a hullámok és koszos a víz. Ellenben lenyűgözőnek tartja a szállodai medencét. „Nézd azt a dagadt nőt, miért vesz fel ilyen fürdőruhát? Bálna. Miért nem marad otthon? Azért van az embereknek önbizalmuk, nem mondom...”

Nézzünk meg egy múzeumot. „Unalmas” Akkor egy hajókirándulás? „Minek?”

Velem az otthoni dolgokról beszél, amikről tudok nyilván, a hozzánk csapódó honfitársunkkal könnyed, szellős témákról. Akkor mindig nevet. Olyan tanácsokat ad neki, amiket nekem soha, mű-ezó blőd akármiket, új oldaláról ismertem meg másvalakin keresztül. („A nyugalom titka, hogy magaddal legyél kibékülve + zárd le a múltat”).

Amikor én éhes vagyok, ő nem, amikor ő igen, én nem. Nagy nehezen kiválaszt egy kajáldát, beülünk, minden megfelel hálisten, ötször lefotózza, amit kihoznak elé, magát is legalább ennyiszer. Feltolja fészre. Rám szól, hogy lájkoljam. Nem lájkolom. Ne őrüljünk meg teljesen.

Hazafelé: „Elfelejtettem a Robi barátnőjének venni valamit, visszamegyek. Jövőre ne ide jöjjünk.”

 
77 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr5614974366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.07.22. 08:13:22

Ez végre egy kurvajó sztori volt. Lájkolom is.
Jó stílus, beleélhetők a leíró részek, átérezni a nyomorúságot. Tipli van.

EGY a Queen 2019.07.22. 08:35:18

proli Maris Jesolóban.1. Rész: csapó!
Ennyire amúgy nem tudhat mélytorkozni,ne röhögtess!

VOGAben 2019.07.22. 08:42:21

„A nyugalom titka, hogy magaddal legyél kibékülve + zárd le a múltat” Nem lenne egyszerűbb egy eleve vállalható múltat összehozni? Egy ilyen élhetetlen teremtménnyel 20 percet sem bírnék, bicskanyitogató.

moonshadow 2019.07.22. 08:45:24

Ha jövőre is ezzel mész nyaralni, akkor menthetetlen vagy.

2019.07.22. 08:47:24

"Horváthba nyaraltak Proliék"

Teccett

Nyomasztó Fingszag 2019.07.22. 08:48:15

Mi lenne ha elmondanád neki amit gondolsz és ami frusztrál és rákérdeznél esetleg neki mi hiányzik?

EGY a Queen 2019.07.22. 08:53:26

@Nyomasztó Fingszag: “ neki mi hiányzik..” a yacht,bazdmeg,a yacht,meg a privát jet.
Érzi a gádzsi is,hogy a wizz priority azért nem a luxus és a kifinomultság csimborasszója :)

2019.07.22. 08:53:47

1. Te fizetted az egészet. Hatalmas hiba, ilyet csak szerető érdemel és értékel. Fix nővel csak felesben,max 60-40-ben.
2. Amit ő csinált, azt folyamatos shit tesztnek hívják. A leírásból ítélve ezeknek részben bedőltél (komolyan vetted), és ez nagy hiba. Bármiféle nyavajgását ignorálni kell, ami egy kicsit is álproblémára utal. Vagy te idomulsz vagy ő, nincs középút.

2019.07.22. 09:04:22

@Captain Admin: te jutottál eszembe , haver kimaxolta az összes tanításodat...:)
esküvőt terveztek egy más országbeli gádzsival, a csaj családja leszervezett mindent, giccses kastélyos esküvő, rokonság utaztatása három határon át, nászút lefixálása meg mindent á-tól z-ig. A havernak csak annyi dolga lett volna elmenni saját esküvőjére, de telibeszarta. Csajszi még mindig nem hagyta ott, sőt ezután felesben kell fizessen rezsiért is... Reméljük, hogy nem fognak szaporodni:)

2019.07.22. 09:07:00

Szerintem ez kurvajó. Tetszett.

Volt egy ilyen japán csajom egyszer, addig panaszkodott, amíg meg nem dugtam, hogy elviselhetőbbé váljon. Rohadtul nem zavarta, hogy hány csajhoz járok mellette, csak az, hogy panaszkodhasson. Egy ideig ez poén, aztán ott kell hagyni a faszba.

2019.07.22. 09:09:44

@Gyakorlott Sunátor: telibeszart egy leszervezett esküvőt???
Ez neked példakép? Ez egy ember (homo erectus) vagy egy mezei patkány (rattus norvegicus) volt amúgy?
Nem inkább előbb kell megbeszélni a témákat és a micsodákat?

Gyakorlott Sunátor (törölt) 2019.07.22. 09:14:52

@Daenerys Targaryen: Cica, nyugodj le

God Harald 2019.07.22. 09:20:28

Szóval miss picsából Napfény Lányát csináltál?! :)))

2019.07.22. 09:22:06

@Gyakorlott Sunátor: nagyon helyes. :D Ha a csaj valóban szereti, akkor vele marad. Ha nem,akkor csak egy kirakat bábuként tekintett rá. Nem mellesleg ez egy eléggé férfias cselekedet volt,ezzel hogy ezt meg merte tenni egyértelmű üzenet ment a csajnak; bármikor le tudja cserélni őt egy legalább ugyanilyenre. A csaj következtetése az,hogy ez a pasi az elérhető maximum neki. Ebben az illúzióban kell tartani őt még addig a pár évig, amíg ez már nem csak illúzió,hanem az életkora miatt a realitás is lesz. Akkor majd jöhet a gyerek is. Itt a példa,hogy lehet ezt ésszel is. ;)

2019.07.22. 09:33:23

@Captain Admin: nálad a férfi == elmebeteg pszichopata. köszi, mára is tanultam valamit.
de amúgy a sztori amit bedobott a sunátor az totál hoax, nem kell rárepülni.
hallom egyre több blogról tiltanak ki :-))))P

2019.07.22. 09:59:55

@Dolus directus: "Úgy nevezik az ilyet: bíztatási kár"

Jajj ezt úgy szeretem, amikor amerikai filmeken szocializálódottak pereskedéssel dobálóznak. Aztán a lendület akkor fogy el,amikor bizonyítani kell. :)

A gyakorlatban az történhetett, hogy a férj jelölt beleegyezett a házasságba, amit utána gyakori módon túlpörgött a csaj családja, egyfajta kellék szerepbe degradálva a férj jelöltet. Akiben van egy kis tartás,az pont így cselekedett volna, megelőzve ezzel a sok kellemetlenségen túl a későbbi szemrehányásokat is.

EGY a Queen 2019.07.22. 10:05:26

@Captain Admin: nem kell senkit se elvenni feleségül.De ha egy férfinak már az adott szava is csak annyit ér,mint egy légypetés kutyaszar,akkor mégis mondd már el,hogy mitől férfi az ilyen?

2019.07.22. 10:05:45

@Daenerys Targaryen: várható volt,hogy a pojáca sorozatrandizó (de nem sorozatdugó) előbb utóbb férfiasan kitiltja azt aki kiismerte,és rombolja a kialakított és a valóságtól fényévekre lévő imidzsét.

Ez a lehető legjobb visszajelzés volt arra,hogy jól olvastam a sorai között. :)

2019.07.22. 10:11:02

@EGY a Queen: attól férfi,hogy kiállt a saját érdeke/elképzelése/elve mellett. Nem hiszem,hogy arra a puccparádéra mondott volna igent a srác,mint ami bekövetkezett.

Ugye nem láttunk még olyat,hogy egy ingatlan vásárlás vagy felujítás a nő(családja) nyomására jóval meghaladja menet közben a korábban megbeszélteket? :) Dehogynem.

Normális feltételekkel én is nősülnék,ha ez valóban fontos lenne a csajnak. De puccparádé az kizárt. Na és melyik nő ne vágyna puccparádéra?

2019.07.22. 10:16:59

@Captain Admin: uncsi vagy nyuszifiú. neked miért lényeges hogy egymillióhatszázhetvennyolcezerkilencszázötvenedjére is elmondd a te nagyszerű elméletedet? /ásít/

EGY a Queen 2019.07.22. 10:18:52

@Captain Admin: én spec rosszul voltam még a gondolatától is,hogy ilyen észjátszós esküvőm legyen. Nem rajtam múlt,hogy nem farmer-fehér póló ,2 tanú lett a vége.. és nem vagyok ezzel sztem egyedül.
Viszont.A sztoriban a csávó ezt a nőt választotta.Na ne mondd,hogy csak az esküvő előtt esett le neki,hogy milyen az ara. Na ne mondd,hogy képtelen volt az érdekeit érvényesíteni egy FÉRFI az esküvőt illetően,helyette sunyi módon kihátrált és azt ünnepelitek? Egy férfi először is olyat választ,akivel az elképzeléseik egyeznek és/vagy képes érdekérvényesíteni a lagzi milyenségét/nagyságát illetően.Amit csinált,az nem férfire vall,hanem egy sunyi faszra.

2019.07.22. 10:28:18

@EGY a Queen: csak tippelgethetsz, a körülményekről semmit sem tudunk. A tények azok,hogy egy a menyasszony oldaláról túlpörgött eseményen nem jelent meg a vőlegény. Nem az előre megbeszélt esküvőn,hanem egy túlpörgött puccparádén. Ehhez pedig neki már nem volt kedve. Ha ez a TIPPEM közel áll a valósághoz, akkor bizony ez egy eléggé férfias cselekedet volt. :)

Gyakorlott Sunátor (törölt) 2019.07.22. 10:28:30

@EGY a Queen: mohn amour, mennyi aranyat ástál ?:) velkámbekk

EGY a Queen 2019.07.22. 10:31:53

@Gyakorlott Sunátor: most egy darabig elleszek ;)
Fasz se érti,ahogy öregszem,egyre jobban megy ;)

Gyakorlott Sunátor (törölt) 2019.07.22. 10:38:58

@Captain Admin: a körülmények eléggé szélsőségesek voltak.. egy katolikus társkeresőn ismerkedtek meg, ultrakonzervatív családból származó szűz csaj, ahol alap, hogy szex csak házasságban. Ezért sietették az esküvőt, mindent ennek rendeltek alá, hogy nehogy véletlenül vénlány maradjon a lányocskájuk. De megvolt a szex, s akkor a csávónak már nem állt érdekében az egész házasságosdi...
Nem értek egyet a módszerével, mert igazán gerinces dolog az lett volna, ha szól, hogy nem akar feleséget, csak dugni, de ez az ő dolga, mi csak szórakozunk rajtuk:)

Nyomasztó Fingszag 2019.07.22. 10:41:37

@EGY a Queen: Azért csak beszéljen vele, olcsóbb mintha yachtot vagy privát jetet kéne vennie :)

Peter Smeaton 2019.07.22. 10:47:06

@EGY a Queen: A magam részéről az elmaradt esküvős pali esetében teljesen egyetértek a királynővel. Ha tényleg férfi lett volna, akkor időben leállította volna az esküvői hájpot, csendesebb mederbe terelte volna, vagy akkor megmondta volna, hogy ácsi. De így: tényleg csak egy sunyi fasz volt. (Talán még akkor javíthatott volna a "sunyi fasz" jellemzőn, ha elmegy, és ott bejelenti mindenki előtt, hogy NEM. Persze ekkor is egy jellemtelen barom maradt volna, de legalább némi férfias beütéssel.)

2019.07.22. 10:52:16

@Gyakorlott Sunátor: a farkasok diktálják a szabájokat,nem a birkák. A csaj oldalán kellett volna,hogy legyen legalább egy valakinek esze.
Szerintem ez így rendben van, együtt vannak,elkelt a lányuk. Egy házasság sem jelentene több garanciát ettől semmire. Kényelmes kapcsolata lehet a haverodnak, ez pedig a lehető legjobb.

God Harald 2019.07.22. 11:00:58

A posztoló (?) nincs tisztában a farkasszabáJokkal!

2019.07.22. 11:03:13

És te hogy érezted magad?

Felsőmocsoládi 2019.07.22. 11:30:30

Ugye többé nem viszed nyaralni az idegen palikkal flörtölő szukát?
Egy gombóc fagyit nem ér, hiszen szarba sem néz.
Ne őrülj már meg teljesen!

2019.07.22. 12:46:45

@Felsőmocsoládi: nagyon jó indikátora a kapcsolatnak az, hogy ilyen helyzetben a célcsoportjainkba tartozó idegen férfiak és nők hogyan viselkednek vele/velem/velünk. Külön kell választani azt, amikor a csaj kifejezetten keresi az alkalmat a flörtölésre, és azt, amikor ő nála próbálkoznak, miközben ő ezért ténylegesen nem tesz semmit. Írok két példát.

A legelső csajommal volt ilyen, hogy én voltam 20 éves, ő 17, és amíg ő kint napozott a balaton parton, addig én bent szörfözni próbáltam. Az üdülőben kevesen voltak mivel már szezon vége felé voltunk, és egy 30 körüli pali betalálta, oda feküdt mellé napozni a szinte üres parton, egy szóval elkezdte fűzni. Utólag kiderült, elhívta ide meg oda, dicsekedett a verdájával stb. Persze eredménytelenül. Vagyis annyi eredménye volt, hogy utána mentünk is föl a szobába, és olyat dugtunk, hogy alig bírtunk lemenni ebédelni.

Másik eset pedig az, amikor fix nőmmel mentünk bulizni, direkt kihívó ruhát parancsoltam rá aznap, én az emeletre mentem őt a tánctérre küldtem, hagy fűzögessék a verebek, annál jobban szét szed majd az ágyban hajnalban. :) Úgy is lett. Szóval van ez a verzió. És van az, amikor szándékosan alázva a másikat ismerkedik a nő, pl haver szülinapján kapsz olyan dícséretet mindenki szeme hallatára a nőjétől, amilyet ő még soha.

Szóval ha túl gyakran támadják be a nődet, akkor ott valami hiba van. Vagy az, hogy a nőd a kelleténél többet tesz meg ezért, vagy az, hogy a hülye is látja, hogy kevés vagy a nődnek. Fordítva női szempontból más a szitu, mert ott normális, hogy nyomulnak a megfelelő szintkülönbséggel rendelkező hímekre, bárkiről is legyen szó (pl barátnő pasija stb).

Férfiként arra kel törekedni, hogy ha pl a nőddel elmentek egy étterembe kajálni, és van ott férfi szemmel tőle jobb nő, akkor az a nő flörtöljön veled, még ha csak kicsit is. Ha vannak ilyen visszajelzések, akkor jól választottál, megfelelő a kapcsolatban a pozíciók leosztása. És nem mellesleg boldog a nő. :)

Janed0e 2019.07.22. 13:26:39

@Captain Admin: ez micsoda faszság?? Ha elmegyek étterembe a pasimmal és ő elkezd flortolni egy random csajjal, akkor raboritom a levest és otthagyom a picsaba. Nemcsak én, hanem minden onbecsulessel rendelkező no így tenne.

2019.07.22. 13:31:36

@Janed0e: értem, de hogy jön ez ide? Én azt írtam, hogy a nő flörtöl a férfivel.

"van ott férfi szemmel tőle jobb nő, akkor az a nő flörtöljön veled, még ha csak kicsit is."

Janed0e 2019.07.22. 13:43:04

@Captain Admin: oh, értem. De hogy ered el, h az idegen no az étterem végéből elkezdjen flortolni veled? Nyilván felhivod magadra vhogy a figyelmét... Tényleg érdekel.

2019.07.22. 13:48:13

@Janed0e: pl felállok az asztalra az étterem közepén és helikopterezni kezdek a farkammal. Komolyan.

Janed0e 2019.07.22. 13:55:57

@Captain Admin: gondoltam, h nem fogsz válaszolni, m abból kiderult volna, h valójában te kezdenel el flortolni azzal a nővel... Belebuktal ebbe kicsit, bocs :)

2019.07.22. 13:56:13

@Captain Admin: köszi, pont ezt az értelmiségi választ vártuk tőled. Le is ülhetsz mára.

2019.07.22. 13:59:24

@Janed0e:
1. Válaszoltam. Erre reagàltál.
2. A nők is kezdeményezhetik a flörtöt. Azért,mert a te flörtkezdeményezéseidre még soha egy faszi sem reagált, ne következtess arra tévesen,hogy más nőknek sem működik ez.

2019.07.22. 14:02:14

@Daenerys Targaryen: kicsit feljebb azt írtad,hogy uncsi vagyok neked. Most pedig azt,hogy várod a válaszaimat. Ha dugni akarsz, ugord át ezeket a felesleges köröket, és érd el privátban! Annyit segítek is, hogy elárulom csak neked, hogy jelenleg szabad a szívem. ;)

2019.07.22. 14:18:29

@Captain Admin: a szíved nem egyenlő a "dugással", vagy de? :)

2019.07.22. 14:19:45

@Frau Untermensch4: tündérbogyó, ha a szívem szabad, akkor a farkam is. ;)

2019.07.22. 14:35:05

@Captain Admin: Eddig olyan ritkán emlegetted a szíved Édes Cica, farkad annál többször :)

enrikokaruszo 2019.07.23. 09:38:55

végigolvastam, mi a kérdés ezek után?

Arcade Macho 2019.07.23. 09:50:22

nalam a srac szokott igy tesztelgetni hogy szemetkedik es nezi mikor durran el az agyam, de hat o csak egy kiskamasz es nem egy felnott ember

Arcade Macho 2019.07.23. 09:57:23

@Captain Admin: "Férfiként arra kel törekedni, hogy ha pl a nőddel elmentek egy étterembe kajálni, és van ott férfi szemmel tőle jobb nő,"

es azt egy etteremben hogy latod, hogy az a masik no az jobban foz es jobban vezeti a haztartast?

2019.07.23. 10:02:44

@Arcade Macho: mivel ezeket a tulajdonságokat ránézésre nem lehet megállapítani, így értelemszerüen más tulajdonságokról van szó. Amit a többség pontosan ért is,csak ti páran ostobák vagytok fogalomzavarban.

De mivel ma jó napom van,segítek. Nekünk férfiaknak a nő tulajdonságai közül azok az elsődlegesek a fontossági sorrendben,amelyek a testével/külselyével kapcsolatosak.

chrisred 2019.07.23. 10:19:14

Ha a hozzáfűzött gondolatokat élőszoban is közölted vele, akkor egy cseppet sem csodálkozom azon, hogy egy random ismeretlen poénjain kezdett röhögni, nem a savanyújóska partner beszólásain.

Zacskóstej 2019.07.23. 10:26:14

Nincs annál türhőbb dolog mint mikor kihozzák a kaját egy étteremben és valaki lefotózza majd lép is fel facebook-ra. Ok fotózd le ha nagyon akarod...de nem ráér az a kurva közösségi média miután befejeztétek az ebédet/vacsorát a pároddal? Sz@r irányba ment el a világ. Mindenki lájkkurva.

2019.07.23. 11:05:01

"Az én poénjaimon nem nevet, a kigyúrt srácén, aki odacsapódott hozzánk, harsányan kacag."

Figyelj, tudom mi érzel. Szerencsére én ezt az egészet elkerültem, aztán sokat fejlődött az agyam és ezen a ponton elképzelni nem tudom, mihez kezdenék egy nővel azon túl, ami ilyenkor mindenkinek azonnal eszébe jut. Pont ebből az okból ajánlom a magyar internet egyik legkiemelkedőbb írását egy szakértőtől:

www.huffnagelpista.com/atyai-jotanacsok-huszas-eveikben-jaro-fiatalembereknek.html

sure_shot 2019.07.23. 11:27:30

Itt már csak egy dolog segíthet. Vedd el feleségül:D

Lúdvérc 2019.07.23. 11:51:00

Mit kell ezen ragozni? Nem illetek össze, és kész.
Kellemetlen emlékeket idézett a poszt a válásomról, hasonlóak voltunk együtt az akkori ex-el. Addig lépj tovább, míg nincs házasság/élettársi kapcsolat/gyerekek. Az már a nehezített szint.
Nem írtál arról, hogy mi tart össze benneteket. Mert a közhelyes "megszokás, félelem, társfüggőség" stb. felett azért legtöbbször szokott lenni valami, ami jó. Szex? Szép a csaj, jó mellette mutatkozni?
Illetve feltűnt a posztodban, hogy új oldalát ismerted meg, amiről nekem nem derült ki, hogy hová teszed magadban. Mű-ező-blődségek, de akkor miért zavar, hogy veled ilyet sosem osztott meg? Lenézed ezért, de mégis rosszul esett, hogy neked ilyet nem mondott? Lenne itt mit piszkálgatni.
Beszélgess ezekről vele.
Szerintem akármilyen reménytelen egy kapcsolat, nem biztos, hogy felesleges megpróbálni újra és újra a kommunikációt, amíg úgy nem érzed, hogy többet nem tehetsz. Mert ezek a kapcsolatok általában szinte mindig széthullanak, de benned ott lesz, hogy megtetted a tőled telhetőt, továbbléphetsz. Nem fogsz azon rágódni, hogy mi lett volna, ha. Vagy csak keveset :)
A poszt hangulata rendkívül kellemetlen, te itt nem érzed jól magad és odáig vitt, hogy nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Ilyen érzések egy mérgező kapcsolatban jönnek létre. Ami természetesen közös alkotás, ha vele is ilyen lenéző, flegma, "mármindenmindegy" stílusban létezel, mint amilyet a posztban bemutattál, akkor szépen egymást gombjait nyomogatjátok, mint a robotok. ;) Esetleg ezen gondolkozz el, csinálj magadban egy mérleget, hogy megéri-e ez a kapcsolat (bár ezt már biztosan érzed, csak kimondani nehéz), egy nyílt beszélgetésben nyugtasd meg a lelkiismereted, aztán dönts.
Gyanítom, hogy egy pszichológus érdekes mintákat venne észre anyukátok, apukátok vonalán, hogy ilyen felszínes kötődést választottatok egymással. De erről beszélni itt még bőven korai.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2019.07.23. 12:01:06

Szerintem csak simán ellaposodott a kapcsolat, valamivel fel kell dobni. Mondjuk ha a csaj fullra befordult, vituális életet él és nem tud kilépni az fb, insta, twitter szentháromságból, akkor érdemesebb kidobni, mert kutyából nem lesz szalonna.

acycloren 2019.07.23. 13:27:32

Ez van, ha azt hiszed, hogy ismered a párodat, aztán mégse.
Más emberekkel való kapcsolatából, viszonyaiból tudod megismerni a párod, a társad. Persze ezt is jobb lett volna előbb, mint később.

Egy üres, elviselhetetlen, egysíkú, önző picsa ő. Dugd meg még párszor, de vigyázz, hogy gyereket ne csinálj neki. Közös hitelt fel ne vegyél vele.
És kezdd el magad szoktatni a gondolathoz, hogy nem vele fogsz megöregedni.

Azért van veled, mert valakivel lenni kell, amíg nem jön jobb. Ha nem jön jobb, akkor veled fog maradni. Sok örömed nem lesz benne.
Amikor idáig jut egy kapcsolat, akkor kell belevágni a párcserés szexbe. A csajodat már nem sajnálod mástól, mert ilyen hülye picsa, ő meg láthatólag nyitott idegenekre. Te dughatnád a kigyúrt csávó nőjét, ő meg a tiedet.

@VOGAben: Sok intelligens, tanult, elég széles látókörű, de legalábbis nem buta férfit ismerek (mérnök, jogász, orvos, pénzügyi vezető), akinek ilyen szellemi nyomorult a nője. Itt, ahol élek, abszolút nem elvárás, hogy a nő értelmes legyen. A többség beezoterikusodik egy idő után, aztán rájönnek, hogy még élni kellene és elmennek Indiába jógát tanulni, ahol valami túrósfaszú guru ledugja őket.

Frh 2019.07.23. 13:38:04

Meg kellett volna rendszabályoznod már jóval korábban. Ezt elcseszted, mostmár a fejedre nőtt.
Legalább elgondolkoztál már, hogy kell-e ez neked. Az első lépés megvolt.
A következő lépés: meg lehet-e javítani még, vagy már késő? Szerintem késő, de ha te még reménykedsz, próbálj vele beszélni erről. Ha erre nem hajlandó, párterápia.
Ha erre sem, vagy eredménytelen volt a terápia, tipli!
És ne halogasd sokáig, sok sokkal jobb csaj közül választhatsz ha ezt a boszorkát kivágod!

Bobby Newmark 2019.07.23. 14:57:02

@Zacskóstej: Nem mindenki, csak az idióták. Azokat hagyni kell a faszba békén.

Egyallampolgar 2019.07.23. 15:49:51

Alsó középosztályos egsztenciáddal eltartasz egy királylányt. A királylány nem képes elhagyni anyut, de talált egy balekot aki pont annyira önbizalomhiányos mint ő.
Te nem szakítasz, mert tudod hogy csak rondább lányok járnának veled. Amúgy is gyáva vagy felvállalni az érzéseidet és belállni egy konfliktusba. Inkább kussolsz és reménykedsz esélytelenül.
Ő addig van veled amíg nem talál egy másik pótpapát akivel a valódi anyával újra együtt lesz a család. Az a család ami gyerekkorában annyira esetleges volt.

Hozzászólok 2019.07.23. 19:58:01

Remes hogy egyes fő hozzaszolok mekkora ontelt bunko parasztok.
Az egesz blog erteket lenullazzak.

enrikokaruszo 2019.07.23. 21:04:36

@Hozzászólok: nem hinném, hogy visszamenőlegesen bármit értéktelenné tenne, ha idebüfizel valamit

megamedve 2019.07.23. 21:07:34

Jó nagy barom vagy, ha még mindig vele vagy

fekete_kápó 2019.07.23. 21:34:01

Dobd a rákba míg nem keső, amit most még cukinak tartasz bennne amiatt fogod a legjobban utálni.

Urancityhero 2019.07.23. 22:05:01

Láttam magam előtt a sztorit. Nem egy lánnyal, hanem több különbözővel szinte mindet átéltem. Viszontlátásra soha, ez a megfelelő megoldás.

degeco 2019.07.23. 22:09:56

Atom hülye vagy, barátom! És meg büszkén meg is osztod a világgal. Ja, persze, te face-es vagy, bocsi, gondolhattam volna.
A ribancról meg csak annyit , hogy “cut your losses and dump the slut”.

apro_marosan_petergabor 2019.07.23. 22:49:30

Ezt a hölgyet már a nyaralás közben nyugdíjazni kellett volna...
Ha csak nem tud valamit, de azt nagyon, amiről itt nincsen szó, s ezzel el tudja adni(neked) az egyébként silány, selejtes portékat...

Balambér Kovács 2019.07.23. 23:29:59

Felejtős!
Az igazi story:
NYARALÁS NÉGY BARÁTNŐVEL, EGY EGYÉVES KAPCSOLATBAN!

Ez mán' döfi!

muv 2019.07.24. 13:28:22

minek megy el valaki nyaralni egy vadidegennel?

2019.07.24. 18:59:58

egy igazi emeletes büdös balfasz vagytok mindketten, mr és mrs balfasz :D
alias papucs és hárpia. Ez így tökéletes, még sok tömény évet együtt

mézesmackócskácska 2019.07.30. 12:59:46

@Zacskóstej: Mindenki lájkkurva... ez király... ezt bocs de ellopom...

Hozzászólok 2019.08.10. 18:21:42

@enrikokaruszo: buff. Igazad van. Valoban nem visszamenolegesen teszi ertektelenne. Mert mar eleve az volt!!
Szep napot.
süti beállítások módosítása